Sziasztok :)
Képzeljétek, tegnap este, amikor felnéztem a blogra, észrevettem, hogy 69 feliratkozó lett *.* Kicsit sem indult be a perverz fantáziám, nehogy azt higgyétek... Nagyon szépen köszönöm nektek, hogy ennyien vagytok, a mai napig nem hiszem el, ahogy azt sem, hogy ezen kívül már csak négy rész van hátra. Igaz, hogy ez még négy hetet jelent, de akkor is. De, addig is, még rengeteg dolog van hátra, és ezzel a résszel a dolgok végre fordulatot vesznek. Remélem tetszeni fog a rész. Sok sikert a sulihoz, és jó olvasást!
ui.: a szavazár eredmény: (4:11 Liam, Harry) vagyis Harry nyert <3
ui.: a szavazár eredmény: (4:11 Liam, Harry) vagyis Harry nyert <3
Millio puszi Xx
~Zayn Malik~
Ma, végre valahára szabad napunk volt, én
mégis a hülye szobámban ültem, és arra vártam, hogy Pezz
eltűnjön a házból, ami sajnos nem tűnt esedékesnek, mivel Harry
és ő filmdélutánt tartottak. Mindig is
tudtam, hogy Hazza nem csak miattam, az én kedvemért jött ki vele, de most kimondottan zavart, hogy jó barát módjára viselkedett. Nekem volt szükségem a lelkizésre és nem neki. Dühösen nyomkodtam a
telefonom, hol beírtam a bűvös számjegyeket, amik segítségével
felhívhattam volna, hol kitöröltem, viszont a hívás gombig sosem
jutottam el. Ahhoz én túl makacs voltam s vagyok, és ez az oka annak, hogy
eltaszítottam magamtól, pedig mélyen, nagyon mélyen már tudtam, hogy
nem haragszom rá. Rég megbocsátottam neki, egyszerűen csak
megbántott voltam, aki ismét csalódott egy számára fontos
emberben. Ugyan ezt éreztem, amikor anya nem foglalkozott velem
eleget, pedig őt sem lennék képes utálni. Hogyan is utálhatnám?! A családom, és
bár a család veszekszik olykor olykor, attól nem szűnik meg
család lenni. Hirtelen, mintha villám csapott volna belém, úgy futott át az agyamon egy remek, sőt briliáns ötlet, melynek hatására homlokon csaptam magam. Hogy ez eddig miért nem jutott az eszembe?! Doniya.
Kezemből majdnem kiejtettem az apró készüléket, de még épp
idejében kaptam utána, így nem esett darabjaira. A nővérem száma
benne volt a gyors-tárcsázóban, ezért csak a kettest kellett
benyomnom és már ki is csöngött. Vártam és vártam, miközben
ajkamat harapdáltam, bár legszívesebben az ujjaimat tördeltem volna félelemmel vegyített izgalmamban. Vedd már fel a telefont, belül őrjöngtem és legszívesebben kiabáltam volna.
- Halló? Tudod te,
hogy hány óra van, öcskös? - hallottam meg álmatag hangját és
már láttam is szemeim előtt, ahogy a fejére húzza virágmintás
párnáját, akár csak kiskorában, valahányszor én keltettem.
- Öhm, lassan egy óra? Nincs korán te nyomi – nyújtottam ki a nyelvem,
bár csak később tudatosult bennem, hogy ebből ő az ég világon
semmit sem látott. Erre csak egy morgás volt a válasza, mire
önkéntelenül is görbe vonalra húzódott a szám.
- De én dolgozom, ha
nem tudnád, gyagyás – a mondat végére már hallottam a
hangján, hogy nevet, vagyis most sem neheztelt, amiért nem hagytam
pihenni, bezzeg én? Már rég leordítottam volna szegény szerencsétlen fejét, vagy bárki másét, ha felkeltett volna szépítő álmomból.
- Úgy mondod, mintha
én nem azt tenném – vágtam vissza gúnyosan, testemből pedig, egyik pillanatról a másikra, elillant mindenfajta feszültség. Imádtam szemétkedni vele, ahogy ő is velem, hisz testvéreknél már csak így szokás, nem?
- Ami szórakoztat az
nem munka, csak egy hobbi amiért ráadásképp még pénzt is kapsz
– oktatott ki felsőbbrendűen, mire egy mélyről jövő, jóízű
kacaj tört fel a torkomból. Egész testemben rázkódtam, és
legszívesebben ráugrottam volna Doniyára, aki még mindig a
takarójába burkolózva feküdt az ágyán, erre a fejemet tettem volna.
- Mit csinálsz ma?
Nem mehetnék haza? - keserű szájízzel húztam el ajkaimat, amit már sebesre rágcsáltam, hiszen
sosem szerettem rajta csüngeni, de most szükségem volt rá, mert
ő mindig megértett. Más talán az anyukájától kért volna
csajozási tanácsokat vagy hasonlók, én viszont mindig tőle,
cserébe persze összevertem mindenkit, aki megbántotta. Nem viccelek, egyszer tényleg bemostam a volt barátjának, aki csak kihasználta. Zúzódott a kezem, de minden pénzt megért annak a mocsoknak az arca, amit három öltéssel kellett helyre rakni.
- Valami baj történt?
- hatalmas koppanás, és egy cifra káromkodás hallatszott a másik
oldalról. Ha jól sejtem, akkor vagy leejtett valamit, vagy ami még
inkább valószínű, leesett az ágyról.
- Ugyanolyan esetlen vagy, mint... - elharaptam a mondatot, hisz a vége Victoria lett volna. Agyam megint előhívta emlékét, ami akaratlanul égett bele az elmémbe, és amit már sosem leszek képes elfelejteni, hiszen még ha akarnám se tudnám - Majd mesélek – mindezek után elmondtam neki mennyire szeretem, végül bontottam a vonalat, mielőtt bármit is kérdezhetett volna. Kellett még egy kis idő, hogy kellőképpen felkészüljek a beavatására, mindennel kapcsolatban. A hazáig vezető út remélhetőleg elég lesz.
- Ugyanolyan esetlen vagy, mint... - elharaptam a mondatot, hisz a vége Victoria lett volna. Agyam megint előhívta emlékét, ami akaratlanul égett bele az elmémbe, és amit már sosem leszek képes elfelejteni, hiszen még ha akarnám se tudnám - Majd mesélek – mindezek után elmondtam neki mennyire szeretem, végül bontottam a vonalat, mielőtt bármit is kérdezhetett volna. Kellett még egy kis idő, hogy kellőképpen felkészüljek a beavatására, mindennel kapcsolatban. A hazáig vezető út remélhetőleg elég lesz.
Nem túl gyorsan, de nem
is túl lassan sétáltam a fürdőszoba felé, ahol nem időztem
ismét a zuhanyzással, azt már megtettem reggeli előtt, inkább
csak megmostam az arcomat és végignéztem magamon. Ha most látott volna egy rajongó, tuti kiábrándult volna belőlem. Szemeim alatt látszott pár halvány karika, beállított hajam megint össze-vissza állt,
arcomat borosta keretezte. Kihúztam a felső fiókom és kiszedtem
belőle a kék színű borotvámat, hiszen mégsem mehettem haza
igénytelenül. Feltúrtam mindent, hogy megtaláljam a gélt is,
végül amikor a kezeim közé került az átkozott flakon,
rányomtam egy keveset a tenyeremre a szintén kék színű, hideg zseléből. Mire
szétoszlattam az arcomon, élénk színe kifakult, már-már
fehérnek volt mondható, hőmérséklete kellemesen langyossá vált. Kicsit kellemetlen érzés öntötte el a
testem, amikor lehúztam a pengét az arccsontom mentén. Eljátszadoztam a gondolattal,
hogy mi lenne, ha véletlenül elvágnám a torkom. Képzeletemben előbuggyanó
vörös és meleg vérem, éles kontrasztban állna a jéghideg fehér
csempékkel, mégis oly gyönyörűen illene egymáshoz e két szín. Elhessegettem öngyilkos gondolataimat, helyette próbáltam csak a vidám és kellemes dolgokra koncentrálni, ami valljuk be, sokkal nehezebb, ha az ember szomorú.
Lassan sétáltam le a lépcsőn, intettem egyet a srácoknak és szó nélkül léptem ki az ajtón. Látszott rajtuk az aggodalom, én még sem voltam képes kinyögni, egy áll 'Jól vagyok'-ot. Nem jöttek a szavak, hisz sosem hazudtunk egymásnak, nem most szerettem volna elkezdeni. Leérve a parkolóba, beültem sötét Audimba és azonnal ráléptem a gázra. Imádtam a száguldást, olyankor szabadnak érzem magam, mint a madarak, akik akadályok és határok nélkül szállhatnak. Sosem voltam az a könnyen megnyíló típus, legtöbbször inkább én őrizgettem mások féltett titkait, és nem ők az enyémeket, ezért is volt hihetetlen számomra, amikor a fiúkon kívül mással is őszintén beszélgettem. Egy-egy éjszakai csevegés során, mint például, amikor együtt töltöttünk egy egész hétvégét a tóparti házikóban, olyat is elmondtam neki, amit még senkinek sem azelőtt. Veletek is volt már olyan, hogy csak úgy áramlottak a szavak, és ha akartátok volna sem tudtátok volna magatokban tartani érzéseiteket, mert az, hogy Ő ott volt biztonságot nyújtott? Megbíztatok benne, pedig alig ismertétek, de mintha a szívetek, a lelketek egymásra talált volna. Nos, nekem vele pontosan ilyen volt.
- Tűnj el, Doniya! -
kiabáltam ki idegesen, de a dörömbölés csak nem maradt abba.
- Az anyád vagyok. Beszélni szeretnék veled – könyörgött, mire szemöldökeim az egekig szöktek. Még sosem hallottam ezeket a szavakat a szájából, így a kíváncsiságom legyőzte a makacsságom és kinyitottam a fehérre festett fa ajtót. Nem szólt semmit, csak leült az ágyamra, aminek kék takarója összegyűrődött ott, ahol hozzáért. Sokáig nem beszélt, talán a gondolatainak világába merült el, ahogyan azt én szoktam. Igen, ezt tagadhatatlanul tőle örököltem – Sajnálom. Mindent sajnálok, fiam. Nagyon szeretlek és megígérem, hogy mostantól egy anyához méltóan fogok viselkedni – arcán legördült egy könnycsepp, amit ujjaimmal készségesen letöröltem onnan, végül megöleltem. Annyira jól estek szavai, hogy ha ma nem sírtam volna már eleget, tuti elbőgöm magam, viszont nem maradt egyetlen egy árva könnycseppem sem, pedig ez a pillanat megérte volna.
- Szeretlek anya. Mi változott? - nem volt alaptalan a kérdésem, hisz eddig valahányszor arra kértem, hogy szokjon le, ő nem tette meg, s még a jelét sem mutatta annak, hogy megpróbálná a kedvünkért.
- A kedves kis barátnőd beszélt a fejemmel – simogatta meg az arcom, majd megpuszilt, végül kiment a szobámból. Nem akartam hinni a szavainak, de mégis mi oka lett volna hazudni? Zsebem rejtekéből türelmetlenül rángattam elő a telefonomat, majd írtam egy rövid sms-t.
„Köszönöm, tényleg hálás vagyok”
Küldtem el Torinak, és ki tudja, talán ez volt az első lépcsőfok a kapcsolatunk helyrehozása felé.
Lassan sétáltam le a lépcsőn, intettem egyet a srácoknak és szó nélkül léptem ki az ajtón. Látszott rajtuk az aggodalom, én még sem voltam képes kinyögni, egy áll 'Jól vagyok'-ot. Nem jöttek a szavak, hisz sosem hazudtunk egymásnak, nem most szerettem volna elkezdeni. Leérve a parkolóba, beültem sötét Audimba és azonnal ráléptem a gázra. Imádtam a száguldást, olyankor szabadnak érzem magam, mint a madarak, akik akadályok és határok nélkül szállhatnak. Sosem voltam az a könnyen megnyíló típus, legtöbbször inkább én őrizgettem mások féltett titkait, és nem ők az enyémeket, ezért is volt hihetetlen számomra, amikor a fiúkon kívül mással is őszintén beszélgettem. Egy-egy éjszakai csevegés során, mint például, amikor együtt töltöttünk egy egész hétvégét a tóparti házikóban, olyat is elmondtam neki, amit még senkinek sem azelőtt. Veletek is volt már olyan, hogy csak úgy áramlottak a szavak, és ha akartátok volna sem tudtátok volna magatokban tartani érzéseiteket, mert az, hogy Ő ott volt biztonságot nyújtott? Megbíztatok benne, pedig alig ismertétek, de mintha a szívetek, a lelketek egymásra talált volna. Nos, nekem vele pontosan ilyen volt.
Az
idő gyorsabban telt, mint az képzeltem. Hirtelen arra lettem
figyelmes, hogy haza értem, aminek egyszerre örültem is meg nem
is. Te akartál beszélni, hát tessék! Dorgáltam le magam, végül
beálltam a garázsba és besétáltam otthonos kis sárga házunk
ajtaján. Nem is tudom, mikor voltam itt utoljára, de a kertünkben
lévő fa szemlátomást nagyobb és sárgább lett. A fűben
rengeteg barna levél takarta el a még mindig zöld pázsitot, amit
nővérem szorgoskodva gereblyézett arrébb. Mégis, amikor
meglátott, örömmel dobta el a kezében szorongatott tárgyat, hogy a nyakamba tudjon ugrani. Nyálas puszikkal halmozta el az arcomat, mint
amikor ő vitt óvodába,
most viszont jól esett a szeretete és eszem ágában sem állt undorodva letörölni az arcom, mint akkor. Apró, puha kezeivel megszorította
az enyémeket és egészen a kerti hintaágyig rángatott, ahova
szépen le is ültetett.
-
Várj egy pillanatot, azonnal jövök – mosolygott, mint a tejbe
tök, aztán eltűnt a házban. Az időt, amíg még egyedül
lehettem, arra használtam, hogy körbenézzek a helyen, ahol
felnőttem. Régen annyit bukfenceztem a megsárgult avarban, még
várat is építettünk a húgaimmal, akik most sajnos nem voltak itt,
helyette apánál töltötték a hétvégét. Az emlékek elárasztották az
elmém. Régen olyan felhőtlen, gondtalan volt minden. Sokkal boldogabb voltam,
hisz a gyerekek még nem tudják milyen nehéz felnőttnek lenni.
Meghozni az élet nehezebbnél nehezebb döntéseit, aminek a
következményét akkor is vállalnunk kell, ha képtelenek vagyunk
rá – Itt vagyok, csak gondoltam kávé mellett kellemesebb lesz a
beszélgetés – nyomta a kezembe azt a bögrét, amit még ő
készített nekem technika órán, ha jól emlékszem hatodikban.
Lehuppant mellém, és belekortyolt saját italába, végül kérdő
tekintete lyukat égetett a homlokomba, szólásra kényszerítve ajkaimat.
- Bárcsak igazad lenne, de te nem olvastad a szavait, olyan más volt – szipogott két mondat között. Annyira kiszolgáltatott volt, mint régen, amikor az első szerelme dobta, mert igen, volt már, hogy a nagy Zayn Malikkal is szakítottak, de mentségére legyen mondva akkor hullott ki az első két foga és nem volt valami kellemes látvány.
- Szia – nyögte ki
végül nagy nehezen az egyikőjük, végül a másik is
megismételte az előbb hallhatott szót. Komolyan, erre tanítottam
én?! Csaptam magam homlokon – Csak hazahoztam anyukádat, megyek
is – szabadkozott Victoria, mire előugrottam a fal mögül és
közbeavatkoztam, mielőtt a gyagyás bátyám hagyta volna elmenni.
- Szia. Nincs kedved bejönni? Nagyon hálásak vagyunk, hogy elfuvaroztad idáig – mosolyogtam a lehető legkedvesebben, mire a lány is viszonozta figyelmességemet. Bár mosolya megtört volt, még így, lány szemmel is gyönyörűen nézett ki. Tényleg igaz, hogy a mosoly a legszebb ékszer.
- Ne mond azt hogy hálásak vagyunk. A magad nevében beszélj! - förmedt rám Zayn, mire alig akartam hinni a füleimnek. Az előbb még azt mondta nekem, hogy szereti, akkor most miért ilyen bunkó? Könyökömmel beleütöttem az oldalába, mire felszisszent, Tori pedig felkuncogott.
- Igaza van. Jobb lesz ha nem is zavarok tovább – szemeit lesütötte, végül sietős léptekkel szaladt a kocsijához, amivel azonnal el is hajtott. Integettem neki, majd becsuktam az ajtót és dühösen pillantottam az öcsémre.
- Hogy tehetted ezt? Én szégyenlem magam miattad – mutatóujjammal a kidolgozott mellkasát ütögettem, de ő csak levegőnek nézve tovább sétált – Na nem, azt már nem. Most azonnal told vissza a seggedet és beszélj! - kiabáltam utána, mire megállt. Nem fordult vissza felém, egyszerűen csak állt bambán, mint akinek a földbe gyökereztek a lábai. Teste megfeszült, kezeit ökölbe szorította, mégsem féltem tőle. Tudtam, bármit tennék, engem nem tudna bántani. Ez adott bátorságot ahhoz, hogy szembeszálljak vele és megpróbáljam észhez téríteni.
- Oké, az elején
kezdem. Láttad már Torit, amikor anyáért jöttél. Én... -
kicsit megakadtam, bár ez várható volt. Ujjaimmal beletúrtam
sötét hajamba, vettem egy mély lélegzetet és folytattam –
Szeretem, de átvert és szakítottunk. Csak kihasznált, egy
szaftos sztorit akart írni egy újságnak, de lebukott –
szégyenlem bevallani, de a szememben feltűnt pár oda nem illő könnycsepp, amik minden áron le akartak folyni az arcomon és én gyáván hagytam
nekik. A hideg cseppek közül pár a számba is belefolyt, így
megérezhettek kissé sós ízüket.
~Doniya Malik~
- Tessék? Szerintem
valamit nagyon félre értettél – kezdtem el simogatni a hátát,
és közben elfojtani a kiabálást, hiszen magamban már üvöltöztem ezzel az idiótával. Egy órája beszéltem Torival telefonon,
kizárt, hogy csak kihasználta volna. Akkor nem hozná haza az
anyánkat, akit megmentett a sittől.- Bárcsak igazad lenne, de te nem olvastad a szavait, olyan más volt – szipogott két mondat között. Annyira kiszolgáltatott volt, mint régen, amikor az első szerelme dobta, mert igen, volt már, hogy a nagy Zayn Malikkal is szakítottak, de mentségére legyen mondva akkor hullott ki az első két foga és nem volt valami kellemes látvány.
- Igazam van. Az emberek
hibáznak, miért nem adsz neki egy második esélyt? - mielőtt
válaszolhatott volna megszólalt a csengő. Zayn azonnal felpattant
ülő helyzetéből és a bejárat felé sietett, amivel sikeresen elmenekült
a válaszadás elől. Nem rántottam vissza, mert biztos voltam
benne, hogy Tori az, vagyis ezt istenesen megszívta. Akkor is beszélni fog
vele, ha nem akar.
A lehető leghalkabban
osontam utána, miközben elbújtam az egyik fal mögé, hogy
végighallgathassam mi is ez az egész, mivel még mindig voltak homályos foltok a történetben. Az ajtó kicsapódott, de nem
hallottam semmiféle beszélgetést. Néma csendbe burkolózva
álltak egymással szemben.
- Szia. Nincs kedved bejönni? Nagyon hálásak vagyunk, hogy elfuvaroztad idáig – mosolyogtam a lehető legkedvesebben, mire a lány is viszonozta figyelmességemet. Bár mosolya megtört volt, még így, lány szemmel is gyönyörűen nézett ki. Tényleg igaz, hogy a mosoly a legszebb ékszer.
- Ne mond azt hogy hálásak vagyunk. A magad nevében beszélj! - förmedt rám Zayn, mire alig akartam hinni a füleimnek. Az előbb még azt mondta nekem, hogy szereti, akkor most miért ilyen bunkó? Könyökömmel beleütöttem az oldalába, mire felszisszent, Tori pedig felkuncogott.
- Igaza van. Jobb lesz ha nem is zavarok tovább – szemeit lesütötte, végül sietős léptekkel szaladt a kocsijához, amivel azonnal el is hajtott. Integettem neki, majd becsuktam az ajtót és dühösen pillantottam az öcsémre.
- Hogy tehetted ezt? Én szégyenlem magam miattad – mutatóujjammal a kidolgozott mellkasát ütögettem, de ő csak levegőnek nézve tovább sétált – Na nem, azt már nem. Most azonnal told vissza a seggedet és beszélj! - kiabáltam utána, mire megállt. Nem fordult vissza felém, egyszerűen csak állt bambán, mint akinek a földbe gyökereztek a lábai. Teste megfeszült, kezeit ökölbe szorította, mégsem féltem tőle. Tudtam, bármit tennék, engem nem tudna bántani. Ez adott bátorságot ahhoz, hogy szembeszálljak vele és megpróbáljam észhez téríteni.
~Zayn Malik~
Törni, zúzni akartam, de
mégsem tettem. Képtelen lettem volna rá, hisz anyáék előtt még
sosem vesztettem el a fejem, és most sem terveztem. Doniya egyfolytában
üvöltözött, és mindazok ellenére, hogy ezzel csak még jobban idegesített, megértettem, hiszen igaza volt. Nem tudtam, miért mondtam
neki azt, amit, hisz tényleg hálás voltam.
- Hagyj békén, még
sincs kedvem beszélgetni – felrohantam az emeleten elhelyezkedő
szobámba. Minden lépcsőfokot kettesével ugrottam át, végül
becsaptam magam mögött az ajtót.
Vágytam az egyedüllétre,
de nem tartott sokáig a magány, mivel valaki az ajtómat ütögette,
amit időközben kulcsra zártam.
- Az anyád vagyok. Beszélni szeretnék veled – könyörgött, mire szemöldökeim az egekig szöktek. Még sosem hallottam ezeket a szavakat a szájából, így a kíváncsiságom legyőzte a makacsságom és kinyitottam a fehérre festett fa ajtót. Nem szólt semmit, csak leült az ágyamra, aminek kék takarója összegyűrődött ott, ahol hozzáért. Sokáig nem beszélt, talán a gondolatainak világába merült el, ahogyan azt én szoktam. Igen, ezt tagadhatatlanul tőle örököltem – Sajnálom. Mindent sajnálok, fiam. Nagyon szeretlek és megígérem, hogy mostantól egy anyához méltóan fogok viselkedni – arcán legördült egy könnycsepp, amit ujjaimmal készségesen letöröltem onnan, végül megöleltem. Annyira jól estek szavai, hogy ha ma nem sírtam volna már eleget, tuti elbőgöm magam, viszont nem maradt egyetlen egy árva könnycseppem sem, pedig ez a pillanat megérte volna.
- Szeretlek anya. Mi változott? - nem volt alaptalan a kérdésem, hisz eddig valahányszor arra kértem, hogy szokjon le, ő nem tette meg, s még a jelét sem mutatta annak, hogy megpróbálná a kedvünkért.
- A kedves kis barátnőd beszélt a fejemmel – simogatta meg az arcom, majd megpuszilt, végül kiment a szobámból. Nem akartam hinni a szavainak, de mégis mi oka lett volna hazudni? Zsebem rejtekéből türelmetlenül rángattam elő a telefonomat, majd írtam egy rövid sms-t.
„Köszönöm, tényleg hálás vagyok”
Küldtem el Torinak, és ki tudja, talán ez volt az első lépcsőfok a kapcsolatunk helyrehozása felé.
Drága szerencsedió!
VálaszTörlésAz első szavam az hogy: ÁÁÁÁÁÁ! Ez nagyon édi! FANTASZTIKUS ez a rész!!Zaynnek szerencséje van hogy ilyen kedves testvére van! Jó hogy Tori beszélt Zayn anyukájával így legalább mindenkivel rendbe jöhetnek a dogok! Alíg várom már hogy újra olvashassam az írásod! Nagyon ügyes vagy!! Imádlak! Remélem jól megy a suli és van már pár jó jegyed is!
Millió puszi Liza. <3 :)
Drága Liza! :)
TörlésNagyon szépen köszönöm, el sem hiszed, mennyire hálás vagyok, amikért írtál, főleg, hogy ilyen kedves sorokkal ajándékoztál meg. FANTASZTIKUS vagy! Igen,én személy szerint szeretnék egy ilyen nővért, de hát nem panaszkodom, hisz van egy öcsém, aki sokszor megnevettet. Igen, a dolgok elindulnak a javulás felé, de még van pár rész, így ki tudja, mi lesz a történet vége. Édes vagy, szerdán jön a következő rész. Alig várom, hogy olvashassam a véleményedet, ezért már megéri írni. Szeretlek <3
Igen, eddig egész jól megy a suli, neked is sok szerencsét hozzá :)
Millio puszi Xx <3
Drága szerecsendio! <33
VálaszTörlésÁÁÁÁ! Ez a rész... jézusom! Annyira jó lett! Komolyan annyira örülök, hogy végre valahára rendeződni fognak a dolgok! Uh! Annyira izgatott vagyok és már nagyon várom! És jujj! Most jut eszembe! A jövő hét szerdám amúgy is eléggé eseménydúsan fog telni (fotózás a második órában ráadásul az első óra tesi, képzelheted hogyan fogunk kinézni, aztán fogászatra megyünk a harmadik órában amihez hozzátenném, hogy nincs meg a fogászati kis könyvem, amit beadtam, de nem kaptam vissza még asszem tavaly és még ráadásul mi leszünk a "folyosó ügyeletesek, szóval az összes szünetünk trapára megy, mert a folyosón kell állni és azt mondani, hogy: "ne fuss" lassabban" még ott is látunk és ott se fuss" és az ominózus "nem érted, hogy a lépcső jobb oldalán kell le menni és a másikon fel jönni?" "Nem, az nem a jobb oldal!") szóval külön örülök, hogy még a rész is akkor jön, mert legalább azzal kikapcsolódok. :D
Annyira sajnálom, hogy most csak ennyit tudtam írni, de hülye tanárom kitalálta, hogy holnap feleltessen töriből ami nem nagy baj csak az van, hogy mi angolul tanuljuk a törit úgyhogy magolnom kell :(
Várom a kövi szerdát és még egyszer azért leírom, hogy nagyon tetszett!!!!!!!!! Fantasztikus, de komolyan *-*
Nagy ölelés, Kriszti!
Drága Kriszti!
TörlésJaj, egyáltalán nem baj, hogy "csak" ennyit írtál, hisz ez rengeteg... és amúgy sem a hossz a lényeg, ahogy azt a másik Kriszti szokta nekem mondogatni, amikor a Whatever-re írom a részeket. A lényeg a tartalom, ami ebben nagyon is ott volt <3 Hihetetlenül köszönöm, hogy vagy! Mindig megmosolyogtatnak a soraid, és ezúttal is sikerült mosolyt csalnod az arcomra. Főleg ezzel a folyosóügyeletes dologgal XD Remélem meglesz az a fogászati kiskönyv *.* Örülök, amiért kikapcsolódásnak gondolod a részeket, hiszen azért kezdtem írni, hogy másokat szórakoztathassak. :)
Holnap mi is felelünk töriből, sőt még egy matek tzt is írok, szóval teljesen átérzem ezt a sulis mizériát. Tegnap angol nyelvvizsga előkészítőn szóbeliztem a bejutásért, így ez is pipa <3
Én is nagyon várom a szerdát *.* Fantasztikus vagy, nagyon szeretlek <3
Millio puszi Xx
Drága szerecsendio!
VálaszTörlésEz a rész (szerintem nem kell mondanom) mint mindig most is fantasztikusra sikeredett. Azt hittem, hogy még a szívem is leáll mikor ahhoz a részhez írtam mikor Zayn öngyilkos gondolatokat forgatott a fejében. Te szerintem meg akarsz minket ölni. Úgy sajnáltam Torit mikor Zayn bunkózott vele. Nagyon csúnyán viselkedett vele és nagyon örültem neki mikor a végén küldött neki egy sms-t. Azt hiszem ez felért egy bocsánat kéréssel és csak remélni tudom, hogy Tori nem fog rá nagyon haragudni. Annyira, de annyira jó, hogy Zayn anyja végre valahára belátta, hogy nem a pia a megoldás mindenre. Így legalább lesz lehetősége arra, hogy jobban megismerje a fiát mert én ebből az egészből úgy vettem le, hogy nagyon eltávolodtak egymástól amin nem is lepődöm meg. Annyira örülök, hogy (reményeim szerint) minden rendeződni fog Tori és Zayn között mert már nagyon várom. El sem tudom mondani, hogy mennyire várom a következő részt, egyszerűen fantasztikus vagy és imádom a blogod!!!!!.
Siess a kövivel!
Millio puszi :)
Drága Szandi! :)
TörlésÉn pedig, mint mindig, most is nagyon szépen köszönöm, hogy írtál nekem, hiszen Krisztitől tudom, hogy nem tudtál írni, amikor elolvastad. Sosem gondoltam volna, hogy valaki visszalép az oldalra, csak azért, hogy kommentárt küldjön *.* Nagyon édes vagy, és szerintem ezt sosem tudom majd meghálálni! Dehogy akarlak megölni titeket! Eszem ágában sem állt, egyszerűen csak jöttek a szavak, és annyira tetszett az a mondat, hogy nem volt kedvem kitörölni. Igen, szerintem az SMS felér egy kezdetleges bocsánatkéréssel, de ki tudja, hogy Tori elfogadja-e majd Zayn közeledését, mindezek után...
Zayn és az anyukája tényleg nagyon eltávolodtak, de ezzel a résszel szerintem bemutattam, hogy az Ő kapcsolatuk igenis meg fog változni, és ezer százalék, hogy kibékülnek és igazi családdá változnak. El sem tudod, hinni, milyen jó olvasni, hogy ennyire várod a következő részt. Nos, bár nem szeretném, hogy hamar elteljen a hétvége, de a részt már én is ki szeretném tenni nektek *.*
Millio puszi Xx <3 köszönök mindent :) imádlak <3
Drága Csillagom!
VálaszTörlésElőször is természetes, hogy támogatunk, hiszen borzasztóan megérdemled, mivelhogy nagyon tehetséges vagy és ne merészelj velem ellenkezni és azt mondati, hogy elfogult jellem vagyok! :) <3 Tudod, hogy úgyis nekem van igazam és ebben sokan osztoznak a véleményemen nem véletlen, hogy ennyien támogatnak rajtam kívül is! :) Nos, én már előbb is értesültem ugye arról, hogy Harry nyert, aminek rettenetese örülök, mert a történet nagyon idill és kedves cselekménynek ígérkezik azok alapján, amit bemásoltál nekem róla! Akkor rá is térnék eme irományodra *.* Szent atya gatya! *.* Zayn nagyon megrémített… az öngyilkos gondolatai… tényleg nagyon megrémültem és rettegtem attól abban a pillanatban, hogy képes is lenne megtenni, a mostani viselkedései alapján könnyedén el tudtam képzelni, hogy ez is megtörténhet. De örülök neki, hogy ez végül nem így lett. És igen tudom, hogy már olvastam ezt a fejezetet, de kellemes érzéssel töltött újra a sorok közé bújni. A kis testvéri vita megmelengette a szívemet, hiszen lerí róluk, hogy mennyire is szeretik egymást és gondolom ez arra következtethető vissza, hogy az anyukájuk hiánya miatt nőtték ki magukat ilyen közelre egymáshoz. Igazán kedves jelenetnek lehettünk szemtanúi. És ami utána következett… *.* Nekem rosszul esett, ahogyan Zayn beszélt Torival, így meg tudom érteni a srác nővérének a reakcióját, bár Zayn részéről is lakozik igazság a dologban. Mind a kettejük nézete megérthető, azonban fájdalmas, hogy ennyire kerülgetik egymást puszta büszkeségből, amikor belül teljesen mást éreznek. Zayn anyukája pedig nagyon meglepett, sosem hittem volna, hogy valaha képes lesz elhagyni az alkohol fogságát és arra ösztönözni magát, hogy újra a régi legyen. Remélem, hogy ilyen is marad és mindig a fia segítségére lesz, ha úgy hozza a sors. Az SMS – nek pedig szintén örülök, hiszen ez azt mutatja, hogy Zayn valamilyen szinten bán minden bántó szót. Nagyon remélem, hogy lassan megoldódik, és együtt lesznek minél hamarabb, hiszen határtalanul szeretik egymást.
Összességében; ez a rész is imádatom tárgyává vált, akár csak a többi és kíváncsian várom a következő nagyszerű részt, ami remélem már fog vidám pillanatokat is magába zárni.
Millió puszi és szoros ölelés! <3 <3 <3 Nagyon szeretlek és igyekszem a közös történetünk folytatásával, egy párbeszédrészletet a suliban már ki is dolgoztam az idézettel együtt :) Millió puszi Csillag! <3 <3 <3333333333333
Drága Csigusz!
TörlésJesszus, atya gatya! Ez aztán a terjedelmes kommentár *.* De, persze nem a méret a lényeg, ahogy azt tudjuk. Sosem ellenkeznék veled, bár mindig olyan kedveseket írsz, amit kicsit nehéz elhinnem, de dolgozom rajta, ezt az egyet megígérhetem. Igen, te hamarabb megtudtad, ki fog nyerni, ahogy a történetbe is beleolvashattál, szóval mindent tudsz, de maradjon titok, hogy milyen fejezetek kerülnek fel a későbbiekben, mert így izgisebb mindenki számára.
Hihetetlen, hogy másodszorra is elolvastad a részt, ez nagyon megtisztelő számomra. Nyugi, sosem írnék bele, egyetlen történetbe sem öngyilkosságot, hiszen az nem megoldás senki számára sem, és utána amúgy is csak az életben maradó emberek szenvednének, ami kegyetlenség. Zayn nővérét mindig is egy cukorfalatnak gondoltam, aki sokban hasonlít a közös történetünkből Gemmara. talán onnan vettem az ötletet (vagyis innen, mert ezt írtam meg hamarabb).
Tori és Zayn nagyon makacs személyiségek, sokban hasonlítanak egymásra. Viszont, Zayn elkezdte a béküléshez vezető cselekményeket, s már csak az a kérdés, hogy Tori hajlandó lesz-e követni. Nem mondok semmi belsős információt, de biztos lehetsz benne, hogy lesz pár édes momentum. Az, hogy köztük vagy sem.. nos. TITOK <3
Köszönöm, hogy vagy! Köszönöm, hogy írtál! Köszönöm, hogy biztatsz!
Millio puszi Xx <3 nagyon szeretlek <33 az pedig, hogy van részleted *.* Azonnal olvasni szeretném *.* <3 De, addig is, elkezdtem edzés előtt Cassandra Clare: A herceg-et <33 Puszi <3
Drága szerecsendio!
VálaszTörlésMindenek elött szeretnék bocsánatot kèrni. Mièrt? Mert nem írtam neked sehol. Ès fogalmam sinca mikor beszeltunk utoljara. De hianyoznaknagyon azok az esti, reggeli, delutani besselgetesek. Remelem, meg nem felejtettel el nagyon.:)
A fejezetrol annyit mondanek, hogy uj kedvencemme valt a stilusa, a mondandoja, es a szemszogei miatt. Tokeletes! Epp ugy, ahogyan te. (Itt megjegyeznem, hogy reggel sikeresen feltudtam menni par pillanatra facebookra es lattam az L.T.P. csoportjaba kirakott kepedet. Nos, te meg ilyen hulye fejet vagva is gyonyoru es tehetseges vagy!:) )
Remelem hamarosan beszelunk es nem neheztelsz ram annyira!
Hatalmas oleles <3 <3
Drága Cher!
TörlésEgyáltalán nem kell bocsánatot kérned, jesszus, hisz szeretlek és tudom, hogy miért nem tudsz számítógéphez jutni! Teljes mértékben megértem, és nagyon jól esik, hogy mindemellett, most mégis olvashatom a véleményedet *.* Hihetetlenül fantasztikus vagy <3 Sosem felejtenélek el, és várom már, hogy újra beszélhessünk.
Nagyon örülök, hogy tetszik a fejezet, ezzel csak még inkább feldobtad a napom, hiszen tudom, hogy mindig leírod a hibáimat is! Egyáltalán nem vagyok tökéletes, és az a kép... Na az nagyon vicces lett :$ Köszönök mindent, hogy vagy és hogy támogatsz, még akkor is, ha nem tudsz sokat gépezni, hisz ezzel bizonyítottad, hogy gondolsz rám, és ez nagyon sokat jelent *.*
Millio puszi Xx szeretlek, nagyon-nagyon <333