X. fejezet: Mit tegyek?

Sziasztok :)

Az előző fejezetnél írtam egy komiba, hogy az ezt követő, vagyis a 10. fejezetben sok minden kiderül, és most, hogy megláttam a rész számozását, csak akkor esett le, hogy basszus, ez már a tizedik! Nem kicsit sokkolt le a tudat, hogy már itt tartunk, és nagyon boldog vagyok, hogy még mindig velem vagytok, szám szerint 49-en lettünk és 51 követővel büszkélkedhet a blog. Még most is alig hiszem el. Nem fűznék sok mindent a részhez, csak annyit, hogy szerintem elég morbid lett, de a maga módján humoros is, a vége pedig nem várt fordulattal jár. Nem olyan értelemben, mint a sorozatok, de Tori olyat tesz, amit sokan nem gondoltak volna róla, tekintve, hogy azt írtátok, szerintetek fülig szerelmes <3

Jó olvasást kívánok mindenkinek, Millio puszi Xx és ti vagytok a legjobbak! Borzasztóan hálás vagyok mindenért :)

ui.: tudom, kicsit rövid lett a fejezet, sajnálom, de nem tudtam tovább húzni a dolgokat, viszont, akit érdekel egyéb alkotásom a blogok világában, annak megsúgom, hogy pár másodperce tettem közzé az új blogon az első fejezetet, ami teljes egészében az én kezem munkája. Szóval, ha bárkit érdekel, kukkantson be nyugodtan és ha nem esik nehezetekre nagyon örülnék pár visszajelzésnek, ahogy itt is szoktam kapni. Hisz ez ad erőt a folytatáshoz. 

Gyorsan belinkelem nektek, ha kedvet kaptok hozzá ---> 1. fejezet: A búcsú mindig szomorú

u.ui.: tegnap találkoztam egy barátnőmmel kriszty96 személyében és együtt csináltunk egy trailert a harmadik történethez, ami ezen a blogon lesz publikálva. Csak a Zaynes után jön, de ha valakit érdekel, akkor nézze csak meg Louis & Grace

~Victoria Jones~

Épp a filmet töltöttem le, amikor Zayn elviharzott mellettem, fel az emelet felé. Leküzdöttem magamban újságírói kíváncsiságom, így nem mentem utána. Ezt körülbelül öt teljes percig bírhattam, majd én is felsétáltam az emeletre. Az egyik ajtóban pillantottam meg, ott állt mozdulatlanul és csak annyit mondott, hogy anya. Vettem a bátorságot és benéztem mellette a szobába, ahol egy számomra ismeretlen nő ült az ágyon.

- Zayn – kezemet nagyon lassan és óvatosan a vállára raktam, aminek hatására egész testében megfeszült. Ő lenne az anyja? Bizonyára, hisz kristálytisztán hallottam, hogy így hívta. Semmi kedvem nem volt beleszólni egy családi vitába, így csak annyit akartam mondani, hogy hazamegyek. Már épp szólásra nyitottam a számat, amikor Zayn összekulcsolta a kezeinket és akkor megéreztem, hogy szüksége van rám. Biztatásképp kissé megszorítottam a kezét, végül néma csendben vártam a fejleményeket. Nagyon sokáig meg sem mozdultunk, a ránk telepedett néma csendben hallani lehetett mindhármunk lélegzetvételét, ezalatt volt időm körbenézni a szobájában. Sima, fehér falak és kék ágynemű, ami össze-vissza volt gyűrődve ott, ahol a nő ráült. Párnákat nem láttam az ágyon, mint később észrevettem mind le volt dobva a földre. Az egész szoba a feje tetején állt, annyira fel volt dúlva, mintha egy betörő járt volna itt a hétvégén.

- Úgy sajnálom – sírta el magát a negyvenes éveiben járható nő, bár olyan lestrapáltan nézett ki, hogy simán többnek nézném, ha nem tudnám ki is ő. Egy másodpercre felállt, mintha oda akarna menni a fiához, de végül visszarogyott az ágyra.

- Dehogy sajnálod – rázta meg szomorúan a fejét a mellettem álló srác, olyan sok gúnnyal a hangjában, amit még sosem tapasztaltam azelőtt nemhogy tőle, de senki mástól sem.

- Nem voltál itthon és... - Zayn meg sem várta, hogy az anyja befejezze a mondatát, kissé dühösen vágott a szavába.

- És úgy gondoltad kirabolsz?! - mutatott végig a viharvert szobán és akkor sikeresen összeállt az addig zavaros kép a fejemben. Alig akartam hinni a fülemnek, mivel eddig el sem bírtam képzelni, hogy egy anya képes lehet hasonló dolgokra.

- Én csak... teljesen le vagyok égve... a húgaid... nekik vettem volna ételt a pénzből – dadogott az asszony én pedig nem tudtam hirtelen mit is gondoljak. Zayn képes lenne arra, hogy cserben hagyja a családját, mikor sikeres és van elég pénze? Nem. Azok után, amiket megtett értem, most hogy már megismertem ezt száz, sőt ezer százalékig képtelenségnek tartom. Akkor mégis mi a franc folyik itt? Összezavarodva és ha lehet még kíváncsibban vártam a történések folytatását.

- Ne hazudj a szememben. Mind a ketten tudjuk, hogy piára költenéd a pénzt, ezért is utalok a nővéremnek és nem neked – szorította meg a kezem, én pedig próbáltam nyugtatni azzal, hogy körkörös mozdulatokkal simogattam a hátát.

- Próbálok leszokni, de el sem tudod képzelni mennyire nehéz – zokogott tovább a nő, vagyis Zayn anyja, amit még mindig alig hittem el, bár kétségtelenül be kellett látnom, hogy nincs más ésszerű magyarázat minderre a felfordulásra.

- Nehéz lehet... de az még nehezebb volt, hogy tizennégy évesen én neveltem a húgaimat. Panaszkodtam egyszer is? Hát kurvára nem, úgyhogy nem vagyok kíváncsi a siránkozásodra – vágott mindent a fejéhez, nekem pedig tátva maradt a szám. Zayn ma már sokadjára megremegett a benne forrongó dühtől, miközben kiadta magából az évek alatt felgyülemlett feszültséget.

- Nem csak az én hibám. Ha apád nem hagy el, akkor nem kezdtem volna el inni – emelte fel védekezően a kezeit a nő és most már ő is állva ordibált. Félelmetes volt belecsöppenni ebbe a családi vitába és bármennyire is el akartam tűnni, maradtam, mert szüksége volt rám.

- Okold csak őt, ha neked így könnyebb, nem érdekel, de most felhívom a lányokat és szépen hazamész – nyúlt a zsebébe, hogy elővegye a telefonját, de az anyja kikapta a kezéből, és egy egyszerű mozdulattal ledobta a földre, majd ráugrott.

- Mi a fasz – motyogott magában a mellettem álló Zayn és nekem is pont ugyanez jutott az eszembe az előbb látottaktól. Most, hogy a nő már csak fél méterre állt tőlünk érezni lehetett rajta az alkohol émelyítő bűzét, más szóval segg részeg volt.

- Nem megyek haza! - kiabálta hisztérikusan, miközben még mindig a telefon darabkáin ugrált, szilánkosra törve az elektronikus kütyüt.

- Tessék, hívd fel az enyémen, kint a folyosón, addig vigyázok rá – nyomtam a kezébe a kicsi készüléket ügyelve arra, hogy a részeg anyja nehogy észrevegye és trambulinnak nézze azt is.

- Köszönöm – hálálkodva nézett rám, majd eltűnt az ajtó mögött, így kettesben maradtam az anyukájával. Nagyon-nagyon lassan és csöndben közelítettem felé, nehogy megijesszem.

- Te ki vagy? - nézett rám hirtelen, ami olyan félelmetesre sikeredett, hogy simán beleillett volna egy horrorfilmbe.

- A nevem Victoria, és a fia barátja vagyok – mosolyogtam rá kedvesen és visszaültettem az ágyra. Kirohantam a szobához tartozó fürdőbe és az egyik üres pohárba töltöttem egy kis vizet, hátha attól kicsikét jobban lesz. Taránál ez mindig beválik, így nagy reményeket fűztem gyermekded kísérletemhez.

Körülbelül fél percre hagyhattam magára, de mire visszaértem az ágyhoz már sehol sem volt. Leraktam a poharat az asztalra és azonnal lázas keresgélésbe kezdtem, közben azért imádkoztam, hogy hamarabb találjam meg, mint Zayn, mert tuti kinyír, amiért elvesztettem az anyját. Meg mertem volna rá esküdni, hogy senki más nem lehet ennyire szerencsétlen, csakis én. A hátam mögül furcsa, morgó hangot hallottam meg, mintha egy veszett kutya lenne a házban, pedig tudtommal Zayn nem tart háziállatot. Félénken fordultam meg, de akkor egy test rám ugrott én pedig szétterültem a földön, akár egy zsák krumpli. A fejem hatalmas erővel csapódott bele a parkettába, amitől úgy hasogatott, hogy attól féltem elvesztem az eszméletemet. Ami még ennél is jobban fájt, az pedig nem más volt, minthogy Zayn anyja harapdálni kezdett, mint egy pitbull, aki egész életében a postást kergette és végre utolérte. Fogait belemélyesztette a húsomba, már majdnem kitépve belőlem pár falatott.

- Zayn – ordibáltam hangosan, hátha meghallja, hisz mégsem üthettem meg az anyukáját. Engem nem erre neveltek, és bár büszke voltam, mindig higgadt önmagamra, most jól jött volna, ha újságíró szakkör helyett önvédelemre jártam volna a gimiben.

- Itt meg mi a szar történik? - tárta ki az ajtót, végül amikor meglátott minket, pár cifra káromkodás közepette leszedte rólam a magát házőrzőnek képzelő anyuciját – Jól vagy? - kérdezte bocsánatkérően, mire hevesen bólogattam, jelezve, hogy túlélem.

***

Zayn nővére egy órával az incidens után érkezett meg, és nem győzött elnézést kérni a történtekért, pedig egyáltalán nem az ő hibája volt. Ezek után megkértem Zaynt, hogy vigyen haza, mivel minden egyes porcikám sajgott a fájdalomtól. Teljesen biztos vagyok benne, hogy minden harapásnyom be fog lilulni, és ma jó párat szereztem.

- Annyira, de annyira saj... - nem hagytam, hogy befejezze, inkább egy csókot nyomtam ajkaira, ezzel belefojtva a szavakat, mert már nagyon untam, hogy másodpercenként elmondja, mennyire bűntudata van az egész miatt. A család az család, nem lehet megválogatni. Bármennyire is szeretnénk, hogy tökéletes legyen, sosem lesz az.

- Maradsz? - kérdeztem, amint ajkaink elváltak egymástól, de ő szomorúan megrázta a fejét.

- Nem tudok, fél óra múlva forgatunk egy új kliphez – nézett le a karján pihenő órájára, mivel a telefonja teljesen tönkre ment, csak a SIM kártyát tudtuk megmenteni.

- Oké, jó munkát – pusziltam meg az arcán, szorosan magamhoz öleltem és magamba szippantottam gyümölcsös illatát, végül elment, én pedig magamra maradtam. Teljesen egyedül az üres lakásomban.

A mai nap fáradalmait, úgy döntöttem egy forró fürdővel fogom kipihenni. Megengedtem a vizet, végül, amikor elérte a kád háromnegyedét, levettem a ruháimat és megmártóztam benne. A kellemes melegség szétáradt testemben és addig ki sem jöttem a vízből, amíg a bőröm el nem kezdett ráncosodni. Kiszállva, teljesen szárazra töröltem minden egyes négyzetcentimétert a testemen, megmostam a fogam és pizsomában, törölközővel a fejemen ugrottam be az ágyamba. Magamra húztam a takarót és a kezembe vettem a laptopom. Amint bekapcsoltam, első utam a Twitterre vezetett, ahol lett öt új követőm, de ami még ennél is jobban izgatott, az a bejövő privát üzenetem volt, amit Emily küldött.

„Hogy állsz? El ne felejtsd, hogy holnap lejár a határidőd. Millió puszi, sok sikert! xoxo”

Sokáig bámultam a képernyőt, olyannyira, hogy meg is jelentek a képernyőkímélőként beállított vicces képeim a családomról, rólam és a barátnőimről.

„Már majdnem kész, ne aggódj! <3” - válaszoltam végül, majd megnyitottam egy új szövegszerkesztőt, mert az üres hófehér papír mindig is írásra késztetett. Most mégsem jött a varázs, egyetlen szót sem voltam képes leírni. Semmittevésem hatására újra megjelent a képernyőkímélőm, amiről Tommy mosolygós arca nézett vissza rám, amikor a 16. születésnapomon belenyomta a fejem a tortámba. A szívem majd megszakadt, hogy választanom kellett a testvérem biztos jövője és a szerelmem magánélete között, mert igen, most már tudom, hogy a szerelmem, mert ha nem lenne az, akkor nem fájna ennyire. Vettem egy mély levegőt és gépelni kezdtem a szavakat.

One Direction. Kinek mi jut eszébe erről a két szóról? A legtöbb embernek öt eszméletlenül tehetséges és szexi fiú. Többszázezer sikítozó rajongó, sok zenei elismerés vagy pár igen őrült klip. De vajon mit találnánk ha a felszín alá néznénk? Talán semmi extrát, hisz ugyanolyanok mint bárki más. Nekik is van családjuk, szeretteik, hibáik és titkaik is mint nekem vagy neked. Annyiban különbözünk, hogy ők jobban titkolják. De most lehull a lepel... - és itt megakadtam. Vajon van jogom ahhoz, hogy meséljek a világnak mindarról, amit ma megtudtam? Hogy Zayn Malik igazából nem is egy rosszfiú, csak zűrös volt a gyerekkora, mert neki kellett felnevelnie a testvéreit, mert az anyja alkoholproblémákkal küszködik a mai napig? Tartsam titokban és dobjam el az álmom csak azért, mert van ez a kis fellángolás közöttünk? Mi lesz, ha mégsem fog működni? Akkor pár szép nap miatt örökre fogyókúrázási tanácsokat fogok osztogatni. Nehezen, de végül befejeztem a leleplező cikket, viszont arra már nem volt erőm, hogy el is küldjem Pamelának. Fogtam és bezártam a szövegszerkesztőt, majd kikapcsoltam a gépem. Jobb ötletnek találtam, hogy alszom egy kicsit. Kipihentem majd könnyebb lesz helyesen dönteni, jegyeztem meg, majd kényelmesen elhelyezkedve a puha takaróm között, behunytam a szemeimet.