Hello mindenkinek <3 Utólag is Boldog Nőnapot :) itt is lenne a következő fejezet. Mint azt már mondtam, most bontakozik ki a bonyodalom :) Remélem elnyeri a tetszéseteket :) Egyik nap említettem, hogy ha kapok 4 kommentet, akkor hétköznap is hozok majd részt, szóval aki nagyon kíváncsi a folytatásra, annak csak írnia kell :D Jó olvasást <3 kommizzatok, pipáljatok nyugodtan, és a rendszeres olvasóknak is nagyon örülök <3 xoxo
*Niall*
Ez a sok próba nagyon kimerítő, de a fiúk állandó
hülyéskedése, amiben persze én is mindig benne vagyok, megkönnyíti. Már eltelt
három nap úgy, hogy csak telefonon tudtunk beszélni Kellyvel az iskolai
előkészítő tábora és a banda programjai miatt. Bevallom őszintén, nagyon
hiányzik jobban, mint az gondoltam volna. Ma végre szabad az estém, és
rávettem, hogy a barátnőivel jöjjön át.
- Juj de készül valaki – jegyezte meg Zayn, mivel tíz perce,
hogy miattam nem tudott belenézni a tükörbe. Szegényke.
- Muszáj jól kinéznie, még kiszeret belőle a csaj – húzta el
mellőlem Harry Zaynt egy gúnyos megjegyzés kíséretében. Azóta nyaggatnak, mióta
elmondtam, hogy Kellyvel együtt vagyok. Liam az egyetlen, aki békén hagy. Nem
is tudom, mi lenne velem nélküle.
- 10 perc és itt lesznek – rohant be a szobába Louis, alig
lehetett lelőni, csak ugrándozott, mint egy idióta. Ezek teljesen leégetnek!
Miközben ezen elmélkedem, magamban elmosolyodtam, hisz nélkülük unalmas lenne
az életem. Ők a legjobb barátaim, és a családom.
Még előkészítettünk pár harapnivalót és a jó hangulathoz
szükséges dolgokat. Ahogy kiszedtem, az utolsó meleg szendvicset a sütőből,
megszólalt a csengőnk. Az ajtó felé indultam, hogy végre megcsókolhassam álmaim
lányát, de Lou megelőzött, és kitárta előttük a bejáratot. Mind a három lány
lefagyva bámulta a kéronkat, csak Kells jött be azonnal és ugrott a karjaimba.
Átkarolta a nyakamat és úgy nyomott egy puszit az arcomra, majd a másik
arcomra, végül pedig a számra.
- Felesz vagy mersz! – ordította Harry. Mindannyian
elhelyezkedtünk egy kör formában, és Hazza már hozta is az üveget – Nem tudom
Amerikában hogy szokás ezt játszani, de mi úgy szoktuk, hogy aki nem csinálja
meg amit kell, az vetkőzik – vázolta fel a helyzetet bandatársam, mire Kelly a
fülembe súgta:
- Még jó, hogy fürdőruhában jöttünk – nevette el magát. Én
is örültem, hogy gondoltam erre a helyzetre, és még időben megkapta az SMS-em.
*Kelly*
Felelsz vagy mersz? Hány évesek ezek? Mondjuk mindig is
imádtam ezt a játékot, de már nagyon régen játszottam. Elsőnek Diana
pörgethetett és jól meg is szívatta Zaynt, amikor a fiú mersszel válaszolt.
Szegénynek egy szál bikiniben kellett végigsétálnia a házban, mintha az egy
kifutó lenne. Szakadtunk a röhögéstől, mert teljesen beleélte magát a
szerepébe. Puszikat dobált mindenkinek, és pózolt minden ajtókeretben. Ez után
ő volt a soros, és kipörgette Liamat. Liam visszafogottan és óvatosan a
felelést választotta.
- Ha buzi lennél, és természetesen imádnád a bandánkat,
melyikünkbe lennél szerelmes? – kacsintott rá a fiú kacéran, mintha csak azt
szeretné, hogy őt válassza.
- Természetesen Niall cukorfalatot – amire Niall egy puszit
küldött bandatársa felé, aki elkapta azt a levegőben és a szíve felé tette a
kezét. Hát ez bizarr jelenet volt, de nagyon vicces – Na ki lesz a következő? –
kezdte el pörgetni azt a bizonyos üveget, ami Jamien állt meg.
Az egész így folytatódott tovább, egészen addig, míg csak
egy póló és a bikinim maradt rajtam. Ekkor pedig már megint rám fordult az a
szemét üveg.
- Felelsz vagy mersz? – kérdezte Lou én pedig természetesen
merszet mondtam. Az orrom alá is nyomott egy büdös löttyöt tojásból, zellerből,
répából, hideg pizzából és kefirből. Meg kellett volna innom, de e helyett a
könnyebb megoldást választottam, és egyszerűen ledobtam magamról a rajtam lévő
sárga pólót. De ezt még visszakapják! Rajtam volt a sor az újabb pörgetésre és
Harry lett a szerencsétlen áldozat. És végre kimondta a várva vársz szót.
MEREK!
- Akkor drágám idd csak meg azt az üdítően finom innivalót,
amit az előbb olyan kedvesen segítettél elkészíteni Louisnak – mosolyogtam
ártatlanul, hiszen csak egy alsónadrág borította a testét. Egy kicsit
megsajnáltam, miközben már a könnye is kifolyt szegénynek, annyira gusztustalan
volt az a valami. Bosszúsan nézett végig rajtam, majd kirohant a mosdóba és
öklendezni kezdett. Én persze utána rohantam, és simogattam a hátát miközben
szabályosan felhányta azt a trutymót. Még jó, hogy az előbb passzoltam. Végül
amikor már jobban lett fogat mosott és visszamentünk a helyünkre. És ki nem
találjátok kit pörgetett ki! Engem. A szívem a torkomban kezdett el dobogni,
mert tudtam, hogy most megkapom a magamét. Ha kérdez, akkor tuti egy
perverzséget fog, ha pedig merek, akkor szintúgy. Remélhetőleg a kevésbé
rosszat sikerült választanom.
- Merek – mondtam ki teljes önbizalommal, mire megcsillant
az a bizonyos sunyi fény a szemeiben. Sokáig nem szólalt meg, úgy tett, mint
aki gondolkozik, de én tudtam, hogy már abban a percben kitalálta mit kell
megtennem, amikor rám mutatott az üveg.
- Csókolj meg! – mondta ki, akár egy parancsot, és mivel a
bikinin kívül, már nem volt rajtam semmi egy csapdába kerültem. Aggodalommal a
szememben néztem Niallre, de ő rám se hederített. Csak úgy, mint mindenki ő is
Harryt bámulta. Azt vártuk, hogy nevesse el magát és hordjon le minket, amiért
kinézzük belőle, hogy komolyan ezt kéri az egyik legjobb barátjának a
barátnőjétől. De nem tette meg. Csak bámult rám, és arra várt, hogy
cselekedjek, vagy vetkőzzek. Még egyszer oldalra pillantottam, és próbáltam a
legkisebb fájdalmat okozni annak a srácnak, akit a legjobban szeretek a
világon. Mert igen, én teljesen beleszerettem. Fogtam magam és gyorsan,
érzelemmentesen nyomtam egy puszit Harry szájára. Egy másodpercig se tartott,
de mégis ezer évnek tűnt.
- Ezt nevezed te csóknak? – förmedt rám – Csoda, hogy Niall
még nem dobott ki – sértegetett tovább, és érezhető volt a düh a hangjában. Bár
nem tudom mit várt. Hogy a karjaiba ugrok, és otthagyom ezt az édes fiút érte?
- Harry fejezd be! – szólt rá Liam, mert ő volt az egyetlen,
aki szóhoz jutott ezek után. A kezembe nyomta az üveget, hogy én jövök, ha még
szeretném. Én pedig nem akartam még jobban elrontani a bulit, úgyhogy
pörgettem. És a lehető legjobb emberen akadt meg. Abban a másodpercben, hogy
megállt már tudtam is hogyan engesztelhetném ki az Ír manócskát és vághatnák
vissza a nagyképű fürtösnek.
- Felelsz vagy mersz édes? – kérdeztem Niall felé fordulva,
aki már egy kicsit felszabadultabban válaszolta, hogy mer. Tökéletes!
- Akkor gyere ide és mutassuk meg Harrynek, hogyan is kell
csókolózni – kacsintottam rá. Nem is kellett neki több, odahajolt hozzám, és
olyan átéléssel, mint még soha megcsókolt. Olyan volt, mintha ez lenne az
utolsó, amit mind a ketten ki akarunk élvezni. Még egyszer utoljára. Csakhogy
ez biztosan nem az utolsó volt.
Nagyon jó lett!Siess a kövivel! :)
VálaszTörlésxoxo
Köszönöm szépen *.* Hát már csak három komi és hozom :D vagy jövőhét szombaton <3
Törlés