XXV. fejezet: A mi történetünk

Sziasztok!

Igaz, hogy nem mára ígértem, de amikor megláttam az 50.000+ oldalmegjelenítést, úgy döntöttem, hogy kiteszem az utolsó fejezetet, ami ehhez a történethez tartozik. Az igazság az, hogy nagyon a szívemhez nőtt, és borzasztóan nehéz elbúcsúznom tőle, de ez nem jelenti azt hogy befejezem az írás, tekintve, hogy nemsokára jön az új design és az új történet. Nem mellesleg ezen kívül két blogon szorgoskodom, ma pedig megcsináltam egy trailert, aminek a történetét nemsokára meg fogom írni (Link) De ennyit erről, nem is szeretnélek untatni benneteket. 

Mindössze arra szeretnélek megkérni titeket, hogy aki figyelemmel kísérte  Zayn és Tori történtét, az legyen olyan kedves és írjon nekem pár sort a bejegyzés alatt, hiszen nagyon sokat jelenteni. 

Itt van még pár adat, s ezek óriás számok. Sosem gondoltam volna, hogy ez a történet, vagy hogy ez a blog ilyen sikeres lesz.

oldalmegjelenítés: 36.500+ (összesen 50.000+)

követő: 42 rendszeres olvasó (összesen 71 rendszeres olvasó)

komment: az enyémmel együtt, 429 db (összesen 618 darab)

díj: 47 db (összesen 63 darab)

Millio puszi Xx Jó olvasást <3 nagyon szeretlek titeket :)

~Victoria Jones~

 °Két évvel később°

Sosem gondoltam volna, hogy az élet lehet ilyen... ilyen harmonikus. Ez alatt a két hosszúnak tűnő év alatt lett munkám, hírnevem, de ami a még ennél is fontosabb, lett egy igazi családom. De kezdjük is az elején. Pontosan ma van két éve, hogy kirúgtak a szerkesztőségből, és Zaynnek köszönhetően elmentem egy állásinterjúra, ahol sikeresen megfeleltem, így másnap már kezdhettem is. Ez a munka azonban egyáltalán nem volt hétköznapi, és hatalmas kihívást jelentett számomra. Emlékszem, az első héten, minden reggel remegő térdekkel és pillangókkal teli gyomorral léptem át a könyvkiadó épületének küszöbét, azonban, szerencsére, az idő folyamatos pörgésével a félelmem alább hagyott, és eme érzelem helyét átvette az izgatottság, végül pedig a büszkeség. Igaz, írtam már ezelőtt is, de egy ötszáz oldalas könyv azért mégiscsak más, s  össze sem hasonlítható egy újságcikk rövid terjedelmével. Bevallom őszintén rettegtem attól, hogy nem leszek elég jó, hogy igazából csak Zayn miatt választottak engem, de kellemesen csalódtam. A könyvkiadó tulajdonosa egy éven belül kiadta egy szerelmes témában íródott alkotásomat, amin papírra vetettem azt, hogyan jöttünk össze Zayn Malikkal és nem túlzok ha azt mondom, úgy vették, mint a cukrot. Már az első eladott példánynál is a felhők fölött szárnyaltam, mindannak ellenére, hogy Louis volt a rejtélyes vásárló. Egyik reggel őrjöngve rontott ránk, miközben a kezében szorongatta a könyvemet. S a sírás szélén egyensúlyozgatva, azt hittem nem is lehetnék boldogabb, azonban nem is tévedhettem volna nagyobbat. Jelenleg a második kötetemen dolgoztam, itt ülve a laptopom mögött, miközben ihletet merítettem a körülöttem lévő emberekből. Ma ünnepeljük Liam születésnapját, és már minden aprósággal kész voltunk, ezért is bátorkodtam egy kis időt szakítani a munkámra. Azt sem tudom, mikor volt utoljára ilyen békés a délelőttöm, hisz mióta megszületett a kislányunk szinte állandóan történt velünk valami, mintha a fiúk hülyéskedései nem lettek volna elég fárasztóak eddig is.

- Tori, gyere már! - és tessék, vége is a békességnek, kár volt elszólnom magam. Elmentettem az eddig leírt soraimat és elindultam lefelé a nappaliba, ahol Lou Dominikával játszadozott. Az egész szoba tele volt hintőporral, Domi fején egy tiszta pelenka díszelgett, miközben Lou kétségbeesetten bámult fel rám, mire önkéntelenül is mosoly szökött az ajkaimra – Azt hiszem valamit nagyon elrontottam - húzta el száját, így arcán megjelent egy ocsmány grimasz. Egyik kezében egy üres dobozt tartott, amiben eddig a fehér port tároltuk, a másikban pedig egy pelenkát egyensúlyozgatott, hiszen a lányom kis karjaival igencsak vonzónak találta a sárgás Libero-t, amit kis híján a szájába vett, s csak a szerencsén múlott hogy Lou el tudta húzni Dominika elől.

- Gondolod? Azt hittem vigyáztál már a húgaidra – dobtam ki a kukába a kezében pihenő bűzlő pelust és leszedtem a kislányom fejéről a másikat is. Hogy lehet ezt elrontani?! Gondosan bekentem a bőrét egy kis kenőccsel, majd jöhetett a hintőpor, ami még megmaradt a dobozban, végül a pelenka. Louis a fejét vakargatta és helyeslően bólogatott minden egyes mozdulatomnál – Mikor jönnek a többiek? - alig, hogy kimondtam, kiabálva rohant be Harry az ajtón, felkapta Dominikát és megpörgette a levegőben. Szerintem ő a harmadik ember, aki a legjobban szereti a csöppséget ezen a világon, már attól a perctől fogva, hogy bejelentettem a nagy hírt. Tommy és Sam voltak az elsők, akik megtudták, még Millyéknek sem mertem elmondani. Attól féltem, hogy ezzel tönkreteszem mindenki életét, de hatalmasat tévedtem, hisz mióta megszületett a fiúk is elkezdtek megkomolyodni, hisz mégiscsak egy babával laknak egy fedél alatt. Igen, jól olvastátok, már mind ebben a házban lakunk, kivéve Louist és Liamet, akik összeköltöztek a barátnőikkel. Olyan sok dolog történt ez alatt a két év alatt, hogy egy újabb történetbe tartana elmesélnem.

- Add ide a lányomat, nem hallottad Styles? Megint kisajátítod – nyafogott Zayn, aki nagy nehezen, de végül megkaparintotta Domit a keresztapja karmai közül. Lefektette a kanapéra, és elkezdte puszilgatni. Fújdogálta a hasát, ami pukizós hangot adott ki, végül Dominika feltörő kacaja zengte be az egész házat. Mindig megnevettette ez a játék, amit naponta legalább tízszer eljátszottak a büszke apukájával.

Karomat összefontam a mellkasom előtt, úgy bámultam a meghitt pillanatot, ami boldogsággal töltötte meg a szívemet. Jó volt látni, hogy ennyire szeretik, és tudni, hogy mindent megadhatok neki, amire csak szüksége van. Eleanor mellém lépkedett, kezeivel megkopogtatta a vállamat, és halkan odasúgott nekem pár információt.

- Danielle most írt egy üzit, tíz perc és itt vannak. Jobb lenne, ha készülődnénk a meglepire – helyeslően bólogattam, majd kimentünk a konyhába, és teleraktuk Liam tortáját gyertyákkal. Én sorban meggyújtogattam őket, amíg El megpróbálta lehalkítani a többieket, hisz olyan hangosak voltak, hogy Liam már az utcáról meghallotta volna, hogy itthon van mindenki. Az pedig nem lett volna jó, bár szerintem a szíve mélyén számított erre az egészre, mindannak ellenére, hogy megígértük neki, nem csinálunk nagy felhajtást a 22. szülinapjára.

Minden villanyt lekapcsoltunk, és behúztuk a függönyöket is, hisz augusztushoz híven, a nap még koránt sem akart nyugovóra térni, így bevilágított a lakásba. Az ajtóban szöszmötölés apró zaja hallatszott, talán nem kellett volna kettőre zárni, de így mégiscsak hihetőbb, hogy mindenki valahol máshol tengeti az idejét. Izgatottan szorongattam a kezemben a közepes méretű házi készítésű tortánkat. Néhol esetlenül volt felkenve a máz, s egy két helyen nem kissé eldeformálódott a széle, mégis szeretettel lett készítve, ami megszépítette az egészet. Az ajtó egyszer csak kinyílt, mi meg Liam arcába üvöltöttük, hogy Boldog Szülinapot. Látszott rajta, hogy nagyon meghatódott, már szinte sírt, amikor elfújta a gyertyáit. Mind megölelgettük, természetesen én is, így a süteményt a tálcával együtt letettem a kanapéra, mert csak ott volt hely.

- Nagyon szeretünk – puszilgattam össze-vissza majd meghúztam a két fülét, miközben jókívánságokkal halmoztam el.

- Nem kellett volna – húzott magához, amit egy sikoltás zavart meg. Azonnal a hang irányába kaptuk a fejünket. A következő látvány fogadott: Niall a fejét fogdosva, kitátott szájjal bámulta Domit, aki mind a két picike kezével a tortába nyúlkált, nem is beszélve arról, hogy az egész feje csupa máz volt, mert ha jól látom a sütin keletkezett bemélyedést a drágám belefejelt. Kitágult szemekkel néztem az eseményeket, hirtelen nem tudtam felfogni mi történt. Amikor végre elmúlt a sokk bénító hatása, odasiettem a pöttömhöz, akit időközben Niall elkezdett megfürdetni, a nyelvével.

- Majd én elintézem – de Zayn gyorsabb volt nálam, így együtt mentünk fel a szobánkba és tettük be a kádba a rosszcsontot. Lassan egy éves és nem tudja hogy a tortát enni kell? Miféle szülők vagyunk mi?

Fent leöltöztettem Dominikát, amíg Zayn kellemes, szoba-hőmérsékletű vizet engedett a kádba. Közösen fürdettük meg, játszadoztunk vele, habot kentünk a nózijára és csipogtattuk a gumikacsát. Mindig ez történt, ha mi fürdettük. Átváltozunk gyerekekké. Na persze ez idő alatt loptam pár gyengéd csókot szerelmem ajkairól, hisz minden pillanatot kihasználtunk, amikor csak lehetőségünk adódott az ilyenekre. Már nem is emlékszem, mikor voltunk utoljára édes kettesben, fiúk, baba és munka nélkül. Hiányzik.

- Taca – nevetgélt Domi, miközben próbálkozott a kacsa szó kiejtésével, több-kevesebb sikerrel. Körülbelül egy hete ment ez, hisz akkor mondta ki az első szavát, ami nem más volt, mint a Bobo, ami Lou becenevének rövidebb változatnak könyveltünk el. Bezzeg azt, hogy mama még meg sem próbálta.

Amikor szép tiszta lett mindenki, hisz nekünk is át kellett öltözni, olyan vizesek lettünk, lassú léptekkel mentünk le a lépcsőn. Zayn a kezemet szorongatta, míg Domi a másik kezében pihent, szorosan apukája mellkasába fúrva arcát. Lent hatalmas volt a felfordulás, mindenhol papírdarabok és koszos tányérok éktelenkedtek, ami csak egyet jelenthetett. Már ettek és ajándékoztak is. Nélkülünk. Mérges pillantásokat küldtem a türelmetlen barátaink felé, akik lehajtott fejjel álltak előttünk.

- Én mondtam nekik, hogy ne türelmetlenkedjenek, de nem hallgattak rám – tette fel a kezeit védekezően Hazza, mire Lou mérgesen megdobta egy répával.

- Tessék? Te voltál az első, aki nem bírt tovább várni! - nyávogós, elváltoztatott hangon beszélt, végül ráugrott Harry hátára és adott egy cuppanós puszit legjobb haverja arcára.

Nem törődöm módon rázogattam a fejem jobbra, majd balra, amikor Liam egy borítékkal a kezében lépett elém. Nem értettem mit akar, így érdeklődve vártam a fejleményeket.

- Tudom, hogy ma az én szülinapom van, de van számotokra egy ajándékom, vagyis ajándékunk – nézett végig a társaságon mosolyogva, végül a szeme megállapodott rajtam és Zaynen, aki egész végig mellettem állt, a kezemet szorongatva. Óvatosan, kicsit gyanakvóan bontottam ki a fehér borítékot, de csak azért, mert egy hete már kaptam egy ehhez hasonlót, amiből festék robbant az arcomba. Még egyszer nagyon köszönöm Lou, igazán felemelő érzés volt.

- Ez mégis mi?- forgattam meg a benne pihenő kártyát, ami egy meghívó volt, méghozzá nem is akármilyen. Egy esküvői meghívó, ami a saját esküvőmre szólt. Automatikusan az ujjamon pihenő karikagyűrű felé nyúltam, jobb kezemmel végigsimítottam rajta. Emlékszem arra a napra, amikor Zayn megkérte a kezem, egy nappal az előtt volt, hogy bejelentettem volna Dominika érkezését. Akkor boldogan mondtam igent, de azóta sem volt időnk a ceremóniára, sem valami hasonlóra. A fiúk folyamatosan a turnékat járták, egyik országból a másikba utaztak, míg én a könyvemen dolgoztam. Ezt követően jött a baba, az interjúk a klipforgatások és szépen eltelt másfél év, mi pedig továbbra sem házasodtunk össze.

- Két hét múlva lesz – szólalt meg Danielle. Belekarolt Liambe és egy szenvedélyes csókolt lehelt ajkaira, csak azután folytatta – Eleanor és én már minden apróságot elintéztünk, a fiúk lefoglaltak egy király helyet. Nektek csak el kell jönnötök. A ruhád pedig... eszméletlen – kacsintottak össze barátnőjével, mire nekem leesett az állam. Alig akartam elhinni amit az előbb mondtak, pedig tudtam, sosem viccelődnének ilyesmivel.

Ahogy azt már említettem, sosem hittem volna, hogy az élet lehet ilyen harmonikus, ilyen boldog, ilyen jó. Lett egy igazi családom, akikkel bár nem vér szerinti kötelék kapcsolt össze, mégis elválaszthatatlanok lettünk egymástól. Szerettem őket, és hálát adok minden egyes nap, amiért azon a csodálatos szombati napon Zayn belépett a JamBang ajtaját, megmentve az életemet.

.:VÉGE:.