II. fejezet: "Véletlen" találkozás

Sziasztok :) 

Azt sem tudom, mivel kezdjem, de akkor elsőként azt mondanám, hogy köszönöm. Köszönöm a sok-sok pozitív visszajelzést, a komikat, a díjakat és a már is 31-re növekedett létszámot a rendszeres olvasóknál, bloglovinon pedig a 25 követőt. Öt nap alatt, mióta felkerült az első rész, annyi oldalmegjelenítés történt, hogy még most is azt hiszem, hogy csak álmodom. *.*

Ebben a részben már szerepelni fog Zayn, és hihetetlen körülmények között fognak találkozni. Előre is bocsánatot szeretnék kérni mindenkitől, akinek hasonló jelenet van a blogjába, de ezt már régen így terveztem el és ha máshogy írom le, akkor minden borult volna. Remélem nem haragszik senki :)

Jó olvasást, imádlak titeket! <3

~Victoria Jones~

 A múlt hét szombat, hiába töltöttem minden szabad percemet a lemezboltban, mégsem jött össze. Azóta eltelt egy teljes hét, így most megint itt vagyok, arra várva, hogy a keleties vonásokkal rendelkező énekes betegye a lábát az épületbe. Már szinte az összes számot meghallgattam unalmamban, mégsem akart eljönni. Szomorúan pillantottam fel a falon pihenő órára, hisz fél óra múlva bezár a bolt. Harminc perc és várhatok még egy hetet, mivel minden vasárnapot együtt töltök a bátyámmal, hétköznapokon pedig dolgozom.

- Kezdem azt hinni, hogy csak miattam vagy itt egész nap – kicsit megugrottam ijedtemben a váratlan, gyermetegen magas hang miatt. Egy hatalmas kéz simított végig az oldalamon, majd erőszakosan nekinyomott a lemezeket tartó állványnak. Az egész helyzet kellemetlen volt, már-már frusztráló.

- Egyáltalán nem! - próbáltam eltolni magamtól a pénztáros srácot, de kezei még erősebben szorítottak – Eressz el! Nem hallod? - kétségbeesetten kapálóztam, de befogta a számat és nekinyomott a falnak. Aggodalommal néztem körbe, segítséget kutatva, de már senki sem tartózkodott a lemezboltban. Szememből előbukkant pár könnycsepp, ami még jobban beindította ezt a szemét, perverz állatot. A pólóm alá dugta kezeit, egyre gyorsabban közelített melleim felé. Vadul ellenkeztem, ráharaptam kezére, amivel eddig a számat fogta be.

- Segítség! - egyfolytában üvöltöztem, de egy idő után már nem zavarta. Szó szerint letépte rólam a felsőmet, szétszakadt darabkái a földön landoltak. Hirtelen kinyílt a JamBang ajtaja, a srác pedig számra tapasztotta mocskos kezét.

- Nem látod mennyi az idő? Zárva vagyunk! - kiabált az ismeretlen, kapucniba burkolózó fiúra. Szemei izzottak a dühtől.

- Elnézést, ha megzavartam valamit, már itt sem vagyok, csak egy haveromnak vennék szülinapi ajándékot. Egy Justin Bieber lemezt – magyarázkodott én pedig kétségbeesetten és segélykérően néztem rá.

- Szolgáld ki magad, aztán húzz innen! - vicsorgott egyet fogva tartóm. Még mindig a falhoz voltam nyomva, a pólóm már hiányzott a felsőtestemről, ezzel megmutatva mindenem. Ha nem ront be a boltba ez az idegen öt perccel zárás előtt, már rég megerőszakoltak volna. Nem hagyhat csak úgy itt! Gyorsan kell cselekednem, szidtam le magam, hisz megmentőm már meg is találta a keresett lemezét. A pénztár felé kezdett lépkedni, szakadt farmerjának hátsó zsebéből kiszedte az ajándék árát. Megint beleharaptam az eladó srác kezébe, de most nem rántotta el onnan, csak összerezzent egy kicsit. Éreztem, hogy az időm vészesen fogy. A kapucnis fiú már elköszönt és az ajtó felé tartott. Kezét rárakta a kilincsre, amikor már nem tudom hogyan, talán a bennem lévő adrenalintól, sikerült kiszabadulnom a szorításból.

- Segíts! - kiabáltam, ahogy a torkomon kifért, mire a perverz állat adott egy hatalmas pofont. Az arcom lángokban égett, szememből előtörtek az eddig nehézkesen, de visszatartott könnyeim. A sós víz kicsit lehűtötte az arcomat, amikor lefolyt az ütés helyén. Támadóm újra lendítette kezét, mire testem összerezzent a félelemtől. Becsuktam a szemem, de a várt pofon elmaradt.

- Szerintem hagyd őt békén – kellemes és megnyugtató hang jött a boltos fiú mögül, de a szememet még mindig nem mertem kinyitni.

- Te csak ne szólj bele! Az előbb már elhúztál – a rajtam uralkodó karok hirtelen eltűntek, én pedig leültem a földre.

- Hívom a rendőrséget, ha nem takarodsz innen, te kis pöcs - pár csattanást és egy ajtócsapkodást hallottam a távolból, majd egy puha kéz ért hozzám, már sokkal gyengédebben. Önkéntelenül is elhúzódtam az érintés hatására, karomat védekezően magam elé emeletem.

- Sss! Nyugodj meg, én nem akarlak bántani – melegséggel töltött el minden szava. Valami arra késztetett, hogy higgyek neki és kinyissam a még mindig csukva tartott szemeimet. Egy gyönyörű sötétbarna színű írisz bámult rám, aggodalommal telve – Gyere ide! - szorosan magához ölelt, ettől újra bőgni kezdtem, csak ezúttal a megkönnyebbüléstől. Nem tudom meddig maradtunk így, de egyszer csak rezegni kezdett valami a hasamnál. A csikizős érzéstől nevetni kezdtem.

- Bocsi, - húzódott el tőlem megmentőm – ezt muszáj felvennem – előkotorászta zsebéből mobilját, levette fejét borító kapucniát és valakinek idegesen magyarázott. Egy szót sem szóltam, csak figyeltem, ahogy föl-alá járkál, közben össze-vissza mutogatva a levegőben, mintha a vonal másik oldalán lévő ember látná. Olyan ismerős arca volt, de a sokk hatása miatt nem akart az eszembe jutni, mégis hol láthattam már azelőtt.

- Sietnem kell a haverom bulijára. Én leszek a DJ – túrt bele sötét hajába, olyan volt, mintha zavarban lenne. Aztán hirtelen rájöttem, miért volt ilyen fura. Az egész felsőtestemet egyetlen melltartó takarta el, hisz a széttépett felsőm darabkáig még mindig a földön hevertek. Gyorsan magam elé kaptam a kezeimet, de még így is túl sok mindent mutattam meg magamból.

- Tessék, vedd fel ezt – kapta le magáról pulóverét, és felém nyújtotta. Készségesen elfogadtan és gyorsan elvettem. Cigi és gyümölcs illata volt, talán citrom, de ebben sosem voltam jó.

- Köszönöm – mosolyogtam rá szeretetteljesen, mire kaptam tőle egy hasonló vigyort.

- Semmiség. Jól vagy? - arca elkomorult, csak úgy, ahogyan az enyém is, mert lejátszódtak előttem a pár perce történt események.

- Persze, semmi bajom – sosem voltam jó színésznő, de most sikerült elhitetnem vele, hogy nem félek.

- Amúgy a nevem Zayn – nyújtotta felém kezét, megszüntetve ezzel a ránk telepedett néma csöndet.

- Victoria – és akkor rájöttem, honnan volt ismerős. Rá vártam egész nap, hogy megtörténjen az eljátszott, egy hete eltervezett első találkozásunk. Erre megjelenik a legjobb pillanatban és megment. Ez sokkal jobb, mint amit mi nagy nehezen kitaláltunk a lányokkal. Csak simán neki akartam menni, bocsánatot kérni a figyelmetlenségemért, majd belekezdeni a dumálgatásba.

- Megadod a számod? Csak hogy tudjam, tényleg jól vagy-e – egyik percről a másikra nagyon érdekesnek találta a cipőit, mivel egész végig azokat bámulta zavarában.

- Tényleg csak ezért? - nevettem fel, oldva a feszültséget, mire döbbent arckifejezéssel mért végig.

- Igazából...az a kedvenc pulcsim – mutatott a rajtam lévő világoskék Pull&Bear felsőre. Mindketten felnevettünk. Teljesen kiverte a fejemből a pár perce történteket. Felém nyújtotta mobilját, én pedig beleírtam a telefonszámomat. Megcsörgetett ellenőrzésképpen, így én is elmentettem a számát. Csináltunk egymásról fényképeket és kisétáltunk a lemezboltból. Fogott egy taxit és mind a ketten abba szálltunk be.

- Eddig imádtam ezt a boltot, de most már be nem teszem ide a lábamat -  ölelt magához, mert újra remegni kezdtem, miközben kinéztem az ablakon.

- Miattam igazán nem kell – bokszoltam bele a vállába és halvány mosolyt erőltettem az arcomra.

- Akkor is! - vágta be a durcát, ami őszinte vigyorra késztetett. Nemsokára lefékezett a sárga autó a lakásom előtt. Kiszálltam, elsétáltam az emeletes ház bejáratáig, az ajtóból integettem Zaynnek, majd eltűnt. Beérve a lakásomba, azonnal befeküdtem az ágyamba és kényszerítettem magam arra, hogy elaludjak. Sokszor felriadtam az éjszaka folyamán, mert rosszat álmodta, de akkor megöleltem Zayn pulóverét és rájöttem, hogy minden rendben van.

~Zayn Malik~

Hajnali hatkor lett vége a bulinak. Hulla fáradtan lépkedtem be a zuhany alá. Egész idő alatt az a lány járt a fejemben. Visszagondolva erre az egészre, nem hiszem el, hogy nem vettem észre a félelmet a szemeiben, már az első pillanatban. Én hülye pedig majdnem ott hagytam, azzal a nyomorék állattal.

Eltekertem a csapot, aminek köszönhetően kellemesen meleg víz folyt végig a hátamon. Próbáltam kiüríteni az elmémet, de Tori arca, az a vörös folt a szeme alatt, amit a pofon okozott és ahogyan egy szál melltartóban áll előttem folyton a szemeim előtt lebegett.

Elzártam a vizet, megtörölköztem, felöltöztem és megmostam a fogam. Lassan ballagtam az ágyam felé. Bár testem már teljesen kikészült, annyira fáradt volt, mégsem tudtam elaludni. Az éjjeli szekrényen pihenő telefonomért nyúltam. Megnyitottam a névjegyzéket és kikerestem a számát. Írtam neki egy rövid, de lényegre törő SMS-t, azután pedig elnyomott az álom. Ólom nehéz szemeimet már akkor sem tudtam volna nyitva tartani, ha akartam volna.