XXIV. fejezet: Állásvadászat

Sziasztok :)

Igen, most elég korai időpontban teszel fel a részt, hiszen máskülönben csak este tudnám, és hát azt egyáltalán nem szerettem volna. Szeretnék megköszönni minden egyes kedves kommentárt, nagyon megmelengettétek a szívemet, és eszméletlenül szeretlek titeket, annyira, hogy azt le sem tudom írni, és nehogy azt higgyétek, hogy ez valamiféle sablon szöveg, hiszen minden szavát komolyan gondolom.Sehol sem lennék nélkületek! 

Számomra hihetetlen, hogy jövő hétvégén vége lesz a történetnek, hiszen ez az utolsó előtti rész. Olyan gyorsan elszállt az idő, és bár semmi okom sincs a búcsúzkodásra, tekintve, hogy a blog koránt sem zárja be kapuit, én mégis elszomorodtam kicsit. Remélem tetszeni fog nektek ez a rész,próbáltam édes pillanatokat és humoros másodperceket bele csempészni, hisz szegények sokat szenvedtek már, nemde? 

Jó olvasást mindenkinek! <3

~Zayn Malik~

Reggel Victoria mellett ébredtem fel, éreztem, ahogyan minden egyes levegővételnél édesen szuszog, miközben apró karjaival szorosan magához ölelt, s abban a pillanatban, mintha egy hatalmas plüssmacit szorongató kisgyerek lett volna. Annyira boldog voltam, hogy arra szavakat, keresve sem találtam volna. S gondolni sem mertem arra, mit tettem volna, ha nem bocsát meg.

Meztelen teste az enyémen pihent, úgy illettünk össze, akár egy kirakós két darabkája. A minket ellepő takaró félig lehullott a földre így óvatosan utána nyúltam és betakargattam magunkat, vagyis leginkább Victoriát, hiszen én egyáltalán nem éreztem a hideget, forró teste mellett. Mindenesetre nem akartam, hogy megfázzon, hisz az ablak résznyire ki volt nyitva, így a kellemesen hűvös őszi szellő belekapott barna hajába. Sokáig csak gyönyörködtem benne, de aztán, mint derült égből villámcsapás, eszembe jutottak a fiúk. Szemeimmel körbe pásztáztam a szobát a telefonom után kutatva, amit szintén az ágy mellett találtam meg. Teljesen szét volt esve, amit végül a tegnapi heves mozdulatainknak számlájára írtam, hisz mi másért lenne az aksi fél méterrel arrébb a készülék többi darabjától?! Lehajoltam az alkatrészeire esett készülékért és miután összeraktam, azonnal bekapcsoltam. A hirtelen támadt hangzavar hatására Tori mocorogni kezdett, azonban nem nyitotta ki szemeit, s egy elnyúlt ásítás után, ismételten átölelte meztelen alakom.

- Jó reggelt! - nyomtam egy cuppanós puszit a feje tetejére, majd tovább gyönyörködtem személyében. Haja kócosan terült szét a halvány lepedőn és a mellkasomon, ami kicsit csikizett, de semmi pénzért sem sepertem volna arrébb.

- Neked is jó reggelt! - mosolygott édesen, és visszahunyta szemeit. Ez idő alatt, nézegetni kezdtem a nem fogadott hívásaimat és az üzeneteimet, hiszen a legtöbb a barátaimtól érkezett, akik minden bizonnyal aggódtak értem, tekintve, hogy semmiféle életjelet nem adtam magamról az elmúlt tizenkét órában.

„ Mára halasztottuk a megbeszélést, mivel teljesen elfelejtkeztél rólunk :( Rólam! Ajánlom, hogy jó hírekkel gyere haza, ha már kimaradtál egész estére. Csók H”

„ Zaaaayne, hol a francban vagy? Csak nem megy a békülős szex? :P Sok sikert Xx Lou”

Igen, csak ez a két gyökér küldhet ilyen üzenetet, forgattam meg csokoládészín íriszeimet, majd tovább folytattam az érdekesebbnél érdekesebb sorok olvasását. Bár, legalább Liam és Niall képesek voltak normális üzeneteket csempészni a sok ostobaság közé...

„ Vigyázz rá, nem bánthatod meg megint. Megverlek, ha megteszed! Hazafelé hozol valami kaját? Lécccci Xo Niall”

Helyesbítek, csak Liam bírt magával. Mosolyogva lapozgattam végig a hülyébbnél hülyébb és bugyutábbnál bugyutább viccesnek hitt SMS-eiket, amiből legalább ezer érkezett az este folyamán.

- Elmegyek zuhanyzok – tájékoztatott Victoria mire én hümmögtem egy sort és nyomtam egy csókot mézédes ajkaira. Nem bugyolálta be magát a meleg takaróba, mint ahogy azt a szégyenlős lányok szokták a nyálas filmekben. Már egy cseppet sem volt szégyenlős előttem, és nem is lett volna rá oka, mivel minden porcikáját láttam már, na meg persze imádtam, csókoltam és ehhez hasonló dolgokat műveltem vele, melyeket nem illet papíron megnevezni, ha értitek mire gondolok.

Egy hatalmasat nyújtóztam az ágyban, kezeimmel beleütköztem a falba, míg a lábaim majdnem lelógtak az ágyról. Egy jólesőt ásítottam mellé, ajkaim 'o' hangot formáltak, majd visszacsuktam a szemeimet, hogy pihenhessek még egy kicsit a mára beiktatott megbeszélés előtt. A mellettem lévő telefon megint rezegni kezdett, én pedig félálmomban nyitottam meg az új üzenetet.

„Úgy sajnálom, hogy kirúgtak, de én ma nem tudok veletek menni állást keresni, mert Pamela velem csináltatja meg az elmaradt cikkeidet, amíg nem talál mást. Szeretlek Tara Xx”

Alig akartam hinni a szememnek, s elég sokáig tartott, mire rájöttem, hogy nem is a saját telefonomat tartottam a kezemben, hanem Toriét. A bűntudat elöntötte az egész testem, mintha a véremmel együtt keringett volna szervezetemben, hisz tudtam, hogy most miattam veszítette el a munkáját, és ő mindennek ellenére képes volt megbocsátani nekem. Legszívesebben elástam volna magam a föld alá, amikor mosolyogva beugrott mellém az ágyba.

- Mi a baj, megbántad a tegnap estét? Mit szorongatsz a kezedben? - nézett rám kérdő tekintetével, ami annyit tett, hogy fejét kissé oldalra döntötte, míg ajkai résnyire elnyíltak, szemei pedig lyukat égettek a homlokomba. Tenyerem izzadni kezdett, már sokadszorra, mióta megismertem. Lehajtott fejjel nyújtottam át neki a készüléket és felkészültem a lehető legrosszabbra. Azt hittem kiabálni fog, amiért megint engedély nélkül olvastam bele a dolgaiba, habár most csak a figyelmetlenségem miatt és nem szándékosan. A jogos üvöltözés azonban elmaradt, helyette csöndben figyelt. Éreztem perzselő tekintetét magamon, ahogy végigmérte arcom elgyötört vonásait.

- Feláldoztad a karriered, hogy megóvd az enyémet – hagyták el a szavak a számat, mire puha kezeivel megsimogatta arcomat. Fejemet maga felé fordította, így láthattam, hogy arcáról egy másodpercre sem hervadt le az a gyönyörű mosoly, amit szintén csak imádni tudtam benne. Fejét hevesen rázta jobbra majd balra, így a kifésült haja össze-vissza rázkódott.

- Nem a karriered védtem, hanem a családod – lehelt puha csókot ajkaimra, amibe beleremegtem. Annyira megértő volt, arcán a harag egy halvány jelét sem lehetett felfedezni. Nem hibáztatott semmiért.

- De... - kecses ujját rányomta a számra, ezzel belém fojtva a szavakat, amik kitörni készültek ajkaim közül, amolyan szabadkozásképpen.

- Mi lenne ha ennénk valamit reggelire? - húzott fel az ágyról a karomnál fogva és meg sem álltunk a konyháig. Leültem az egyik székre, mialatt őt figyeltem, ahogyan kinyitja a hűtőszekrény ajtaját. Bőszen kutatott benne, miközben egész testsúlyát az egyik lábára helyezte, a másikat pedig behajlította. Egyik kezével beletúrt hosszú hullámos hajába, míg a másikkal a hűtő ajtaját támasztotta. Lassan, szinte osonva közeledtem felé, hogy még véletlenül se vegye észre közeledésemet. Egy hirtelen mozdulattal átöleltem, mire megugrott, de ezúttal nem ejtette ki a kezében lévő tojásokat, ahogy azt a tóparti házban tette. Államat ráraktam a feje tetejére rögtön az után, hogy belesuttogtam egy 'Szeretlek'-et a fülébe. Teste megremegett alattam, éreztem, ahogyan vesz egy mély levegőt, mielőtt megszólalna – Így sosem leszünk kész. Te nem vagy éhes? - fordult felém, én pedig a lehető legközelebb húztam magamhoz. Azt kívántam bár ne kéne elmennem ma arra a hülye megbeszélésre, és helyette itt maradhatnék vele.

- Én rád éhezem – haraptam bele játékosan a nyakába, mire felsikított és mind a ketten nevetésben törtünk ki. Jellegzetes kacajának hangja ismét betöltötte a teret, jókedvet csempészve a levegőbe.

- Fejezd be gyagyás, elejtem a tejet. Ha te nem eszel, akkor legalább Niallnek küldök valami apróságot. Gofri? - húzta fel az egyik szemöldökét, mire heves bólogatásba kezdtem, hisz az Nialler egyik kedvence, ha lehet egyáltalán olyan ételt megnevezni, amit jobban szeret bármely másiknál.

Körülbelül tíz perce lettünk készen a finomságokkal, amikor valaki dudálni kezdett a ház előtt. Mivel egyikünk sem várt vendéget, eleinte nem is figyeltünk rá, de aztán kezdett egyre csak idegesítőbbé válni a hangos, sipítozó zaj. Mérgesen mentem az ablak felé, hogy becsukjam, ezzel is tompítva az autó hangját, de amikor kinéztem az üvegen a fiúk mosolygós arcát láttam meg, amint lökdösve tolják arrébb egymást, veszekedve, ki nézzen ki az ablakon. Nagyra nőtt gyerekek, semmi kétség!

- Nem jöttök fel? Van kaja – több sem kellett neki, kipattantak a kocsiból és pár másodperc elteltével már hevesen dörömböltek a bejáraton, s már attól féltem, hogy a nyílászáró bármely pillanatban megadhatja magát. Amint átlépték a küszöböt, máris otthon érezték magukat, úgy foglalták el a lakást, mintha a sajátjuk lett volna.

- Van még Nutella? - csámcsogott Hazza, mire Niall odadobta neki az üveget. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, mert azt hittem elejti, de szerencsére nem így lett. Mindezek ellenére azonban még így is sikerült hatalmas felfordulást hagyniuk maguk után, kitakarítani pedig már nem volt időnk.

- Sajnálom – csókoltam meg lágyan, szerelmem mézédes ajkait, befejezésként apró puszikat lehelve rá. Karjai egész végig átkarolták a fejemet, így testünk szorosan összeért. Ha Lou nem rángat el, akkor istenemre mondom, nem sokáig maradtak volna rajtunk a ruhák.

- Semmi baj, még van egy órám, míg megérkezik Milly – harapott az szájába, mire én megnyaltam a sajátomat. Hogy voltam képes ilyen sokáig kibírni nélküle?

~Victoria Jones~

Már majdnem mindennel kész voltam, csak a mosogatás maradt hátra, mivel azt hagytam utoljára, hiszen köztudottan utáltam. A világ legszörnyűbb házimunkájának tartottam - s bizton állíthatom, hogy ezzel nem voltam egyedül -, ezért is vettem egy mosogatógépet, ami elvégzi helyettem a piszkos munkát, de az tegnap este felmondta a szolgálatot, pedig ha jól emlékszem a konyhában nem is csináltuk. Felidézve a csodálatos esténket, arcom lángokba borult, még úgy is, hogy senki nem volt rajtam kívül a lakásban. Hogy eltereljem perverz gondolataimat, bekapcsoltam a rádiót, a hangerőt pedig a maximumra tekertem. Eljátszottam, hogy a kezemben lévő seprű egy gitár, én pedig a szólóm közepén tartok, miközben a tömeg őrjöngve énekli velem az egyes dallamokat. Kezdtem szédülni,  már pusztán attól, hogy a fejem fel s le ráztam, de nem érdekelt, mert boldog voltam, mindazok ellenére, amik történtek. Már nem volt munkám, lassan a pénzem is elfog fogyni és az is lehet, hogy egyszer le fogják kapcsolni az áramot, így a rádiót sem tudom majd bekapcsolni, ha ahhoz támadna kedvem. Hirtelen rosszabbul lettem mint az gondoltam vagy egyáltalán le tudtam volna írni. A felismerés villámcsapásként ért földet, így le kellett ülnöm, ha nem akartam azonnal összeesni. A lábaim megremegtek, és úrrá lett rajtam a kétségbeesés. Mi lesz ha? Ha nem lesz pénzem, munkám, valamim, akármim. Lehet, hogy el kell majd adnom a laptopom, a kávéfőzőm és ki tudja még mi mindenem?! Biztos voltam benne, hogy ha hangosan is megformáltam volna gondolataim sokaságát, hangom pár oktávval feljebb csúszott volna, miközben érezhetővé vált volna tónusában a rengeteg hisztérikus elem, mely jelen pillanatban belülről emésztett.

Mindezen szörnyű tényektől az ajtón megszólaló kopogó hang szabadított meg. Hajam megfésültem ujjaim segítségével, megigazítottam magamon a felsőmet, és amikor már egész elfogadhatóvá varázsoltam a kinézetemet kinyitottam a bejáratot Millynek. Meg sem kellett néznem az apró kukucskálón, tudtam, hogy ő lesz az, aki az ajtó másik oldalán várt arra, hogy beengedjem, hisz ki más is lehetne? Sosem rendelkeztem gigászi létszámú baráti körrel, csak ő és Tara volt nekem. Tommy és Sam voltak az egyetlenen, akikre még rajtuk kívül számíthattam, meg persze Zayn, de rá nem szívesen akaszkodtam volna, főleg azok után, amiken keresztül mentünk. Nem azért szerettem belé, mert híres és gazdag, hanem azért, aki. Zayn Malik, egy srác Bradforból, akinek aranyszíve van, aki szeret és akinek koránt sem tökéletes a családi háttere, mégsem drogozik vagy hasonlók.

- Bemehetek? - mosolygott Milly, akit már lassan két perce bámulhattam a gondolataimba temetkezve. Azonnal a nyakába ugrottam és szorosan magamhoz öleltem gyenge testét, végül behúztam a konyhába és töltöttem neki is a kávéból, amit még reggelire készítettem a fiúknak. Beszélgettünk egy kicsit, böngésztük a netet valami állás után kutatva és a legnormálisabbakat felírtuk egy papírra.

Az első hely, ahol voltunk kész katasztrófa volt, mivel az újság főszerkesztője, mint kiderült Pamela jó barátjának vallotta magát, s miután felhívta volt főnökömet páros lábbal rúgott ki nem csak az irodájából, de az épületből is. Én a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy Miss Tökély komolyan gondolta, amikor kijelentette, hogy tönkre teszi a karrieremet, ami igazán még el sem kezdődött.

A második hely egy helyi állatkert volt, ahol szőrős lényeket kellett volna etetnem, de amikor rám támadt egy majom, és húzni kezdte a hajamat úgy döntöttem ezt még sem tudnám napi rendszerességgel csinálni. Csodálom azokat az embereket, akik ezt nap mint nap egyetlen egy rossz szó nélkül eltűrik. Nem azt mondom, biztosan élvezetes lehet, de csak olyanok számára, akik imádják az állatokat. Nos, személy szerint nekem kiskoromban sem volt túl sok sikerélményem eme lények kapcsán, hiszen volt egy hörcsögöm, akit két hét után kinyírtam, mert anyu szerint túl sokat simogattam.

A harmadik hely egy étterem volt, de nem akármilyen, hanem egy görkorcsolyás kifőzde. Amikor besétáltunk a barna és zöld különböző árnyalataiban pompázó helyre, a hányinger kerülgetett, de ráerőltettem egy műmosolyt az arcomra, és fel is vettek próbaidőre. Sajnos azonban Millynek vissza kellett mennie dolgozni, így egyedül maradtam. Nem azt mondom, hogy félek egyedül, csak még senkit sem ismertem, és magadban lenni nem olyan szórakoztató, sőt egyenesen szívásnak éreztem, mintha az életem puszta tévedések sorozatából épült volna fel.

- A hármas asztal rendelése, új lány – ordibált a konyhából egy öreg, hajhálós nénike, akinek tűzvörösre voltak festve a körmei, a haja, a szeme és a szája is. A borzalmasan ijesztő kinézethez azonban egy meglepően kedves személyiség társult, csak sajnos szegénykém nem bírta megjegyezni a nevemet.

- Köszönöm Grace - mosolyogtam kedvesen, ahogy azt már azóta csináltam, mióta betettem ide a lábam. Az emberek nem adtak borravalót egy szomorú pincérlánynak, ez volt a vendéglátóipar első számú törvényszerűsége az íratlan szabályzatok gyűjteményében.

Kissé esetlenül, a lehető leglassabban gurultam a kijelölt asztal felé, de még így is sikerült megbotlanom valamiben. A tálca egészének tartalma a ruhámon landolt, nem is beszélve a hajamról és az arcomról. Minden egyes szempár rám szegeződött és akkor is piros lett volna az arcom, ha nem paradicsomleves díszelgett volna a fejemen. A legrosszabb az egészben, hogy ezt Ő is látta. Zayn kidülledt szemekkel bámult rám az ajtóból, miközben kötényemmel próbáltam kitörölni szememből a forró levest. Akkora egy pancser vagyok, hogy az hihetetlen. Legszívesebben kirohantam volna a világból, vagy legalábbis az étteremből, de arra is képtelen voltam, hála a lábaimon pihenő korcsolyáknak. Szemeim könnybe lábadtak, amikor felsegített a földről. Értetlenül néztem csokoládébarna szemeibe.

- Hogy kerülsz ide? - húztam el a szám, mire elmosolyodott.

- Milly azt mondta itt találtál munkát – egy takarítónő felmosta a padlót, mi meg elmentünk a személyzeti öltözőbe, ahol alaposan lemoshattam magamról a rám ragadt löttyöt, mely idő közben ragacsossá és nyúlóssá változott.

- Azt hiszem tovább kell keresnem, mert innen is kirúgtak – vettem fel a saját ruháimat. Mivel nem találtam zuhanyzót, a csapban mostam meg a hajam több kevesebb sikerrel, ami annyit tett, hogy kicsit ragadt minden porcikám.

- Vedd elintézettnek. Megtaláltam az álommunkádat – húzott közelebb magához, s nem foglalkozott azzal, hogy érintkezésünk közepette tönkretettem a ruháját. Szenvedélyes csókban forrtak össze az ajkaink és akkor már biztosan tudtam, hogy minden rendbe fog jönni; hála neki, hisz pusztán azzal, hogy ott volt nekem, minden csakis a lehető legjobban sülhetett el.