A gyönyörű fejléc Azy érdeme, minden más, amit ezen a blogon látsz az én munkám. Kérlek ne lopd, és ha lehet, ne becsméreld!

2013. március 2., szombat

6. fejezet: Sleep Together


Sziasztok:)
Juhé, eltelt egy újabb hét :) Nekem elég érzelem dúsnak volt mondható, ami jó is meg nem is. Viszont ennek köszönhetően már kész van pár rész előre. A mostaniról csak annyit, hogy nem történik benne sok minden, viszont a következőben kezd majd kibontakozni a bonyodalom *.* Jó olvasást hozzá <3 és kérlek kommenteljetek, pipáljatok vagy egyszerűen iratkozzatok fel rendszeres olvasónak :P xoxo

*Kelly*
- Szóval akkor most együtt vagytok? – rohamozott meg a kérdéseivel Diana, amihez most momentán semmi kedvem nem volt. Nem tudom, miért kell megkérdeznie már hatodszor, mikor elsőnek is a tudtára adtam, hogy IGEN.
- Na jó, én elmegyek lezuhanyozom, mielőtt ideér. Kérlek, fogjátok vissza ezt az őrült rajongót! – mondtam a többieknek, miközben felrohantam az emeletre.
Isteni volt, ahogyan a meleg víz végigfolyt a testemen. Teljesen kimosta belőlem a feszültséget, hogy a lányok, jobban mondva Diana kikészíti Niallt. Hisz csak nem tenne ilyet. Ugye? Már nem tudom mióta lehettem a zuhanyzóban, de biztosan régóta, mert a bőröm kezdett elráncosodni. Gyorsan kiszálltam alóla, és egy szál törölközőben mentem le a földszintre, hogy kikérjem valamelyikük véleményét arról, mit is vegyek fel.
- Szerintetek melyikben mutatnék jobban? – tartottam fel a kezemben egy-egy összeállítást, de azonnal el is ejtettem őket, amikor egy férfihang szólalt meg a kanapé felől. Gyönyörű kék szemeivel engem bámult és kacéran elhúzta a száját.
- Szerintem már a törölköző is megfelelő – kacsintott egyet, én pedig lenyúltam a földre esett ruháimért. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a fejem olyan vörös, mint egy paradicsom, hiszen éreztem a forróságot az arcomon. Ezt a pillanatot is feljegyeztem az életem kínos jelenetei közé, de gyorsan fellépkedtem a lépcsőn és öltözni kezdtem. Egy fekete rövidnadrág és egy kék-fehér csíkos csőtop mellett döntöttem. Amikor belenéztem a tükörbe, elégedett voltam a látvánnyal, így boldogan siettem le ismét az emeletről.
- Na és mihez lenne kedved? – ugortam a hátára, amikor megtaláltam a konyhában.
- Darts? Verhetetlen vagyok! – sétált be a szobába velem a hátán, és ledőlt a kanapéra. Azután elkezdett csikizni, én pedig könyörögtem, hogy hagyja abba. Mindig is nagyon csikis voltam, ez egyfajta gyengeség nálam.
- Akkor nem dartsozunk? – nézett végig rajtunk Demi, kezében pár darts nyíllal, és egy táblával. Egy amolyan ugyan-már-srácok-menjetek-szobára arcot vágott, mi pedig abbahagytuk a hülyéskedést.
- Dehogynem – vette ki a kezéből a nyilakat Diana, és felráncigált a helyünkről mindkettőnket. Az első menetet sikerült simán megnyernem, a második viszont már szorosabb küzdelem volt. Ugyanis már csak egyet kellet volna dobnom, ahhoz, hogy nyerjek. Én pedig állandóan a mellette lévő húszast találtam el. Ilyen is csak akkor fordul elő, ha kis számot kéne dobnom. Mérgelődtem is magamban, hisz Jamie egyből eltalálta a neki szükséges hatost.
- Visszavágót! – mondta másodjára is Niall, aki képtelen volt leverni minket, pedig azt állította, hogy legyőzhetetlen. Röhögve mentünk bele a harmadik játszmába is, amit ezúttal meg is nyert. Ez után bekapcsoltuk az xbox-ot is, és rengeteget fifáztunk, meg teniszeztünk. Olyan volt, mintha újra kisgyerek lennék, minden probléma nélkül. Sajnos, ha az ember jól érzi magát, általában hamar elmegy az idő, és ez most sem volt másként. Mire feleszméltünk már este kilenc volt.
- Olyan éhes vagyok – mondtuk egyszerre, amin mindenki nevetni kezdett. Végül úgy döntöttük, hogy pizzát rendelünk. Gyorsan fel is hívtam az egyik kedvenc helyemet és rendeltünk egy sajtos, sonkás, gombás, kukoricás 50 cm-es pizzát.

***
Fél órán belül meg is érkezett a futárcsaj, aki kedvesen kikezdett Niallal, amíg mi többiek pénz után túrtuk fel a ház minden négyzetcentiméterét. Amint megláttam a jelenetet felment bennem a pumpa, olyan féltékeny lettem, mint még soha, és kedvem támadt felpofozni. Ehelyett csak gyorsan kifizettem – persze borravalót nem kapott – és elküldtem.
- Minden rendben? – méregetett aggódó tekintettel a mellettem elhelyezkedő Ír srác. Most erre mit mondhatnák? Hogy zavar, ha valaki flörtöl vele? Hisz minden joga megvan hozzá, mert senki se tudja, hogy együtt vagyunk. Végül csak annyit mondtam: elfáradtam, és ráhajtottam a fejem a vállára.  Vacsi közben egész végig szólt a Tv, ami a fiúkról is nyilatkozott.
-„ És most jöjjön pár friss információ és pletyka a helyi fiúbandáról. A One Direction hatalmas sikert alkotott a pénteki nagykoncertjükön. Minden rajongó egyszerre énekelt velük, így karrierjük továbbra is töretlenül halad felfelé. Na és mi van a magánéletükkel? Jogosan tehetitek fel a kérdéseket, hiszen Harry nem rég megjelölt egy lányt az egyik közösségoldali bejegyzésében. Sikerült kiderítenünk, hogy a lány neve Kelly Adams, és Amerikából, pontosabban Atlantából származik. A fiúk azt állítják csak egy barát, de tényleg csak ennyi lenne az egész? Amint kiderítünk valamit, értesítjük önöket. Addig is, jöjjön az időjárás…”- hú, de nehéz lehetett kideríteni ezeket a dolgokat, hisz minden adatot meg lehet találni Twitteren, gondoltam gúnyosan. Mérgesen tettem le a tányérom az asztalra, mert az étvágyam is elmúlt, ettől a sok ostobaságtól. Hirtelen Niall karját éreztem magam körül, és ez megnyugtatott. Elengedtem magam. Közelebb hajolt hozzám, és gyengéden megcsókolt. Egy csöppet sem volt követelőző. Pontosan tudta, mi lenne a legjobb nekem ebben a helyzetben.
- Semmi baj, megoldom, hogy senki se zaklasson, érted? – nézett a szemembe, és tudtam, hogy komolyan gondolja, mégis ezeket senki se tudja leállítani, amíg fenekestül fel nem forgatják az ember életét.
Miután befejeztük a vacsorát, felmentünk a szobámba. Az ajtóban felkapott a karjaiba és berakott az ágyba. Elkezdte simogatni a testem, miközben csak csókolt és csókolt. Egy pillanatra se váltak el ajkaink, végül pedig egy szál fehérneműben feküdtünk egymáson. Annyira gyengéd volt, mintha porcelánbaba lennék. Már épp a melltartómért nyúlt, hogy egy egyszerű mozdulattal kikapcsolhassa azt, amikor nehezemre esett, de megállítottam.
- Ne! – hagyta el a számat egyetlen szó. Olyan kéjesen mondtam, hogy alig lehetett komolyan venni – kérlek, ma még ne.
- Ahogy szeretnéd – vette el onnan a kezét, és tovább csókolgatta a hasam, egyre haladva felfelé. Gyorsan helyzetet váltottam, így ő került alulra. Most én haladtam, egyre lejjebb, de megálltam az alsónadrágjánál. Ma még nem akartam lefeküdni vele. Ilyen hamar nem. Pedig több ezren beadták volna a derekukat, ha a helyemben lehettek volna. Én mégis féltem. Féltem, hogy csak ennyire kellek neki, pedig ahányszor a szemébe néztem, tudtam, hogy ez ostobaság. Szeret, ahogyan én is őt.

2 megjegyzés:

  1. Jaaaj.......olyan cukik!! :333
    Imádom az írásod..!!
    Nagyon jól fogalmazol..!!!!!!!!!!!!!!!!!! :)))
    SIESS a kövivel!! :****** <333

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönöm !!!!! <3 ígérem sietek :)

    VálaszTörlés