XIV. fejezet: Bíztam benned

Sziasztok :)

Hát, egy nappal hamarabb érkeztünk haza a nyaralásból, így én teszem közzé ezt a részt. Nagyon kíváncsi vagyok, mit fogtok hozzá szólni és igen Vanessza, itt derül ki minden, amit már annyira vártál. Szeretném megköszönni kriszty96-nak, hogy távollétemben közzé tette a fejezeteket, nektek pedig a sok-sok komit és díjat. Arról mér nem is beszélve, hogy 60 követőm és 56 feliratkozó lett. Csodásak vagytok <3 Szóval, nem is húznám a szót, Jó olvasást mindenkinek, élvezzétek ki a nyár hátra lévő részét!

Millio puszi Xx <3 nagyon szeretlek titeket!

~Zayn Malik~

Csak forgolódtam és forgolódtam az ágyban, valami nem hagyott nyugodni, olyan hiány érzetem volt. Egy hatalmasat nyújtóztam, miközben kinyitottam a szemeimet, amivel sehol sem találtam őt. Pedig tisztán emlékszem, hogy tegnap este a karjaimban aludt el. Akkor most mégis hol van? Az ágy melletti éjjeliszekrényen megpillantottam egy fehér papírdarabot, így gyorsan odanyúltam érte, és miután a szemeimmel végre tisztán láttam a tollal sietősen ráfirkantott szavakat, olvasni kezdtem.

„Jó reggelt! Sajnálom, reggel hívtak, mert be kell mennem dolgozni, de hatkor végzek és akkor csinálhatnánk valamit. Azért nem keltettelek fel, mert nem volt hozzá szívem. Nagyon szeretlek. <3 xoxo Tori”

Megmosolyogtatott üzenete, bár szomorú voltam, hogy nem köszönhettem el tőle. Ledobtam magamról a takarót és elsétáltam a fürdőszobába, miközben beletúrtam kócos hajamba. Tudtommal ma szabadnapunk van, csak holnap fogunk felvenni új egy számot a stúdióban. Nagyon lassan másztam be a zuhanyzóba és megengedtem a kellemesen langyos vizet, ami jólesően csorgott végig a hátamon. Kezembe nyomtam egy kis tusfürdőt, amit eloszlattam az egész testemen, ezzel teljesen felfrissítve. Elég sokáig elidőztem ezzel a művelettel, de még úgyis nagyon korán volt. Zuhanyzás után szárazra töröltem magam és felvettem egy szürke melegítő nadrágot és egy fehér pólót. Lassan sétáltam le a lépcsőn, elnyújtva minden lépést, miközben felkészültem a legrosszabbra. Mégis, ami lent fogadott, hihetetlenül meglepett. Minden bútor a helyére volt rakva és ha ez nem lett volna elég, ráadásul csillogó tisztaság uralkodott a házban. Talán még sosem volt ilyen rend, ami azért vicces, mert tegnap buliztunk, vagyis káosznak kellett volna lennie. Hazza és Nialler épp videojátékoztak, amikor elhaladtam mellettük a konyha felé, de a többiek sehol sem találtam. Úgy gondoltam, Eleanorral és Daniellel töltik az egész napot. Kinyitottam a hűtő ajtaját és kiszedtem belőle a tejet, amit ráöntöttem, a már előkészített gabonapehelyre. Felvettem az asztalról a tálat és azzal a kezemben ültem le a kanapéra a srácok mellé. Lábaimat felhúztam, miközben azt néztem, hogy a szöszi egy frappáns csellel gólt rúg Harry kapujába, ezzel átvéve a vezetést és elverve a göndörkét Fifában. Nem kell mondanom, hogy ettől Hazza már a kiakadás szélére került, hiszen általában ő ver el minket és nem fordítva.

- Jó reggelt, Csipkerózsika! - húzta el a száját szomorúan, az előbbi okok miatt, de mégis mosolyogva cukkolt, így nem aggódtam azért, hogy az egoja rendben van-e.
- Képzeld Tori csinált nekünk palacsintát reggelire - újságolta Niall, örömében fel le ugrált a kanapén, ennek hatására majdnem magamra öntöttem a tányéromban lévő tejet. Szemöldököm a fellegekbe szökött, miközben felé fordultam. A konyhában sehol sem láttam palacsintát. Máris elfogyott volna?
- Nekem nem is hagytatok? - kértem őket számon, hiszen szívesen megkóstoltam volna. Kíváncsi vagyok hogy süt, mert amikor a tóparti házban voltunk mindent elrontottunk. Igaz, legfőképpen nekem köszönhetően, de akkor is.
- Csak azoknak jár, akik takarítottak. Minket is így vett rá – nevette el magát Harry, végül büszkén nézett körbe a házon, ahol meg sem látszottak a buli nyomai. Kihúzta magát, mintha csak arra várna, hogy megveregessem a hátát.

- Tényleg egész hamar megcsináltátok – kuncogtam fel, hiszen általában még két napra rá is lehet egy-egy bugyit találni valahol. Megráztam a fejem, kiverve belőle az előtörő kosza gondolatokat, amik közül nem mindegyik volt étvágygerjesztő és belekanalaztam a csokis müzlimbe, ami kezdte teljesen elveszíteni ropógósságát. Már szinte elolvadt a számban.

- Korán? Vagy három órán át csináltuk, csodálkoztunk is, hogy még a porszívó zajára sem keltél fel, de Victoria megkért minket, hogy hagyjunk aludni.

- Azt hittük sosem fogsz felkelni – szemeim kikerekedtek szavaik hallatára. Ilyen sokáig aludtam? Lehetetlen, erre még én sem vagyok képes. Ők is meglátták hirtelen támadt idegességemet, miszerint már le is késtem a randinkat, így a vállamra helyezték kezeiket, és csak azután szólaltak meg.

- Nyugi. Tori említette, hogy csak hatkor végez - lökött oldalba Hazza és sunyin összenézett a másik oldalamon pihenő sráccal. Leraktam az előttem lévő kis asztalra a már üressé vált tányéromat és durcásan összehúztam a szemöldökömet, miközben karba tettem a kezem a mellkasom előtt. Persze, igazából nem voltam rájuk mérges és ezt ők is jól tudták. Újra összenéztek, ami nyugtalanná tett, végül rossz előérzetem beigazolódott. Karomnál és lábamnál fogva kaptak fel az ülőalkalmatosságról és az udvar felé cipeltek. Először nem tudtam mi jár már megint abban a hülye fejükben, de amikor szemeimmel megpillantottam a medencét, összeállt a kép. Kapálódzni kezdtem, amitől elvesztették az egyensúlyukat és mind a hárman beleestünk a jég hideg vízbe.

- Kinyírlak titeket! - ordibáltam és vészesen közelítettem feléjük. Már épp szálltak volna ki a medencéből, de én visszarántottam őket a lábuknál fogva, így visszaestek. Mérgesen néztek rám, és egy ördögi kacaj kíséretében belenyomták a fejem a vízbe. Ez így ment egy darabig. Néha összefogtam Niallel Harry ellen, néha ők ellenem, de mindig kettő az egy ellen volt a felállás.

Nem bírtuk sokáig a fagyos időt, így bejöttünk a házba és elkezdtünk Tv-t nézni, amint megszárítkoztunk. Egy spanyol szappanopera ment benne és mivel Niall eldugta a távirányítót, nekünk is muszáj volt ezt néznünk, hisz nem tudtuk elkapcsolni.

- Akkor most ki az a Martin? - nézett rám kérdő tekintettel Hazza, mire hangos nevetésben törtem ki. Egyszerűen megrántottam a vállam, hisz én se tudtam a választ.

- Csöndet már! - pisszegett le minket a szöszi, így jobb ötletnek tartottam, ha inkább készülődök az esti randinkra, mivel fél óra múlva indulnom kell. A lehető leghalkabban mentem fel az emeletre és átöltöztem egy farmerbe és egy fekete pólóba, hozzá illő pulóverrel. A hajam bezseléztem és stílusosan beállítottam, hogy egyetlen egy szál se álljon félre. A zsebembe raktam az új telefonomat és a kocsikulcsot, végül indultam is.

- Sziasztok - már a folyosóról kiabáltam vissza nekik, úton a parkoló felé. Tori házától nem messze volt egy virágos bolt, ahol vettem neki egy szál vörös rózsát. Minél közelebb értem a panelrengeteghez, annál jobban izgultam. Kissé remegve nyomtam be a kaputelefon kódját, aminek hatására egy pittyegő hang szólalt meg jelezve, kinyílt a a bejárat. Lift helyett a lépcsőt választottam, ahol egyszerre két lépcsőfokot átugorva haladtam a célom felé. Felérve a második emeletre kopogtatni kezdtem az ajtaján. Pár másodperc idegőrlő várakozás után fülig érő mosollyal nyitotta ki nekem az ajtót, majd egy édes csókkal üdvözölt.

- Hmm, ezt meg tudnám szokni – mosolyogtam bele szájába, végül átléptem a küszöbét.

- Még lezuhanyozom, de utána mehetünk. Érezd otthon magad – az utolsó mondata már a szobájából érkezett, ahol ha jól hallottam, a ruhái közt kutatott a megfelelő darab után.

- Használhatom a laptopod?

- Persze, ott van a konyhában – elsétáltam az említett helyiség felé és a laptopjával a kezemben ültem le a kanapéra, teljesen elkényelmesedve rajta. Azonnal felléptem Twitterre és gyorsan megosztottam a következőt:

„@zaynmalik

Teljes szívemből szeretem <3”

Természetesen nem jelöltem be rajta Torit, mert akkor szétszedték volna az utálkozó rajongók, és ezt minden áron el akartam kerülni. Alig telt bele pár pillanatba, már is jöttek a kérdések a világ minden pontjáról. A legnormálisabbakra még válaszoltam is, majd kijelentkeztem. Már épp kapcsoltam volna ki a gépet, amikor megláttam egy „cikk” nevű mappát az Asztalon. Először nem akartam belenézni, végül a kíváncsiság győzedelmeskedett felettem. Érdekelt kedvesem legújabb munkája, hogy vajon milyen segítőkész tanácsokkal fogja ellátni az embereket. De amit találtam az teljesen más volt. A cikk rólam és az anyukámról szólt, a családunk problémáiról. Minél több szót olvastam el, annál jobban lepte el a testemet a méreg, szétáramlott bennem az ereimen keresztül. Victoria pont akkor jött be a nappaliba, amikor a cikk végére értem.

- Na? Hogy tetszem? - bájosan mosolygott, miközben megpördült, hogy teljes egészében megcsodálhassam a ruháját. Arcáról lefagyott a mosoly, amikor érzelemmentesen bámultam rá, ahelyett, hogy vidáman megdicsértem volna, hisz tényleg csodálatosan nézett ki.

- Ne játssz tovább! Lebuktál, édesem – szinte köptem a szavakat, olyan lekezelően beszéltem hozzá, maró gúnnyal a hangomban.

- Miről beszélsz? - miért csinálja ezt? Még most is hazudik, bár be kell vallanom ügyesen csinálja. Olyan jól adta elő, hogy egy pillanatra elhittem. Elhittem, hogy tényleg semmiről sem tud, pedig az lehetetlen. Idegesen mutattam meg neki az előbb olvasott cikket, mire szeméből záporozni kezdtek a könnycseppek. Egy lépéssel közelebb jött hozzám, de én hátráltam. Nem akartam, hogy hozzám érjem, nem gyengülhetek el, nem bocsáthatok meg neki, bármit is mond.

- Én...én már teljesen elfeledkeztem erről. Már el sem akartam küldeni. Szeretlek – kétségbeesetten próbálkozott, de már egy szavát sem hittem el.

- Utánam ki jött volna? Harry? Niall? Louis vagy Liam? - nem szólt egy szót sem csak bőgött tovább. Már én is homályosan láttam, de visszatartottam a szemeimet tüzes vasként égető könnyeket – Én bolond. Szóval végig csak játszottál velem? Nem is akartak megerőszakolni a boltban, csak színjáték volt az egész, aminek én ügyesen bedőltem?! - kérdésnek indult, a végére mégis inkább kijelentésnek hangzott. Arcán döbbenetet véltem felfedezni, talán azt hitte sosem fogok rájönni az igazságra, de tévedett.

- Tessék? Nem. NEM! Az igazi volt, ahogy az érzelmeim is. Szerinted eljátszanám, hogy megerőszakolnak? - hangja hisztérikusan csengett, amitől megremegett az egész testem. Ez talán tényleg túlzás volt. Csak az a baj...

- Már nem tudom, mit higgyek – fejeztem be hangosan a gondolatmenetemet. Idegesen túrtam bele a hajamba, már az sem érdekelt, ha ezzel tönkre teszem. Már semmi sem érdekelt.

- Szeretlek, kérlek, higgy nekem – könyörögve kérlelt, hangja megbicsaklott egyszer-kétszer. Láttam rajta, hogy közelebb jönne hozzám, mégsem tette. Talán attól tartott, hogy ellökném magamtól és igaza volt, valószínűleg ezt tettem volna.

- Az egész elcseszett világban te voltál a legjobb dolog, mégis elárultál – már ordibáltam, nem voltam képes visszafogni az érzelmeimet – Gyűlöllek! Takarodj innen! - mutattam az ajtó felé. Hangomra összerezzent, ami nem csoda, hisz én is megijedtem saját magamtól.

- Én itt lakom – hangereje meghaladta az enyémet, szavai szíven ütöttek. Igaza volt. Mérgesen vettem tudomásul, hogy nekem kell eltűnnöm. Tessék, még ezt is elcseszem, akkora egy idióta vagyok.

- Jó, akkor én megyek el, és többet látni sem akarlak! - nekidobtam az eddig kezemben szorongatott rózsát és kiviharoztam a lakásából. Hatalmas hévvel csaptam be magam mögött az ajtaját, majdnem kiszakadt a helyéről. Még hallottam, ahogy lerogy a földre és tovább sír, de nem foglalkoztam vele, számomra megszűnt létezni. Beültem a kocsimba és meg sem álltam hazáig. Először egy kocsmába akartam menni, ahogy segg részegre iszom magam, de tudtam, annak nem lenne jó vége, főleg, hogy holnap stúdiózunk.

Hazaérve bezárkóztam a szobámba és senkit sem engedtem be, pedig a srácok folyamatosan az ajtómon dörömböltek. EGYEDÜL akartam lenni.

~Victoria Jones~

Miután elment erőtlenül lerogytam a fal mentén és bőgtem. Akkora egy hülye vagyok! Ha kitörlöm azt a szaros mappát, akkor minden a legnagyobb rendben lenne, de nem, nekem meg kellett tartanom. Talán, sőt biztosan elvesztettem őt, örökre, mikor már éppen mindennél boldogabbak voltunk. Miatta képes lettem volna feladni az írói álmaimat, a biztos jövőmet. Csak magamat hibáztathatom, hiszen ha őszintén elmondok neki mindent, már az elején, amikor kérdezte, akkor mindez nem történik meg. Talán akkor meghallgatott volna, talán megértette volna a helyzetemet. Ez a sok talán, annyira felesleges, mint a mi lett volna ha.  Számomra nincs mi lett volna ha, hisz esélyem sem volt, ráadásul már egy szavamat sem hiszi el. Miért történik ez? És tessék, egy újabb idióta kérdés.

Elmélkedésemből a telefonom folyamatos csörgése zökkentett ki. A fiúk kerestek, de most nem voltam képes velük beszélni. Most EGYEDÜL akartam lenni, és emészteni magam minden egyes bűnöm miatt. Ez az, amit érdemlek.