IX. fejezet: Anya

Sziasztok :)

Most értem haza, és olvastam el a sok-sok komit, amit az előzőhöz kaptam, és nos.. arra jutottam, hogy ha ma már én úgyis ünneplek a névnapom miatt, akkor nem leszek gonosz, és megkapjátok a következő részt, ráadásul vasárnap pedig a folytatását :) Na, mit szóltok hozzá, az úgy jó lesz? :) 

Apropó, köszönöm még a 46 rendszeres olvasót és az 51 követőt. Csak két napra mentem el, mégis... sokkoló :)

Nem húznám tovább az időt, és amúgy sem tudom, mit is mondhatnék még nektek. Jó olvasást kívánok és bár elcsépelt szöveg, én mégis leírnám ide: Ti vagytok a legjobbak! <3

Millio puszi Xx

ui.: A címből gondolom rájöttetek, hogy megjelenik Zayn anyukája, nos, most leszögezném, sajnálom, ha megbántok vele bárkit is, de az ő karakterét ilyennek álmodtam meg. Lehet, sőt biztos, hogy az életben egy imádni való szülő, de itt nem! 

~Zayn Malik~

Amikor elhagyták száját a szavak, majdnem kiejtettem a kezemből a villát, mivel az első ami az eszembe jutott az a félelem. Attól rettegtem, hogy csak kihasznál. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, de aztán belenéztem gyönyörű szemeibe, és ugyanazt a kétségbeesést láttam meg bennük csillogni, mint ami az én lelkemet dúlta fel. Nagy nehezen mosolyt erőltettem az arcomra és oldalba löktem játékosan, mintha eddig csak tettettem volna az egészet.

- Te szerkeszted az egészség rovatot? Louis minden reggel elolvassa. Szinte a rajongód lett, mióta egyszer írtál egy cikket a répa fontosságáról – futottak át az agyamon az emlékképek, amikor mindannyiunknak felolvasta a beszámolót, majd felragasztotta a falra az újságot, akár egy diák a nehezen megszerzett diplomáját. Még be is akarta kereteztetni, de azt már nem hagytuk neki, viszont a szobájába, azóta is ki van téve.

- Tényleg? - kikerekedett szemekkel, hitetlenkedve nézett rám, mint aki nem hiszi el, hogy egyetlen egy embernek is tetszhet az, amit csinál – Haragszol rám, amiért nem mondtam el rögtön? - komorult el az arca, visszatérve az előző témánkra, én pedig azonnal válaszoltam, hogy elhiggye minden egyes szavamat komolyan gondolom.

- Kicsit, de végül is az egészségről írsz, szóval, ha nem arról akarsz egy eszmefuttatást végezni, mennyire fontos a jó közérzethez a szex és, hogy én mennyire jó is vagyok az ágyban... - kacagtam fel, amikor szúrós tekintetével már majdnem megölt, ezzel teljesen belém fojtva a további mondandómat. Gyorsan befejeztem a reggelimet, kifizettem a kedves pincérlányt és elindultunk felfedezni a kisvárost.

Sok kisbolt mellett elsétáltunk, megnéztük a helyi nevezetességet, az egy méter átmérőjű óriás húsgombócot ezalatt vettünk pár szuvenírt a fiúknak is, hisz nem illik üres kézzel hazamenni.

- Szerinted tetszeni fog nekik? - kérdezősködött, miközben már a sorban álltunk, arra várva, hogy fizethessünk. Ki gondolná, hogy ennyien nyaralnak ezen a helyen?! Eddig azt sem tudtam, hogy létezik ilyen város.

- Biztos – húztam el kissé az o betűt, miközben nyugtatgatni próbáltam a mellettem ugrándozó lányt. Olyan volt, mint egy hiperaktív kisgyerek, akinek túl sok cukrot adott az anyukája. Amikor végre sorra kerültünk, gyorsan kifizettem a pólókat és a kulcstartókat, majd egy nagy táskával a kezünkben távoztunk az épületből. Minden holmit bedobtunk a csomagtartóba és kézen fogva sétáltunk tovább.

- Nézd! Játszunk egyet, kérlek – rángatott maga után egy apró bódé felé, ami úgy nézett ki, hogy bármelyik pillanatban összedőlhet, elég hozzá egy apró fuvallat. Az oldalára rengeteg kisebb és nagyobb plüssállat volt felakasztgatva, arra várva, hogy valaki megnyerje őket. Közelebb érve egy bajuszos öregember mosolygott ránk szeretetteljesen.

- Szerencsét próbálnak kedveseim? Három dobás, két fontért – arcán még mindig ott díszelgett az a lemoshatatlan mosolyt, de pont ez tette olyan kedvessé, akinek nem lehet nemet mondani. Kezeivel közbemutatott a bódéban, ahol hat piramis formában felállított konzervdobozt kellett ledönteni három dobásból ahhoz, hogy megnyerhessük valamelyik ajándékot.

- Én megpróbálom – Tori lecsapta a pénzt a pultra és ugyanazzal a hévvel kikapta a labdákat az emberke kezéből.

Hátra lendítette a kezét és az első dobással már is lelökött három dobozt. A másodikkal még kettőt, így csak egyetlen egy maradt fenn, de az utolsót sajnos elhibázta. Szomorúan hajtotta le a fejét, amitől nekem is rossz kedvem lett.

- Én is megpróbálom – nyújtottam oda a kétfontost az öreg úrnak, végül három sikeres dobás után eltűnt minden egyes ezüstösen csillogó alumínium doboz az állványról.

- Gratulálok, melyiket szeretné? - mutatott ismét végig a kínálaton, én pedig kíváncsian fordultam Tori felé.

- Válassz nyugodtan – pusziltam meg az arcát, Victoria pedig boldogan nyúlt egy óriási pandamaci felé. Szorosan magához ölelte, azután a karjaimba ugrott és megcsókolt. Ebben olyan szerelmet éreztem, mint még soha azelőtt, mintha ki akarna élvezni minden pillanatot, mielőtt elveszít.

- Köszönöm – átraktam a vállán a kezem, úgy öleltem magamhoz és visszaindultunk a tóparti házhoz.

- Észrevetted, hogy állandóan köszöngetsz? - kacsintottam rá, majd beindítottam a kocsit.

Hamar „haza” értünk és nekiláttunk készíteni valami vacsora félét, mert mind a ketten nagyon éhesek lettünk a városnézéstől. Nem kell nagy dologra gondolni, csak a tejbegrízt próbáltuk ehető módon összedobni.

- Ne – sikított fel, amikor cukrot akartam önteni a tejbe. Felhúztam mind a két szemöldökömet, hisz kikapta a kezemből a tartót, amit nem tudtam mire vélni. A tejbegrízbe kell cukor, csak úgy jó – Ez só, te butus – kuncogott fel, így csilingelő hangja betöltötte az egész házat.

- Kikérem magamnak, tök ugyanolyan mind kettő – kezeimet összekulcsoltam a mellem alatt durcázást színlelve, mire hátulról átölelt.

- Ne haragudj! Mivel engesztelhetnélek ki? - kacér mosolyra húzta a száját és apró puszikkal halmozta el a hátamat, majd szembe fordított magával és a mellkasomat vette célba. Óvatosan felhúzta pólómat a szélénél fogva és aprócska kezeivel végigsimított nehezen megszerzett kockáimon. Én is a felsőjéhez nyúltam, amikor valami fura hang szólalt meg a hátunk mögött, tönkre téve a pillanatot.

- Basszus – harapott bele az alsó ajkába, így én is abba az irányba kaptam a fejem, amerre ő nézett. A következő látvány tárult elém: a tej teljesen kifutott, Tori pedig kiabálva menti a menthetőt.

- Már megint elcsesztük a kaját – felkaptam a hátamra és ledobtam a kanapéra. Teljesen felé tornyosultam, és puszilgatni kezdtem kipirult arcát. Lassan haladva egyre lejjebb és lejjebb, folytatva amit az előbb elkezdtünk a kis incidens előtt. A hasát kényeztettem éppen, amikor megkordult a gyomra.

- Sajnálom – nevette el magát, majd a zsebébe nyúlt, amiből kihalászta a telefonját. Pár percig elszórakozott vele, végül a füléhez emelte a készüléket.

- Jó estét. Igen. Egy sajtos, gombás, kukoricás pizzát szeretnék. Evergreen lake 3. Viszlát – elégedetten rakta le a mobilját, adott egy puszit a homlokomra és egymáson feküdve néztük a kandallóban lobogó csodálatosan szép tüzet. Az egész pillanat olyan romantikus, már-már mesébe illő volt.

***

- Jó reggelt napsugár! - olyan édesen aludt, alig volt szívem felkelteni, de mindjárt indulnunk kellett haza, így muszáj voltam. Gyengéden megsimogattam az arcát, mire lassan, de kinyitotta a szemeit.
- Még öt perc – húzta magára a takarót én pedig elkezdtem csikizni, mivel tudtam, hogy utálja. Össze-vissza mozgott, könyörögve, hogy hagyjam abba, így most kivételesen egyből be is fejeztem. Amíg ő bemenekült a fürdőszobába, addig én összepakoltam a csomagokat és bepakoltam a kocsiba.
Negyed óra múlva végre útnak indultunk vissza, Londonba. Időközben megálltunk egy McDonald's-nál és vettünk két kávét és egy-egy csokis fánkot reggeli gyanánt.
- Csokis lett a szád – fordultam felé és elfojtottam a kitörni készülő nevetésemet, így csak a szám sarkában megjelenő apró mosoly utalt arra, hogy szórakoztat a látványa.
- Hol? - kapott az arcához és le akarta nyitni a kis tükröt, de még mielőtt megtehette volna, hüvelykujjammal letöröltem a foltot és egy rövid csókot leheltem ajkaira – Oh, imádom ezt a számot – amint elváltunk egymástól, maxra tekerte a rádió hangerejét, amiben Cher Lloyd vadonatúj dala szólalt meg. Hangosan énekelni kezdett, ami igazából annyiból állt, hogy túlordibálta Cher hangját, de nem is a csodálatos énekesi tehetsége miatt szerettem bele.

***
- Az én házam az ellenkező irányba van – mutatott balra, amikor én jobbra fordultam a Baker streeten -Mégis hova megyünk? - értetlenül bámult szemeim közé, mire abbahagytam a titkolózást és elárultam neki a tervemet.
- Hozzám, még nincs vége a hétvégének és gondoltam megnézhetnénk egy filmet mielőtt hazaviszlek – magyaráztam miközben az egyik szememmel az utat, a másik szememmel pedig arcának apró rezdüléseit kémleltem.
- Eszedbe se jutott megkérdezni, hogy akartok-e menni egyáltalán? - dühöngött, ami megdöbbentett, hiszen tényleg meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg jobb dolga lehet.
- Szeretnél? - nem válaszolt, helyette képzeletbeli szakállát simogatta, mint aki nagyon gondolkozik.
- Szeretnék, feltéve, ha a Barátság extrákkal-t nézzük meg – erősködött, amibe egyből belementem, mivel én magam is imádom azt a filmet. Csak bólintottam egy aprót, majd leparkoltam a kocsit, mivel megérkeztünk. Kitártam előtte a saját lakásom ajtaját – mivel mindannyiunknak van még egy háza a közös villán kívül – és álmélkodva nézett körül, amikor belépett rajta.  Csak úgy, mint én, amikor először megláttam a lakását.
- Ott a laptopom – mutattam a nappaliban lévő kis asztal felé – töltsd le a filmet, addig én csinálok pattogatott kukoricát – adtam ki az utasításokat, végül bementem a konyhába.

A harmadik fiókban sikeresen megtaláltam a vajas és sajtos popcornokat, amiket egy egyszerű mozdulattal bedobtam a mikróba.

Hirtelen egy furcsa zajra lettem figyelmes. Először nem is nagyon foglalkoztam vele, mert azt hittem Tori az, de rájöttem, hogy az nem lehet, mivel ő a nappaliban van és ez pedig a hálószobámból jött. Sietős léptekkel szaladtam fel az emeletre, egyszerre két lépcsőfokot is átugorva, majd feltártam a szobám ajtaját, ahol egy nem várt személy látványa fogadott. Az illető éppen a zoknis fiókomat túrta fel, feltehetőleg pénz után kutakodva, amit még nem talált meg, hisz akkor már lelépett volna. Az ajtó zajára 180°-os fordulatot tett és rémült tekintettel mért végig. Egy szót sem tudtam kinyögni, hisz teljesen lesokkoltam. Olyan régen nem találkoztunk már, pontosabban mióta összeköltöztem a fiúkkal, és most itt állt előttem teljes életnagyságban gyermekkorom megkeserítője. Az egészben a legrosszabb, hogy nem miattam jött el idáig, hanem csakis a pénz miatt. A gyomrom összeszorult az undortól, szememet szúrta pár kikívánkozó könnycsepp, de nem engedtem, hogy akár egy is legördüljön, hisz nem érdemel meg annyit. Pár lépést közeledett felém, kezeit kinyújtotta, hogy meg tudja simogatni az arcomat, de én elhúzódtam. Egy csöppet megdöbbent reakciómon, de pár másodperc múlva feladta a hasztalan próbálkozást és leült az ágyamra. Nem tudom mit várt. Hogy majd a nyakába ugrom, hogy három év után újra láthatom? Hát én bizony nem!

- Anya... - mondtam volna tovább, de újra megakadtam, egyszerűen nem jöttek a szavak, pedig olyan sok kérdésem volt.