Sziasztok :)
Először is, szeretnék mindent megköszönni, hiszen eszméletlenül kedves és figyelmes olvasók vagytok. Nálatok jobbat nem is kívánhatnék. Amint tudom, kiteszem a nekem ajándékozott díjakat, csak sajnos mostanában aludni sincs időm, nem hogy levegőt venni, vagy leülni a gép elé és bepötyögni a válaszaimat. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok értük leírhatatlanul hálás <3
Harmadszor, nyitottam Cher Brooks-szal közösen egy karácsonyi történetről szóló blogot, ha bárkit is érdekel, akkor kukkantson be - ennek szintén van Bloglovin' oldala - Unforgettable Christmas break
Végül, de nem utolsó sorban a héten még két általam írt bejegyzéssel jelentkezem. Holnap teszem közzé az első fejezetet a Halálmadár című blogomon és vasárnap pedig hozok nektek egy karácsonyi novellát, ami remélem tetszeni fog legalább egy-két embernek.
Millio puszi és kitartás, mindjárt szünet *.* apropó, ti megvettétek már az ajándékokat? Én szerencsére már letudtam ^^
Jó olvasást mindenkinek! Sajnálom, hogy ilyen hosszú lett az ez előszó, vagy mi. Legközelebb rövidebbre fogom <3
„A
bizalom bizalmat szül, ha megérdemeljük, mert a bizalom érdem.
Minden kapcsolat alappillére, ami nem jön varázsütésre. Egy
barát bízik a másikban, nem manipulálja, mindig megmondja az
igazat, még akkor is, ha ezzel megbántja a másikat. Őszinteség
nélkül nincs bizalom, nincs igaz barátság. Barátok nélkül
pedig nem is élünk igazán.”
°Louis
Tomlinson°
Reggel
kivételesen nem az ébresztőórám idegesítő rikácsolására
vagy a telefonom csengőhangjára keltem fel, hanem a madarak
csiripelésére és az ablakon beáramló töménytelen fényességre,
ami égette a pupillámat, még akkor is, amikor becsuktam a
szememet. A nap sugara még soha ezelőtt nem világított ennyire,
de az is lehet, hogy igen, csak eddig nem érdekelt és nem figyeltem
rá eléggé. Tegnap azonban olyan jól éreztem magam a moziban,
hogy még most is megmaradt bennem a vidámság egy picinyke
szikrája, ami nem engedte, hogy bosszankodjak a lemondott randi
miatt, sőt. Elhatároztam, hogy ma megint próbálkozok. Átfordultam
a másik oldalamra, hisz az ágyamból csak így láthattam rá az
éjjeliszekrényemen pihenő digitális órára, és elképedve
fedeztem fel, hogy még csak hét óra volt. Nem emlékeztem rá, mikor
keltem utoljára ilyen korán, de nem is számított igazán, hiszen
egy csodás ötletem támadt. Meglepem Summert egy reggelivel, amit
én magam készítek el.
Mivel
fogalmam sem volt róla, mikor is kelhet fel, azonnal kipattantam,
kényelmesnek mondható franciaágyamból és berohantam a fürdőbe.
Ledobtam magamról a pizsomaként használt alsónadrágomat és
beléptem a zuhanykabinba, ahol kellemes hőmérsékletű vizet
engedtem magamra. Sosem szerettem, ha túl meleg, vagy túl hideg volt a
víz, mivel sosem adtam alább a tökéletesnél. Mégis miért?!
Erre egyszerű volt magyarázatot találnom: én magam is tökéletes
voltam.
Zuhanyzás
után magamra rángattam egy lila pólót és egy kantáros nadrágot,
végül, mint minden egyes nap, belenéztem a tükörbe. Arcomon már
észrevehetően ott díszelgett egy kis borosta, ami érettebbnek
mutatta egész lényemet, engem mégis zavart. Mindig is utáltam az
arcszőrzetet, így nem gondolkoztam sokat azon, amit pár
másodpercre rá megtettem. A legfelső fiókból előhalásztam a
borotvámat és a hozzá szükséges habot, amit egy kis rázogatás
után a kezembe nyomtam. Hűvös érzés volt, ahogyan hozzáért
bőrömhöz, de mire felkentem az arcomra, hőmérséklete már
kellemesen langyosnak volt mondható. Úgy néztem ki, akár egy öreg
nagyapó, vagy maga a nagy szakállás télapó, ám amint az éles
penge végigszánkázott a bőrömön, az inkább egy baba popsijára
emlékeztetett. Mindezen rutinos művelet után locsoltam magamra egy
kis arcszeszt, végül felvettem egy cipőt és már a motorom
tetején ülve száguldoztam az utcán. A gyorsaságról és a lágy
szellőről eszembe jutott Grace, ahogy az utca mellett görnyed és
kiad magából minden ételt, amit nagy nehezen magába lapátolt
apró kezeivel. Kétségtelen, hogy megnyerte a fogadásunkat, ezért
úgy gondoltam, hogy veszek neki egy tábla csokit, ha már
megszenvedett érte. Aranyos lány, egész megkedveltem, de nem
mozgatott meg bennem semmit sem, ha értitek mire célzom.
Megérkezve
a ház elé, levettem a bukósisakom és megráztam a fejem, hogy
minden hajszálam ismét a helyére kerüljön. Sóhajtottam egy
hatalmasat és felvettem magabiztos stílusom, hisz ha
bizonytalankodnék, azt észre venné és akkor lenne esélye
kikosarazni, viszont ha rettenthetetlenül állók a szemei elé...
lesz esélyem.
Sima,
monoton léptekkel pakolgattam egymás után lábaimat, majd
megérkezve az ajtóhoz, kopogásra emelem kezemet. Kíváncsian
vártam, vajon ez alkalommal ki nyithat majd ajtót, de számomra
ismeretlen okból csalódott lettem, amikor megpillantottam az öreg
néni kedves, ráncos arcát. Nem tudom mégis mit vártam.
-
Jó napot, Summer itthon van? - kíváncsiskodtam, de választ
helyett csak betessékelt és a következő percben már a kezembe is
nyomott egy pohár gőzölgő teát, akár csak a legutóbbi
alkalommal.
-
Ha Summert keresed, akkor hiába jöttél. Tegnap a barátnőjénél
töltötte az estét és még nem jött haza – hallottam meg a
hátam mögül egy ismerős hangot, de nem fordítottam arra a fejem,
helyette belekortyoltam az italomba. Grace kecsesen sétált elém, és
leült velem szemben. Szőke haja ez alkalommal össze volt fogva,
ami bár jól állt neki, nekem mégis kevésbé tetszett, mint kiengedve.
-
Mikor jön haza? - a lány elhúzta a száját és gyengéden
megrándította vállait, jelezve, hogy ő sem tud sokkal többet
nálam. Az öreg nő időközben visszatért egy tál süteménnyel,
amire azonnal összefutott a nyál a szánkban és rávetettük
magunkat. A vaníliás krém szinte bizsergette az ízlelőbimbóimat,
amikor beleharaptam a házilag készített kalácsokba. Nagyon rég
ettem már ilyet és kedvem támadt megnyalni minden ujjamat, de
inkább türtőztettem magam, ellenben Grace. Már az egész arca
krémes volt, ami ismét megnevettetett, akár csak tegnap.
-
Mit csinálsz ma? - kérdezte meg két falat között, mire felhúztam
egyik szemöldököm.
-
Be kell mennem a stúdióba pár szerződés miatt – meséltem, ő
pedig felállt a helyéről és az ablak felé közelített, ahol
elhúzta a fehér bársonyfüggönyök egyikét, hogy kilátást
nyerjen az udvarra. Egy ideig csak bambult, de aztán felém
pillantott, kacérsággal a szemeiben, ami mindent jelentett csak jót
nem. Amikor utoljára nézett rám így egy csaj, egy Vegasi-i
kápolnában kötöttünk ki részegen és kis híján össze is
házasodtunk. Azóta minden nap hálát adok az égnek, hogy
kidőltem, mielőtt kimondhattam volna a „boldogító” igent.
-
Elviszel a mociddal? - nézett rám angyalian, akár csak tegnap,
mire próbáltam kerülni a tekintetét, mert kezdett egyre nehezebbé
válni a visszautasítása – Kérlek. Mindig is akartam egy ilyet.
A városból már hazabuszozom, csak vigyél be – biggyesztette le
ajkait.
-
Tényleg? - ledöbbentett hirtelen kirohanása, hisz nem nézte volna ki belőle senki, hogy szereti a motorokat. Olyan ártatlan volt ehhez –
Most az egyszer, de én vezetek és talán még haza is hozlak-
kacsintottam, rögtön azután, hogy nyelvemmel kissé
benedvesítettem ajkamat.
-
Köszi – izgatottan rohant ki az óriási ajtón, szinte
félrelökött mindent, ami az útjába került, ez pedig
megrémített. Lehet, hogy még sem volt olyan jó ötlet, hogy
engedtem neki? Mire utolértem már a járgány mellett állt, ami
csak még nagyobbnak tűnt Grace termetéhez képest. A csodálat, ami a
szemeiben csillogott elképesztően gyönyörűvé tette, csak még
vonzóbbá és kezdtem kételkedni abban, hogy nem mozgatott meg
bennem semmit sem. Ha nem lett volna Summer, tuti rávetettem volna magam ebben a szent pillanatban – Mehetünk? - kezeivel az arcom előtt integetett,
hisz észrevette, hogy belemerültem a gondolataimba. Csak azt nem
tudta, hogy éppen róla fantáziáltam.
-
Aha, pattanj fel! - először én ültem rá, ő pedig mögém.
Elővettem a hátsó részből még egy bukósisakot és már készen
is voltunk. Párszor megszólaltattam a motort, végül elindultunk.
A szél jólesően belekapott a felsőmbe, csak úgy, ahogyan Grace
kilógó szőke tincseibe, amik a sebesség hatására lobogni
kezdtek. Először hátul kapaszkodott, de hamar megunta, így
átkarolt. Teste szorosan simult az enyémhez, és komoly
erőfeszítésembe telt az útra figyelni.
-
Milyen gyönyörű ez a város – ámuldozott, amikor elszlalomozva
pár autó mellett s szemei elé tárult a Tower Bridge. Engem mindez
hidegen hagyott, hisz itt éltem, mióta csak az eszemet tudtam, így
egy idő után már inkább találtam unalmasnak, mint érdekesnek
London látványosságait – Üljünk fel arra – mutatott a híres
óriáskerék felé, így kérését teljesítve lefékeztem előtte
és beálltam vele a kacskaringózó sorba. Hihetetlen mennyi ember
kíváncsi erre, épp ésszel nem tudtam felfogni – Ne legyél
ilyen befásult. Élvezd ki a csodákat!
-
Ez neked a csoda? Én már legalább ezer ennél szebb helyen jártam – eszembe
jutottak azok a különleges országok, ahova a színészi
karrieremnek köszönhetően eljutottam már, és számomra például
az Eiffel-torony sokkal különlegesebb volt, de Grace lelkesedését
még az én bunkóságom sem tudta letörni. Olyan volt, akár egy
kisgyerek, aki végre eljutott a cukorkaboltba vagy valami hasonló.
Képtelen voltam szavakat találni rá, talán csak az őrült jelzővel lehetett
volna jellemezni, persze jó értelemben.
-
Nekem ez a csoda, bármit is mondasz – nyújtotta ki a nyelvét és
előrébb lépett úgy fél méternyit, miközben körbe-körbe
nézelődött, mint aki örökre bele akarja vésni az emlékezetébe
ezt a helyet. Ez a gondolat kérdések sokaságát keltette az
elmémben, de nem voltam benne biztos, hogy fel is tehetem őket.
Elvégre Grace amolyan barátféle lett a számomra, de végül
kíváncsiságom felülkerekedett nem létező figyelmességemen.
-
Hogy kerültél Summerék házához? - kezdtem egy egyszerű, kevésbé
személyes kérdéssel, mire ismét tett előre pár lépést, így
haladva előrébb a sorban, végül felém fordult és kedvesen
elmosolyodott.
-
Hát... - kissé megnyalta alsó ajkát, ezzel is húzva az időt,
csak utána folytatta – Anya elküldött a sulis barátnőjéhez,
mert otthon nincs minden rendben és most nem lehetek „láb alatt”
- kezeivel idézőjeleket rajzolt a levegőbe, de én nem értettem
teljesen amit mondott, ez pedig minden bizonnyal az arcomra is rá
lehetett írva, hiszen folytatta – Apunál súlyos betegséget
diagnosztizáltak és anyu nem szeretné, ha látnám ahogy esetleg
belehal, bár szerintem csak azt nem akarja, hogy lássam összetörni
– húzta el a száját és ismét előrébb lépet párat. Hirtelen tisztelni kezdtem őt, amiért nyíltam beszélt róla, és őszintén
válaszolt, még akkor is, ha ez nehéz volt a számára.
-
Sajnálom – nem tudtam értelmesebbet kinyögni, de ő csak vett
egy mély levegőt és legyintett egyet, mintha mi sem történt
volna. Erősebb, mint azt gondoltam.
-
Semmi baj – mosolygott elragadóan, bár egy csöpp szomorúságot
azért sikerült felfedeznem a hangjában – Nem tudhattad. Na és
te miért vagy ilyen... megkeseredett? - szemeim elkerekedtek a
szóhasználatán, de aztán rájöttem, hogy mire értette. Arra, hogy
nem láttam meg az élet csodáit, ahogy ő nevezte őket.
-
Mert az élet nem ilyen. Nem tündérmese, ahol az emberek segítenek
egymásnak meg hasonlók. Tőlem mindig mindenki akar valamit, így
hamar rájöttem, hogy nincs semmiféle csoda – rántottam meg a
vállam és megtoltam egy kicsit hátulról, mivel megint elindult a
sor. Már csak körülbelül három ember állhatott előttünk, így
hamar elfoglalhattuk a helyünket az egyik kapszulában, körülbelül
tizenöt emberrel összezárva.
Meg
kell hagyni a kilátás szuper volt, de ami még inkább tetszett, az
a mély és komoly, vagy esetenként vicces beszélgetés volt Grace
és köztem. Egyáltalán nem voltak már meg azok a védelmet nyújtó falak,
amik az első pillanatban még elzártak minket egymástól.
Épp
kezdett sötétedni, amikor beléptünk a stúdió hatalmas szürke
ajtaján, ahol Bill mérgesen és kissé türelmetlenül várt rám,
hisz öt kerek percet késtünk, ezúttal cseppet sem szándékosan,
bár ő ezt nem tudhatta. Már épp szabadkoztam volna, mire ő csupán felemelte a kezét és az orrom alá nyomta a papírrengeteget, amit
alá kellett írnom, hogy elkezdődjenek a forgatások.
-
Annyira...
-
Nem érdekel az újabb kifogás. Tudtad, hogy ma van az évfordulónk
Marissaval, de te ismét szartál a fejemre. Mindegy, csak írd alá
ezeket és mindenki mehet a maga dolgára – húzta el keserűen a
száját, nekem pedig szúrni kezdett valami a mellkasomban. 'Ez a
bűntudat, te gyökér!' Hallottam meg egy hangot a fejemben, de
ahelyett, hogy ismét bocsánatkéréssel próbálkoztam volna, csak
tettem a dolgom és egy halk 'Viszlát' után elhagytam a helyiséget.
-
Sajnálom, ha nem állunk meg a kajáldánál... – hallottam meg Grace
meggyötört hangját a motoromhoz érve, mire kedvesen rámosolyogtam,
amitől ő is azon nyomban jobb kedvre derült.
-
Semmi baj – húztam közel magamhoz és összeborzoltam a haját,
amit aztán kénytelen volt kiengedni a tönkretett copfból.
-
Pocsék barát vagyok – nevetett torka szakadtából, miközben
próbált arrébb lökni, sikertelenül, mivel csikizni kezdtem, időt
sem hagyva neki, hogy összefogja szőke lóboncát.
- A legjobb vagy – vigyorogtam rá teli fogsorral, mire megforgatta a szemeit és felült mögém a motorra. A hazafelé vezető út során egy szót sem szóltunk egymáshoz, hisz felesleges lett volna, a nagy hangzavarban semmit sem lehetett volna érteni. Helyette Grace szorosan ölelt én pedig életemben először figyeltem a sebességhatárra, hisz nem akartam balesetet szenvedni. Nem akartam, hogy a felelőtlenségem miatt megsérüljön a mögöttem pihenő lány. Az egyik legjobb barátom. Fura ezt így, ilyen hamar kijelenteni, de nem mindig kell sok idő ahhoz, hogy rájöjjünk ki is az igazán fontos. Nekem elég volt két nap vele kapcsolatban, hogy rájöjjek, feltétel nélkül megbíztam benne.
- A legjobb vagy – vigyorogtam rá teli fogsorral, mire megforgatta a szemeit és felült mögém a motorra. A hazafelé vezető út során egy szót sem szóltunk egymáshoz, hisz felesleges lett volna, a nagy hangzavarban semmit sem lehetett volna érteni. Helyette Grace szorosan ölelt én pedig életemben először figyeltem a sebességhatárra, hisz nem akartam balesetet szenvedni. Nem akartam, hogy a felelőtlenségem miatt megsérüljön a mögöttem pihenő lány. Az egyik legjobb barátom. Fura ezt így, ilyen hamar kijelenteni, de nem mindig kell sok idő ahhoz, hogy rájöjjünk ki is az igazán fontos. Nekem elég volt két nap vele kapcsolatban, hogy rájöjjek, feltétel nélkül megbíztam benne.
Nagyon nagyon jó alig várom a kövit! Mikor jön?
VálaszTörlésSzia :)
TörlésÖrülök, hogy ennyire tetszett, a következővel sietek, de sajnos csak szerdán érkezik, hiszen egy héten csak egy résszel szolgálhatok :$
Millio puszi Xx
:DD Hűha! És nyugi, a legjobb értelemben hűha. Tetszik, hogy ilyen gyorsan kijönnek egymással, mintha ezer éve tartana ez a szoros kapcsolatuk. Louis is teljesen más, Grace pedig egy kellemes csalódás. Azt hittem ilyen visszahúzódó lesz, de így még jobb. :) Most aztán tényleng kíváncsi vagyok Summer reakciójára.
VálaszTörlésRemélem hamar hozod a következőt! :))
Eleanor xx
Szia, drága Eleanor!
TörlésHa jó értelem, akkor megnyugodtam *.* Először azt hittem, hogy túl gyorsnak fogod találni ezt a barátkozósdit, de boldog vagyok, amiért nem ez történt. Hahah, az igazat megvallva már az elején letettem arról, hogy egy ártatlan lánykát alkotok belőle, hiszen akkor nem lett volna "méltó" arra, hogy Summer ellenfele legyen. Szerintem is jobb így :$ Hamarosan jön Summer reakciója, a következő részben már az ő szemszögét is olvashatod majd.
Millio puszi Xx
Ez nagyon jó lett;) Már nagyon várom a kövit:DD
VálaszTörlésDrága Lala!
TörlésKöszönöm szépen, nagyon jól esik, hogy írtál. Sietek a folytatással <3
Millio puszi Xx
Nagyon jó lett ez a rész. Már alig várom a következőt remélem hamar hozod. :)
VálaszTörlésKedves Virág!
TörlésKöszönöm szépen, nem győzöm hangsúlyozni, mennyire jól esik, hogy írtok egy-egy rész alá *.* Szerdán jön a folytatás addig pedig vasárnap felkerül ide még egy novella is <3
Millio puszi Xx
Szia Drága!
VálaszTörlésÓ, te jó ég. Azt hiszem, beleszerettem ebbe a történetedbe is. Nem tudsz rosszat alkotni, hiszen eddig minden irományodra azt mondtam, hogy a kedvencem:) Imádom ezt az egészet! Valamint, sajnálom, hogy nem írtam az előző részhez, de egyszerűen alig volt a tegnapi nap folyamán is időm valamire. Hihetetlen, hogy pont a szünet előtt hajtanak minket a legjobban.. De végre szünet, és remélem elsőként olvashatom majd a közeljövőben fölkerülő részeket!
Ma beszélünk?
és akkor: Millio puszi (bocsi, eltanultam tőled XD)
<3
Szia Édes!
TörlésAnnyira aranyos vagy, hogy erre nem találok már szavakat, pedig te is tudod, mennyit írok mostanában. Hidd el, hogy én is képes vagyok pazart alkotni, és ezt most rossz értelemben mondom. Annak viszont örülök, hogy te nem így látod és ez számomra nagyon hízelgő :$ Legszívesebben agyon ölelgetnélek, és egyáltalán nem haragszom, amiért nem volt időd írni a múltkorihoz, hiszen átérzem ezt a tanulásos dolgot, én is majd' megpusztulok és holnap még írok egy témazárót, aminek nagyon jól kéne sikerülni. Remélem, összejön az elsőként olvasás <3
Persze, mindennap beszélünk, viszont most megyek tanulni és csak később leszek Facebook-on, de azonnal írok <3
Millio puszi Xx (kis lopós :$) szeretlek <3333
Drága szerecsendio! ♡
VálaszTörlésElég érdekes fejezetet olvashattunk, amit én már nagyon vártam. Még is úgy éreztem kicsit sok ez nekem. Louis szemszögeit kicsit formáld férfiasabbra, én nem érzem mindig teljesen hitelesnek, mert szerintem egy férfi nem így gondolkozik, legalább is véleményem szerint. Emellett kicsit képtelennek tartottam, hogy ilyen könnyen megbízik valakiben, főleg a sztárvilágban, és egyébként szerintem ez teljes mértékig nem passzolt a személyiségéhez, de meglátjuk mi sül ki belőle.
Ja, és még valami! Kicsit furcsának találom, hogy Louis eddig még nem nagyon rohamozták meg a rajongók, meg semmi, legalább is emlékeim szerint, ez csak apró észrevétel! Ezeket leszámítva tetszett a fejezet és remélem nem veszed sértésnek egyik építő kritikámat sem.
Ölel,
Diana Brunwin
Drága Diana! <3
TörlésIgen, tudom, hogy vártad, hiszen a te kedvedért tettem ki egy nappal hamarabb. Megpróbálom férfiasabbra formálni a részeit, de nem ígérek semmit, hiszen mint azt már te tudod, én már az összes részt befejeztem ebből a történetből, és hát utólag nehéz lenne átírni az egészet :( Borzasztóan sajnálom :(
Bevallom, a rajongókról teljesen megfeledkeztem, fogalmam sincs, hogyan történhetett mindez, de mivel épp beszélünk, így tudom, hogy mit rontottam el. Köszönöm a tanácsokat és egyáltalán nem sértődtem meg, mert ilyen is kell. Tudom, hogy közel sem vagyok tökéletes író, de remélem ezeket olvasva javulok <3
Millio puszi xx szeretlek <3
Lou tud nagyon cuki is lenni, ha akar. Remélem mielöbb rájön arra, hogy ez a "legjobb barát" dolog nem fog sokáig működni. Nagyon jó volt. Hozd minél hamarabb a kövit. xxx
VálaszTörlésSzia, drága Jule!
TörlésIgen, Lou nagyon aranyos tud lenni, de a kapcsolatok terén elég elvakult, mióta ismeri Summer kedvest. Sietek a folytatással, hamarosan kaptok egy Karácsonyi novellát is, szerdán pedig új. Köszönöm, hogy írtál <333
Millio puszi xx
Drága, egyetlen, tehetséges szerecsendiom!
VálaszTörlésNa, most itt is itt vagyok, bár nagyon késve, amit iszonyatosan sajnálok. Na szóval, Grace egy annyira édes és kedves szereplő, komolyan. Nem ítélkezik, könnyen bocsát meg, és ezek számomra hihetetlen pozitívvá teszik. Főleg azért, mert így tud kapcsolatot kialakítani Louis-val, ami valljuk be nem lehet valami könnyű, számításba véve, hogy nem egy egyszerű eset a srác. Nem tudom, szerintem semmi baj nem volt a szemszöggel, a rajongókat én is hiányoltam bár, de nem zavar meg, sőt, örültem is neki, hogy nincsenek ott.
Csak így tovább, drága szerecsendiom, még mindig tehetséges vagy! <333333
Nagyon szeretlek, millió puszi, Azy
Drága, utánozhatatlan, tehetséges Azym!
TörlésMár az előző kommentárodnál mondtam, így nem ismételném magam, csak annyiban, hogy nem érdekel mikor írsz, nekem már az is nagyon sokat számít, hogy itt vagy :) Eszedbe se jusson olyan marhaság, hogy ezért még csak meg is tudnék haragudni rád!! Mert nem igaz. Grace nagyon pozitív egyéniség, reméltem is, hogy belopja magát a szívedbe, és a többiekébe is, hiszen úgy gondoltam kell Lou mellé valaki, aki a jót és az ártatlanságot képviselni, ha már az élete olyan, amilyen. Köszönöm, azt, hogy itt vagy, azt, hogy írtál és azt, hogy őszintén fogalmaztad meg a gondolataidat. Nagyon-nagyon szeretlek <333
Millio puszi Xx