VI. fejezet: Szerelem? Kizárt!

Sziasztok :)

Nos, újra itt lennék, sokkal barnábban bár egy csöppet sem kipihentebben, ha engem kérdeztek. Nagyon örültem a sok-sok kominak, amire válaszolgattam is egytől-egyig. Ígérem a díjakat is lassan kirakom, csak el vagyok havazva, viszont a rész megérkezett, és kíváncsi vagyok, ehhez ki mit fog szólni. Számomra hihetetlen, hogy már is 40 rendszeres olvasóm és 45 követőm van. Leírhatatlan érzés volt, amikor megláttam.

Jó olvasást kívánok mindenkinek, nem is húznám a szót, csak annyit még, hogy szeretlek titeket <3

ui.: A 'ti kértétek' novellára várom még az ötleteket vasárnap éjfélig, aztán lezárom, és megpróbálom megírni. Köszönöm azoknak, akik eddig írtak, ha még van ötletük, ők is írjanak nyugodtan. ÖTLETEK

Millio puszi Xx

~Victoria Jones~

Reggel az ablakom párkányán ülő varjak károgásának, nem túl kellemes hangjára ébredtem. Mindezek ellenére a testemet boldogság töltötte el, a szokásosnál is jobban, bár fogalmam sem volt, hogy miért. Nyújtózva fordultam a másik oldalamra, amikor akadályba ütköztem. Szemeim leírhatatlan gyorsasággal pattantak ki és egy szuszogó, még mindig mélyen alvó srácot pillantottak meg, méghozzá Zaynt. Teljesen lesokkoltam, hiába próbáltam magyarázatot találni erre az emlékeim között, nem sikerült. Az utolsó dolog, amivel még tisztában voltam, az a beszélgetés, és a csók, de semmi több. Mégis itt feküdt mellem. Kissé bátortalanul, de benéztem a takaró alá, kezem remegve markolászta a durva anyagot. Végül megkönnyebbülve fedeztem fel, hogy mind a ketten a tegnapi ruháinkat viseljük. Visszatakartam vendégemet és az arcát kezdtem el fürkészni, ami még így is tökéletes volt. Miket beszélek? Nem volt tökéletes, hisz szemei kissé karikásak, arca pedig sápadtabb árnyalatú volt, mint tegnap. Kócos haja már csöppet sem állt normálisan, de nekem mégis tetszett az összehatást, így olyan átlagosnak tűnt.

- Bámulsz – mély, dörmögős hangja váratlanul ért, olyannyira, hogy megfeledkeztem, milyen kicsi is az ágyam, megfordultam és a padlón landoltam, méghozzá arccal előre – Uram Isten, jól vagy? - mászott az ágy szélére és onnan tekintett le aggodalommal teli arckifejezéssel. Megvakartam fájós fejem, egy gyors, de annál kínkeservesebb mozdulattal a hátamra feküdtem és úgy válaszoltam neki.

- Jól vagyok – halvány mosolyt erőltettem az arcomra, ő pedig felhúzott maga mellé.
- Ez az ágy túl kicsi – panaszkodott, szavai hatására pedig emlékképek villantak át szemem előtt. Tegnap is pont ugyanezt mondta, amikor bejöttünk a szobámba. Egy részem rá akart kérdezni, ő vajon emlékszik-e, de a másik, a sokkal makacsabb felem egyszerűen nem akarta elárulni, hogy szinte semmivel sem vagyok tisztában.
- Inkább te vagy túl nagy – nyújtottam ki rá a nyelvem, mire válasz képen csikizni kezdett. Sajnos ez mindig is a gyengém volt, amit mindez idáig csak Tommy tudott. Izegtem-mozogtam, könyörögve, hogy hagyja abba, de csak még élvezetesebben folytatta kínzásomat.
- Vond vissza és talán megkegyelmezek – annyira nevetett, hogy alig lehetett érteni mit mond.
- Oké, te nyertél, feladom – már alig kaptam levegőt, szám fájt a sok vihogástól – Nem vagy dagi - azonnal abbahagyta én pedig eltakartam kezeimmel kipirosodott arcomat. Nem akartam, hogy így lásson.
- Köszönöm – kierőszakolt bókom hallatán egy cuppanós puszival jutalmazott meg. Ujjaimat elvettem szemem elől és felnéztem rá, ahogy egész testével felém tornyosult. Karjai körbe vettek és nem akartak elereszteni, bár őszintén szólva élveztem a közelségét.
- Szívesen.
- Mit csinálsz ma? - éreztem leheltét a nyakamon, olyan közel volt már. Mélybarna szemei az arcomat fürkészték, miközben szája résnyire szétnyílt.
- Dolgoznom kell – kijelentésemre elszomorodott, ami az én kedvemet is szétzúzta, és ma sokadszorra nem értettem miért.
- Maradj velem. Mondd azt, hogy beteg vagy! - száját ravasz mosolyra húzta, szemében megcsillant a remény sugara, az én szívem pedig izgatottan kezdett dobogni a mellkasomba, majd ki ugrott.
- Nem is tudom – húztam el a számat tiltakozásom jeléül, még a tekintetét is kerültem, nehogy megenyhüljek, de ő csak nem hagyta abba.
- Ne már, jó móka lesz. Elmehetnénk moziba, a Hyde Parkba, nézhetnénk DVD-t itt, rendelhetnénk pizzát vagy főzhetünk is – sorolta fel a csábítóbbnál csábítóbb programokat, végül beadtam a derekam.
- Egy feltétellel – mutatóujjam a mellkasára raktam, majd megböktem párszor, persze nagyon finoman – Te csinálod a reggelit – néztem rá kiskutya szemekkel, pont úgy, ahogy Tommyra szoktam, ha kérek tőle valamit.
- Legyen. Addig hívd fel a munkahelyedet – kezembe nyomta a telefonomat, ami eddig az éjjeliszekrényemen pihent. Gyors puszit adott a homlokomra, majd eltűnt a szobámból. Tárcsázni kezdtem az iroda számát. Háromszor csengett ki, miközben idegesen babráltam a hajamat.
- Szerkesztőség, miben segíthetek? - Tara reggeli, rekedt hangja szólalt meg a vonal másik oldaláról. Egy kis cseverészés után kapcsolta Pamela irodáját, pedig én inkább beszélgettem volna még vele.
- Pamela Hopkins.
- Jó napot. Victoria Jones vagyok, ma nem tudok bemenni dolgozni – egész végig kimérten és tisztelettudóan beszéltem, még ki is húztam magam ülés közben, mintha velem szemben lenne.
- Jones, hallom a hangján, hogy nem beteg. Piti magánügyekre viszont egy kanyit sem fizetek - dühösen förmedt rám, már attól féltem, hogy kirúg, mielőtt annyit mondok „papucs”.
- Nem magánügy. Épp dolgozom, méghozzá azon a cikken, amit maga bízott rám – emlékeztettem a két héttel ezelőtt lejátszódó beszélgetésünkre, így már sokkal kedvesebben folytatta. Mondanám, hogy meglepett viselkedése, de akkor hazudnék.
- Értem. Miért nem ezzel kezdte? További jó munkát, holnap reggel pedig jelenjen meg az irodámban – köszönés nélkül csapta rám a kagylót, de nem érdekelt. Bevánszorogtam a fürdőszobába, felvettem egy normálisnak mondható ruha-összeállítást, hajamat egyszerűen csak megfésültem és kiengedve hagytam.
- Hova tűntél? Kéne egy kis segítség – ordítozott Zayn a konyhából, olyan hangosan, hogy még a szomszédok is meghallhatták a papírvékony falakon keresztül. Hangja kétségbeesetten csengett, így villámgyorsan rohantam az irányába, mielőtt leégetné nekem a lakást.
- Te meg mi a … - idegesen csörtettem be a konyhába, de amikor odaértem, nem azt láttam meg amit vártam. A lélegzetem is elállt az asztalra nézve – Ez gyönyörű! - ennyi tellett tőlem, ami vidám mosolyt varázsolt az arcára. Leültem egy székre, pont vele szemben és falatozni kezdtem a különböző virág vagy éppen szívecske alakú nutellás gofrikból, amihez a poharamba töltött kávét iszogattam.
- Honnan szereztél? - mutattam a kellemesen meleg folyadék felé, hisz olyan sokáig nem időztem el, hogy elmenjen bevásárolni, vagy mégis?
- A legfelső polc hátulján volt elrejtve – világosított fel – Elengedtek? - harapott egy hatalmasat saját reggelijéből és érdeklődve figyelt.
- Igen. Azt mondtam, hogy nem érzem jól magam – csak részben hazudtam, hisz az elején tényleg ezt próbáltam beadni Tarának, csak sajnos hamar rájött, hogy nem mondok igazat. Akkor Zayn miért nem? Erre gondolva teljesen elment az étvágyam magamtól, hisz olyan kedves velem, én mégis becsapom. Jókedvet színlelve magamba erőltettem mindent, ami a tányéromon volt, az utolsó morzsáig – Köszönöm, ez tényleg isteni volt. Nem is mondtad, hogy konyhatündér vagy – incselkedtem vele, hangszínem hallatán felhorkantott.
- Hisz csak rám kell nézni – mutatott bőszen magára és bár nem akarta kimutatni, előző megjegyzésem nem esett neki jól. Mintha keserű emlékek futottak volna végig agyán, arca alig észrevehetően megfeszült pár röpke másodperc erejéig. Valami van a felszín alatt, valami hatalmas jelentéssel bíró, amit ki kell szednem belőle, még akkor is, ha megutál miatta – Na és melyik programmal kezdjük? - terelte el a témát én pedig nem ellenkezdtem, de egyszer még felhozom, ha kell többször is, amíg el nem mondja.
- Nekem teljesen mindegy – sétáltam el a mosogatógéphez és beleraktam a tányéromat.
- Akkor elmegyünk mindenhova. Kezdjük a parkkal, majd London Eye … - sorolta fel London nevezetes helyeit, ami nem hozott túlságosan lázba, hisz már ezerszer láttam őket.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy pólyás korom óta itt élek? - húztam fel az egyik szemöldököm. Gimis koromban órákig gyakoroltam ezt a mozdulatot a tükör előtt, mára már reflex szerűen megy, oly könnyedén, mint a lélegzés.
- De velem még nem jártál sehol. Olyan oldalát is megmutatom a városnak, amit a mindennapos rohanásban biztos nem vettél még észre – kacsintott egyet, a következő pillanatban pedig a bejárat felé sétált, a hátán velem.
- Tegyél le te dilis! - vinnyogtam, kitörő nevetésem hangja megtöltötte az egész házat.
- És ha nem? - már a liftnél jártunk, mégsem állt szándékában lerakni. Szerencsére az idő, a héten először, kellemesen meleg volt, így nem olyan nagy baj, hogy elfelejtettünk kabátot venni.

***

A Hyde Parkot elözönlötték a gyerekek, hála a jó időjárásnak, de minket ez egyáltalán nem zavart. Egymás kezét fogva sétáltunk, hot-dogot ettünk ebédre, majd kergettük egymást, végül a fűben fetrengve beszélgettünk. Sokan megbámultak minket, de egyikünket sem érdekelt, csak egymással foglalkoztunk. Úgy éreztem, hogy leírhatatlanul boldog vagyok, és ezt csak neki köszönhetem. Ha mégis el akarnám magyarázni az érzéseimet azt mondanám, hogy az eddigi életem egy új színezőhöz volt hasonlítható, ami még nem látott színeket, de aztán jött Zayn és élénkebbnél élénkebb színekkel töltötte meg a lapjait. A gyomrom remegni kezdett simogatásától, mintha több ezer pillangó repkedne egyszerre benne.

- Mehetünk a London Eye-hoz? - húzott fel a helyemről, mivel elkezdett sötétedni és állítása szerint akkor a legszebb onnan a kilátás.
- Majd máskor. Maradjunk még. Kérlek – ajkam lebiggyesztettem hátha meghatja, de ezúttal nem vált be. Megfogta a kezem és gyalog indultunk tovább.

***

- Igazad volt – tátott szájjal bámultam Londont, ami varázslatosan nézett ki kivilágítva. Még sosem tetszett ennyire, és örülök, hogy Zayn elrángatott ide, mert kár lett volna kihagyni.

Ölelő karok fonódtak körém hátulról, amibe beleborzongtam. Alig kaptam levegőt, tenyerem pedig izzadni kezdett. Mi történik velem? Még sosem éreztem ilyet ezelőtt. Ez lenne a szerelem? Nem, én nem szerethettem bele egy sztárba. Kizárt, hogy szerelmes legyek Zayn Malikba, aki feltehetőleg nem is érez irántam mást, mint barátság, és akiről leleplező cikket kéne írnom. Nem dobok el mindent egy fellángolás miatt!

Leszedtem magamról biztonságérzetet nyújtó karjait és érzelemmentes hangon beszéltem hozzá.

- Késő van, haza kell mennem!