XVIII. fejezet: Perrie Edwards

Sziasztok :)

Először is szeretnék ismét köszönetet mondani, mind a novella, mind az előző rész alá írt komik miatt, meg persze a pipákért és a díjakért. Ti vagytok a legjobbak! Apropó, meg is említeném, hogy a mi kis "családunk" mert, hogy én mindannyitokat nagyon szeretem, ezennel 65 taggal rendelkezik *.* Hatalmas szám, amiért nem győzőm a sok-sok köszönöm-öt mondani.

A részről csak annyit, hogy ez egyfajta összekötő fejezet. Nem történik benne túl sok izgalmas dolog, viszont nagyon jól mutatja a folytatást. Ami határozottan váratlan meglepetésekben bővelkedik.

Jó olvasást, remélem tetszeni fog. Sok sikert a sulihoz :) <3

Millio puszi Xx szeretlek titeket :)

~Perrie Edwards~

Hangos ajtócsapkodásra keltem, végül egy hatalmas test esett rám, aminek hatására egy halk nyögés szökött ki a számon. Kezeimet gyorsan elé kaptam, szemeim villám sebességgel pattantak ki, és az előbbi álmosság érzet azonnal eltűnt a testemből. Zayn cifrán káromkodott mellettem, mire Lou csak felnevetett és továbbra is rajtunk ugrált, mint valami idióta. Hogy ez mennyire hiányzott?! Fejem fájdalmasan hasogatott, úgy éreztem, bármelyik pillanatban szétrobbanhat, vagy leeshet a helyéről. Utálok másnapos lenni, ez az egyetlen szar dolog az ivásban és bulizásban. Ilyenkor nem kívánom senkinek sem, hogy az utamba kerüljön, mert ölni is képes vagyok, vagyis Jade mindig ezt mondja. Szerinte kis híján eltettem láb alól a múltkori alkalommal, amire én nem emlékszem, így bőszen tagadok minden adandó alkalommal, amikor szóba kerül.

- Olyan jó, hogy újra együtt vagytok – szedte le Lou rólam a takarót, de azonnal kiesett a kezéből, amikor megpillantott kék szemeivel. Arcáról lefagyott a mosoly, szája résnyire szétnyílt. Úgy nézett ki, mint aki mindjárt elájul. Tudtam, hogy nem rám gondolt, amikor kimondta az előbbi szavait. Bármibe fogadok, hogy azt hitte Zayn és az a másik lány kibékült, ahelyett, hogy az említettet fiú velem hancúrozott volna. De Tomlinson ezúttal tévedett. Vettem egy nagy levegőt, majd elhúztam a számat és kiszálltam az ágyból.
- Beszéljétek meg nyugodtan – rántottam meg a vállam nem törődöm módon és inkább lementem megkeresni a ruháimat, hisz minden bizonnyal még mindig a nappaliban lehettek, össze-vissza dobálva, míg én Zayn cucciba billegettem magam. Úgy teszek, mint akinek semmit sem jelentett az este, de a látszat nagyon sokszor csal, és az álarc rengetegszer rejt olyan dolgokat, amire nem is számít senki. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd nyújtóztam egy hatalmasat, miközben jólesően ásítottam. Beletúrtam a hajamba, majd lesétáltam a lépcsőn és a konyha felé vettem az irányt. Csukott szemmel is bármikor oda találtam volna, részben, mert már rengetegszer jártam itt, részben, mivel most is hatalmas hangzavar és illatfelhő jött a szoba felől – Jó reggelt srácok – köszöntem halkan, majd kinyitottam a hűtő ajtaját és kivettem a tejet, végül a szekrényből leszedtem egy tálat és a müzlit. Nem zavartattam magam túlságosan, annak ellenére, hogy a fiúk Louishoz hasonlóan reagáltak itt létemre. Niall kiejtette a kezéből a szendvicsét, Liam kikerekedett szemekkel bámult, míg Hazza, nos ő Hazza.
- Te meg mi a francot keresel itt, Pezz? Csak azt ne mond, hogy te és Zayn... - elharapta a mondata végét, mivel Liam oldalba lökte. Nyeltem egy hatalmasat végül helyet foglaltam az egyik üres széken. Ez olyan kínos, hogy arra már szavak sincsenek.
- Nyugodj le Styles. Zayn és én kicsit sokat ittunk tegnap és megtörtént. Te vagy az egyetlen ebben a kibaszott házban, akinek semmi joga sincs, hogy beszóljon nekem, úgyhogy fogd be a kicsike szádat – nem voltam kedves, de nagyon fájt a fejem, és idegesített. Hogy képes felelősségre vonni engem, pont ő? Hisz a mocskos perverzségeitől zeng a sajtó, nincs olyan nap, amikor ne lenne a címlapon egy nála tíz évvel idősebb csajjal. Szemeimet megforgattam, majd belekanalaztam a reggelimbe. Amúgy a látszat ellenére mindig is vele jöttem ki a legjobban a bandából. Ő áll a legközelebb a szívemhez, ami jelen pillanatban darabokra volt esve.
- Hiányoztál – ölelt magához, ami melegséggel töltött el. A kezembe nyomott egy aszpirint, amit megköszöntem és azonnal le is nyeltem egy pohár hideg víz segítségével. Göndör fürtjei csiklandozták az arcom, ahogy megint magához húzott.
- Te is, te kis majom – túrtam bele a hajába, mire rosszallóan, megjátszott sértődöttséggel mért végig. Mindig is a kisöcsémnek tekintettem, így mérhetetlen boldogság lett úrrá rajtam, amikor rájöttem, hogy nem utált meg, csak mert én és ex barátom már nem vagyunk együtt. Így bebizonyosodott számomra, hogy nem csak megjátszotta, hogy kedvel.
- De akkor ti most... ? - nem fejezte be a kérdését, arra várt, hogy én mondjam el mi a helyzet, csak az volt a baj, hogy igazából fogalmam sem volt róla. Na jó, talán tényleg tudtam, csak magamnak sem akatam bevallani, hogy ez nem volt több, csupán egy egy-éjszakás kaland.
- Nincs olyan, hogy mi. Van ő és vagyok én – egy újabb kanát müzlit nyomtam le a torkomon, míg a többiek csak bámultak, mintha egy szellemet láttak volna.   

~Louis Tomlinson~

Miután Pezz kisétált a szobából, Zayn egyből magára húzta a takaróját, ezzel próbált eltűnni a vádló tekintetem elől, ez nyújtott neki menedéket. Nagyon mérges voltam rá, mivel nem így kell megoldani a problémákat. Mi lenne, ha én minden alkalommal megcsalnám Eleanort, ahányszor csak veszekszünk? Az tényleg abszurd lenne, és mint már említettem, semmiképp se normális. Próbáltam leráncigálni róla a takarót, de bevallom nehezebben ment, mint gondoltam. Mind a két kezével azt szorította, és teljesen fel kellett állnom ahhoz, hogy le tudjam szedni róla.

- Hagyj már békén, nem hallod? Menj ki a szobámból! - nyávogott, mint egy elkényeztetett kisgyerek, de ez nálam sosem jött be. Mivel több kishúgom is van, jól tudtam hogyan kell viselkedni az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben.

- Álmodban haver, előbb mondd el, hogy mi a szent szar ütött beléd! - hangom megmaradt a normális erejénél, egyáltalán nem ordibáltam, hisz az minden bizonnyal csak rontott volna, a már egyébként is oltári gáz helyzeten.

- Semmi. Élem az életem. Sztár vagyok, azt csinálok, amit csak szeretnék – vízszintesbe tornázta magát, majd neki döntötte a hátát a falnak. Kezeit átkulcsolta a felhúzott lábain, arcát pedig ismét eltakarta előlem, beletemetve az ölébe. Nagyon rosszul festett, és akkor még enyhén fogalmaztam. Szemeim kikerekedtek szavai hallatán, állam szabályosan a földet súrolta.

- Most úgy teszek, mintha ezt nem hallottam volna – leültem mellé, és kezeimet a vállára raktam biztatásként. Simogatni kezdtem a hátát és vártam, miközben körbenéztem a szobában. A legelső szó, ami eszembe jutott róla, az a katasztrófa volt. Mindenhol szét voltak dobálva a ruhák, a szekrény ajtaja tárva nyitva, miközben pár kisebb tárgy fel volt borulva. Nem is szeretnék arra gondolni, hogy ezek mit csináltak az este, és hogy mennyire élvezhették. Kedveltem Perriet, mivel nagyon aranyos lány és El egyik barátnője, de nem szeretném, ha miatta szétmennének Toriék. Tisztában vagyok azzal, hogy már kimondták a szakítás szót, de nem vagyok hajlandó feladni a reményt, mivel szerintem tökéletesen összeillenek. Olyan boldogok voltak együtt, teljesen kiegészítették egymást. Hirtelen szuszogó hangot hallottam meg magam mellől, és azt hittem Zayn elaludt mellettem, de pár pillanat múlva rájöttem, hogy nem is szuszog, hanem sokkal inkább szipog. Sírt, mégsem akart róla beszélni, pedig az biztosan jót tett volna neki. Ilyenkor az a legjobb, ha az ember kibeszéli magából minden búját, baját, és ezt most tapasztalatból mondtam.

- Hiányzik – sokáig tartott, mire felfogtam szavait, mivel még mindig az ölébe volt temetve a feje.

- Miért nem hagyod, hogy elmondja az ő verzióját? - felkapta a fejét, szerintem ebből az egyetlen egy kérdésből rájött, hogy én már meghallgattam Victoriát. Igazából csak én és Niall tudtuk az egész történetet, bár szerintem Liam is sejtette. Hevesen rázogatni kezdte a fejét, végül megtörölte az arcát és elvett egy zsebkendőt az éjjeli szekrényéről.

- Nem. Egyszerűen nem vagyok rá kíváncsi, ha szeretett volna, elmondja – trombitált egy hatalmasat végül egy kosaras mozdulattal kidobta a használt papírzsepit - az igazat.

- Lehet, hogy nem volt választása – vetettem fel egy kézenfekvő megállapítást, mire egy pillanatra elbizonytalanodott az előbb még szikla szilárd kijelentése mellett, de arca egyik pillanatról a másikra újra komorra váltott.

- Az mindenkinek van – makacsolta meg magát, én meg jobbnak láttam jegelni a témát. Talán elgondolkoztatják majd a szavaim, és beszélni fog vele. Talán nem. Hasa megmordult, amint elhagyták a száját az előbbi dolgok, mire odakapta a kezét – Éhes vagyok, nem megyünk el valahova kajálni? - terelte a témát, nagyon bénán. Ugyan már Malik, ennél többet vártam. Megmosolyogtatott a fejemben elsütött beszólás, de inkább nem mondtam ki hangosan is, így nem is kacagtam fel. Most az egyszer befogtam a számat, de csak mert nagyon fontosak a számomra.

- Rendben, szólok a srácoknak és mehetünk. Addig készülj el – leszaladtam a lépcsőn és meg sem álltam a konyháig. Úgy láttam mindenki jól szórakozik, és amíg én keleties vonásokkal rendelkező barátunkat faggattam, addig ők ugyanezt csinálták Perrievel. Gyorsan elhadartam nekik, hogy elmegyünk kajálni, mert semmi ehető nincs itthon, csak müzli és hasonló ételek, amik után egy óra múlva újra éhes az ember. Beleegyezően bólogattak, és már is elmentek öltözni. Pizsomában mégsem mehetnek ki az utcára, nem de?

- Akkor én nem is zavarok – húzta el a száját Pezz és elindult a nappali felé. Látszott rajta, hogy nem szeretne haza menni, így a jó szívem nem hagyta, hogy egyetlen egy szó nélkül hagyjam kisétálni az ajtón. Kezemmel csuklója után kaptam, mire összerezzent. Karikás szemeit belefúrta az enyémekbe, és akkor  már tudtam, hogy nincs menekvés.

- Maradj csak nyugodtan, nem sokára hazajövünk – szemei ragyogni kezdtek, és tudtam, hogy nem csak képzelődtem. Örült, hogy nem küldtem el. Lehet, hogy azt hitte megutáltuk, csak mert már nincs együtt Zaynnel, de ez nem igaz. Jó, bevallom, az elején nagyon nem jöttünk ki egymással, és akkor szépen körülírtam a személyes kis háborúinkat, de az emberek változnak. Rá kellett jönnöm, hogy tényleg jó fej, és nem is akarja kihasználni a haverunkat, ahogy azt sokan gondolták. Köztük én is.

- Köszönöm. Ígérem nem leszek itt sokáig, csak amíg összeszedem magam. Talán el is tűnök, mire jöttök – mosolygott kedvesen, mire négy fiú rohant be mellette a helyiségbe, majdnem fellökve apró termetét. Alig győztek bocsánatot kérni, végül Hazza felvette a hátára és ledobta a kanapéra, kezébe nyomva a távirányítót.

- Légy jó, mindjárt jövünk, Pezz – kacsintott egyet a fürtös haverom, mire eljátszottam egy féltékenységi jelenetet, amin jót nevettek a többiek. Imádok megnevettetni másokat, ha nem jött volna össze az énekesi karrierem, akkor mára már tuti bűvész vagy bohóc lennék, esetleg Stand up Comedy-s. Igen, az biztosan menne.

***

Megérkezve a Nando's-ba, mert ugye minek is mennénk máshova, ha ez Niall kedvenc helye és van is egy a közelben?! Szóval, megérkezve a Nando's-ba, azonnal leültünk a kedvenc asztalunkhoz, ami az egyik eldugott sarokban volt elhelyezve és rendeltünk legalább tíz embernek elegendő ételt és italt. Már majdnem mindenki a mi rendelésünket készítette, olyan sok csirkét kértünk. Húsz egész percig tartott, mire megkaptunk mindent, de megérte, mivel itt lehet kapni a világ legfinomabb csirkéjét.

- Jó ötlet volt, haver – veregette meg Niall, Zayn hátát, miközben másik kezében már ott tartotta az egyik óriási csirkecombot. Hatalmas élvezettel harapott bele a fűszeres ételbe, mire mi is kedvet kaptunk hozzá.

- A hasamnak köszönd – nevette el magát, és elkezdtünk beszélgetni. Minden témát felhoztunk, mint annak idején, amikor megismertük egymást az X-faktorban és a sors úgy hozta, hogy együtt kell folytatnunk a versenyt, annak ellenére, hogy mindannyian külön-külön indultunk. Egy személyt, vagyis ha jobban belegondolok inkább úgy mondanám, hogy két személyt feltűnően próbáltunk nem szóba hozni. Szerettük volna, ha megmarad a jó hangulat, de "Ember tervez, Isten végez", ahogy mondni szokás.

Egy napszemüveges szőke hajú lány sétált el mellettünk, kezében egy újságot szorongatva. Azt az újságot, ahova Tori is írni szokta a cikkeit.

- Szerinted tényleg le fogja adni … - Liam villám sebességgel fogta be Hazza száját, de túl késő volt. A rossz hangulat hideg szellőként libbent be a körünkbe, fagyossá változtatva mindent. Zayn arcáról lefagyott az addig rajta lévő mosoly, Niall abbahagyta az evést és feszülten figyelte az eseményeket, míg Liam továbbra is Harry száján pihentette hatalmas kezét. És én? Nos, nekem eszembe jutott valami nagyon fontos, amiről teljesen elfelejtkeztem.

- Indulnunk kell, most! - hangom parancsoló volt, ami tőlem kicsi szokatlan, de most szükségszerűnek találtam. A többiek értetlenül néztek rám, én pedig nem tudtam, hol is kezdhetném. Össze-vissza habogtam, egy értelmes szó, annyi sem hagyta el a számat.

- Lassabban Boo Bear – nevette el magát Harry, aki időközben kiszabadult Liam fogságából, de én nem találtam ezt olyan viccesnek.

- Tegnap – kicsit lenyugodtam, vettem egy mély levegőt, és csak utána folytattam – izé, én beszéltem Torival és megkértem, hogy ma jöjjön át – magyaráztam, miközben kezeimmel hadonásztam, majdnem fejbe csapva a mellettem ülő Zaynt.

- Nagy dolog. Nem vagyunk otthon, szóval szépen haza megy – rántotta meg a vállát Zayn, én pedig szívesen fejbe csaptam volna, ha lett volna rá időnk. Hogy lehet ilyen?

- Csakhogy nem üres a ház... - nem hagyták, hogy befejezzem, egyszerre ordítottak fel.

- Pezz!

Úgy rohantunk a kocsi felé, mint még soha. Életében először Niall ott hagyta a kaját az étteremben, és nem csomagoltatta el. Siettünk, és imádkoztam, hogy Victoria késsen, vagy Perrie ne legyen már nálunk, mert abból nem sülhet ki semmi jó, ha ők ketten találkoznak. Elég jól ismerem őket ahhoz, hogy ebben az egyben halál biztos legyek.