XI. fejezet: Az én családom

Sziasztok :)

Emberek, ismételten éjjeli bagoly lettem, és egyszerűen nem tudok aludni, de hát nyár van, és ki kell használni ha már suli idő alatt muszáj lesz korán feküdni -.-". Ismét lenne egy bejelenteni valóm, ami elég fontos, vagyis én annak tartom. Ismételten elutazom, most hosszabb időre, és mivel nem leszek az országban, nem leszek elérhető. Ez három részt foglal magába (12, 13, 14). Megkértem kriszty96-tot, így ő fogja feltenni a részeket, a már megszokott rendszerben (ő írja meg ezt a pár sort a részek elején, én pedig ha hazaértem, akkor mindenkinek válaszolok a komijára, legyen az pozitív/negatív) Tudom, sokaknak nem lesz kedve írni, mert nem reagálok azonnal, de remélem azért nem mindenki lesz ezen az állásponton. Nagyon szeretlek titeket és nem is húznám az időt. 
Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni a támogatásotokat a díjakat, amit még utazás előtt még kiteszek, az 50 feliratkozót és az 55 követőt, pipákat, komikat <3

Jó olvasást, millio puszi <3 nagyon szeretlek titeket!

Tommy és Sam

 ~Victoria Jones~

Az ébresztőórám szörnyen idegesítő csipogására ébredtem fel. Mérgesen, nem is, inkább nyűgösen csapkodtam az éjjeliszekrényemen elhelyezkedő kis készüléket, ami kiszakított édes álmomból, amire már nem is emlékszem pontosan. Veletek is előfordult már az, hogy csupán csak egy-egy érzésre emlékeztek, de az álomra nem? Velem számtalanszor megesett. Lerúgtam magamról a takaróm és beballagtam a fürdőszobába. Lajhárokat meghazudtoló sebességgel készültem el, de még épp időben ahhoz, hogy gyalog tegyem meg a sétával fél óráig tartó távot.

Már a London Eye-nál, vagyis félúton jártam, amikor megszólalt a táskámba sietősen bedobott telefonom. Eltartott egy ideig, de sikeresen megtaláltam és felvettem, még mielőtt a vonal másik végén lévő személy megunta volna a várakozást.

- Szia Vic, megint a kék táskád van nálad? - nevette el magát a bátyám, mélyről jövő kacaja engem is mosolyra késztetett. Anélkül folytatta mondanivalóját, hogy válaszoltam volna neki, mivel mind a ketten jól tudtuk, hogy felesleges lenne, hisz beletrafált – Sam és én arra gondoltunk, hogy bemutathatnád nekünk a titokzatos fiút, aki miatt két hétvégén is megfeledkeztél rólam – hangján hallottam, hogy kicsit sem neheztel, ami megnyugvással töltött el.

- Elég elfoglalt, de azért megkérdezem a kedvetekért – az eddig pirosan világító emberke zöldre váltott, így gyorsan átlépkedtem az útkereszteződés másik oldalára. Innen már csak egy sarok a szerkesztőségig.

- Sam már mindent elintézett, neked csak annyi a dolgod, hogy ma este elhozd hozzánk – tálalta nekem a kész tényeket és hiába magyaráztam neki, hogy Zayn elfoglalt ember, mintha a falnak beszéltem volna.

- Most le kell tennem, mert megérkeztem az újsághoz, este hívlak. Szeretlek és puszilom Samet – amúgy Sam, teljes nevén Samantha nem más, mint Tommy barátnője. Nagyon kedves és aranyos, már az első pillanatban megtaláltuk a közös hangot, így borzalmasan örültem, amikor összeköltöztek a bátyámmal.

- Átadom. Szia – letettük a telefont én pedig pont abban a pillanatban érkeztem meg a második emeletre a lifttel. Átszambáztam a nyüzsgő emberrengetegen és leültem az asztalom mögötti gurulós székemre. Nem tellett bele tíz percbe Tara és Emily azonnal körbezsongtak és a hétvégémről kérdezősködtek. Imádom ezt a két lányt, de lenyugtatgattam őket, hogy itt nem mondhatom el mindenki előtt, inkább majd máskor. Szomorúan, mégis megértően foglaltak helyet az íróasztalaik mögött, végül bekapcsoltam a számítógépemet és körmölni kezdtem a Pamelának szükséges vázlatot, mivel azt a cikket, amit tegnap megírtam nem voltam képes leadni neki. Talán bennem van a hiba. Zayn teljesen elvette az eszemet, de nem fogom elárulni, amikor megbízott bennem annyira, hogy elmesélje a gyermekkorát, és annak minden szép és kevésbé szép momentumát.

- Pszt... Tori, Miss Tökély hívat – dobált meg radírdarabkákkal Tara, ezzel kizökkentve elmélkedésemből, de nem is ez volt a legrosszabb, hanem az, hogy véletlenül lenyomtam az Esc billentyűt, ezzel törölve az eddigi munkámat. A vér megfagyott ereimben, tenyerem izzadni kezdett és hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Idegesen álltam fel a helyemről és félve tettem meg minden egyes lépést Pamela irodája felé. Gyerekes, de ez alatt a rövid táv alatt ezer és egy ötlet átfutott az agyamon, miként is szökhetnék meg, például ninja üzemmódba kapcsolva beleolvadhattam volna az árnyékba. Szívem zakatolt, vérnyomásom kétszer annyi volt, mint a normális. Remegve emeltem fel a kezem, kopogásra készen. Miket beszélek?! Egyáltalán nem voltam készen.

- Szabad – csendült fel ismét főnököm kibírhatatlan hangja, amitől egyenesen a falra másztam. Kinyitottam az ajtót, és leültem a vele szemben elhelyezett székre, várva a halálos ítéletemet – Á Jones, végre befáradt. Nem kaptam meg a kért vázlatokat. Mi a mentsége erre? - húzta fel az egyik, precízen kiszedett szemöldökét. Az agyam hihetetlen gyorsasággal kezdett el kattogni valamiféle mentség vagy hazugság után kutatva, végül megszólaltam.

- Nem érkezett meg? Valami baj lehet a hálózattal – hangszínem a tőlem telhető legmagabiztosabban csengett, és már csak azon imádkoztam, hogy elhiggye gyenge próbálkozásomat.

- Igazán? Utána járok ennek az egésznek. De jövőhét hétfőn ki szeretném adni a sikersztorit, ha nem hozod össze addigra ki vagy rúgva – hangja érzelemmentes volt, mintha nem éppen egy ember állásáról, szinte az életéről döntene. Hátborzongató.

- Értem. Jövőhét hétfő – bólintottam egy aprót, végül kisétáltam az irodájából. Most mi a francot fogok csinálni? Tettem fel a kézenfekvő kérdést, amire nem tudtam a választ. Vagy leadom a cikket vagy munkanélküli leszek. Hmm, mi lenne, ha mondjuk valami egészen másról írnék? Nem kell nagyot szólnia, elég ha megtarthatom a munkám. Sokáig agyaltam az új sztori ötletén, de nem jutottam sokra, csak annyira, hogy időközben eltelt nyolc óra, szóval egy perccel sem kellett tovább itt maradnom, mehettem haza.

***

Beérve a lakásomba első dolgom az volt, hogy fellépjek Twitterre, mivel én okos elfelejtettem, hogy a tegnapi incidens miatt Zayn telefonja tönkre ment, így nem tudom felhívni. Azonnal küldtem neki egy privát üzenetet, mert nem akartam azt, hogy az őrült rajongóik beleképzeljenek valamit kettőnk kapcsolatába, ami szimplán csak baráti - sajnálatos módon. Amíg arra vártam, hogy válaszoljon, készítettem magamnak egy szendvicset és azt falatozgattam, közben továbbra is a vadonatúj cikken törve a fejem. Hanyatt dőltem az ágyamon, becsuktam a szemeimet és kizártam a külvilágot. Amikor kiskoromban határidőre kellett beadnom egy fogalmazást vagy esszét, és nem jött az ihlet mindig ezt csináltam, mert ilyenkor a képzelőerőm szárnyakat kapott. Az álmodozásomban egy pittyegő hang zavart meg, oldalra kaptam a fejem és megláttam, hogy üzenetem érkezett. Rányomtam, így megnyitva azt és már olvastam is Zayn szavait.

„Persze ráérek este és szívesen találkozom a családoddal. Hatkor nálad? xx”

Ránéztem a laptopom sarkában lévő órára, ami negyed hetet mutatott, így kicsit felkuncogtam magamban, végül visszaírtam barátomnak.

„Akkor már is késtél negyed órát :') Legyen fél :P”

Még megvártam beleegyező válaszát, végül kikapcsoltam a gépet és elkezdtem készülődni. Nem vagyok az a kiöltözős típus, szóval ne gondoljatok sokat. Szimplán egy csőnadrágot és egy zöld, a hátánál masni alakban kivágott felsőt vettem fel, szolidan kisminkeltem magam és összefogtam általában kiengedve hordott hajamat.

Az idő, vagyis az a negyed óra gyorsan elrepült, így Zayn már akkor az ajtóm előtt toporgott, amikor én még az utolsó simításokat végeztem. Az újságok azt állítják, hogy a One Direction keleties vonásokkal rendelkező szépfiúja tükörmániás és sokáig tollászkodik, bár ez egyáltalán nem igaz, sőt mindig rám kell várni.

- Nyugi, már kész is vagyok – kacsintottam rá, majd kézen fogva kisétáltunk az Audijához. Egész idő alatt én voltam a GPS, mivel csak én tudtam az utat. Sokat nevettünk, amikor beszámolt a napjáról, arról, hogyan is hülyéskedtek a fiúk a klipforgatás alatt. Louis tamponokat dugott Hazza orrába, amíg a fürtös elszundikált. De kérdem én, honnan a fenéből szerzett Lou tampont? Mindegy, úgy gondoltam jobban járok ha erre rá sem kérdezek – Ez a ház lesz az – parkoltunk le végül egy citromsárga kertes ház előtt, aminek az ablakából két kíváncsi szempár figyelte minden léptünket. Mintha egy aggódó anyuka és apuka leskelődne a tinédzser lányuk után. Csak nehogy leégessenek ezek ketten.

- Ők azok? - mutatott feléjük Zayn, én pedig homlokon csaptam magam kínomban, kezemet lecsúsztatva az arcomon. Ezt komolyan nem hiszem el. Zayn arcán egy elfojtott nevetést véltem felfedezni, amitől csak még jobban elpirultam.

- Igen – küldtem felé én is egy halvány mosolyt, majd kézen fogva léptünk be a ház ajtaján. Belépve, isteni illat csapta meg az orrunkat. Talán rántott hús és krumpli, de nem vagyok benne biztos. Tommy és Sam azonnal a nyakamba ugrott és illedelmesen bemutatkoztak a barátomnak. Samantha egy „ezt nem hiszem el, komolyan ő az” -t tátogott nekem, mire én csak helyeslően bólogattam. Elsőnek leültünk a kanapéra és beszélgettünk pár pohár pia társaságában, majd miután kifaggatták Zayn-t jöhetett a vacsora. Számomra teljesen meglepően, remek hangulatban telt el az este, hisz önfeledten meséltünk egymásnak és szinte minden témát érintettünk. Talán mindez csak a kezdetben elfogyasztott alkoholnak volt köszönhető, de akkor is örültem annak, hogy senki sem volt feszélyezve az esetleges, kínosnak titulálható momentumok miatt.

***

- Már is mentek? - biggyesztette le az alsó ajkát Sam, amikor mindketten elkezdtük felvenni a kabátunkat. Szívesen maradtam volna még, de későre járt és még szeretettem volna megmutatni egy helyet Zayn-nek, hisz csak agy lehetett igazán teljesnek nevezni a napot.

- Igen, de ezt megismételhetjük bármikor, a srácok is tuti eljönnének – Zayn átölelte a bátyámékat, majd én is elbúcsúztam tőlük, aztán elindultunk a mai nap utolsó úti céljához. Mindössze húsz percig tartott az esti forgalomnak köszönhetően és oda is értünk a temetőbe. Először kicsit furcsálta, amiért ide hoztam, de amikor megálltam a hatalmas kőtábla előtt láthatóan összeállt a fejében a kép.

- Azért hoztalak ide, hogy megismerd az egész családom. Ők voltak a szüleim – mutattam az ici-pici képre, ami a sír bal felső sarkába volt elhelyezve. Szemeimben megjelent pár könnycsepp, de ezúttal tartottam magam. Zayn szorosan magához ölelt, belőlem pedig megállás nélkül áramlottak a szavak – Tegnap, amikor megismertem anyukádat sajnáltalak, amiért ilyen a viszonyotok, de aztán rájöttem, hogy inkább irigyellek – látszott rajta, hogy közbe akar szólni, de végül nem tette – Most gondolom azt akarod kérdezni, hogy mégis miért? A válasz egyszerű. Bármennyire is elviselhetetlen néha, mégiscsak él. Bármelyik pillanatban megváltozhat és akkor újra egy család lesztek, de mi már sosem leszünk egy család, hisz meghaltak. Már sosem kapom őket vissza, pedig mindet megadnék azért, hogy velem legyenek, még akkor is, ha részegek. Csak éljenek – és eltörött a mécses. Nem tudtam több értelmes mondatot kinyögni, mert a szipogásom teljesen érthetetlenné változtatta beszédem, így feladtam és csak még közelebb bújtam hozzá. Egy ideig még a temetőben maradtunk, végül hazavitt. Nem a lakásomba, mert azt mind a ketten beláttuk, hogy nem vagyok olyan állapotban, hogy egyedül töltsem az éjszakát. Szóval ma a One Direction villában alszom.