15. fejezet: What's wrong with you?

Sziasztok :) 

Itt a várva várt, vagy nem várt 15. fejezet, ami kicsit megkavarja a dolgokat, de hát már épp ideje volt. Túl sok volt a nyugalom, nem? Köszönöm szépen a 11 rendszeres olvasót, még mindig alig térek magamhoz. Észrevettétek mennyit hálálkodom nektek a fejezetek elején? De nem baj, hisz tényleg így gondolom. Nélkületek nem lenne élvezet írni a fejezeteket hétről hétre. Kérlek pipáljatok és komizzatok a fejezetek végén, hisz nem tart sokáig, főleg, hogy a kominál már kivettem az ellenőrző izét. Hisz tudom, hogy emberek vagytok. Egy robot miért pont az én blogomra akarna kommentelni XD Nagyon szeretlek titeket és jó olvasást <3 xoxo

Ui.: most már tényleg nem húzom a szót, csak annyit szerettem volna még, hogy SZAVAZZATOK *.*

*Kelly*

Kocsik zajára ébredtem, ami jelen esetben nagyon jó érzés volt, mivel ilyen nincs a mi házunkban, így tudtam, hogy mégsem volt álom a tegnapi nap. Mosolyogva fordultam az oldalamra, de senki nem feküdt mellettem az ágyban. Lassan vízszintesbe tornáztam magam és felültem. Hatalmasat nyújtózkodtam, még a csontjaim is ropogni kezdtek. Kínkeservesen ledobtam magamról a takarót és elcammogtam a fürdőszobáig. A tegnapi sminkem el volt kenődve a hajamban pedig pár csomó éktelenkedett. Úgy döntöttem, lezuhanyzom, ha már senki nincs itthon. Körülbelül fél órán át áztathattam magam, miközben végig fél lábon álltam, majd találtam egy hajszárítót, aminek segítségével a hajam is tökéletesen elkészítettem. Visszatérve Niall szobájába a telefonomat kezdtem keresni, de sehol sem találtam. Kétségbeesetten túrtam fel mindent, végül pedig az ágy alatt leltem rá. Fogalmam sincs hogyan kerülhetett oda. Amint nagyjából rendet tettem a kezemben vettem a készüléket és Demi számát kezdtem el tárcsázni. Már harmadjára próbálkoztam mind a három lány telefonjával, de egyikük sem volt hajlandó felvenni. Akkor most hogyan is fogok hazajutni? Semmi pénzem nincs, így taxit sem tudok hívni, az útra pedig már nem emlékszem, és gyalog nagyon nehéz lenne a fájós bokámmal. Óvatos léptekkel közelítettem meg a lépcsőt, mivel nagyon éhes lettem. Sokáig tartott mire leértem a konyhába, de megérte. Úgy látszik Liam sütött tegnap, mivel az egyik tányér alatt találtam öt csokis sütit, amit eldugtak Niall elől.

- Látom megtaláltad a reggelim – jött egy hang a hátam mögül, mire megfordultam és Harryvel találtam szemben magam.

- Sajnálom, nem tudtam, hogy a tied – raktam vissza a kezemben lévő finomságot, és valami más kaja után kezdtem kutakodni a hűtőben.

- Nem gond, megeheted – tolta elém a tányért, én pedig elvettem tőle és leültem egy székre, miközben elkezdtem enni.

- Hogy-hogy te itt vagy? - tele szájjal beszéltem, de nem zavarta, vagyis nem szólt, hogy zavarja, így engem sem tudott érdekelni.

- Itt lakom – forgatta meg a szemeit, de amint leesett neki, hogyan is értettem leült velem szemben és újra megszólalt – Ja, izé Zayn a barátnőjével van, ahogyan Louis is. Liam pedig elment Niallel bevásárolni. Nekem pedig jobb programnak tűnt az alvás – dőlt hátra elégedetten, közben pedig a tarkójára tette a kezeit.

- Értem – kezdtem bele az utolsó süteményben, majd amint megettem, eszembe jutott egy elég gáz, de kielégítő ötlet – Figyelj! Nem tudnál kölcsönadni pénzt a taxira? Ígérem visszafizetem, csak most nincs nálam egy kanyi sem, és szeretnék hazajutni – húztam el a szám. Sosem szerettem kölcsön kérni, inkább nem ettem egész nap, minthogy a lányok vegyenek nekem egy szendvicset a büfében, de most már tényleg haza szeretnék jutni, és megnézni mi van a lányokkal. Mindig náluk van a hülye okostelefonjuk. Akkor miért nem veszik fel? Remélem nem történt semmi baj!

- Szívesen hazaviszlek, ha akarod – fordult vissza és küldött felém egy rá jellemző hatalmas mosolyt.

- Á nem kell, nyugodtan feküdj vissza, ki tudja mikor lesz megint ilyen nyugis napotok – szabadkoztam, de nem jött össze.

- Várj meg itt, egy perc és elviszlek, csak felöltözöm – és eltűnt a lépcső tetején. Hát, ha tényleg nem gond neki, akkor rendben. Egy lábon elugráltam a kanapéig és kényelembe helyeztem magam. Ami Harry számára egy perc, az a valóságban negyed óra. Még jó, hogy nem álltam végig!

- Bocsi, csak nem találtam a telefonomat – mutatta fel a mobilját, én pedig megjegyeztem magamban, hogy mindig legyen a zsebemben a sajátom, mert itt bizony életre kell és elbújik az összes készülék.

- Semmi gond – legyintettem egyet és elindultunk a garázs felé. Útközben észrevette, hogy sántítok, de csak akkor kérdezte meg mi történt, amikor már épp a biztonsági övemet csatoltam be.

- Megbotlottam a járdán – magyaráztam el neki az egész történetet, majd ő is mesélt pár hasonló sztorit, amin jókat nevettünk. Olyan gyorsan telt az idő a társaságában, hogy arra lettem figyelmes, az autó leparkol és megáll a házunk előtt. Harry kinyitotta nekem az ajtót, és segített eljutnom az ajtóig. Amikor becsuktam magunk mögött a bejáratot, elordítottam egy „Itthon vagyok”-ot, de senki sem válaszolt. Az egész ház kihalt volt, és fogalmam sincs hol vannak a többiek. Morcosan ültem le a Tv elé, majd bekapcsoltam. Épp a Kacsamesék ment az egyik csatornán. Mindig is ez volt a kedvenc mesém, így máris boldogabb lettem tőle. Meglepetésemre Harry dobta le magát mellém és nevetve nézte velem végig az egymás után következő két részt.

- Nem tudtam, hogy te is szereted – fordultam felé, amikor vége lett. Mire meghúzta a vállát, amolyan hát ez van arckifejezéssel párosítva.

Még egy ideig ültünk egymás mellett hülyébbnél hülyébb műsorokkal butítva magunkat, majd éhes lettem. Rápillantottam a falon lévő órára, és akkor vettem csak észre, hogy már délután öt van. Hogy mennyire repül az idő, ha jó a társaság, gondoltam magamban, majd kimentem a konyhába. Levettem a polcról egy tányért és egy csomag müzlit. A hűtőben találtam hozzá tejet és elkészítettem a világ legegyszerűbb ételét. Tuti, hogy a magamfajta lusta emberek számára találták ki! Kényelmesen elhelyezkedtem egy széken, és Harry pedig kent magának egy nutellás kenyeret, majd ismét velem szemben ült le.

- Jó, hogy újra itt vagy – mosolygott rám két harapás közben, ami vicces volt, mert a foga tiszta barna lett a nutellától.

- Ide járok suliba, nem mehettem vissza. Az álmom lett, hogy itt tanuljak – mondtam pár érvet a maradás mellett, bár nem a legfontosabbakat. Nem volt kedvem pont vele megbeszélni a magánéletemet. Azok után nem, hogy miatta majdnem elvesztettem Niallt. Na jó, igazság szerint az nem az ő hibája, hanem az én makacsságomé volt, de mindegy.

- Ugye nem miattam mentél el? - nézett rám kérdő tekintettel, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy az igazat mondjam, vagy sem – Szeretlek, és nem tudok ellene tenni semmit. De megértem, hogy Niall mellett boldog vagy, szóval nem erőltetem - húzta szomorú mosolyra száját. Közben a zsebemben pihenő telefon rezegni kezdet, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Gyorsan előhalásztam, és megnéztem ki keres.

„Szia :) Bocsi, hogy nem vettük fel a telefont, de a városban vagyunk, mert Diana rávett minket egy városnézésre. Amúgy nagyon király, majd egyszer veled is elmegyünk, csak nem voltál otthon és nem akartunk zavarni ;) Szeretlek, és mindjárt otthon vagyunk, már csak ki kell szednünk a nyalókát Demi hajából xd Ne is kérdezd puszi xoxo J”

- A lányok mindjárt hazaérnek, jobb lenne, ha most elmennél – sürgettem kicsit Hazzát, bár nem mintha a többieket zavarná, ha itt van. Egyszerűen fáradt és nyűgös vagyok, és ki szeretném magam pihenni, mielőtt hazaérnek ezek az őrültek. Mégis hogyan ragadhatott bele egy nyalóka a hajába? Erre a történetre kíváncsi leszek.

- A szeretlek szó ijesztett meg? - emelte rám tekintetét. Gyönyörű zöld szemeivel engem bámult, és nem engedte, hogy becsukjam az ajtót előtte.

- De amit érzel az nem szerelem...inkább... hogy is fogalmazzak, egyfajta rajongás, mert nem ugrottam egyből a nyakadba, mint a lányok kilencven százaléka. A viselkedésembe szerettél bele, nem belém – próbáltam tudtára adni, mi is ez az egész, de dühösen nézett rám. Mérges volt azért, amit mondtam, de én ezt gondolom, és tudom, hogy nem tévedek. Na jó, ez elég egoistán hangzott, de miért lenne belém szerelmes, ha nem is ismer igazán? Alig beszéltünk pár mondatnál többet. Gondolatmenetemben egy puha ajak zavart meg, ami épp a számon pihent. Tessék? Harry megcsókolt, és én csak most döbbentem rá. Amint elmúlt a pillanatnyi sokk hatása, ellöktem magamtól és rácsaptam az ajtót. Mégis mit képzel már megint? Mérgesen trappoltam fel a szobámba, a lábamba nyilalló fájdalom sem érdekelt. Felérve ráraktam egy vizes borogatást, majd bemásztam az ágyamba, beraktam a fülembe a fülhallgatóm és max hangerőre állítottam a zenét. Jobb ha lenyugszom mire hazaérnek a lányok, nehogy észrevegyék rajtam, hogy már megint történt valami.