Sziasztok :)
Nagyon szépen köszönök mindent, eszméletlenül aranyosak vagytok,meg sem érdemellek titeket, hiszen még a nekem ajándékozott díjakat sem tudtam kitenni. Most hétvégén megpróbálkozom vele ígérem. Remélem nektek is jól telik a hét, legalább annyira mint nekem. Képzeltétek volna, hogy valaha 108-an leszünk? Számomra felfoghatatlan, és hatalmas ölelés mindannyitoknak.
A történet lassan a végéhez közeledik, már alig van vissza pár fejezet, ami megmutatkozik a mostani nyugodt hangvételen is. Viszont, eszem ágában sincs búcsúzkodni, ugyanis lesznek még itt meglepetések. Hiszen a vihar előtt is mindig ott van az a bizonyos hulla csönd.
Kellemes hetet, jó olvasást és millio puszi Xx <3
„Az együtt töltött pillanatok erőt adtak
ahhoz, hogy higgyek a jóban. Hisz az eget rengető viharokat is szivárvány
követi, akkor ez mért ne lehetne így a mi esetünkben is?! Lehetnénk boldogok
csupán azért mert itt vagyunk egymásnak, azért, mert állítólag a szeretet
mindet legyőz, jöjjön zápor, zivatar vagy hóesés. Csak reménykedni tudok abban,
hogy a tündérmesék egy része igaz, és tényleg létezik ama felemelő érzés,
melyet mi boldogságnak nevezünk.”
°Grace Evans°
Egy teljes hete
éltem Louis lakásában, s ez idő alatt szinte minden egyes pillanatot együtt
töltöttünk, bár eleinte nagyon féltem attól, hogy ez az egész csak egy álom.
Hogy bármelyik pillanatban az utcára kerülhetek, vagy még rosszabb, börtönbe. Pedig
tisztában voltam vele, hogy nem tettem semmi rosszat, mégis az a tagadhatatlan
baljós érzet ott motoszkált a szívemben, és hiába próbáltam kiverni onnan,
egyszerűen kevés voltam hozzá. S ha már az álmoknál jártunk. Gyakran ébredtem esténként arra, hogy testem verejtékben úszott, vagy számat elhagyta egy halk
sikoly, mert éjszakánként a szemeim elé vetült minden rémképzetem. Egyik nap
például meg mertem volna rá esküdni, hogy Summert láttam Louis háza előtt,
miközben engem figyelt, s dühös tekintetében ott izzott a gyilkos vágy. De aztán
meggyőztem magam arról, hogy ez képtelenség, s mindössze csak üldözési mániában
szenvedtem. Paranoiás lettem, amiről még az engem befogadó fiúnak sem mertem
mesélni. Hisz belül rettegtem attól, hogy dilisnek tartott volna, egy hülye tyúknak,
aki azt hitte, hogy körülötte forgott az egész világmindenség. Azonban a sok
közös program között, melyet a fiú azért szervezett, hogy ne legyek egyedül,
volt pár üresjárat is, mint például a mostani. Olyankor, amikor Louis a
stúdióban dolgozott, én eleinte a ház körüli munkákat végeztem el, de a napok
folyamatos előre haladtával egyre kevesebb volt a koszos tányér, a poros
szekrény, vagy a szennyes, mely a mosógépre szomjazott, s a szárítóra, hogy
aztán frissen és összehajtogatva pihenhessen a ruhásszekrény biztonságot nyújtó
belsejében. Körülbelül három napja juthattam arra az elhatározásra, hogy
bizony, ha törik, ha szakad, nekem munkát kell találnom! Hiszen eszem ágában
sem állt befurakodni Louis életébe, még annak ellenére sem, hogy egyfolytában
arról próbált győzködni, hogy nekem köszönhetően nem érezte magát egyedül ebben a
hatalmas épületben, amit otthonnak hívott.
Kezemben egy
friss napilappal, London utcáit jártam, boltról boltra, hogy a reggelinél
bekarikázott címeket felkutatva végre megtaláljam a számomra tökéletes állást.
Valamit, aminek a bevételéből futotta volna egy apró garzonra, s esetleg ennek
következtében még a városban is maradhattam volna, hogy itt folytathassam kreatív tanulmányaimat,
az egyik közeli egyetem diákjaként. Minden álmom az volt, hogy a filmiparban
helyezkedhessek el, mint vágó és szerkesztő, de anya mindig is ostobaságnak
gondolta, s gyerekesnek, eme ötletemet. Ő azt szerette volna, hogy ügyvéd
legyek, aki kimenti a bajból a jól fizető ügyfeleket, legyen az ártatlan, vagy
sem. Szerinte a biztos jövőre kellett volna koncentrálnom, nem pedig holmi szeszéjre.
Downing Street.
Olvastam le az utcatáblán található betűk által kreált szavakat, melyek a
következő célállomásom helyét voltak hivatottak jelölni. Lassan sétáltam végig
a fehér házak mentén, miközben az előbb említett újság sorait böngésztem, és a
pirossal kiemelt házszám felé közelítettem lábaimmal. Felnézve a kusza
mondatokból, megpillantottam a keresett antikváriumot, melynek falán cifra
betűk hirdették a nevét, a hozzám hasonló emberek számára. Szinte átszáguldottam
az úttesten, mivel a páratlan oldalon bandukoltam, ezzel szemben, nekem a
harminchatos épületre volt szükségem. Az ég egy hatalmasat dörgött, aminek
hatására szinte észre sem lehetett venni az ajtóra szerelt csengettyű,
csilingelő hangját, ami az érkezésemet jelezte a bolti eladónak, s a bent
tartózkodó embereknek. Zavartam tűrtem a fülem mögé egy kósza hajtincset, mely
a szemembe hullott, amúgy kiengedett loboncomból. A cipőm egyenletes ütemet
kopogott a padlón, minden egyes lépésemnél, egészen addig, míg el nem érkeztem
a pulthoz. Türelmesen vártam, hogy a szemüveges, enyhén őszes borostával
rendelkező férfi kiszolgálja a kedves vendéget, aki a fizetés után, végül egy
régi lámpával lett gazdagabb.
- Jó napot,
miben segíthetek? – mosolygott, miközben megvakarta a fejét, s arcáról
sugárzott a kedvesség, mely a hideg és igazán borús időjárás ellenére is
megmelengette a szívemet. Én csak elővettem a kezemben szorongatott
papírrengeteget és az asztal tetejére raktam, hogy ő is kristálytisztán
láthassa a hirdetést, mely erre a környékre hozott.
- Az állás után
érdeklődnék. Még szabad? – tudakolódtam, és reménykedtem benne, hogy ezúttal
nem rohantam zsákutcába, és nem késtem le a kínálkozó alkalomról, hogy végre
valami értelmeset is csinálhassak a nyáron. Persze, ezzel nem azt akartam
mondani, hogy eddig pusztán a falakat bámultam kék szemeimmel, melyekre
homályos fólia kreálódott a pislogás hiányától, hanem azt, hogy igenis akadt az
embernek jobb dolga is, mint minden nap a tévé előtt ülni, és Louis kedvenc
filmjeit nézni.
- Persze, még
szabad a munka. Pont a legjobbkor – pattant fel a helyéről, hogy mellém
sétálhasson, s ezzel a lendülettel körbe is vezethessen a szerény kis
gyűjteményének tárházában. Mindenfelé ősrégi zenelejátszók, képek, étkészletek,
porcelán műtárgyak, könyvek, térképek és ékszerek voltak elhelyezve, melyek egy
gyűjtő vagy egy nagymama számára bizonyára komoly összegeket érhettek. Számomra
mind közül inkább csak a regények voltak érdekesnek mondhatóak, de ennek
ellenére végig érdeklődve figyeltem, s az elmémben jegyzetelten a nekem
elregélt utasításokat, s szabályokat, melyeket minden itt dolgozónak be kellett
tartania – bár, szerintem rajtam kívül nem igazán térhetett be ide egyéb
vállalkozó szellemű fiatal.
- Akkor mikor is
kezdhetek? – kíváncsiskodtam, mire egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a még mindig
anonim ember száját, melyet nem igazán tudtam mire vélni. Csak jóval később
jutott el a tudatomig, hogy bizony ez annyit tett, hogy most azonnal, hisz volt más, fontosabb elintéznivalója is, amit a bolt miatt nem igazán tudott
kivitelezni vagy végrehajtani.
- Nem lenne
gond, ha azonnal munkához látnál? Vedd ezt, egyfajta próbaidőnek. Ha ma
rendesen be tudsz zárni, és kiszolgálni a vevőket, akkor a tied az állás –
magyarázta, mire felcsillantak szemeim, és hálálkodva bólogattam fel s le.
- Köszönöm,
uram. El sem hiszi, mennyire örülök a lehetőségnek – arcomon megjelent egy
levakarhatatlan vigyor, ami visszaköszönt a körülbelül negyven éves férfi,
ráncoktól tiszta orcáján. Amikor nevetett, akkor a szemei körül apró
szarkalábak rajzolódtak ki, míg szája szélén megjelent pár gödröcske. Mindebből
pedig sikeresen levontam azt a következtetést, hogy fiatalabb korában, igen
jóképű srác lehetett, aki közkedvelt volt a nők körében. Egy igazi szívtipró.
- Ugyan, szólíts
csak Jimnek. Nem vagyok én olyan öreg – emelte fel egyik bozontos szemöldökét, míg
mellkasa előtt összefonta karjait, hogy ezzel még életszerűbbé tehesse
sértettségét, mely nem volt más, csupán holmi illúzió.
- Persze Jim. Az
én nevem pedig Grace – nyújtottam felé a kezem, hisz ezt diktálta az illem,
melyet szüleim mindig is próbáltak belém verni, mivel szerintük ez különböztette
meg az embereket az állatoktól. A jó modor, ami sajnálatos módon nem szerepelt
mindenki szótárában.
- Nos, akkor itt
vannak a kulcsok. Van másolatom, szóval tartsd meg nyugodtan. Bízom benned –
azzal elszaladt a pulthoz, és magára kapta, igen viseltes kabátját, egy hozzá
illő, fekete esernyővel párosítva, hiszen időközben eleredt az égi víz, ezzel
benedvesítve az utcákat, és a felkészületlen emberek ruházatát. – Azért remélem
nem hiába, és nem rabolsz ki, amint kiléptem az ajtón – fordult vissza az
említett nyílászáró falának dőlve, mire kikerekedett szemekkel, némán nyeltem
le a torkomban növekvő gombócot. Teljesen ledermedtem, mire hangos kacagásban
tört ki, ezzel teljesen összezavarva. Hisz az előbb olyan komolynak tűntek a
szavai. - Nyugi, csak vicceltem. Szia.
- Viszlát –
búcsúztam végül, majd az ajtó hangos becsapása után szétnéztem az épületben. Szemeim
azonnal megakadtak, a már előbb látott könyvkupacon, így vásárló híján arra
felé vettem az irányt.
Ujjbegyeimet
lassan húztam végig a gerinceket, s fedeleken, melyek az írók nevét és a
címeket reklámozták. S ami felkeltette az érdeklődésemet, abba azon nyomban
bele is olvastam. Végül öt regénnyel a kezemben ültem le a pult mögötti székre,
majd kényelmesen elhelyezkedve, belekezdtem egy Edgar Allan Poe műbe, mely az
egy eredeti nyomtatás volt, így lapjai igen elsárgultak, és minden egyes
lapozásnál attól tartottam, hogy elporlad a kezeim között, hogy elszakítok egy
igen értékes holmit.
Összességében,
elég unalmasan telt az első munkanapom, hisz csak egyetlen egy hölgyet kellett
kiszolgálnom. Mégis, élveztem minden egyes pillanatát. Végre valahára volt
állásom, egy munkám, melyet teljes szívből csináltam, amit nem csak úgy rám
erőltettek. Én magam választottam, s nem hajtottam fejet egy másik személy vasakaratának.
Hazaérve,
pontosabban az ideiglenes otthonom ajtaján belépve, egy irritáló illatfelhő
csapta meg orrom, mely leginkább az égett gumi szagára emlékeztetett, s ami
határozottan a konyha felől érkezett. Azonnal ledobtam magamról a vizes kabátot,
és a rajtam lévő csizmát, hiszen minden idegszálammal rettegtem attól, hogy
véletlenül égve hagytam a gázt, és most az én hibámból kigyulladt az egész ház.
Mint a szél, úgy suhantam át a nappalin, és ha valaki az utamba állt volna,
minden bizonnyal úgy arrébb löktem volna, mint ahogy egy tornádó felkapott egy
tehenet. Játszi könnyedséggel, minden nagyobb erőfeszítés nélkül.
A helyiségbe
érve, azonban egy nem várt látvány tárult elém, és bármennyire is próbáltam
visszafogni a feltörni készülő nevetésemet, képtelen voltam rá. Louis, akár egy
eszeveszett őrült, fel-alá rohangált egy serpenyővel a kezében, amit azonnal a
csapból folyamatosan folyó, feltehetőleg jéghideg víz alá nyomott, így szinte
kifolyt belőle a benne lévő sötét, a felismerhetetlenségig szenesedett étel
maradványa.
- Te meg mi a
frászt művelsz? – kérdeztem, a falnak támaszkodva, miközben a kezeimmel
eltakartam hol a mosolyra húzódott szám, hol a szemeimet, melyek igencsak
kikerekedtek a történések hatására. Louis a fejét vakargatva fordult felém, így
láthattam, hogy egészen a füléig elvörösödött zavarában, s kis híján le is
öntötte magát figyelmetlenségében.
- Meg akartalak
lepni – húzta el a száját, mire közelebb mentem hozzá, és a kezeim közé fogtam
a szakácskönyvet, ami az ’egyszerű sütemények’ fejezetnél volt bejelölve és
fellapozva.
- Hát, mit ne
mondjak, elég jól sikerült – löktem oldalba, és kivettem a tenyerei fogságában
tartózkodó serpenyőt a víz alól, majd amikor már eléggé lehűlt, elmostam azt.
Önkénytelenül furakodott elmémbe ama emlékfoszlány, ami az első itt töltött
éjszakámat követő reggel eseményeit tárta íriszeim elé. Akkor ripityára törtem
egy tányért, melyet Louis takarított össze. S most csak ámultam, hogy egy srác,
akinek még a sepregetés is nehezére esett, képes volt miattam megpróbálkozni a
sütés fortélyainak elsajátításával.
- De nem úgy,
ahogy szerettem volna – vágta be a durcát, és mérgesen pakolgatta vissza a
szekrényekbe az elővett hozzávalókat, mint például a lisztet és a cukrot.
Rossz volt nézni, ahogy kiakadt, és teljesen megesett rajta a szívem. Szerettem
volna örömet okozni neki, ezzel is meghálálva azt a sok dolgot, melyet értem
tett, már pusztán azzal, hogy létezett. Hisz a titkolt érzelmeim egy aprócskát sem lankadtak, sőt! Csak fokozódtak irányába.
- Mi lenne, ha
közösen készítenénk el, ezt a bögrés édességet? – fordultam felé, amikor
eltöröltem a vizes edényt, amit a palacsinta elégetésére használt. Úgy
gondoltam, hogy még ennél is könnyebb étellel kellett volna kezdenünk a főző, vagyis
sütő tanfolyamot, hiszen azt akartam, hogy szórakozzon közben, s hogy ne
görcsöljön rá erre az egészre.
- Milyen bögrés?
– emelte a magasba az egyik szemöldökét, mire az orra alá dugtam a harmadik
oldalon található receptet, mely a nehézségi skálán az egy csillagnyit ütötte
meg. Kezeivel a képzeletbeli szakállát simogatta, miközben a sorokat olvasta,
majd a lap végére érve, elismerően bólogatott – Finomnak tűnik.
Előkészítve a
poharakat, és az új hozzávalókat, röpke negyed óra alatt elkészültünk az édes
finomságokkal, melyek végül nem is epresek – mivel nem volt itthon efféle
gyümölcs -, hanem csokisak lettek. Lou izgatottan toporgott a sütő előtt, és
percenként megkérdezgette, mikor lesz már kész a remekmű, míg előttem újra
lejátszódott pár, az imént történt vicces jelenet közül. Az, amikor a mellettem
türelmetlenkedő fiú megbotlott és magára borított egy egész doboz lisztet, vagy
amikor rögtön ezután szorosan magához ölelt, így engem is sikeresen ellepett a
fehér por, melynek ködétől majdnem megfulladtam.
- Kész vagyunk
már? – igenlően hümmögtem, majd ismét elvesztem a srác látványába, aki olyan
sokat tett értem az elmúlt idő alatt, s aki miatt ismét teljesen szabadnak
éreztem magam. Már nem voltam sem kalitkába zárt pacsirta, sem hajléktalan.
Csak egy lány, aki roppant szerencsésnek mondhatta magát, amiért rátalált a
boldogság.
Megőrjítesz!!Alig várom hogy összejöjjenek és kíváncsi vagyok arra a kis "viharra".Várom a szerdát.:DD
VálaszTörlésxoLucy
Kedves Lucy!
TörlésSemmi esetre sem szeretnélek megőrjíteni, tényleg véletlen volt. Azt hittem ez a fejezet olyan édes lesz, ami mégsem zavar túl sok vizet. Sietek a folytatással, ott már ismét be fognak indulni a dolgok, így nem kell túl sokat várnod arra a bizonyos "viharra". <3
Millio puszi Xx köszönöm, hogy írtál <3
Dioooka!:*
VálaszTörlésCsodálatos lett örülök h Grace boldooooog!!:)
Puszannncs
Dorci
Kedves Dorci!
TörlésKöszönöm szépen, én is nagyon örülök, amiért Grace végre boldog. Annyira aranyos vagy <3
Millio puszi Xx és köszönöm, hogy írtál <33
Szia!
VálaszTörlésTegnap kezdtem olvasni a blogod és egyszerűen imádom. Nagyon tehetséges vagy.
xx
Drága Blondie!
TörlésTegnap kezdted el, és ennyi idő alatt el is olvastad? Jaj, hát remélem nem voltál nagyon fáradt az iskolában miattam. Megtisztelő, hogy így gondolod és nagyon sokat jelentenek a szavaid <33
Millio puszi Xx köszönöm, hogy írtál <3
Drága utánozhatatlan és pótolhatatlan szerecsendio!
VálaszTörlésMost legszívesebben megint úgy kezdeném a monológomat, hogy te jó ég, milyen cukik, stb, de gondolom már Te is unod, úgyhogy igyekszem máshogyan megfogalmazni. Grace és Louis. Igazából Grace van abszolút jó hatással rá, meg amúgy talán mindenre, ami körülötte van, hiszen rettenetesen pozitív szereplő. A legkevesebb rossz szándék sincsen benne, és én ezért szeretem annyira. Megbocsájtó, kissé ügyetlen, szeretetreméltó, és segítségre szorul. És ezért illik hozzá tökéletesen Louis, hiszen ő eddig teljesen másmilyen volt, kihasznált embereket, szórakozott a lányokkal. De az, amilyen most lett... Ugyanolyan fantasztikus, mint Grace.
Még mindig imádom, amit csinálsz, sajnos tudom, hogy ebből a történetből már nincsen sok hátra, pusztán pár rész, ami eléggé elkeserítő. Az egyetlen, ami a reményt tartja bennem az az, hogy tudom, ott van a Harry-s töténeted, amit legalább ennyire szeretni fogok! Nagyon szeretlek, iszonyú tehetséges kis bloggerinám! <3333333
Millió puszi, Azy
Édes, kedves, utánozhatatlan és tehetséges Azym!
VálaszTörlésIgazából egyáltalán nem unom, hogy általában így kezded a kommentjeidet, mert számomra ez azt jelenti, hogy egy icike-picikét elállt a szavad, ami csakis jót jelenthet, hiszen sikerült átadnom a fejezetben azokat az érzéseket, melyeket szerettem volna. Grace szerintem is pozitív hatással van a környezetére és a benne élő emberekre, hiszen eszméletlenül pozitív szereplő lett. Ha mondanom kéne, hirtelen nem is tudnék semmi rosszat sem mondani róla, ami fura, hiszen a szereplőimnek mindig megvannak a maguk hibái. Itt kevesebb lett, vagy inkább eltörpült Summeré mellett... :) Louis pedig tényleg fantasztikus lett... bárcsak egyszer értem is megváltozna egy fiú azért, mert szeret. Szerintem a lelke mélyén minden lány erre vágyik.
Vicces olvasni, hogy "már csak pár rész van hátra", amikor igazából már több mint egy hónapja vége ennek a történetnek. Örülök, hogy Harry reményt ad, sokat jelent, hogy ilyeneket írsz <3 Nagyon szeretlek <333333
Millio puszi Xx Kellemes hetet! :)