Sziasztok :) Hogy vagytok? Én egész jól, már alig vártam, hogy megoszthassam veletek ezt a részt. Nem mondanék túl sokat, hisz úgysem olvassa el mindenki ezt a pár sort, viszont megint csak megköszönném a sok támogatást (komikat, pipákat, rendszeres olvasókat, díjakat). Már megszokhattátok, hogy kiírom, így most folytatnám a számolást: 17 főre bővült a családunk *.* Ti vagytok a legjobbak <3 Jó olvasást!
*Kelly*
Csukott szemmel fordultam
meg az ágyban. Bár már fent voltam, mégsem akartam kinyitni
szemeimet. Viszont muszáj volt, mivel nyújtózkodás közben a
kezeim beleütköztek valamibe vagy valakibe. Lassan pislogtam párat,
hogy a szemeim megszokják a hirtelen jött fényességet, aztán
kirajzolódott előttem a mellettem ülő srác alakja.
- Izé... - kerestem a
megfelelő szavakat, de sehogy sem találtam őket. Végül inkább
felültem mellé és arra vártam, hogy ő kezdjen bele a
mondandójába, hisz végül is nem én voltam az, aki felkereste a
másikat.
- Beszélnünk kell! -
hát igen, ebben van valami. De akkor is, ha valaki kiejti ezeket a
bizonyos szavakat a száján, mindig rossz érzésem támad.
- Miért nem hiszel
nekem? - bukott ki belőlem az első értelmes mondat amit meg
tudtam fogalmazni, mire kikerekedtek a szemei.
-Sajnálom – egyetlen
szó, és én is értetlen fejjel bámultam rá. Most mit akar
ezzel? Érdeklődve bámultam rá, mire folytatni kezdte –
Sajnálom, hogy nem hittem neked, és remélem meg tudsz bocsátani
– elfordította a fejét és az ablakon kezdett el kifelé
bámulni. A szívem dübörögni kezdett a mellkasomba, és egyetlen
szó nélkül átöleltem. Közelebb húzódtam hozzá és a fejem a
vállán pihentettem. Behunytam a szemeimet, és reménykedtem, hogy
nem csak a képzeletem játszadozik velem.
- Szeretlek – suttogtam
alig hallhatóan, mire végre felém fordult és lágy puszit
nyomott a fejemre.
- Én is szeretlek,
viszont nem csak ezt kell megbeszélnünk – a baljós érzet újra
végigfutott a testemen, mintha hideg szellő fújna, libabőrös
lett az egész karom. Niall a takaró egyik sarkával kezdett el
játszadozni. Nem volt kész arra, hogy beszéljen és ezt
megértettem. Nem erőltettem semmit, csak öleltem arra várva,
hogy elég ereje legyen a beszédhez. Egy ideig néma csöndbe
burkolózva, egymás karjaiba fonódva ültünk. Éreztem
lélegzetvételét, ahogy mellkasa fel-le mozog. Szívének dobogása
kellemes muzsikaként játszott a fülemben – Egy hét múlva
turnéra indulunk. Két hónap... - újra megakadt, és én sem
tudtam értelmes szavakat kikényszeríteni magamból. Az előbb
hallottak egyfolytában újra és újra lejátszódtak a fejemben,
mintha beakadt volna egy dal a lemezlejátszóban – De velünk
jöhetsz, ha szeretnél. Paul biztosan belemenne.
- Nem lehet. Nem
hagyhatom itt a barátaimat csak úgy, ezenkívül csak szeptember
közepén érnétek haza, ha jól számolok. Nekem pedig elsején
már elkezdődik az iskola. Nem hagyhatom ki az első heteket... nem
tudnék beilleszkedni – soroltam az ellenérvek sokaságát, ami
elszomorította, de nem szólt egy rossz szót sem. Simogatni kezdte
a hajamat, a végével játszadozott, pontosan úgy, mint az előbb
a takaróval – de ne szaladjunk ilyen előre, még van egy teljes
hetünk, amit kihasználhatunk – csókoltam meg, amibe mindketten
belemosolyogtunk.
- Igazad van. Mi lenne,
ha ideköltöznél? A fiúk sem bánnák, hisz imádnak – nézett
rám csillogó szemeivel, miközben az alsó ajkát lebiggyesztette.
Most komolyan? Van olyan ember a földön, aki nemet tudna mondani
neki, főleg, ha ilyen aranyos pofit vág?
- Benne vagyok, egy hétre
szívesen összeköltözök veled – kacsintottam, de elkomorult az
arca.
- Én nem egy hétre
gondoltam. Hanem örökre - szája már a füléig ért. Talán az
arckifejezésem hatására kezdett el nevetni.
- De egy hét múlva
elmentek. Egyedül unalmas lenne – magyarázkodtam neki, de ki
gondolta volna, erre is volt egy ragyogó ötlete. Vajon mióta
ült már itt, ezen gondolkozva?
- Nem is akarom, hogy
unatkozz. Addig lakhatnának itt a csajok is. Biztos ellenétek –
hirtelen korogni kezdett a gyomra, ami nevetésre késztetett.
Megfogtam a kezét és felsegítettem az ágyról, az ajtó felé húzva.
- Legyen, ha a többiek
is benne vannak – mentem bele az egészbe, hisz addig úgysem
hagyna békén, amíg az nem lesz amit szeretne. A lépcső
tetejéhez érve összekulcsolta kezünket, és úgy lépkedtünk le
a konyha felé.
Lent mindenki a nappaliban
ült és izgatottan beszélgettek valamiről. Gondolom a közelgő
turnéról. De amikor megjelentünk a helységben, azonnal
elhallgattak és ránk szegezték tekintetüket. Az egyik percben még
némaság honolt a hatalmas házban, a másikban pedig mind körénk
gyűltek, és gratuláltak Ír haverjuknak, amiért újra együtt
vagyunk. Hirtelen Lou felkapott a hátára, és a kert felé kezdett
szaladni velem. Alig telt el pár másodperc már ugrott is a
medencébe, így mindketten a víz mélyére süllyedtünk. Gyorsan
felúsztam a felszínre, és szememmel Louist kerestem, de sehol sem
találtam. Már attól féltem, hogy megfulladt szegény, amikor
valaki elkapott hátulról és lenyomta a fejem a víz alá. Alig
kaptam levegőt, mert a hirtelen jött támadás miatt, nem tudtam
rendesen levegőt venni, mielőtt a víz alá kerültem. Szerencsére
még idejében elengedett, így nem történt semmi komoly baj.
- Te normális vagy? -
kiabáltam vele, de újabb csobbanásokra lettem figyelmes, így a
tekintetem Louról a többiekre vándorolt. Niall, Harry és Liam
alsógatyában ugrót utánunk, míg Zayn csak leült a medence
szélére és belelógatta a lábát.
- Te nem jössz be? -
úsztam oda hozzá, és kimásztam a medence szélére, hogy mellé
ülhessek.
- Nem tudok úszni –
túrt bele hajába zavarában, majd rám mosolygott.
- Megtanítsalak? -
kérdeztem kedvesen, hisz így szegény kimarad a mókából, de
csak megrázta a fejét.
- Majd máskor, most menj
csak vissza, a többiek már hiányolnak – alighogy kimondta,
valaki megfogta a lábaimat és belerántott a vízbe. Átkarolta a
derekamat, puszit lehelve ajkaimra a víz alatt.
- Ez a hét
felejthetetlen lesz számodra, garantálom – és tovább
hülyéskedünk a vízben. Amikor már kezdett aszalódni a bőrünk,
mind kimásztunk a kellemes hőmérsékletű medencéből és úgy
döntöttünk csapunk egy grill partit. Liam készítette a húsokat,
Zayn és Louis átment Dj-be. Niall és én lementünk a boltba
fagyiért és pillecukorért, Harry pedig elment a csajokért.
***
Még életemben nem ettem
olyan finom grillezett csirkét, mint amilyet Liam készített.
Esküszöm mind a tíz ujjamat megnyaltam utána. Oké, csak kilencet
mivel Niall látva mit csinálok kedvet kapott ahhoz, hogy ő fejezze
be az ujjaim nyalogatását.
- Ez csikiz. Fejezd be! -
sikítoztam, de nem hagyta abba, sőt. Hátra döntött, így
elterültem a földön. Rám mászott, és a derekamon ülve kezdett
kínozni. Már a könnyem is kifolyt annyira csikizett, majd mikor
végzet puszikkal halmozta el a nyakamat, végül a számat.
- Hát nem aranyosak? -
hallottam meg magam mellet Jamie hangját, mire Harry ráugrott és
hasonlóan kínozta barátnőmet.
- Ha neked ez kell baby,
megkapod – mondta kajánul és oldalra fordulva láttam, ahogy
beleharap alsó ajkába.
Szia!Valami fergetegesen örülök, hogy Kelly és Niall kibékültek! Olyan aranyosak együtt - ahogy Jamie is említette. Harry meg hozza a formáját.
VálaszTörlésJó rész lett!
Köszönöm a díjat!
xx, Dóra
Kedves Dóra!
TörlésÉn is örülök, hogy kibékültek, bár én írom és tudtam, hogy ez lesz XD Próbálom őket a lehető legaranyosabban megformálni, mert szerintem az ő kapcsolatuk az elejétől fogva aranyos volt. Harry pedig, nos Ő Harry XD
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett a díjat pedig nagyon szívesen adtam <3 Xoxo
Drága szerecsendio! :)
VálaszTörlésHát ezz....eszméletlen király lett! Imádom ahogy megformálod az egész történetet! :)) Örülök hogy kibékültek, és Hazza...rajta nagyon nevetek :D
Csak így tovább! Dorinaa xoxo
Drága Dorinám!
TörlésNagyon örülök, hogy tetszett és hogy írtál <3 El sem hiszed mennyit jelentenek ezek a szavak... *.* Hazza? Te is Hazza? Pedig csak az utolsó mondat az övé :P De örülök, hogy elértem vele a megfelelő hatást XD <3 Imádlak XoXo
Szia :)) Nekem nagyon tetszett ez a rész..ahogy a többi is. A medencés rész kemény :) xdKelly és Niall újra együtt..Jupíííí♥♥♥ Imádom őket, olyan aranyosak együtt ;) Kérlek hamar hozd a kövit :)
VálaszTörlésDrága Boo bear :)
TörlésNagyon szépen köszönöm, annyira örülök, hogy tetszik amit csinálok :)*.* Egy olyan medencés jelenetet én is szívesen átélnék :P Sietek a következő résszel, ígérem, de előbb még egy novellát fogok veletek megosztani, remélem nem haragszotok meg <3 <3
Szia :) megint csak gratulálni tudok, mert egy ilyen jó történethez csak ezt lehet írni :) örülök, hogy Kelly és Niall kibékültek, de ahogy olvastam a többi komit már sokszor mondták :D jó hogy írod ezt a történetet, mert van tehetséged ehhez :) így utólag is: imádom a történeted és persze téged is imádlak <3 sok szerencsét a következő részhez ( szoktak ilyet mondani??? XD) xxx Cinti
VálaszTörlésDrága Cinti :) majdnem Mumut írtam :P
TörlésNagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszett, nem baj hogy te is leírtad, mert nagyon jól esik *.* Nem tudom, hogy szoktak-e olyat mondani, hogy sok szerencsét, de köszönöm <3 imádlak, nagyon Xx
Sírok... sírok! Egyrészt mert fizikailag fáj, hogy mennyire tökéletes. Másrészt pedig mert mindjárt vége.
VálaszTörlésÖrülök, hogy ismét együtt a páros, és a mondat, ami nagyon megragadott: " Ez a hét felejthetetlen lesz számodra, garantálom". *navégre!* Őszintén szólva várom a folytatást és az elkövetkezendő egy hetet;)
Xoxo, Cher Brooks
Drága Cher!
TörlésTe eszméletlenül dilis vagy, és nagyon szeretlek ezért <3 *.* még, hogy tökéletes, majd csak lesz egyszer :P
Örülök, hogy örömet tudtam szerezni ezzel a résszel, én is boldogabb lettem a soraidat olvasva :P <3
Félek, hogy csalódást fogok okozni neked az elkövetkezendő résszel, majd meglátjuk mi lesz róla a véleményed .... <3 szeretlek! Xoxo
Sziaa.:) nézz be hozzám, vár rád egy díj :)xx
VálaszTörlésDrága Smile-girl :)
TörlésNagyon szépen köszönöm <3 édes vagy <3
Szia. Nagyon-nagyon jó rész lett.:)) És az egész történet tetszik, teljesen magával ragadott! Kíváncsian várom a folytatást! x
VálaszTörlésDrága Mrs. Horan!
TörlésNagyon szépen köszönöm, nagyon jól esik, hogy elnyerte a tetszésedet, és hogy a te szavaiddal éljek, teljesen magával ragadott :) Remélem nem okozok majd csalódást a folytatással, ami elnézést de csak vasárnap érkezik, mivel holnap egy novellát teszek közzé *.*
Millio puszi <3