Twenty-fifth chapter: She is the One

Sziasztok :)

Huh, ismételten eljött az utolsó rész ideje - ha jól számolom, akkor már a harmadik ezen a blogon. Szeretném megköszönni, hogy itt voltatok velem, s bár ez még nem a végső búcsú, szerintem akkor is egy hatalmas mérföldkő a blog történelmében. 

Szeretnék megkérni minden kedves olvasót, hogy ÍRJON NEKEM PÁR SZÓT AZ EGÉSZ TÖRTÉNETRŐL. Remélem nem nagy kérés a részemről. Kíváncsi vagyok, ti hogy látjátok Louis és Grace - na meg Summer - történetének cselekményeit. Én személy szerint büszke vagyok minden jó és kevésbé jó fejezetre. 

Nos, akkor a szokásokhoz híven, íme pár adat, amiért nem győzök hálás lenni:

oldalmegjelenítés: 37.900+ (összesen 87.900+)

követő: 42 rendszeres olvasó (összesen 113 rendszeres olvasó)

komment: az enyémmel együtt, 307 db (összesen 925 darab)

díj: 19 db (összesen 82 darab)

Nagyon szeretlek titeket, Millio puszim Xx

ui.: természetesen lesz új történt, méghozzá Harry főszereplésével. Nem tudom mikor kerül ki az első rész, az attól függ, mikor kapom meg a fejlécet. Sajnálom.

„Benned megtaláltam azt az embert, aki nélkül nem tudnám elképzelni az életem. Vagyis el tudnám, csakhogy nem akarom. Még csak gondolni sem szeretnék rá, hogy egyszer nem leszel mellettem, és ezzel a fogadalmammal szeretném bebizonyítani, hogy bármi is történjen, én feltétel nélkül ott leszek melletted. Jóban, rosszban, egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, míg a halál el nem választ.”

 °Louis Tomlinson°

- Három évvel később-

Egy egész alakos tükörbe bámultam, szinte pislogni is elfelejtettem, ahogy a velem farkasszemet néző hasonmásom vonásait tanulmányoztam. A rajtam feszítő szmoking elegánssá varázsolta egész lényem, de még így is csapzott hatást kölcsönzött a kócos hajam, mely idegességemnek köszönhetően össze-vissza állt. Egyszerre volt mámorító és idegőrlő a várakozás, s ahogy egyre csak teltek a másodpercek, melyek szüntelen percekké nőtték ki magukat, úgy éreztem menten elájulok. Soha életemben nem gondoltam ilyesfajta elkötelezettségre, sem arra, hogy mindezt ilyen fiatalon fogom véghezvinni. Hiszen Gracie előtt egyetlen egy kapcsolatom - ha egyáltalán kapcsolatnak lehetett nevezni a jött-ment csajok tömkelegét -, sem tartott tovább egyetlen egy hónapnál. Mi pedig, pontosan harminchat kerek hónapja és tizenkét napja voltunk együtt, s ez alatt, nem hogy nem lankadt az iránta érzett szerelmem, hanem egyre inkább csak erősödött a kötelék, mely összefonta életünket. Még most is kristály tisztán emlékeztem a pillanatra, mely sorsdöntő fordulatával, fenekestől felforgatta az addigi, monoton és egyhangú életem mindennapjait.

Minden azzal a bizonyos premier előtti vetítéssel kezdődött, s egy tanáccsal, melyet önfejűségem okán, nem voltam hajlandó megfogadni. Óvakodj Summer Delgadotól! Bill baráti figyelmeztetése csakis jóindulatából származott, én mégis megvetettem a kioktatásnak tűnő sorait, amibe kis híján bele is haltunk.

Még belegondolni is borzalmas, hogy egy hajszálon múlott mindaz, mely mára már a világmindenséget jelképezte számomra. Hisz Grace volt minden jó, amit csak el tudtam képzelni. S még most sem tudtam, mivel érdemelhettem ki azt, hogy belecsöppent szürkeséggel teli világomba.

- Louis, minden rendben? – Egy halk, de határozott köhögés szakított ki gondolatmeneteim sokaságából, mely egy számomra nagyon fontos embertől származott. Hisz mindig mellettem állt, s ezzel bebizonyította számomra, hogy igenis nagyon jó barát volt. S talán az egyetlen igazi, aki nem csak a pénzem okán legyeskedett körülöttem. Bill tenyere a vállamon pihent, miközben megszorítva említett testfelületem, szinte felvillanyozott, puszta jelenlétével. Végre nem csak az elkövetkezendő fél óra miatt idegeskedtem.

- Persze, miért? – fordultam felé, mire elmosolyodott, és csak megrántotta vállait, mintha ő maga sem értette volna kérdését. Az az önelégült tekintet, ami a legtöbb esetben az őrületbe kergetett, most is oly mindent tudóan vizslatott, hogy szinte meztelennek éreztem magam előtte. Belelátott a lelkembe, mintha csak egy nyitott könyv lettem volna számára, amit a földre ejtett, s szerencséjére pont a keresett oldalnál estek szét lapjai.

- Mert már öt perce itt vagyok, és még csak észre sem vettél. Tudod, amikor én voltam a te helyzetedben, én is rettegtem – válaszolt végül, míg én ismételten a tükörképemmel voltam elfoglalva. Bill, hozzám hasonlóan, elegáns ruhába bújtatta testrészeit, bár velem ellentétben sokkal összeszedettebbnek hatott megjelenése. Idegesen nyúltam a nyakkendőm felé, hiszen még meg sem volt kötve, nekem pedig a lehető legrövidebb idősíkon belül végre kellett volna hajtanom eme cselekedetet. Hisz ma lesz az esküvőm, és mindennek tökéletesnek kellett lennie.

- És mikor fog végre elmúlni? – fújtam ki a szemeim elől egy rakoncátlankodó tincset, hiszen eléggé meg volt nőve a hajam, s annyira izzadtam, hogy még a zselé sem volt képes megtartani, gondosan beállított formájában.

- Hát – húzta az agyamat, majd maga felé fordított és kivette ügyetlen ujjaim közül a bennük szorongatott, s csomóssá változtatott ruhadarabot. Nem tellett bele egyetlen szempillantásba sem, és már el is kezdte megkötni, miközben saját élményeiről tartott beszámolót. - Majd ha megpillantod őt az oltárnál, ahogy végigsétál a padok között, miközben egyfolytában csak téged néz, s végül biztatóan megfogja a kezedet. Nos, szerintem akkor már nem lesz benned semmi kételkedés – mosolygott kedvesen, majd megigazította a ruhámat és apai büszkeséggel végignézett rajtam. S bár a nyakkendő egyáltalán nem volt szoros, én mégis fojtogatónak éreztem a légköri oxigént, mely képtelen volt eljutni a tüdőmbe. Valahol megakadt félúton.

- Csak tartanánk már ott – sóhajtoztam, és a falon lévő óra felé fordítottam a fejem, ami tegnap éjfél óta már nem végezte munkáját, s mutatói nem kattogtatták a megszokott, egyenletes ütemet.

- Ami azt illeti, pont ezért jöttem. Ideje lenne kezdeni – húzta el a száját, mire kis híján hanyatt estem döbbenetemben. Hogy tudta ezt elfelejteni, hisz ennél fontosabb dolog nem is létezett jelen pillanatban.

- És csak most mondod? Nem késhetem le a saját esküvőmet. Bill! – küldtem felé egy mérges pillantást, mire horkantott egy hatalmasat. Legszívesebben sokkal cifrább jelzőket használtam volna a tulajdon neve helyett, s csak azért nem tettem meg mindezt, mert egy templomban tartózkodtunk.

- Ha itt cirkuszolsz, akkor pláne lekésed. Gyere már! – ráncigált ki az apró, szobának nem igazán nevezhető helyiségből, s mikor ráeszméltem tettére, azon nyomban kirántottam a ruhám, kezei fogságából. Futottam, mint egy elmebajos, aki épp abból a bizonyos sárga házból szabadult, és még az sem érdekelt, amikor időnként fellöktem egy-egy embert, aki az utamban állt. - Sok sikert – kiabálta utánam, amikor már az ajtó előtt toporogtam, így felé fordultam, és kedvesen ráemeltem tekintetem.

- Kösz – mosolyogtam, aztán ezt követte egy mély lélegzetvétel, s aztán már csak azt vettem észre, hogy mindenki rám bámult, kíváncsi tekintetével.

Lassan sétáltam oda az oltárhoz, kimért lépteim kopogása még a pusmogó emberek fecsegésének illetlen zaján is túltett. Szemeimmel a cipőmre meredtem, hiszen csak annak semlegessége volt képes lenyugtatni, igencsak felborzold idegeimet. Még akkor sem voltam ennyire kikészülve, amikor feltettem, ama eget-rengető jelentéssel bíró kérdést szívem választottjának.

Gyerünk Louis, itt a tökéletes pillanat, hisz ennél jobbat kívánni sem kívánhattál volna. Már találkoztál a szüleivel, akik, bár eleinte nem igazán kedveltek, te mégis elérted, hogy végül szimpátia érzéseit generálják feléd a szívükben. Akkor ez miért lenne nehezebb? Hisz Grace szeret, amit kis milliószor be is bizonyított neked, kezdve azzal, hogy Londonban maradt, majd a kapcsolatotok lelepleződése után sem hátrált meg, minden bántó üzenet és kijelentés ellenére sem. Szó nélkül hagyta, hogy szapulják. Emlékeztettem magam mindenre, ami a döntésem mellet szólt, mégis összeugrott a gyomrom abban a pillanatban, hogy elmém eszembe juttatta a zsebemben lapuló gyémántgyűrűt.

- Tomlinson! Bajok lesznek, ha elkésünk – próbált komoly lenni, de valahogy sehogy sem jött össze az az elképzelése, miszerint elrejti előlem gyönyörű szép mosolyát. Gyorsan magamhoz öleltem, és nyomtam egy édes csókot ajkaira, de amikor összeborzoltam szőke fürtjeit, melyeket gondosan begöndörített, ellökött magától és számon kérően pillantott rám. – Hé! Ez meg mire volt jó?

- Egyszerű. Kell még egy kis idő, hogy elkészüljek – nevettem el magam, mire megforgatta tengerkék szemeit. Tudtam, hogy nem haragszik rám, hisz ez alatt a két és fél év alatt szüntelen incselkedtünk egymással, s talán épp ezek miatt az apró „viták” miatt égett még mindig az a bizonyos tűz, ami szíveinkben lobogott, s melyet a szerelem érzése kreált óriásivá.

- Te tudod! Viszont, nem hiszem, hogy a műsorvezető díjazni fogja az ilyesfajta húzásaidat. A múltkori után azt mondta, semmi meglepetés – emlékeztetett a két hete történt incidensre, amikor élő adásban, egy csirkével a kezemben jelentem meg a nagyközönség előtt. Bár, mentségemre legyen mondva, az a háziállat a semmiből bukkant elő, s én magam sem így terveztem az események lepörgését.

- Semmi meglepetés. Hmm, meglátom, mit tehetek az ügy érdekében – húztam el a számat, miközben kezeimmel a képzeletbeli szakállamat simogattam. Grace csak a fejembe húzta a sapkámat, és a karomnál fogva elrángatott a garázsig, amiben most már egy Audi is helyet foglalt. Persze, az a kocsi nem az enyém volt, hanem a mellettem álló lányé, aki sikeresen letette a jogsit. Aznap istenesen megünnepeltük a sikerét, s most igenis perverzségekre kell gondolni!

Már fél órája ment az élő adás, amikor vettem egy mély levegőt, és belevágtam Melanie szavába.

- Vagyis, lenne egy dolog a jövőbeli terveim között. Szeretném elvenni feleségül azt a szívdöglesztő lányt, aki a kulisszák mögül figyeli a műsort – tekintetemmel őt kerestem, s csak pár pillanat elteltével akadtam rá ledöbbent arcára. Szó nélkül álltam fel a kanapéról, hogy odasietve hozzá, végül berángassam a kamerák elé. Lassan ereszkedtem térdre, míg ő csak állt bambán. – Grace Evans, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz, s leéled velem a hátralévő életedet? – tettem fel a megszokott, sablonkérdést, egy kicsit megcifrázva, mire könnybe lábadtak a szemei. Egy leheletvékony fátyolfüggöny lepte el íriszei világát, mire hangosan elordította magát, s kimondta a legszebb szót a világon, amire csak egy férfi vágyhat, ehhez hasonló helyzetekben.

- Igen – ott, az egész világ szeme előtt húztam fel az ujjára a gyűrűt, amit már hetek óta őrizgettem a megfelelő alkalomra várva. Éreztem langyos könnyeit, amikor lágy csókot lehelt számra, s akkor úgy gondoltam, nem is lehetnék boldogabb.

- Azt mondtad, nincs meglepetés – nevette el magát, miközben hangján érezhető volt a sírás, mely örömkönnyeket csalt arcára. Karjait összefonta a nyakam körül, mire szorosan magamhoz húztam, hogy egy öleléssel ajándékozhassam meg a még mindig reszkető lányt.

- Én megpróbáltam – nyomtam egy puszit az arcára, s ezt követően folytatódhatott tovább az interjú, melynek kérdései leginkább az előbb történt eseményekre irányultak.

Megmosolyogtatott az előbbi emlékfoszlány, s már kezdtem egyre jobban felszabadulni, amikor meghallottam azt a bizonyos zenét, melyet minden esküvőn lejátszottak, s melyre a menyasszonynak kellett bevonulnia. Ahogy sejtettem, Grace nem is oly sokára megjelent az ajtóban, s kimért léptekkel, az apjával karöltve lépkedett egyenesen felém. A fehér ruha, amit viselt, egyszerű volt, mégis nagyszerű. Előtte pedig ott ugrándozott az a vörös hajú kislány, akit az árvaházban láttam életemben először, s akit végül örökbe fogadtunk. Arca határozottan boldogságról árulkodott, miközben kezeivel rózsaszirmokat szórt a citromsárga szőnyeg felületére. A koszorúslányok szintén a Nap színében pompáztak, így Gracie fehér összeállítása kiragyogott környezetéből.  Gondolataim akaratlanul kalandoztak el, miközben a tökéletesen passzoló esküvői ruhán s annak viselőjén legeltettem szemeimet.

Úgy éreztem magam, mint egy szűz kislány, amikor kézen fogva beléptünk a hálószobába. Ajkaink egy másodpercre sem voltak képesek elszakadni egymástól, és bevallom őszintén, nem hibáztattam érte őket. Mióta Grace beült az iskolapadba, s elkezdődtek az új mozifilm reklámozásával járó melók, szinte alig találkoztunk, és bárki bármit is mondott a távkapcsolatokról, egy képernyőt bámulni határozottan nem ugyanaz, mintha szemtől szemben beszélgetnél a szeretett lénnyel.

Óvatosan a karjaimba vettem Gracie testét, hogy aztán hanyatt dönthessen a tiszta lepedőn, s ezt követően kényelmesen el tudjak helyezkedni felette.

- Biztos, hogy akarod? - azt hittem mentem pofán ütöm saját magamat ezért a kérdésért. Hisz legalább ezerszer csináltam már, és eddig sosem gondoltam arra, hogy a másik fél mit érezhet pontosan, hiszen ha nem lett volna kedve a hancúrozáshoz, akkor nem jött volna el velem a legközelebbi motelbe. Logikus.

- Sss! Ne görcsölj rá, hisz szeretlek – tette rá mutatóujját a számra, ezzel belém fojtva a kikívánkozó ellenérveket minden mellett, amit éppen csinálni akartunk.

Kezeivel kissé félénken, mégis határozottan nyúlt nadrágomhoz, vagyis sokkal inkább annak övéhez, hogy aztán pár egyszerűnek tűnő mozdulat után leszedje rólam a feleslegesnek vélt ruhadarabot. Majd, pár másodperc elteltével én is észhez tértem és megszabadítottam a pólójától, ami igazából az enyém volt. Azért adtam neki, mert mindig ebben aludt, amikor itt volt, és egyszerűen imádta. Én pedig magáért a tudatért voltam oda, hogy egy részem minden este vele volt.

Az elém táruló látványtól majdnem helyben elélveztem, hiszen minden porcikáját tökéletesnek láttam. Az sem érdekelt, hogy volt egy csúnya égési sérülés az oldalán - szó nélkül puszilgattam össze-vissza, majd egyre lejjebb és lejjebb haladva, kibújtattam a bugyijából…

Gyorsan elhessegettem a perverz jelenetek sokaságát, még mielőtt egy olyan részhez jutottam volna, amitől menten merevedésem lett volna. Ilyen nadrágban, nem igazán nevezhettem volna szerencsésnek a kialakult helyzetet, főleg nem ennyi ember előtt.

A zene lassan elhalkult, míg Grace elbúcsúzott apukájától, hogy aztán minden figyelmét nekem szentelhesse.

- Szia. Jó sokan vannak – motyogta, olyan halkan, hogy szerintem rajtam kívül senki sem hallotta, s eme kijelentése nevetésre késztetett. Még jó, hogy sokan voltak jelen, amikor az egész világ előtt kérted meg a barátnőd kezét. Elkerülhetetlen lett a felhajtás és természetesen a meghívott sztárvendégek miatt sem hagyhatták ki eme ünnepnapot a szemfüles újságírók.

- Nyugi. Nem lesz semmi baj – szorítottam a kezét, hogy aztán együtt fordulhassunk a pap felé, aki azon nyomban belevágott a ceremónia lezavarásába. Csak álltunk ott csöndben, párszor elismételtük a prédikátor szavait, ezzel letéve közös eskünket arról, hogy mindig és mindenkor a másik mellett leszünk majd, történjen bármi katasztrófa vagy földomlás. Bár, szerintem azt, amiken eddig keresztülmentünk, már nem igazán lehetett felülmúlni.

- Megcsókolhatja a menyasszonyt – kaptam meg az engedélyt, s nem is haboztam egy röpke pillanatig sem. Összekulcsoltam ujjainkat, melyeken már ott díszelgett a gyűrű, s közel húzva magamhoz Grace testét, megcsókoltam barack színű ajkait.

The End