Sziasztok :)
Köszönöm szépen, tényleg, mindent köszönök, lassan ki kéne találnom egy jobb szót erre az egészre, mert olyan sablonosan hangzik és nem is fejezi ki kellőképp az érzelmeimet. Borzasztóan hálás vagyok a sok-sok támogatásért, nem tudom, mivel érdemelhettem ki.
Ebben a részben kiderül, hogy Grace elmondja, vagy nem mondja, és hogyan fogadja Louis az igazságot, szerintem a címből és a képből ki lehet találni, de mindennek ellenére jó olvasást, és kitartás, megint eltelt egy nap, a nyár is el fog jönni.
Millio puszi Xx
„Az igazság olykor fáj, hisz lerombolja az ember illúzióit. Mégis, ha igazán szeretsz valakit, nem engedheted, hogy hazugságok válasszanak el tőle. Bármi történjék, még ha örökre el is veszítheted a kimondott szavak miatt, akkor is tartozol neki az igazsággal.”
°Louis
Tomlinson°
Épp
a fogamat mostam, amikor kaptam egy rövid, de annál inkább
lényegre törő üzenetet Gracetől. Nem volt benne semmi szmájli
vagy rá jellemző vidámság, mindössze két szó.
„Beszélnünk
kell!”
A
hideg is végigfutott a hátamon, miközben újra és újra
elolvastam az SMS-t, hiszen általában a filmekben – a való
életről sajnos nem tudok nyilatkozni – mindig ezután következik
be az apokalipszis, a világvége és a mindent elsöprő, szörnyű
katasztrófa. Jelenleg még csak a vihar előtti csend feszült
állapotában ringatóztam, de ahogy teltek a másodpercek, úgy
közeledett a vég. Lehet sokan azt gondoljátok, túldramatizáltam a
dolgokat, hisz színész vagyok, mindig is ezt tettem, de most
éreztem a zsigereimben a bajt. Nem tudom, hogyan is fogalmazhatnám
meg, talán rájöttök miről beszélek, ha azt mondom, olyan volt,
mint amikor az öregeknek fájt valamijük, valahányszor rossz idő, vihar közeledett.
Ha
tovább folytattam volna a gondolkodást, és ezerszer lefutottam
volna, a már megtett köröket, akkor sem jutottam volna többre a
semminél, így próbáltam elterelni a figyelmemet. Bekapcsoltam a
TV-t és értelmetlen műsorok sokaságán rágtam át magam, végül
egy zenecsatorna toplistáján akadt meg a figyelmem. Mindig is
imádtam a zenét, a szenvedélyem volt és még a mai napig az,
ezért most is, mint már oly sokszor ezelőtt, teljesen
lenyugtatott.
Szemeimet
becsukva terültem el a kanapén és játékosan dúdolgattam a
felcsendülő dallamokat. Boldog voltam, már nem is emlékszem,
mikor éreztem hasonló melegséget a lelkemben, ami azt jelentette,
hogy réges-régen lehetett. A képzeletem ismét szárnyra kapott,
megjelent előttem egy gyönyörűséges angyal. Egyszerű, fehér
ruhát viselt, arcát nem takarta el smink, mégis lélegzetelállítóan
nézett ki, ami hatalmas mosolyának volt köszönhető. Ajkait
résnyire elnyitotta, mintha mondani akart volna valamit, de amikor
megszólalt, egy éles és kissé ismerős hangot adott ki magából,
végül köddé vált.
Csak
akkor jöttem rá, hogy a csengőt hallotam, amikor kinyitottam, eddig
csukva tartott szemeimet. Kezeimet ökölbe szorítottam, majd
megdörzsöltem fáradt érzékszervemet, és csalódottan tudatosult
bennem, hogy valószínűleg csak álmodtam az egészet.
Lassan
vánszorogtam el a bejáratig, de rögtön megbántam, mivel Grace
mérgesen pillantott rám, amiért ismét megvárattam.
-
Csak hogy végre kinyitottad azt a hülye ajtót. Gyűlölök várni, nem
olyan nagy ez a ház, hogy... - amikor meglátta segélykérő
tekintetemet, azonnal befogta a száját és helyette csak elragadóan
mosolygott. Pont úgy, mint az, az angyal az álmomból. Még az
aranyszőke haja is stimmelt – Bocsi.
-
Semmi baj. Gyere! - nyitottam ki a kaput is és szorosan megöleltem,
végül besétáltunk a lakásomba – Kérsz valamit enni vagy inni?
- fordultam felé, de megrázta a fejét és helyette leült a
kanapéra, oda, ahol az előbb feküdtem. Nem nézett a szemembe,
sokkal jobban foglalkoztatta a padló. Amíg arra vártam, hogy
megszólaljon jól végignéztem rajta. Kezei kissé remegtek,
arcának napbarnított színe, mintha egy árnyalattal fakóbb lett
volna a megszokottnál. Talán nem aludt jól az éjszaka.
Mindenesetre reméltem, hogy csak ennyi a baja, mert nem szerettem
volna, hogy valami komoly betegség legyen a háttérben.
-
Mondanom... mondanom kell valamit, aminek nem fogsz örülni –
törte meg végül a ránk telepedett néma csendet. Kék íriszeit
rám emelte, de ami sokkal jobban foglalkoztatott, az a halványszürke
karika volt, ami a szeme alatt éktelenkedett. Azonban még ennek
ellenére is elragadóan festett.
-
Na, ki vele – biztattam. Leguggoltam a kanapé elé, hogy
megfoghassam még mindig remegő kezeit, de elhúzta őket. Nem
engedte, hogy hozzá érjek, amit nem értettem és kezdtem kétségbe
esni. Belül üvöltöztem, hogy szólaljon már meg, de kívül
semmit sem mutattam mindebből, mert nem akartam ráijeszteni.
-
Summer... tegnap elmentünk egy szépségszalonba és ott elmondta
nekem egy titkát, amit neked is hallanod kell – vett egy mély
lélegzetet, csak utána folytatta – Nem szeret. Csak kihasznál
téged.
-
Ez hülyeség! - csattantam fel, akkora vehemenciával, hogy majdnem
el is estem a hirtelen jött magasságváltozástól. Hogy mondhatott ilyeneket? Miért tette ezt, már megint? Azt hittem, megbeszéltük,
hogy én Summert szeretem, ő pedig engem. Szemei kikerekedtek a
kirohanásom hatására és ő is felállt, hogy velem szemben
folytathassa a beszédét.
-
Nem az. Ez az igazság. Ő maga mondta, hogy kihasznál, majd eldob,
mint egy használt ruhát – hangja higgadt maradt, bár többször
megremegett a mondata közben. Most én voltam az, aki kerülte a
tekintetét, hátat fordítva neki, fel s alá járkáltam a
nappaliban, mivel nem akartam, hogy idegességemben olyat tegyek,
amit esetleg később megbánnék – Ne feledd, a szép szavak nem
mindig igazak és az igaz szavak nem mindig szépek.
-
De bölcs lettél hirtelen – gúnyolódtam és amikor közelebb
jött hozzám, hogy lenyugtasson, egyszerűen arrébb löktem. Nem
akartam, hogy a közelemben legyen, hisz minden amit mondott hazugság volt és csak megmérgezett volna, ha hozzám ér. Amíg nem jelent meg az
életemben, addig minden tökéletes volt. Az egész az ő hibája volt.
-
Legbelül te is tudod, hogy igazam van. Summer egy beképzelt picsa,
csak magával törődik, csak önmagát élteti – folytatta
elkeseredetten, már alig bírta lehalkítani a hangját, de nálam
betelt a pohár. Megfogtam az első kezembe kerülő tárgyat - mint
utóbb kiderült, egy távirányítót – és a falhoz csaptam. Apró
darabjaira hullott, mintha üvegből lett volna és ezzel halálra
rémisztettem Gracet. Hitetlenkedve nézett rám, szemeiben
rettegéssel, de abban a pillanatban minden érdekelt csak az nem.
Csak Ő nem.
-
Egy hazug dög vagy. Mit ártottam neked, hogy ezt teszed az
életemmel? A barátomnak hittelek.. - ordítottam torkom
szakadtából, de nem tudtam befejezni, amit akartam, mert hozzám
hasonló hangerővel beleüvöltött a közepébe.
-
A barátod vagyok! Hát nem veszed észre? Ha nem lennék az, akkor
hallgatok és végignézem, ahogy tönkretesz – kezeivel
belemarkolt a hajába, mintha ki akarná tépni a szőke tincseit.
Szemeiből patakokban folytak a könnyek, én mégis tétlenül
néztem az egészet, sőt, rátettem még egy lapáttal.
-
Az egyetlen aki tönkretesz az te vagy! - apró kezei közé fogta az
új asztalomon – mivel az előzőt eltörtem még az első itt
töltött perceiben – pihenő bögrémet és a földhöz vágta.
Mérgesen pillantott rám azúrkék szemeivel és megvetően ejtette
ki utolsó szavait.
-
Menj a pokolba! - azzal magára csapta az ajtót és eltűnt a
lakásomból, hatalmas ürességet és felfordulást hagyva maga
után.
°Grace
Evans°
Gyűlöltem.
A világon mindennél jobban rühelltem Louis Tomlinsont, megvetettem őt
és minden egyes pillanatot, amit vele töltöttem. Még képes volt
az állítani, hogy én teszem tönkre, amikor csak segíteni
próbáltam. Az egyetlen, aki ártott neki az a drágalátos szerelme volt,
de ő túl vak és makacs ahhoz, hogy észre vegye, ami az orra előtt
zajlott.
Könnyeimmel
küszködve szálltam fel a buszra, de abban a másodpercben még az
sem tudott különösebben érdekelni, hogy mindenki engem bámult.
Volt, aki sajnált és volt aki lenézett. Legszívesebben
leordítottam volna mindenki fejét, de a kikívánkozó szidalmak
megakadtak a torkomon, hála egy gombócnak, ami elzárta az utat a
szavaim elől.
Hazaérve
– már magától a 'haza' szótól is a hideg futkosott a hátamon,
hisz utáltam ezt a helyet. Sosem lesz a hazám. Soha – becsaptam
magam mögött a szobám ajtaját és az ölembe vettem a laptopomat.
Úgy éreztem menten felkötöm magam, ha nem beszélhetek a legjobb
barátnőmmel, ugyanis Louis utolsó mondata teljesen a padlóra
küldött.
@Carter_Moore
szükségem van rád!
Szerencsére
ezúttal azonnal jött a válasz, felugrott a Skype ablaka és meg is
jelent a képernyőn barátnőm gyönyörű, vidám arca. Barna,
rakoncátlan tincsei ezúttal a feje tetején voltak elrendezve, egy
laza kontyban, bár pár szál már is kihullott belőle, egyenesen
barna szemei elé. Mosolygós arca egyik pillanatról a másikra lett
komor, amit az én állapotomnak tudtam be. Remek, még egy ember,
akinek tönkre tettem az életét. Elhúztam a számat, eme fancsali
képpel bámulva Carterre.
-
Szia – hajtottam le a fejem, akár egy összetört játék, és
ismét rám tört a sírhatnék. A könnyek elárasztották az egész
arcomat, lassan folydogáltak, ráérősen, mintha nem is lett volna jobb
dolguk annál, hogy rácsöppenjenek a kezemben szorongatott
takaróra.
-
Jaj, édesem. Mi bántott meg ennyire? - bár nem volt mellettem, egy
röpke másodpercig úgy éreztem, mintha rátette volna a kezeit a
vállamra, pedig az lehetetlen volt. Több ezer kilométer választott
el tőle, az egyetlen embertől, aki valaha megértett.
-
Louis – fájt kiejteni a nevét, és még ez az egy szó is
hatalmas erőfeszítésembe került. Remegő kezemet felemeltem a
szememhez és letöröltem egy újabb sós cseppet, hogy tiszta
tekintettel nézhessek fel barátnőmre.
-
Mit tett az, az idióta? - halvány mosoly kúszott ajkaimra,
szóhasználata okán, hiszen én is pont erre gondoltam, amikor
kiléptem az ajtaján. Kiléptem és nem jött utánam, simán
hagyta, hogy eltűnjek, pedig titkon arra számítottam, ami a
filmekben szokott történni. Olyankor a férfi főszereplő a lány
után szalad és édes, romantikus csókban vállnak eggyé ajkaik.
Tessék, újra rá kellett döbbennem, hogy ez a zord valóság, és
még mindig nem csak egy rémálom.
-
Igazából... lehet, hogy az én hibám volt. Elmondtam neki az
igazat, és a lehető legrosszabbul fogadta. A fejemhez vágta, hogy
tönkre teszem az életét... - a látásom, ma már oly sokadszorra
elhomályosult, íriszeim elé ismét egy leheletvékony
bársonyfüggöny került. Utáltam ezt az érzést, utáltam sírni,
utáltam gyenge lenni. Akkor sem bőgtem ennyire, amikor kiderült
apa betegsége, most még sem tudtam erős maradni, pedig csak
egy egyszerű srácról volt szó. Miket beszéltem?! Épp itt volt a
gond. Louis csöppet sem számított az átlag közé, sőt a lehető legzűrösebb és
legagresszívabb ember volt, akit ismertem. Öntelt, beképzelt,
felfuvalkodott, mindezek ellenére én mégis megkedveltem.
-
Ezt meg sem hallottam. Nem érdemel meg egy olyan tündéri barátot,
mint te – biztatott, de engem kiakasztottak a szavai. Az
éjjeliszekrényem felé nyúltam, ahonnan elvettem egy újabb
zsebkendőt és belefújtam az orromat. Akkorát trombitáltam,
csoda, hogy még egyben maradt a ház és nem dőlt össze.
-
Hát még mindig nem érted? - emeltem meg a hangomat, hangerőm a
plafont verdeste, és olyan hisztérikusan hangzott, minden egyes
szó, ami elhagyta a számat, hogy magamra sem ismertem – Nem
akarok pusztán a barátja lenni!
-
Te... te beleszerettél? - nyíltak el ajkai, kikerekedett szemei
pedig lyukat égettek a homlokomba. Szégyelltem magam, ismét,
amiért még mindezek ellenére, továbbra is gyengéd érzelmeket
tápláltam iránta. Gyűlölnöm kellett volna, megvetnem mindent
ami vele kapcsolatos, de a szívemnek nem tudtam parancsolni. Hisz
nem mi döntjük el, kibe szeretünk bele, ahogy azt sem tudjuk
befolyásolni, hogy a kiszemelt egyed érzései lángra lobbanjanak
irányunkba. A szerelem vagy ott van a levegőben, vagy nem. Az én
esetemben pedig, nem hogy a szerelem, de lassan oxigén sem volt a
levegőben. Úgy éreztem fuldoklom, miközben Carter még mindig a
válaszomra várt, hiába – Grace... Grace, legalább nézz rám –
próbálkozott, mire beadtam a derekam.
-
Sajnálom, én... majd holnap beszélünk, oké? - megértően
bólogatott, és küldtem felé egy hamiskás mosolyt, amit
természetesen viszonzott, mégsem vett komolyan. Előtte képtelen
voltam megjátszani magam, ahhoz túlságosan ismert, plusz amúgy
sem voltam valami nagy színésznő.
-
Szeretlek, pihend ki magad – kiléptem mindenből és kikapcsoltam
a laptopomat.
Lentről
ajtócsapkodás zaja szűrődött fel a szobámba, de nem
foglalkoztam vele. Beletemettem az arcom a párnámba és becsuktam
kisírt szemeimet. Kényszerítettem magam arra, hogy elaludjak, de
nem ment, ahogyan a felejtés sem. Bármennyire is akartam, Louis
szavai nem tűntek el az elmémből. Tovább háborgattak, mintha
ezzel büntetett volna, amiért idézem: „Az egyetlen, aki tönkre
tesz, az te vagy!”
OMG! OMG! OMG!
VálaszTörlésAlig pár héttel ezelőtt találtam rá a blogodra, egy véletlen folytán és mára teljesen belehabarodtam a történetbe és az írásodba. Minden eddigi történetnél más volt ez a sztori, de néha jó a változás. Mint most. Eszméletlen a sztori és már alig várom, hogy mi sül ki belőle.
Hajrá Grace! Tapossuk el a Summer-féle lányokat, hogy mindenkinek legyen egy Louis-ja!
xoxo, millió puszi, Kyrustól.
Drága kyrus!
TörlésPár hete és máris elértél ide? Jézusom, nem is gondoltam volna, örülök, hogy tetszik az, amit és az, ahogyan csinálom. Nagyon sokat jelent, komolyan mondom, ez nem csak mellébeszélés. Kíváncsi vagyok, mit fogsz szólni a folytatáshoz, remélem az is elnyeri majd a tetszésedet, én személy szerint imádom ezt a történetet. Olyan könnyedén tudom írni, amikor eljutok a gép elé.
Hajrá Grace, bizony, remélhetőleg a szurkolás bejön majd. Bár, most elég kilátástalan a helyzet. Kívánom, hogy megtaláld a saját Louisodat <3
Millio puszi Xx köszönöm, hogy írtál :)
Szia!
VálaszTörlésIszonyat jó ez a rész is. Egyszerűen imádom a blogod. Az átlag embernek a péntek a kedvenc napja, hát nekem nem, mert nekem a szerda, de csakis azért, mert tudom, hogy lesz új rész. Nem gondoltál még arra, hogy egy héten több részt is feltegyél?
Remélem Louis megbánja, amit tett szegénnyel :(
puszi :)
Szia, kedves Baby04!
TörlésKöszönöm szépen, örülök, hogy tetszett, annak meg pláne, hogy megszerettettem veled a szerdákat, tényleg, alig hiszek a szememnek, és kétszer is elolvastam, mire eljutott az agyamig. De, gondoltam már rá, de sajnos hamar elvetettem az ötletet, hiszen egyszerre öt blogot írok és egy blogon szerkesztek, plusz tanulok és edzem. Nem menne, pedig szeretném, Örülök, hogy így is időben kint vannak a részek <33
Millio puszi Xx köszönöm, hogy írtál :)
Nagyon jó lett ez a rész is!Csak kár hogy itt lett vége!Alig várom már a jövö hét szerdát!
VálaszTörlésImádom a blogodat ez a kedvenc Louisos blogom! Imádom! :D
Kedves Szandi!
TörlésKöszönöm szépen, örülök, hogy neked is tetszett *-* Bocsánat, hogy pont itt hagytam abba, de ez így jött ki jól, hogy a folytatást a lehető legjobban meg tudjam írni. Kíváncsi vagyok, mit szóltok majd hozzá, remélem elég izgalmas lesz, mert annak szánom. A kedvenced? :O Juj, mennyire aranyos vagy, köszönöm szépen <333
Millio puszi Xx
Louis...Ki érti a pasikat? Jót akar erre, elküldi. Micsoda tuskó... Minden esetre, tökéletesen írtad le az erősebbik nem gondolatait és érzéseit, ilyennek tudom elképzelni, hogyha az imádott nőről (jelen esetben Summer-ről) mondanak valami illúzió rombolót. Grace csak jót akart, erre ez a bunkó elkezd vele ordítozni, meg lebontani a lakást. Szegény Grace...
VálaszTörlésEgy újabb fantasztikus részt sikerült megírnod :) Várom már a következő szerdát, kíváncsi vagyok mi lesz így ebből.
Eleanor xx
Drága Eleanor!
TörlésA pasikat senki sem érti, még talán ők sem értik magukat. Tuskó? Jaj, ne ítéld el. Próbáld meg az ő szemszögéből nézni a dolgokat. Van egy személy, akit mindennél jobban szeretsz és aki elhiteti veled, hogy ő is így érez irántad. Te képes lennél elhinni, ha valaki mást állítana róla? Ha azt mondanák, csak kihasznál, pedig eddig még csak be sem próbálkozott? Mert Summer még nem kért tőle semmit, mindig Lou adta a dolgokat.
Grace jót akart, azonban ez nem mindig sül el jól, ahogy nála sem sikerült. De még nincs minden veszve, hiszen még jó pár részen keresztül olvashatjátok a történetüket. :)
Köszönöm, örülök, hogy fantasztikusnak tartod és annak is, hogy tetszik. Sietek a következővel, szerintem elég izgalmas jeleneteket tartalmaz majd <333
Millio puszi Xx köszönöm, hogy írtál <333
Drága Diocskám!
VálaszTörlésHuu! Ez volt aztán az izzasztó rész. Louis nem érti meg Grace-t, pedig ő csak segíteni akar neki.
Beigazolódott az elméletem, miszerint Louis azért nem fog hallgatni Grace-re, mert beképzelt. Ez nagyon szomorú, de én még mindig azért szurkolok, hogy megváltozzon, és egy kedves, egy mindig kedves sráccá váljon.
Bár ránézésre Grace és Louis nem igazán illenek össze, mivel Grace egy szókimondó, kedves, határozott egyéniség, míg Louis egy beképzelt, néha aranyos, de tuskó ember eddig.
Remélem, majd valamennyire megváltozik a jelleme. Nagyon várom a folytatást.
Milliószor ölel Kathy Xx
Drága Kathym!
TörlésIzzasztó? Ugye nem szó szerint? :') Igazad van, Louis nem érti meg Gracet, és ez azért, van, mert minden aprócska változás ellenére, ő még mindig ugyanaz a beképzelt és bunkó srác, aki volt. Az emberek nem változnak meg ilyen könnyen, ez így nem lenne valósághű. Szurkolj nyugodtan, hiszen még van hátra jó pár rész, és ezalatt még minden megtörténhet. Nem illenek össze? Nos, lehet, hogy igazad van, de azért remélem azt is, hogy ez másképp lesz, hogy meggondolod még magad ezzel az állítással kapcsolatban.
Millio puszi Xx köszönöm, hogy írtál, nagyon szeretlek <333
Egyetlen, gonosz szerecsendio nénim!<3
VálaszTörlésKomolyan itt hagyod abba? Na ne már! Azonnal követelem a következő fejezetet, olyan mérges vagyok rád, argh! Mondtam, hogy vissza fogod kapni, és betartom az ígéretemet, teee!<3 Tetszett a fejezet, Louis túl naiv, bekaphatja igazából! Következőt kérek!
Sajnálom a kevésbé komoly hangvételű kommentáromért.:(<3
Ölel,
egy dioner.
Drága Diamia!
TörlésIgen, komolyan itt hagytam abba, mert hát muszáj volt, sajnos én ilyen gonosz vagyok :$ A következő fejezet szerdán jön, bár neked már válaszoltam pár kérdésre, de azért így is meglepi lesz szerintem, mert ez pont nem került szóba, furcsálltam is. Ne legyél mérges, tudom, hogy ezt még ezerszer visszakapom, de állok elébe <333 Sajnos Lou nem fogja bekapni, addig nem ér fel neki és tudtommal te nem rendelkezel ilyen dologgal, vagy mégis? o.O
Nekem tetszett ez a hangvétel, sose sajnáld :) <3
Millio puszi Xx
egy Brunwiner :$
Drága, eszméletlen, lélegzetelállító szerecsendiom!
VálaszTörlésTe jó ég, asdfhdsa, hogy én már mennyire vártam ezt a fejezetet, de most elérted, hogy még ennél is jobban várjam a következőt! Egyszerűen hihetetlen, ami itt folyik, igazából reméltem, hogy Grace jól dönt, és elmondja, ami tud Louis-nak, akitől valami ilyesmi reakciót is vártam, de nem pontosan ennyire durvát. Megértem, amiért ennyire kiakadt, szerintem ez valamennyire annak is az oka, hogy nem bízik Summer-ben, könnyű megingatni. Viszont iszonyatosan undorító dolog volt, amit mondott Grace-nek, mármint ezzel megbántotta, amiért haragszom rá. És szegény Grace... basszus, nincs könnyű dolga, pláne nem, hogy szereti is Louis-t! Ah, de pont ezér tökéletes itt minden, imádom, imádlak, soha nem hagyd abba az írást! Tehetséges vagy! <333333333
Sok-sok puszi & ölelés, Azy
Drága, édes, kedves, szeretni való Azym!
TörlésEnnyire vártad? Ennek nagyon örülök, ahogy annak is, hogy a következő is érdekel. Próbálok mindig belecsempészni valamit a fejezetekbe, valami újat és szerintem a következő mindenkit meg fog lepni. Már alig bírom kivárni a szerdát, de sajnos addig még kettőt kell aludni.
Grace határozottan jól döntött és bár a jó döntések nem mindig fájdalommentesek -a hogy az ő esetében sem- szerintem megérte. Megérted? Huh, megkönnyebbültem, már azt hittem mindenki el fogja ítélni és bár tényleg gerinctelen dolog volt, amit a lány fejéhez vágott, még van esélye arra, hogy megbánja és kijavítsa a bűneit. Hiszen sosem késő megváltozni, és bármennyire is nehéz, nem lehetetlen. Gracenek nincs könnyű dolga, és Summer miatt jó ideig nem is lesz, de erős lány. Túl fogja élni!
Köszönöm szépen a dicsérő szavakat <33
Millio puszi Xx és te is eszméletlenül tehetséges vagy, ezt sose feledd! :) <33 szeretlek <333