XII. fejezet: Szeretlek

Sziasztok! :)

Engem ért a megtiszteltetés, hogy ameddig szerecsendio Olaszországban időzik, én töltöm fel helyette az előre megíródott csodálatos epizódok három cselekményét. Amint drága írónőnk visszatér hozzánk minden chates üzenetre, cserekérésre válaszolni fog, beleértve a kommenteket is. Helyette is jó olvasást kívánok mindenkinek! :)

 

Ölel Titeket, kriszty96 <3

~Zayn Malik~

Tegnap, amikor elvitt bemutatni a családjának, őszintén elakartam neki mondani, hogy mit érzek, de valamiért mégsem tettem. Sokan talán úgy gondoljátok, hogy beijedtem és lehet, hogy igazatok is van. Hisz a kémia megvan kettőnk között, ezt tisztán érezni. De mi van akkor, ha elrontom az időzítést és így elveszítem?! Ha túl korán mondom ki azt a bizonyos szót? Megijed. Ha viszont túl későn? Akkor már esélyem sem lesz, mert a szíve valaki másért fog hevesen dobogni.

Elmélkedésem közepette egy kar fonódott a derekam köré, amibe teljesen beleborzongtam. Kedvesem – bárcsak már hangosan is így szólíthatnám – még félálomba karolt át, közelebb bújva hozzám, nekem pedig kedvem támadt apró puszikkal belepni az arcát, de nem tettem, hiszen azzal tuti felébresztettem volna. Végül csak néztem ahogy alszik, kicsit nyáladzva, mégis aranyosan.

- Most te bámulsz – szólalt meg rekedtes hangon és egy puszit nyomott a mellkasomra, mire felnevettem az övéhez hasonló mély tónusban. Önkéntelenül visszaemlékeztem arra, amikor én buktattam le őt, és ijedtében leesett az ágyról. Simogatni kezdtem a haját, mivel nem voltam képes kiszállni a takaró alól, ezzel magára hagyva őt. Nem ismertem magamra, hisz teljesen megváltoztatott.

- Zayn, Zayn – ordibált valaki a folyosón, hangja egyre hangosabb lett, jelezve, hogy közeledik az ajtóm felé. Úgy ugrottam ki az ágyból, mintha puskából lőttek volna ki és szaladtam az ajtó felé, hogy egy egyszerű mozdulattal elfordítsam a kulcsot a zárban. De nem voltam elég gyors. Harry betör a szobámba és eltátotta a száját, amikor meglátta a takarót magára kapó Victoriát az ágyamban. Én gyorsan kitoltam a folyosóra, és bezártam az ajtót – Ezt még megbánod, Malik. Srácok, képzeljétek mit láttam az előbb... – sikítozott tovább és leviharzott a nappaliba.

 - Ez vicces volt – Tori elnevette el magát, pont amikor már épp sajnálkozni akartam. Ledobta magáról a takarót és besétált a fürdőszobába – Nincs egy felesleges fogkeféd? Én nem hoztam semmit. A francba, ruhám sincs – szitkozódott magában, én pedig odamentem hozzá és előkerestem neki a fogkefét, amit a fiókban tartottam vész esetére.

- Ruhát kérek Liamtől, szerintem Danielle stílusa hasonlít a tiedre és még a méret is jó lesz – összeborzoltam az amúgy is kócos haját és Liam szobája felé igyekeztem. Bekopogtam az ajtaján, mire egy halk „gyere” jött bentről.

- Szia, nem tudnál kölcsön adni pár ruhát azokból, amit Dani mindig itt hagy? - mosolyogtam rá kedvesen, hogy belemenjen a dologba, bár amúgy is mindig szívesen segít mindenkinek, így ez felesleges volt. Csak a szekrénye felé mutatott és eltűnt a fürdőszobában. Egy egyszerű vállrántással elintéztem az előbb történtek szokatlanságát, gondolván, ha valami baja lenne biztos elmondaná. Kivettem egy bézs farmernadrágot és egy hozzá illő narancssárga felsőt meg pár szexi fehérneműt - Köszi – kiabáltam túl a bentről kiszűrődő víz hangos csobogását és visszasiettem Torihoz, aki már nem volt egyedül.

- Oh, köszönöm – kapta ki a kezemből és ismételten beviharzott a fürdőbe. Kíváncsian néztem Niall felé, mert nem értettem mit akar itt.

- Hát te? - ültem le mellé az ágyra, hogy egy szintben legyünk, így tökéletesen a szemébe tudjak nézni. Elöntött a féltékenység, pedig tudtam, hogy szőke barátom sosem tenne semmi rosszat, sem ellenem, sem senki más ellen. Ehhez ő túl Ír.

- Csak téged kerestelek – túrt bele zavartan a festett tincseibe – jobban mondva a gitárom, de őt találtam és beszélgettünk – magyarázta el az egész helyzetet, amiben tényleg nem volt semmi rossz, szimplán én reagáltam túl – De megyek is te Casanova – lökött oldalba játékosan én pedig szétterültem az ágyon.

- Hogy tetszem? - ugrott rám Tori pár perccel később és lágy csókot lehelt ajkaimra, amit mohón viszonoztam, így elmélyítve azt. Már pont azon voltam, hogy bevallok mindent, azt mennyire fontos a számomra, megragadva ezt a tökéletes pillanatot, de akkor kicsapódott az ajtóm, olyan hatalmas hévvel, hogy tudtam, nem lehet más aki így ránk tört, mint Louis.

- Sajnálom édeseim, de Liam megkért, hogy szóljak. Kész a kaja – kicsit kuncogott magában így tudtam, hogy ez csak egy ürügy, igazából utána akart járni Hazza igazat mondott-e az előbb.

- Menjünk! - mászott le rólam, majd felhúzott az ágyról és kézen fogva sétáltunk le az emeletről. A többiek azonnal felénk kapták a fejüket és sutyorogni kezdtek egymás között. Pletykás vénasszonyok, ez az, amivel a legjobban lehetne őket jellemezni. Lassan és megfontoltan ültem le az egyik üres székre, figyelve arra, nem állítottak-e valamiféle csapdát egy apró tréfa kedvéért.

- Miért vagy ilyen fura? Most nincs bekenve semmivel az az ártatlan szék – nyújtotta ki rám a nyelvét Hazza, mire Tori hatalmas nevetésben tört ki, szinte majdnem lefordult a saját székéről, annyira jól szórakozott rajtunk. Csak megforgattam a szemem és kényelmesen helyet foglaltam, végül belekanalaztam az előttem lévő müzlis tálba. Bár ne tettem volna! Ezek a hülye gyerekek romlott tejet tettek a tányéromba, amit egyenes sugárba köptem ki a számból, fejen találva Liamet, aki mérgesen nézett rám.

- Sajnálom – mentegetőztem végül kimostam a számat a csap alatt, hogy eltűnjön az a borzalmas íz belőle. Tori a hátam mögé állt és körkörös mozdulatokkal simogatni kezdte a hátamat, így sikeresen megálltam, hogy odahányjak mindenki orra alá. Az senki számára sem lett volna kellemes, ebben egyetérthetünk.

*** Zene

Reggeli után elkezdtünk megnézni egy filmet a többiekkel, de hamar meguntuk, így leléptünk valami kifogással és kettesben sétáltunk céltalanul. Fejemre ráhúztam a kapucnimat, nehogy valaki meglásson és megzavarjon minket, de Tori ragaszkodott hozzá, hogy leszedjem, mert szerinte idézem: „Sokkal elragadóbb vagy, ha nem takarod el magad”. Kezeinket összekulcsoltuk, miközben egy kisebb parkba tévedtünk, amin egy patak folyt keresztül. Összenéztünk, a következő pillanatban pedig egy rögtönzött futóverseny keretében sprinteltünk a víz partjára.

- Csaló vagy Zayn Malik! Egy csaló – kiabált rám, amikor hátulról átöleltem és felemeltem. Eleinte kapálódzott, végül feladta mert rájött, hogy semmi esélye nem lenne velem szemben. Vagyis hát lenne, csak még nincs tisztában vele mekkora hatalma is van felettem. Gyengéden lefektettem a fűbe és felé tornyosultam, teljesen közre fogva a testét. Zavarában eltakarta az arcát kezeivel, mint oly sokszor mióta ismertem. Elvettem onnan kezeit és puszilgatni kezdtem puha arcát. Olyan testhelyzetben voltunk, mintha fekvőtámaszoznék, egy hirtelen ötlettől vezérelve pont azt kezdtem el csinálni, így ahányszor behajlítottam a karomat, egy apró csókot nyomtam ajkára.

- Fejezd be! - lökött le magáról játékosan, és eljátszotta, hogy megsértődött, de hangjából tisztán kivehető volt, hogy hazudik. Ülésbe tornázta magát és a tájat kezdte el fürkészni, kerülve a tekintetemet. Nem értettem hirtelen jött hangulatváltozásának okát, hisz szerintem semmi rosszat nem csináltam. Leültem mellé és vártam, hogy megszólaljon, hisz nem akartam semmit sem ráerőltetni. Nem tudom mennyi ideig telepedett ránk a némaság, de én ezer évnek éreztem, amibe majdnem beleőrültem.

- Miért csinálod ezt? - kérdezte végül, továbbra is a vizet nézve. Ujjaimmal az álla alá nyúltam, felém fordítva tekintetét, így láthatta értetlenségemet, amit szavai váltottak ki belőlem – Ezt – kezével rám végül magára mutatott, sokszor megismételve ezt a mozdulatot.

- Még mindig nem tudom mire gondolsz – húztam el a számat, utánozva az arckifejezését.

- Kettőnkre. Eljátszod, hogy kedvelsz, hogy fontos vagyok számodra, de mind a ketten tudjuk, hogy ez lehetetlen – hordott össze mindenféle hülyeséget, amivel talán magát akarta nyugtatni, vagy védeni egy esetleges csalódástól. Szemeim kikerekedtek és azonnal szólásra nyitottam a számat, de elé tette mutatóujját és folytatta tovább – Nem az lehetetlen, hogy kedvelsz. Az lehetetlen, hogy bármi is legyen köztünk. Te sztár vagy én pedig nem. Egyszerűen nem működne – rázta meg a fejét lemondóan, szemeiben megcsillant pár kibújni készülő könnycsepp, amit sikeresen visszafojtott.

- Ez nem igaz. Ezek csak kifogások, mert meg sem akarod próbálni – kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Arcát közre fogtam a kezeimmel és megcsókoltam, közben simogatva a bőrét. Eleinte nem viszonozta, de amikor nyelvemmel megnyaltam száját, bejutásért esedezve, már nem bírta tovább és szenvedélyesen forrtak össze ajkaink. Gyomromban repkedni kezdtek azok a bizonyos pillangók, a karom libabőrös lett és mindezt ő váltotta ki belőlem. Éreztem, ahogyan egy könnycsepp lehull az arcán, amit ujjammal azonnal le is töröltem. Ez a tökéletes pillanat, szólalt meg egy hang a fejemben, így hallgatva rá, megszakítottam a csókunkat és kimondtam, ami oly rég óta nyomta a szívemet.

- Szeretlek – egy szó, mégis milyen sokat jelent, ha a megfelelő embernek mondjuk. Kijelentésemre mosolyra húzta a száját és a karjaimba ugrott. A hirtelen jött támadástól elvesztettem az egyensúlyomat és mindketten gurulni kezdtünk egyenesen bele a vízbe. Hatalmas röhögés tört ki belőlünk, végül fröcskölni kezdtük egymást a kissé hűvös vízzel. Ruháink teljesen átáztak, mégsem akartunk kiszállni. Két egyenruhába öltözött idegen férfi köhögése zavart meg minket a felhőtlen hülyéskedésben.

- Szálljanak ki most azonnal, le vannak tartóztatva rendbontásért – utasított minket, de jelen esetben az sem érdekelt, hogy ez holnap a címlapokon fog virítani, ha bárki is meglátja ezt a jelenetet, és miért is ne látná meg?!

- De biztosúr... - próbáltam rávenni őket, hogy engedjenek el, de hajthatatlanok voltak. Mind a kettőnk kezére bilincset raktak, ami szerintem kicsikét túlzás volt, de ők tudják. Beültettek minket a járőrkocsijuk hátsó ülésére és elindultunk az őrsre. Még jó, hogy a hülye szirénájukat nem kapcsolták be. Több piti kis bűnöző rabolhat ki idős néniket, de ahelyett, hogy az igazi rossz-fiúkat kapnák el, minket visznek börtönbe, mert fröcsköltük egymásra a vizet egy nyílt parkban. Megforgattam a szemeimet, majd egy fej pihent meg a vállamon. Victoria hajtotta rám a buksiját, miközben megérkeztünk.

- Jöjjenek. Estére bent tartjuk önöket, de holnap reggel elmehetnek, feltéve, hogy nem csinálnak semmiféle ostobaságot – zárta be a cella ajtaját, mi pedig egy aprót bólintottunk, jelezve, megértettük amit mondott. Leültem az egyetlen padra, ami el volt helyezve ebben az egérlyukban Tori pedig az ölemben foglalt helyet.

- Mégis hol fogunk aludni? - nézett körbe, mintha ezzel találhatna egy elvarázsolt ágyat, amit csak az én sas szemem nem volt képes kiszúrni.
- Nem tudom, a föld egész kényelmesnek tűnik – nevettem el magam, mire ő is felkuncogott. Jellegzetes hangja ismét bezengte a teret, ezzel otthonosabbá varázsolva a szürke falakat. Az egyik őr hirtelen megjelent a semmiből és bedobott nekünk egy pokrócot. Pár percig még ott állt szótlanul, mintha arra várna, hogy megköszönjük figyelmességét, végül lelépett. Tori szétterítette a földön a szürke plédet és ráfeküdt, én pedig mellé bújtam.

- Szeretlek – fonta össze ujjainkat és egy puszit nyomott homlokomra. Most már az sem érdekelt volna, ha holnap jön el a világvége - mert a menedzserünket ismerve kiherél, amiért a dutyiban törtöm az estém - hiszen ő is kimondta, hogy szeret és ennél nincs jobb dolog a világon. Végre úgy érzem, az életem nem is lehetne jobb. Csak nehogy ezután jöjjön valami borzalmas, mert általában, ha az embernek minden összejön, akkor következnek be a legnagyobb katasztrófák.