Second chapter: Here I am

Sziasztok :)

Nos, meg is érkeztem a folytatással, ami remélem, azért már jobban fog tetszeni, mint az előző, mivel alig kaptam visszajelzést, és ezért úgy érzem, hogy a történet nem lett elég jó, vagy mi a szösz. Szívesen fogadom a negatív kritikákat is viszont olyan jól esne, ha írnátok, ha máshol nem is, legalább chat-en. De mindegy, sosem erőltetném senkire, és nekem már az is szörnyen nagy dolog, hogy 76 olvasóm lett, amiért nem tudok elég hálás lenni <33 Köszönöm, köszönöm és köszönöm.

Kinek hogy telt a napja? Nekem elmaradt a matekom, így a témazáró is, alig hittem el *.*

Millio puszi Xx és jó olvasást! <33

°Louis  Tomlinson°

„Mindenkinek van egy élet-könyve, ahol a sors rója egymás után a sorokat, és más embereket is beleír a sorsunkba, egy-egy oldalt szentelve nekik. Reméltem, hogy belém szeretsz, hogy a könyveink végül már csak a másikról zengnek majd szerelmes ódákat, így utólag viszont úgy gondolom a szerelem megvakított. Ostobább voltam, mint azt bármikor is bevallanám bárkinek is.”

A fejemet fogdosva káromkodtam, amikor lelépkedtem hatalmas villám lépcsőin, hogy valami életmentő gyógyszer után kutassak a lenti fürdőszoba fiókjaiban. Az utolsó lépcsőfokhoz érve megbotlottam, így újra szitkozódni kezdtem, mivel a legkisebb lábujjam iszonyatosan fájni kezdett. Miért van az, hogy az apró sérülések, mint ez vagy amikor az ember megvágja magát egy papírlappal, sokkal kínkeservesebb a komolyabb dolgoknál? Mekkora hülyeség már! Elérve a kiszemelt helyiséghez először a tükör mögötti szekrény ajtaját nyitottam ki, de hajzselén és borotvahabon kívül nem nagyon találtam semmi használhatót. Egy laza vállrángatást követően becsuktam az ajtaját és megpillantottam a saját, megviselt arcomat. Sokáig bámultam magamat, és ezt most kivételesen nem beképzeltségből csináltam, csak jól esett fürkészni vonásaim, hiszen ezeknek köszönhettem, hogy ilyen sikeres lettem. Vajon ha ennyien szeretnek, akkor Summer miért volt olyan elutasító tegnap? Fura volt, hogy nem ugrott a nyakamba, hiszen vele nem is voltam bunkó vagy hasonlók. Vettem egy mély lélegzetet és ismét belefogtam a keresgélésbe. Csak a harmadik fiók felforgatása után jutott az eszembe, hogy feltehetőleg a konyhában fogom megtalálni a keresett pirulákat, így megnyitottam a csapot, aminek jéghideg vizével felfrissítettem arcomat. Átballagtam a nappalin, ahol furcsa rend uralkodott, ami azt jelentette, hogy a takarítónőm már járt ma itt. Vajon mennyi lehet az idő?

Épp a második fehér kör alakú bogyót emeltem a számhoz, hogy a langyos víz kíséretében lenyelhessem, ezzel megszabadulva a fejemben lüktető fájdalomtól, amikor megszólalt a telefonom. Anélkül emeltem a fülemhez a készüléket, hogy megnéztem volna ki hív, így utólag visszagondolva ez egy elég hülye döntés volt.

- Na végre, hogy felveszed! Remélem fáj a fejed, mert megérdemelnéd. Hívott Emily Rudd ügynöke és komoly összeget kell fizetnem a hülyeséged miatt, ha nem akarjuk, hogy kitálaljon a sajtónak. Gratulálok! - Bill olyan hangosan kiabált, hogy el kellett tartanom a fülemtől a mobilom, ha nem akartam súlyos halláskárosodást szenvedni. Nem értettem miért volt így kibukva, na meg azt a csajt sem. Még ha történt is volna valami, akkor megérteném, hogy nagy dobra akarja verni. Én is azt tenném, ha megfektetne egy szexisten.

- Nyugodj már le. A felét kifizetem – beszélgetés közben kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén és felhajtottam a laptopom tetejét, hogy be tudjam kapcsolni. Csak fél füllel hallgattam az újabb sor kioktatást, s már azon voltam, hogy egyszerűen szakítom a vonalat minden udvariasság nélkül.

- A felét? Az egészet! - szemeim előtt ott lebegett vöröses árnyalatokban pompázó arca és a homlokán kidudorodó erek, amik mindig előtűntek, ha ideges volt vagy ha kiabált velem.

- Sajnálom Bill, le kell tennem. Hétfőn találkozunk az irodádban – megnyomtam a piros gombot, eközben bejelentkeztem Twitterre. Tegnap óta kilencvenhattal nőtt a követőim száma és legalább hatszor ennyi 'kérlek kövess vissza' üzenetet kaptam. Összesen ha tíz embernek teljesítettem a kívánságát, akkor sokat mondok, de jelen pillanatban nem volt hozzá túl sok kedvem. Válaszoltam pár kérdésre, hogy a rajongók örüljenek majd rátértem a lényegre.

Megkerestem Summer adatlapját és bekövettem, utána pedig rákerestem a neten a címére. Úgy döntöttem meglepem valami kis aprósággal és elhívom randizni, hisz melyik lány ne örülne az ilyesminek?!

Egy laza mozdulattal magamra vettem a bőrdzsekimet, mivel Londonban a tavasz eleje igen hűvös és bármelyik pillanatban leszakadhat az ég, még akkor is ha egy másodperccel az előtt semmi jelét sem adta erre a gyönyörű napsütés. Csőfarmerom és egyszerű fehér pólóm kiegészítettem egy csizmával, végül kezeim közé kaparintottam a kulcsaimat. A garázsban két szépséges autó, egy Bentley és egy Range Rover pihent, én mégis a motorom mellett döntöttem.

Ujjaimmal végigsimítottam a rideg fémen, majd egy határozott mozdulattal átlendítettem jobb lábamat a másik oldalra, hogy kényelmesen helyet foglalhassak ülésén. Emlékszem, ezt a járgányt még az első fizetésemből vettem Billel, és képes lettem volna bárkit megverni, ha csak egy karcolást is megláttam volna a krómozott fényezésén. Kezeimmel megrántottam a kormányt, mire motorja dorombolni kezdett, akár egy kiscica. A szívemet melengető dallama betöltötte az egész garázst.

Útközben megálltam egy boltnál, ahol vettem öt különböző csokoládét és egy nyakláncot szívecskés medállal. A szél jólesően lehűtötte, amúgy izgalmamtól felforrósodott testemet. Minél közelebb értem a neten olvasott címhez, annál jobban remegett a gyomrom és izzadt a tenyerem, rám egyáltalán nem jellemző módon.

°Summer Delgado°

- Takarodjon! Ki van rúgva! - ordibáltam torkom szakadtából a szobalányomnak, aki nemsokára már csak egy volt alkalmazott lesz, hisz a héten másodjára nyitott be a szobámba engedély nélkül, ráadásul ez alkalommal leöntött a saját reggelimmel, tönkre téve a kedvenc ruhámat.

- De hölgyem... - próbált magyarázkodni, amire én egyáltalán nem voltam kíváncsi, így egyszerűen se szó, se beszéd a kijárat felé mutattam, jelezve, hogy tűnjön el a szemem elől. Miért ilyen nehéz manapság jó személyzetet találni?

Duzzogva fújtattam egyet és levágódtam az ágyamra. Kétségbeesetten néztem végig egyedi és méregdrága ruhámon, amit apu egyik barátja tervezett nekem, ám a virágmintákon kívül ezúttal tojásdarabkák és kávéfoltok is díszelegtek rajta. Csalódottan szedegettem le magamról a meleg ételeket, végül inkább feladtam a hasztalan próbálkozást és hanyatt feküdtem az ágyon , majd a plafont kezdtem el bámulni. Anyám aggódó tekintete fogadott, amikor egy pillanatra oldalra, az ajtó irányába fordítottam a fejem, ahonnan apró, erőltetett köhögések zaját hallottam meg. Így szerette volna elérni, hogy figyeljek rá.

- Drágám, a hónapban ő a harmadik szobalány, akit kirúgtál – ült le mellém és gyengéden végigsimított arcomon, de én elhúzódtam érintése elől. Tudtam jól, mi következik, hisz ezt a beszélgetést már ezerszer eljátszottuk, ha nem többször. Én kiakadok, egy személyzeti taggal kevesebb, anyám pedig beszél a fejemmel. A szentbeszédre pedig ismét nem tartottam igényt, nem fogok megváltozni, bármennyire is szeretnék - Mindegy, akkor ne mondj semmit – hangján hallani lehetett, hogy csalódott bennem, megint. De ez nem csak az én hibám volt, nem én kényeztettem el magam, hanem ők. Thomas és Esme Delgado.

- Tönkre tette a ruhám – nyafogtam, mint egy ovis, akitől elvették a kedvenc játékát. Karjaimat összefontam melleim alatt, ajkaimat lebiggyesztettem és bevetettem a kiskutya nézést. Ennek muszáj beválnia!

- Legyen. Kapsz egy másikat, ha a következő lánnyal elnézőbb leszel. Egy régi iskolai barátnőm lánya itt fog lakni és dolgozni. Szeretném, ha nem akasztanátok ki egymást és talán még össze is barátkozhatnátok – mosolyom az egekbe szökött és bár nem örültem az új csajnak, a ruhának annál inkább. Hevesen bólogattam, miközben puszikkal halmoztam el édesanyám arcát.

- Köszi.

Hasonlóan hozzám az ő szája is görbe vonalként díszelgett az arcán, ezzel megfiatalítva egész lényét. Felállt az ágyról és kifelé igyekezett, azonban mielőtt végleg kilépett volna az ajtón még visszafordult és egy aprót csapva a homlokára beszélni kezdett.

- Majd' elfelejtettem. Vár rád a nappaliban egy fiú. Ne várasd meg! - szemeim kikerekedtek a döbbenettől, de mire megkérdezhettem volna, hogy ki az idegen, anyámat elnyelte a föld. Mintha ott sem lett volna pár pillanattal ezelőtt.

Villám gyorsasággal kaptam le magamról a foltos ruhámat és egy szál fehérneműben keresgéltem valami szép után. Hirtelen egyik ruhám sem tűnt elég jónak. A szobámban össze-vissza hevertek a drágábbnál drágább cuccok, olyan volt, mintha bomba robbant volna, de megérte. Kezeim közt szorongattam egy fehér ruhát, és azzal együtt rohantam be a szobámhoz tartozó fürdőbe. Bemásztam a zuhany alá, hajamat a fejem tetejére kontyoltam, hogy ne érjen hozzá egy csepp víz sem, csak az után nyitottam meg a csapot. A langyos víz jólesően folyt végig a testemet és már nem is foglalkoztam az előbbi incidenssel, sem a váratlan vendéggel, aki holnap reggel fog érkezni. A gondok eltűntek, és bár legszívesebben még maradtam volna legalább egy órát, a kíváncsiságom legyőzte a kényelemérzetemet és kiszálltam a kabinból. Magam köré tekertem egy kék, bársonyosan puha törölközős és előkerestem a fogkefémet. Nyomtam rá egy kis mentolos fogkrémet, aztán bevizeztem a csap alatt, csak utána vettem a számba. Miközben dörzsöltem, az amúgy hófehér fogaimat dudorásztam egy nemrégiben hallott dallamot. Egy srác énekelte, akinek most fogják kiadni az első albumát.

Számat kiöblítettem egy pohár vízzel, majd szárazra töröltem minden porcikámat és felvettem a gondosan kiválasztott ruhámat. Szemeimet füstösre festettem, ezt követően lágy hullámokat varázsoltam hajamba. Tökéletesen akartam kinézni, hisz fogalmam sem volt róla, ki lehetett a titokzatos srác.

Óvatosan léptekkel jöttem le a lépcsőn, nem akartam kitörni a bokámat a tíz centiméteres magassarkúmban, ami tökéletesen illett ruhámhoz, bár borzalmasan kényelmetlen volt. Olyan, mintha ezer apró tű szurkálná a lábamat.

Leérve egy barna, felzselézett hajú fiúval találtam szemben magam, kék szemei perszelően mértek végig tetőtől talpig, akár csak tegnap este. Egyben volt meglepő és félelmetes, hogy itt volt a házunkban, hiszen én egy szóval sem említettem, hogy hol lakom.

- Mit keresel itt? - szegeztem neki vádló kérdésemet, az elsőt, ami megfogalmazódott bennem. Arcán egy pillanatig, mintha döbbenetet véltem volna felfedezni hangszínem hallatán, de gyorsan eltüntette igazi érzelmeit egy maszk alá.

- Én csak... hoztam neked valamit – nyomott a kezembe egy csomó csokoládét és egy dobozkát.

- Köszönöm – érdeklődést színlelve nyitottam ki a piros bársonydobozt, ami egy gyémántos szív alakú medállal díszített ezüst nyakláncot rejtett. Meg kell hagyni, van ízlése és nem utolsó sorban pénze. Agyamban azonnal összeállt pár sunyi gondolat, hogy miként használhatnám ki kedvességét, de próbáltam elterelni őket, nehogy észrevegye rajtam.

- Segítek felvenni – óvatosan, remegő kezekkel nyújtottam át neki az ajándékom, hisz nem szerettem volna, hogy bármi baja essen. Éreztem, ahogy vesz egy mély lélegzetet, amikor a hátam mögé lép. Finom, puha ujjaival arrébb seperte barna, hullámos hajamat és összekapcsolta a nyakéket. Kezeivel gyengéden végigsimított vállaimon, leérve kezeimhez, így szembe fordítva magával – Nincs kedved ma este velem vacsorázni? - gyermeteg izgatottság csillogott kék szemeiben, miközben válaszomra várt, ami biztosított arról, hogy tetszem neki. Talán képes lennék teljesen az ujjaim köré csavarni, vagy az is lehet, hogy már meg is tettem.

- Talán – jól esett húzni az agyát, de mintha nem is vette volna észre próbálkozásomat, elnevette magát. Ismét nem értettem ezt az egészet, azt amit csinált. Én ki akartam használni, ő pedig vidáman hahotázott. Férfiak, ostoba férfiak.

- Hétre érted jövök – kacsintott magabiztosan, akár a tegnapi filmben, amikor az ágyába csábította a lányt. Szóval velem is ezt akarta, állt össze a kirakós a fejemben. Milyen kiszámíthatóak, egy újabb hímnemű, aki megfektetne. De az nevet, aki utoljára nevet.

- Fél nyolc – egy határozott mozdulattal megfordultam és a szobám felé vettem az irányt, míg őt kikísérte az egyik inasunk. Lábaimról lekaptam a magassarkút és úgy rohantam az emeletre, ahol becsaptam magam mögött az ajtómat. Beültem a laptopom elé, bekapcsoltam a kedvenc zenéim listáját és nekiláttam tervem kidolgozásához. Már nem is a pénze kellett, hisz az nekünk is volt. Én sokkal inkább a szívét akartam, amit majd önként és dalolva fog átadni, s végül a szeme előtt fogom összeroppantani a tenyeremben.