20. fejezet: Why don't you believe me?

Sziasztok :) Hogy vagytok? Én egész jól, már alig vártam, hogy megoszthassam veletek ezt a részt. Nem mondanék túl sokat, hisz úgysem olvassa el mindenki ezt a pár sort, viszont megint csak megköszönném a sok támogatást (komikat, pipákat, rendszeres olvasókat, díjakat). Már megszokhattátok, hogy kiírom, így most folytatnám a számolást: 17 főre bővült a családunk *.* Ti vagytok a legjobbak <3 Jó olvasást!

*Kelly*

Csukott szemmel fordultam meg az ágyban. Bár már fent voltam, mégsem akartam kinyitni szemeimet. Viszont muszáj volt, mivel nyújtózkodás közben a kezeim beleütköztek valamibe vagy valakibe. Lassan pislogtam párat, hogy a szemeim megszokják a hirtelen jött fényességet, aztán kirajzolódott előttem a mellettem ülő srác alakja.

- Izé... - kerestem a megfelelő szavakat, de sehogy sem találtam őket. Végül inkább felültem mellé és arra vártam, hogy ő kezdjen bele a mondandójába, hisz végül is nem én voltam az, aki felkereste a másikat.

- Beszélnünk kell! - hát igen, ebben van valami. De akkor is, ha valaki kiejti ezeket a bizonyos szavakat a száján, mindig rossz érzésem támad.

- Miért nem hiszel nekem? - bukott ki belőlem az első értelmes mondat amit meg tudtam fogalmazni, mire kikerekedtek a szemei.

-Sajnálom – egyetlen szó, és én is értetlen fejjel bámultam rá. Most mit akar ezzel? Érdeklődve bámultam rá, mire folytatni kezdte – Sajnálom, hogy nem hittem neked, és remélem meg tudsz bocsátani – elfordította a fejét és az ablakon kezdett el kifelé bámulni. A szívem dübörögni kezdett a mellkasomba, és egyetlen szó nélkül átöleltem. Közelebb húzódtam hozzá és a fejem a vállán pihentettem. Behunytam a szemeimet, és reménykedtem, hogy nem csak a képzeletem játszadozik velem.

- Szeretlek – suttogtam alig hallhatóan, mire végre felém fordult és lágy puszit nyomott a fejemre.

- Én is szeretlek, viszont nem csak ezt kell megbeszélnünk – a baljós érzet újra végigfutott a testemen, mintha hideg szellő fújna, libabőrös lett az egész karom. Niall a takaró egyik sarkával kezdett el játszadozni. Nem volt kész arra, hogy beszéljen és ezt megértettem. Nem erőltettem semmit, csak öleltem arra várva, hogy elég ereje legyen a beszédhez. Egy ideig néma csöndbe burkolózva, egymás karjaiba fonódva ültünk. Éreztem lélegzetvételét, ahogy mellkasa fel-le mozog. Szívének dobogása kellemes muzsikaként játszott a fülemben – Egy hét múlva turnéra indulunk. Két hónap... - újra megakadt, és én sem tudtam értelmes szavakat kikényszeríteni magamból. Az előbb hallottak egyfolytában újra és újra lejátszódtak a fejemben, mintha beakadt volna egy dal a lemezlejátszóban – De velünk jöhetsz, ha szeretnél. Paul biztosan belemenne.

- Nem lehet. Nem hagyhatom itt a barátaimat csak úgy, ezenkívül csak szeptember közepén érnétek haza, ha jól számolok. Nekem pedig elsején már elkezdődik az iskola. Nem hagyhatom ki az első heteket... nem tudnék beilleszkedni – soroltam az ellenérvek sokaságát, ami elszomorította, de nem szólt egy rossz szót sem. Simogatni kezdte a hajamat, a végével játszadozott, pontosan úgy, mint az előbb a takaróval – de ne szaladjunk ilyen előre, még van egy teljes hetünk, amit kihasználhatunk – csókoltam meg, amibe mindketten belemosolyogtunk.

- Igazad van. Mi lenne, ha ideköltöznél? A fiúk sem bánnák, hisz imádnak – nézett rám csillogó szemeivel, miközben az alsó ajkát lebiggyesztette. Most komolyan? Van olyan ember a földön, aki nemet tudna mondani neki, főleg, ha ilyen aranyos pofit vág?

- Benne vagyok, egy hétre szívesen összeköltözök veled – kacsintottam, de elkomorult az arca.

- Én nem egy hétre gondoltam. Hanem örökre - szája már a füléig ért. Talán az arckifejezésem hatására kezdett el nevetni.

- De egy hét múlva elmentek. Egyedül unalmas lenne – magyarázkodtam neki, de ki gondolta volna, erre is volt egy ragyogó ötlete. Vajon mióta ült már itt, ezen gondolkozva?

- Nem is akarom, hogy unatkozz. Addig lakhatnának itt a csajok is. Biztos ellenétek – hirtelen korogni kezdett a gyomra, ami nevetésre késztetett. Megfogtam a kezét és felsegítettem az ágyról, az ajtó felé húzva.

- Legyen, ha a többiek is benne vannak – mentem bele az egészbe, hisz addig úgysem hagyna békén, amíg az nem lesz amit szeretne. A lépcső tetejéhez érve összekulcsolta kezünket, és úgy lépkedtünk le a konyha felé.

Lent mindenki a nappaliban ült és izgatottan beszélgettek valamiről. Gondolom a közelgő turnéról. De amikor megjelentünk a helységben, azonnal elhallgattak és ránk szegezték tekintetüket. Az egyik percben még némaság honolt a hatalmas házban, a másikban pedig mind körénk gyűltek, és gratuláltak Ír haverjuknak, amiért újra együtt vagyunk. Hirtelen Lou felkapott a hátára, és a kert felé kezdett szaladni velem. Alig telt el pár másodperc már ugrott is a medencébe, így mindketten a víz mélyére süllyedtünk. Gyorsan felúsztam a felszínre, és szememmel Louist kerestem, de sehol sem találtam. Már attól féltem, hogy megfulladt szegény, amikor valaki elkapott hátulról és lenyomta a fejem a víz alá. Alig kaptam levegőt, mert a hirtelen jött támadás miatt, nem tudtam rendesen levegőt venni, mielőtt a víz alá kerültem. Szerencsére még idejében elengedett, így nem történt semmi komoly baj.

- Te normális vagy? - kiabáltam vele, de újabb csobbanásokra lettem figyelmes, így a tekintetem Louról a többiekre vándorolt. Niall, Harry és Liam alsógatyában ugrót utánunk, míg Zayn csak leült a medence szélére és belelógatta a lábát.

- Te nem jössz be? - úsztam oda hozzá, és kimásztam a medence szélére, hogy mellé ülhessek.

- Nem tudok úszni – túrt bele hajába zavarában, majd rám mosolygott.

- Megtanítsalak? - kérdeztem kedvesen, hisz így szegény kimarad a mókából, de csak megrázta a fejét.

- Majd máskor, most menj csak vissza, a többiek már hiányolnak – alighogy kimondta, valaki megfogta a lábaimat és belerántott a vízbe. Átkarolta a derekamat, puszit lehelve ajkaimra a víz alatt.

- Ez a hét felejthetetlen lesz számodra, garantálom – és tovább hülyéskedünk a vízben. Amikor már kezdett aszalódni a bőrünk, mind kimásztunk a kellemes hőmérsékletű medencéből és úgy döntöttünk csapunk egy grill partit. Liam készítette a húsokat, Zayn és Louis átment Dj-be. Niall és én lementünk a boltba fagyiért és pillecukorért, Harry pedig elment a csajokért.

***

Még életemben nem ettem olyan finom grillezett csirkét, mint amilyet Liam készített. Esküszöm mind a tíz ujjamat megnyaltam utána. Oké, csak kilencet mivel Niall látva mit csinálok kedvet kapott ahhoz, hogy ő fejezze be az ujjaim nyalogatását.

- Ez csikiz. Fejezd be! - sikítoztam, de nem hagyta abba, sőt. Hátra döntött, így elterültem a földön. Rám mászott, és a derekamon ülve kezdett kínozni. Már a könnyem is kifolyt annyira csikizett, majd mikor végzet puszikkal halmozta el  a nyakamat, végül a számat.

- Hát nem aranyosak? - hallottam meg magam mellet Jamie hangját, mire Harry ráugrott és hasonlóan kínozta barátnőmet.

- Ha neked ez kell baby, megkapod – mondta kajánul és oldalra fordulva láttam, ahogy beleharap alsó ajkába.