A gyönyörű fejléc Azy érdeme, minden más, amit ezen a blogon látsz az én munkám. Kérlek ne lopd, és ha lehet, ne becsméreld!

2014. június 25., szerda

~nyolcadik~ Bakancslista

Sziasztok :)
A mostani rész, mint azt már mondtam az előzőnél, az egyik kedvencem, ennek ellenére nem volt időm normálisan átolvasni (ma, hazafelé az autós tanfolyamról, a villamoson javítgattam bele, de telefonnal nem is olyan egyszerű, mint elsőre hangzik). Szóval, kérlek nézzétek el az esetleges helyesírási vagy fogalmazásbeli hibákat.
Szeretném megköszönni nektek azt, hogy itt vagyok, no meg a kedves szavakat, amit az előző fejezet alatt hagytatok. Nagyon szeretlek titeket <333
Millio puszi Xx Jó olvasást! :)
#HARRY
   Az egész napos horgászás után el sem tudtam képzelni pihentetőbb elfoglaltságot Mrs. Berry ínycsiklandozó ebédjének elfogyasztásánál, arról nem is beszélve, hogy a lányok igazán kitettek magukért, s fergetegessé varázsolták a hangulatot. Így nem csoda, hogy fájó hassal álltam fel a fából készült székről, hogy a mosogatóba pakoljam a zsíros tányérom, amit illedelmesen el is mosogattam. Fejem a falon pihenő, kör alakú óra felé fordítottam, mely pontosan tizenkettőt mutatott, s ez egyet jelentett az egyik kedvenc sorozatom kezdetével, amire csupán tegnap találtam rá egy unalmas pillanatomban. Mosolyogva sétáltam át a nappaliba, de a megszokott letisztult, ámbár könyvekkel zsúfolt helyiség helyett egy egészen más látvány fogadott. Elhúzott szájjal vettem tudomásul, hogy az egész szoba tele lett dobozokkal, zsákokkal és ócska tárgyakkal, amiket nagy valószínűséggel a padlásról pakolhattak ki. Az idő egyre csak ketyegett, s ha nem szerettem volna lekésni – márpedig nem akartam – a soron következő epizódot, akkor gyorsan kellett cselekednem. Heves és óvatlan mozdulatokkal dobáltam arrébb a kanapén heverő holmikat, amikor is egy tompa puffanásra lettem figyelmes. Tekintetem a földre szegeztem, ahol egy aprócska, vonalas füzet hevert, mely egy véletlenszerű oldalon nyílt ketté, ezzel elém tárva titkolt tartalmát. Eleinte nem állt szándékomban belelesni, de amikor felfedeztem bennük Melissa jellegzetesen kacskaringós K betűit, melyek leginkább egy nagy E-re emlékeztették az embert, egyszerűen képtelen voltam nem a sorok közé pillantani.
   Az első oldalra egy különleges lista tíz pontját vésték, ezzel a címmel: Amit még halálom előtt biztosan valóra váltok. Izgatottan böngésztem végig a jegyzeteket, miközben a fejemben egyfolytában különböző ötletek keringtek a megvalósításukat illetően. Hirtelen már nem is érdekelt az a hülye szappanopera, így megfeledkezve Samantha és Emilió szerelmi életéről, megpróbáltam a sajátomra koncentrálni.
   Körülbelül délután két óra lehetett, mire összeszedtem minden szükséges holmit, melyek segítségével egy felejthetetlen napot szerettem volna szerezni Melnek. Mindkét tenyerem felületét gyöngyöző verejtékcseppek sokasága lepte el, jelezvén izgatottságom hatalmasságát, mely nagyobb volt magánál a Mont Everest-nél is. Egy részem rettegett attól, hogy a padláson szorgoskodó lány nem fog eljönni velem egyik helyszínre sem, s ami még rosszabb, hogy esetleg megharagszik rám, amiért beleolvastam a személyes dolgaiba. Lassú, lomha léptekkel közeledtem a legfelső szint felé, de félúton kénytelen voltam visszafordulni, mert annyira elbizonytalanodtam, hogy kis híján leszédültem a lépcsőről. Szedd már össze magad! Ha ez bejön, akkor biztosan beléd szeret. Biztatott egy belső hang, ami addig mondta a magáét, amíg be nem adtam a derekamat. Immáron sietősen, egyszerre két fokot átugorva másztam fel a padlásra, ahol Tina és Melissa az elrendezésről folytattak heves eszmecserét.
- Sziasztok. Beszélhetnénk? – lazán nekidőltem a fából készült falnak, miközben kezeimet a zsebeim mélyére száműztem. Mind a ketten értetlen arckifejezések sokaságával ajándékozták meg szerény személyem, mire vettem egy mély lélegzetet és Melissa alakja felé intettem kócos fejemmel. – Négyszemközt – haraptam be az alsó ajkam, mire habozva bár, de beleegyezett bátortalan kérésembe.
- Öhm… persze. Mit szeretnél? – kérdezte, amikor elhagytuk a padlás légterét és végre valahára kettesben lehettünk a családi ház egyik folyosóján. Éreztem, ahogy jégszín szemei lyukat égettek a homlokomba, ahogyan azt is, hogy az arcomon végigfolyt egy kósza verejtékcsepp. Az egész olyan volt, mintha a hőmérséklet megkétszerezte volna önmagát, szimplán azért, hogy idegességemben elrontsam az egyetlen lehetőségemet arra, hogy a közelemben tudhassam az előttem ácsorgó lányt. Mióta felkeltem az ágyból, alig láttam, és ha mégis esélyem nyílt beszélni vele pár mondatot, akkor felbukkant Tina. Az a lány olyan volt, mint egy levakarhatatlan bogár, mely ráragadt életem szélvédőjére. Halványlila gőzöm sem volt, mit talált olyan érdekesnek esetlen személyemben.
- Eljönnél velem egy kis kirándulásra? – böktem ki végül, s mintha bizonytalan mimikáim visszaköszöntek volna Mel arcának gyönyörű vonásain – akár egy üveg, tükröződő felületén, mely bár kissé eltorzította a valóságot, azért mégis képes volt élethű képet vetíteni az emberek szemei elé. Ujjamat tördelve tartottam a szemkontaktust, hiszen attól féltem, ha kimutatnám neki az igazi érzelmeimet, akkor képes lenne eltiporni. Persze tisztában voltam vele, hogy erre igencsak csekély volt az esély, s természetnél fogva lehetetlen, de mintha régebben már ért volna szerelmi csalódás; a zsigereimben éreztem a vesztem, melynek vészjósló szele átjárta a folyosó fülledt levegőjét. Pont olyan volt, mint amikor az ember kiszállt a meleg fürdőkádból és teste önkénytelenül beleborzongott a hirtelen jött hidegbe.
- Szívesen mennék, de nem hagyhatom itt Tinát a munka közepén – arcomon megjelent egy halovány mosoly, amikor szemeim látképe elé vetült Mel szorongó alakja, hiszen szemmel láthatóan csatalábon állt önnön személyével. Arca eltorzult, minta magával kiabált volna s épp érveket és ellenérveket sorolt volna fel az általam kínált programmal kapcsolatban.
- Kérlek, ígérem, nem fogod megbánni. Hát van szíved visszautasítani egy haldoklót? – kezeimet szorosan a szívemre szegeztem, s lebiggyesztett ajkaimmal próbáltam átbillenteni benne azt a bizonyos mérleget, mely egyfolytában köztem és a maradás között egyensúlyozgatott. Melissa megforgatta a szemgolyóit, de bármennyire is igyekezett határozott arcot vágni, nem sikerült megtévesztenie. Túl jól ismertem ahhoz, hogy kijátsszon, hiszen mióta csak az eszemet tudtam, elvesztem lénye útvesztőjében. Őt figyeltem, amikor a könyvesboltban olvasott, amikor a Berry házaspárnak segített a ház körüli munkákban, amikor belefeledkezett apró, jellegzetessé vált mozdulataiba, amikről talán nem is tudott.
- Már nem is vagy életveszélyes állapotban. Bár ha megtudja, hogy miattad hagyom itt – mutatott a padlás irányába, ezzel Tina felé bökve ujjaival -, garantáltan kicsinál – kuncogott hangosan, így semmi kétségem sem volt felőle, hogy elképzelte, ahogy a kissé agresszív barátunk a torkomnak ugrik, amiért kihagytuk a buliból. De abban a pillanatban ez volt, ami a legkevésbé izgatott. Nem érdekelt más, csak hogy igent mondjon, nem érdekelt más csak Ő. Úgy éreztem magam, mint egy bolond szerelmes tini, aki először kóstolgatja a szerelem vattacukorra emlékeztető, édes ízét, vagy először bontogatja szárnyait a rózsaszín fellegekben. Bár, ha jobban belegondolok; mindez tényleg ismeretlen volt a számomra, hiszen az életemről szóló krónikát visszadobta a kiadó, s egy teljesen újba kellett belekezdenem.
- Akkor ne mondd el neki. Gyere! – megragadva kezét, időt sem adtam neki az ellenkezésre, s bár lehet, hogy csupán csak a sokk hatására, de engedelmesen követte mozdulataimat, melyek a kijárat felé siettek. Az utcán eleinte néma csöndbe burkolózva ballagtunk egymás mellett, miközben összekulcsolt ujjainkat bámultam, ami Melissának is hamar feltűnt, így kiszabadította tenyerét édes fogságomból. Csalódottan pásztáztam az utcatáblákat, hiszen még nem ismertem a város egészét, viszont Mr. Berry készségesen felvilágosított az előző órában arról, mit hol találok meg. Bringen street; olvastam le a különös elnevezésű feliratot, majd jobbra fordulva, folytattuk monoton lépteinket.
- Hova megyünk? Mintha ezt elfelejtetted volna közölni velem – forgatta meg szemeit, miközben szorosan összefonta a kezeit a mellei alatt, hogy még véletlenül se érhessenek össze az ujjaink. Hazudtam volna, ha azt mondtam volna, hogy abban a pillanatban nem bántott a viselkedése, de egyszerűen nem tudtam mit tenni ellene, így csak a remény maradt számomra. Bíztam benne, hogy a nap végére megváltozik a modora, s főként az irányomba generált hűvös érzelmei. Valamiért a múltkori könyvesbolti incidens óta - amikor a karjaimban tarthattam pár röpke másodpercig -, egy áttörhetetlen falat emelt maga köré.
- Meglepetés. Csukd be a szemeidet – mivel nem akartam, hogy a rögtönzött ötletem miatt elessen egy kavicsban vagy egy kisebb gallyban, kénytelen voltam megfogni a kezeit, amit szerencsére ezúttal nem rántott ki a tenyeremből. Ujjaim azon nyomban bizseregni kezdtek, s legszívesebben nonfiguratív ábrákat rajzolgattam volna a bőrére, de nem mehettem túl messzire. Sétálás közben halk instrukciókkal halmoztam el az irányt illetően, elmondtam neki, mikor mekkorát kell lépnie, hol forduljon a megfelelő irányba, és azt is, amikor átkéltünk egy útkereszteződésen, melynek szélén ott díszelgett egy jókora padka. - Tá dám – szemei úgy pattantak szét, mintha ezer éve nem látta volna a nap tündöklő sugarait, melyek után már a kezdetek óta sóvárgott.
- Uram Isten. Egy tetováló szalon? – kezeit a szája elé kapta, mint aki képtelen volt elhinni, amit a saját szemei mutattak neki. A masszív épület kőporos falán hatalmas fekete betűk hirdették a kínálatot, az arra kíváncsi polgárok számára. Mel kissé megtántorodott a felismeréstől, s amikor felém fordította kikerekedett szemeit, mintha félelmet véltem volna felfedezni bennük. Fogalmam sem volt mitől parázhatott így be, amikor tisztán emlékeztem a szavaira, melyeket egy kék tollal hagyott a hófehér papíron. Második pont, tetoválást csináltatni az egyik testrészemre.
- Hát, igazából csak henna, mivel nem szerettem volna, hogy megbánj egy hirtelen felindulásból meghozott döntést, de ez több hétig a bőrödön marad – karjaimmal a bejárat felé tereltem, óvatosan mégis határozottan, hogy még csak ideje se lehessen a megfutamodásra. Hisz ez volt az egyik álma, amit nem adhatott fel csupán egy kósza érzet miatt. Bár nem emlékeztem a régi életemre, valami azt suttogta, hogy szántam azokat az embereket, akik feladták a vágyaikat az első szembe szökő akadály okán. Hiszen ha nem lett volna nehéz felérni a csúcsra, akkor a magaslat sem lett volna olyan szemet gyönyörködtető. Mindenért meg kell szenvedni, hisz csak a nehéz munkának van igazán finom gyümölcse, s mi lehetett volna nehezebb annál, amikor szembenézel saját félelmeid démonjaival? - Szóval, milyen ábrát szeretnél? – mutattam körbe a falra akasztgatott, bekeretezett képek tömkelegén, melyeken különböző betűtípusokkal írt szövegek és művészi alakzatok pihentek.
- Egy olyan madarat, ami a mellkasodon is van – kék szemeit lesütötte, s halvány pír lepte el arccsontjait, amikor végül kibökte a válaszát. Már az első nap felfedeztem magamon az apró madarakat, melyek egymás felé repültek, pontosan a szívem felett és azzal szemben. S az igazat megvallva ezek voltak a legszebbek és a legértelmesebbek, hisz rengeteg felesleges dolgot varrattam magamra egykoron. Hogy megbántam-e? Igen, és épp ezért szerettem volna megóvni Melissát egy hasonlóan keserédes érzelem kavalkádjától. A henna lekopik, míg az én testemet öröké megbélyegezte a fekete tinta – ezzel megmásíthatatlanná téve egykori döntéseimet.
- Miért pont azt? – tényleg kíváncsi voltam a válaszára, így egész testemmel az irányába fordultam, miközben a tetováló-művészre várakoztunk, aki – miután elárultuk neki kérésünket – épp a hátsó szobában rajzolt fel egy skiccet, mely tökéletes mása lesz a bőrömön viselt állatoknak.
- Mert a madarak a szabadságot szimbolizálják, és én még sosem voltam ilyen szabad – fogalmam sem volt, miért lettem csalódott a kiejtett szavak hallatán. Talán arra vártam, hogy az okai között én is szerepelni fogok. Igen, határozottan ez volt a problémám. - A csuklómra – mutatott az említett testrészére, melyet a szakállas férfi felé mutatott, aki azon nyomban elkezdte a minta megrajzolását. A szobán úrrá lett egy gyógynövény-illatvilág, ami a zöld trutymóból származott, melynek hideg érintésébe Mel bele is borzongott. Mindenesetre, csillogó szemekkel figyelte a férfi mozdulatait, melyek lassan egy ismerős képpé által össze. Csupán negyed órába tellett, majd még húsz percbe a végleges forma, aminek felületéről lepattogzott a megszáradt, leheletvékony paszta.
- Rajtad sokkal szebben mutat – ujjbegyeimmel végigsimítottam a madár szárnyain, melyek Mel puha bőrére vésődött világosbarna vonalakból álltak. Ajkamat beszívva, megnyaltam szám rózsaszín felületét, s kisfiús zavaromban még a hajamba is beletúrtam.
- Köszönöm. Tényleg nem bántam meg – csak figyeltem őt, ahogy engem bámult, aztán még inkább ledermedtem, amikor megszüntette a köztünk lévő, csekély távolságot. Behunytam szemeimet, mohón várva a pillanatot, amikor ajkai elérik az enyémeket, de helyette valami egészen más történt. Karjaival magához vont és megölelt, ami bár nem volt olyan intim, mint szerettem volna, mégis képes volt kellemes érzésével megmelengetni a szívem.
- Ne olyan sietősen – kaptam keze után, amikor a kijárat felé indult, hogy aztán visszatérve a Berry család házába, elújságolhassa legjobb barátnőjének a kis kalandját. - Ez még csak a kezdet. Add a kezed – amint elengedtem, tenyeremet az égnek szegeztem, hogy önszántából vállalkozzon a folytatásra, és ne tűnjön úgy, mintha én erőltettem volna rá. Gondolataim a Bakancslistája különböző pontjai körül forogtak, amiből kettő már valóra is vált; az előbbi tetoválós és az utolsó, ami így szólt: Tizedik pont, eljutni Londonba. Tekintve, hogy ott talált rám, ezt egyedül is el tudta intézni. A tetováló szalontól pusztán kétsaroknyira volt a helyi kisbolt, így nagyon hamar megérkeztünk a következő állomáshoz.
- Mit keresünk Milly Mama boltja előtt? Komolyan vásárolgatni akarsz? – kíváncsian húzta fel szemöldökeit, mire heves ellenkezésbe kezdem, így göndör tincseim közül pár önkénytelenül is a szemeim elé hullott. Bár olykor igen idegesítő volt ez a hatalmas izé a fejem tetején, határozottan ezt szerettem magamban a leginkább.
- Nem. Vásárolni fogunk. Méghozzá nem is akárhogyan. Bújj bele ebbe! – táskámból elővettem egy rózsaszín parókát, amit a kezébe nyomtam, ezt követően pedig én is a fejemre húztam egy zöld afro-koronát. Úgy néztünk ki, mint két diliházból szökött elvetemült bolond, de valamiért nem tudott érdekelni, hiszen mind a ketten feltörő jókedvvel mulattunk a másik kinézetén. Ötödik pont, álruhában vásárolni, egy helyi boltban.
- Nem akarom tudni, honnan szerezted ezt a parókát – lökött oldalba, amikor átléptük a kis helyiség küszöbét. Ahogy kinyílt az ajtó, egy lágy dallam ütötte meg a füleinket, közvetlenül a fejünk felől. Tekintetem a hang irányába fordítottam, így szemeim látképe elé tárult egy delfines harangjáték, mely megcsillant a nap beszűrődő fénysugarainak kereszttüzében.
- Jobb is. Ha nem tudod, nem csukhatnak le bűnrészesség vádjával – kacsintottam, majd levettem egy csomag gumicukrot a mellettünk lévő polcról. Ahhoz képest, amit el lehetett várni egy ilyen kisvárosi bolttól, elég nagy volt a választék, és igazán nehezemre esett, hogy a zsebemben szorongatott tíz fontot ne költsem el azon nyomban, pedig még volt pár helyszín, ahol szükségem lehetett rá. - Nyugi, csak vicceltem – karjaimat átdobtam a vállán, amikor leemelt egy szelet csoki bevonatos nápolyit a jobb oldali szekrények egyikéről. Mosolygós arccal álltunk be a sorba, hogy aztán álneveink elmormolása után, hangos nevetésünk közepette lépjünk ki az épületből.
- Ez eszméletlen volt. Mi a következő? – arcára ráragadt egy levakarhatatlan vigyor, ahogy örömében pörgött egyet, ezzel láthatóvá téve combjának alsó részét, miről felemelkedett a szoknyája. Olyan gyönyörű volt, hogy nem találtam rá szavakat, és legszívesebben a karjaimba zártam volna. Vicces, hogy ilyeneken törtem a fejem, miközben tisztában voltam vele, hogy az idő nem állandó. Előbb vagy utóbb mind a kettőnknek el kell majd hagynia ezt a helyet, hiszem várnak ránk valahol egészen máshol. Ő ide menekült a szabályok elől, melyek gúzsba kötötték az otthonában, míg engem az elmém fogsága zárt Crawley városába. Egy részem utálta már magát a gondolatot, hogy egyszer újra emlékezni kezdek majd. Hisz mi értelme volt az emlékeknek, ha a jövőben már egyet sem oszthatok majd meg vele? Csak egy dolog lebegett előttem, ami fontosabb volt mindennél; a jelen. Élj a mának! S én elhatároztam, hogy pontosan ezt fogom tenni.
- Ki mondta, hogy lesz következő? – ráncoltam össze a homlokom, mire elhúzta a száját és alig észrevehetően beleharapott az ajkába, mintha ezzel akarta volna visszatartani, előtörni készülő megjegyzéseit. Semmi kétség, hogy csalódott volt. - Na jó, a hatos számú jön.
- Hatos számú? – most rajtam volt a sor, hogy beszívjam számat, de éreztem, hogy túl késő volt, hiszen már elszóltam magam. Arra pedig még én sem voltam képes, hogy az idő kerekével játszadozva, könnyűszerrel visszapörgessem azt. Nem tudtam megmásítani kiejtett szavaimat, melyek leleplező csapást mértek az alakomra, s fejemnek szegezték a végzet pengeéles bárdját.
- Megosztani az emberekkel egy versem – nem akartam hazudni, így egy hatalmas nyelést követően elismételtem neki a lapon olvasottakat. Ez tűnt a legnehezebb feladatnak, hiszen még sosem láttam egyetlen versét sem, de az alatt a csekély százhúsz perc alatt, míg előkészítettem mindent, rábukkantam egyre ugyanabban a füzetben, amiben a listájára is.
- Te.. te elolvastad? Hogy merted? Nem volt hozzá semmi jogod - förmedt rám, arca először vörösödött el a méreg miatt, miközben mutatóujjával erőtlen ütéseket mért mellkasom közepére. Úgy köpte a szavakat, mintha a legrosszabb ellensége lettem volna, pedig már kezdtem abban reménykedni, hogy sikerült összetörnöm a maga köré emelt plexi falat.
- Véletlen volt, oké? Ne kapd fel ennyire a vizet, inkább nézz fel oda – zavarodottságát képtelen volt leplezni, amikor védekezően magam elé emeltem a karjaimat, s kezeimmel a buszmegálló felett található plakátra mutattam, melyen ott díszelgett pár költői sor, amiket a velem szemben álló lány alkotott egy unalmas pillanatában.

„Az én szívem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Aki hajlandó, csak halandót
szerethet halhatatlanul.”

- Jézusom. Ezt… ezt mégis hogyan? Csodaszép – arcán legördült egy meghatódott könnycsepp, miközben kezeit ismételten szája elé kapta, s én szorosan magamhoz öleltem. Államat a feje búbjára tettem, és egymás karjaiban figyeltük, ahogy megérkezett a tömegközlekedési eszköz, melynek utasai álmélkodva olvasták az ismeretlen költő sorait.
- Nem csak az én érdemem. Te alkottad meg. Tu es magnifique – suttogtam a fülébe, ezt követően pedig magam felé fordítottam, mert érdekelt a reagálása. A szemébe akartam nézni, mivel ez volt az emberek egyetlen szerve, ami képtelen volt a hazugságok megalkotására. Hetedik pont, megtanulni franciául. Még sohasem beszéltem ezen a nyelven, hiszen ezen a helyen nem kényszerültem rá, így csak remélni mertem, hogy helyesen ejtettem ki a gyermeteg bókomat.
- Hogy mondtad? Ez francia volt, igaz? Mit jelent? – úgy törtek fel belőle a kérdések, mint egy megállíthatatlan vízözön folyama, mely végre valahára áttörte az elé állított védgátat. Egyszerűen nem hagyott szóhoz jutni, így jobb ötlet híján fejem fel- s lemozgatásával adtam tudtára, hogy jó úton haladt az activity feladvány megoldásában.
- Gyönyörű vagy, és komolyan is gondolom – ujjaimmal a füle mögé tűrtem egy ébenfekete tincset, amitől hevesebben kezdett verni a mellkasom mögött dübörgő szívem. Ajkaimat résnyire nyitottam, ahogyan Mel becsukta a tenger vizére emlékeztető íriszeit. Magamban lassan számoltam vissza, ahogy hüvelyujjam felületével megcirógattam az arcát. Három. A távolság pár milliméternyire csökkent közöttünk. Kettő. A szívem kihagyott egy feleslegesnek vélt ütemet, miközben még levegőt is elfelejtettem venni. Egy. Ajkaimat szorosan az övére tapasztottam, s ő viszonozva falta puha számat. Kezemmel végigsimítottam a felkarján, ezzel közelebb préselődve reszketeg alakjához, mely alig észrevehetően libabőrbe borult.
- Nem is tudom, mit mondhatnék – arcát a nyakamba temette, mire megsimogattam selymes haját, és ezt a folyamatot addig ismételgettem, amíg teste abba nem hagyta a felesleges mozgását, vagyis amíg ki nem űztem lelkéből a kételyek okozta remegést. Talán csöppet összezavartam a meggondolatlan tettemmel, de eszembe sem jutott, hogy engedni fogja. Azt hittem, el fog lökni magától és bunkómód felpofoz, amiért átléptem a személyes szférájának előre leszögezett határait. De úgy látszik, azon személyek egyikévé lettem, akik rendelkeztek útlevéllel.
- Nem kell semmit sem mondanod, na, gyere gyorsan, mielőtt kifutunk az időből – nem hazudtam, tényleg komolyan gondoltam a szavaimat. Hisz mi értelme lett volna kicsikarni belőle egy szerelmi vallomást, ha azt még magának sem akarta bevallani?! Kissé bátrabban kaptam tenyere után, ami szinte belesimult az enyémbe, így rövid időn belül összekulcsolódtak az ujjaink, pont úgy, ahogy a bonyolult kirakósok darabkái.
   Az idő jócskán elszaladt felettünk, mire hazaértünk, de Mr. Berry-nek köszönhetően senki sem tartózkodott a családi házban, annak ellenére sem, hogy kezdett alkonyodni. Hálát adtam az égnek, hogy egy ilyen kedves házaspár talált rám, amikor elvesztem az élet adta akadályok sűrűjében. Nekik köszönhetően kaptam egy teljesen új családot, olyan embereket, akik feltétel nélkül mellém álltak, mindannak ellenére, hogy még mindig egy idegen voltam a számukra. Mel és én felsétáltunk a padlásszobába, ahol már egyetlen porszem sem garázdálkodott, majd egy szájra puszi után megkértem arra, hogy maradjon nyugton és egy tapodtat se mozduljon az ablak mellől.
- Te bolond vagy – kiáltott ki a fából készült nyílászáró függönye mögül, amikor térdre ereszkedve, fejet hajtottam szépsége előtt.
- De csitt, mi fény nyilall az ablakon?/Ez itt Kelet és Júlia a napja/Kelj, szép Nap, és az irigy holdat öld meg,/Mely már beteg a bútól sápadoz – olykor meg-megakadoztam a szövegben, hiszen annyira izgultam, hogy attól rettegtem belesülök a színi előadásomban. Azonban Melissa arcából ítélve felismerte a soraimat, melyek az egyik kedvenc drámájából származtak, annak is egy számára kedves jelenetéből. Negyedik pont, Rómeó és Júlia erkély-jelenetének eljátszása.
- Ó Romeo, miért vagy te Romeo/Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el/S ha nem teszed meg, esküdj kedvesemmé/És nem leszek Capulet én se többé/ Csak neved ellenségem, csak az/Te önmagad vagy, és nem Montague! se kéz, se láb/se kar, se arc, se más efféle része/Az embernek. Ó, hát légy Te más név!/Mi is a név? Mit rózsának hivunk mi,/Bárhogy nevezzük, éppoly illatos – nevetnem kellett utolsó szavain, hiszen különös párhuzamban volt az életünkkel. Ahogy Júliának sem pusztán csak a név számított, úgy Melissa is csupán önnön magamért kedvelt, hiszen egyikünk sem volt tisztában azzal, hogy hívtak valójában. Lehettem volna akárki; Emett, Adam, Sam, Tom vagy Michael. Nem voltam én senki, vagy talán épp senki fia voltam. Egy szerencsétlen vándor, ki végre haza talált. Hisz az otthon ott volt, ahol szerettek, s ahol viszont szerethettél.
- Gyere karomba Júliám, hisz még van pár meglepetés a tarsolyomban – nevettem el magam, mire kíváncsi feje el is tűnt az ablakból, s a következő pillanatban a bejáraton keresztül rohant az udvarra, egyenesen felém. Hangos trappolása megütötte a füleimet, mire lélegzetvisszafojtva vártam, hogy ismét megpillanthassam a szürkés egyberuhába bújtatott alakját.
- Rohanok Rómeó, futok karjaidba – kiabálta, s oly erővel támadt nekem, hogy sikeresen a mélybe rántott. Egész testsúlyával neki szorított a puhának egyáltalán nem nevezhető fűnek, mire összepréselt ajkaimat elhagyta egy halk nyögés, hiszen tüdőmből kiszállt minden benne tartott oxigénkeverék. Mel azon nyomban sajnálkozni kezdett, és már azon volt, hogy legurul rólam, amikor hatalmas karjaimmal magamhoz láncoltam, ezzel visszatartva a távozás lehetőségétől. Bármennyire is szúrt az oldalam, mindez a gyötrelem eltörpült a boldogság mellett, hiszen a szerelem még a legkeservesebb fájdalmat és édessé tudta varázsolni.
- Azok csak nem könnyek? – miközben ismételten nevetni kezdett, szemeiből a pólómra hullott egy sós csepp, amit lepusziltam az arcáról, mire fejét ma már másodjára fúrta a nyakamba, ezzel elrejtve előlem tündéri szépségét - Még egy pipa – suttogtam, mintha ez a lista csupán a kettőnk titka lett volna. Első pont, addig nevetni, amíg ki nem folyik a könnyem. - Gyere, add a kezed – segítettem fel végül, hiszen kezdtem kifogyni a végtelennek tűnő percekből, melyek a bolondját járatták velem. Még hátra volt három dolog a listáról, és ebből kettőt még napnyugta előtt valóra szerettem volna váltani. Lassú léptekkel közeledtünk a város szélén található mező felé, melyet lombos fák sokasága kerített el a felelőtlen emberek elől, akik saját kényelmük érdekében képesek lettek volna hatalmas kárt tenni a természet eme nagyszerű csodájában.
   Lábaink egy titkos szerkezet felé közeledtek, amit még a délelőtt elején szereltem fel az egyik fa erősebb ágaira, s szerintem ez volt a második legnehezebben kivitelezhető pont a verses plakát után, amit én magam ragasztottam fel a reklámfelületre. A nap már igencsak elmúló félben volt, s a szikrázó fények is meg-megremegtek, akár egy gyertya lángja, melyet megmozgat az ablakon beszökkenő lágy szellő – Áll meg itt! – adtam ki az utasítást, és gyorsan elrohantam a kiszemelt fa mögé, ahol bekapcsoltam az időzítőre állított slagot. Öles léptekkel közeledtem Mel személyéhez, hogy aztán a karjaimba kapva, megpörgethessem a levegőben. A következő másodpercben pedig már el is eredt a rögtönzött eső.
- Ezt nem hiszem el! Esőt varázsoltál a kedvemért? – szájával O alakot formált, mint aki képtelen volt elhinni, amit saját szemeivel látott. A kövér cseppek belepték a testünket, ezzel szorosan ránk préselve a textilből készült ruháinkat. Melissa haja hullámos csomókban ragadt a nyakára és a kulcscsontjára, amit legszívesebben végig csókolgattam volna, de nem ez volt a kívánsága. Harmadik pont, esőben táncolni. Bal kezemet a derekára, jobb kezemet pedig a tenyerére csúsztattam, s a tőlem telhető legprecízebb mozdulatokkal vezettem bele az angolkeringő jellegzetes lépéseinek fortélyaiba. Többször rálépett a lábamra, ahogy én is az övére, de a sok bénázás egyáltalán nem akadályozott meg minket abban, hogy felhőtlenül jól érezzük magunkat.
- Hisz ezt szeretted volna, nem? Hármas pont: esőben táncolni – ismételtem el a fejemben elhangzott felsorolás soron következő pontját, mire közelebb hajolt hozzám és egy lágy, de annál érzelmesebb csókot lehelt ajkaimra. Mégis, ez olyan fájdalmas volt, mintha előre fel akarta volna készíteni magát a búcsúra. Olyan elkeseredett, mintha ki akart volna használni minden egyes percet, ami még megadatott nekünk. Sokat gondolkoztam az utóbbi időben azon, hogy vajon megéri-e egy röpke pillanatig tartó boldogságért megkockáztatni, hogy talán az életed hátra lévő részében boldogtalan leszel az űr miatt, amit a másik hiánya vájt lelkedbe. Vajon megéri-e ez a két hét az elkövetkezendő évekért cserébe? Végül arra jutottam, hogy egy biztos másodpercért is képes lennék feladni több milliárd másikat. S hogy miért nem fordult meg a fejembe az, hogy maradásra bírjam? Egyszerű. Túlságosan fontos volt ahhoz, hogy válaszút elé állítsam. Hisz csak el kellett vele töltenie az embernek pár rövidke órát ahhoz, hogy rájöjjön; számára mindig is a család volt a legfontosabb, és ezen senki és semmi nem változtathatott. Még én sem.
- Akkor a nyolcast is kipipálhatod, mert úgy érzem, most igazán boldog vagyok – félénken lesütötte a szemeit, mintha képtelen lett volna viszonozni felkínált szemkontaktusomat.
- Akkor készen állsz az utolsóra? – törtem meg a ránk telepedett nyomasztó csendességet, mely képes volt kiszívni a mező területéről a benne lévő éltető nedűt, magát az oxigént, melynek keveréke nélkül minden élőlény halálra volt ítélve. Nekem is ezt a sorsot szánták, egy lassú, keserédes véget, ami minden boldog pillanat elmúltával egyre közeledett; megállíthatatlan iramban - Épp idejében végeztünk – néztem az ég felé, melynek világoskék színe egyre inkább hasonlított egy rózsaszín vattacukorra. Már nem volt sok vissza az örökös sötétségig, így gyorsan az egyik legközelebbi fa irányába toltam, és bakot tartottam neki, hogy a lehető legegyszerűbben fel tudjon mászni a lombok árnyékába. Kilencedik pont, a csillagokban gyönyörködni, és megnézni a naplementét egy fa tetejéről - Tartalak.
- Hát nem gyönyörű? – kérdezte, amikor végre én is megérkeztem mellé, s ráhajtva orcáját a vállamra, egymáshoz simulva vizslattuk az eget. Fogalmam sem volt róla, hogy láttam-e már valaha ehhez fogható jelenséget, hogy érdekelt-e egykor az ilyesmi, de abban biztos voltam, hogy ennél szebb befejezést nem is kívánhattam volna. A nap elején azt hittem, hogy a kedvenc sorozatom következő epizódja lesz a történések fénypontja, de most… ennél nem is kívánhattam volna többet.
- Attól függ, te mire gondolsz – pusziltam a hajába, amikor jobb karomat átvetettem a vállán, s tekintetem visszafordítottam a lementőben lévő gömbóriás felé, mely hamarosan eltűnt a horizonton, ezzel utat engedve az ezüstösen ragyogó Holdnak, s csillagainak.
- Köszönöm Jem. Sosem fogom elfelejteni ezt a napot – hangja őszinte hálát sugárzott, amitől minden gond elszállt a testemből. Talán erre az érzésre mondják azt az emberek, hogy a boldogság képes a fellegekbe repíteni. Úgy éreztem magam, mint egy súlytalan asztronauta, aki életében először láthatta meg az űr végtelenségét.
- Ahogyan én sem.
   Fogalmam sincs, meddig meredtünk az óriási égitest egykori helyére. Azzal sem voltam tisztában, hogyan szálltunk le a fa kérges törzséről anélkül, hogy bármelyikünknek kificamodott volna a bokája. Mindössze egyetlen dolgot véltem megrendíthetetlenül valóságosnak és ésszerűnek. A pillanatot, amikor kézen fogva botorkáltunk át a mezőn, s az érzést, ahogy a hideg fuvallatok ellenére is perzselően tüzelt a bőröm, ahol tenyereink felülete összekapcsolódott.

10 megjegyzés:

  1. Drága szerecsendio!

    Azt hiszem a kreativitásoddal senki sem veheti fel a harcot! :D Sem a csodásan egyedi hasonlataiddal, sem pedig az ügyes ötleteiddel. ;) Nagyon aranyosak voltak együtt, Harry annyira édes volt, mint egy reménykedő szerelmes kisfiú, nekem nagyon bejött. :D Élveztem végig olvasni a részedet és izgalommal várom a folytatást, mert úgy érzem most fog jönni még csak a fordulat.

    Pippa <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Pippa!
      Ugyan, szerintem ez nem is olyan nehéz, mármint kreatívkodni a világhálón. Annyira aranyos dolgokat írsz nekem, hogy mindjárt elpirulok, ami a vörös hajammal kimondottan jó párosítás. Mindenesetre nagyon szépen köszönöm, nagyon imádlak! Harry ebben a történetben - legalábbis addig, amíg Jem mögé rejtőzik - ilyen is marad, megpróbál pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, még akkor is ha belül tudja, sejti: nincs sok esélyük a boldog végkimenetelre. A csavarok hamarosan megérkeznek, addig viszont szeretném előkészíteni nekik a történetet, így lesz még romantika bőven <3 A következő rész pedig már kint is van :)
      Millio puszi Xx

      Törlés
  2. Ójaj, ez gyönyörűen csodálatos volt, nagyon nagyon gratulálom! Talán a kedvenc részem, bár nem tudom milyen meglepetéseket tartogatsz még, de az biztos, hogy eddig ez a kedvencem, tök romantikus volt!! Nagyon jó lett, még egyszer gratulálok, és nagyon várom a következőt, remélem az egy hét gyorsan eltelik, és akkor nem sokára újra olvashatom az irományodat! Fantasztikus a történet, meg ahogyan fogalmazol is!! Imádom az írásaidat!!! :)))) ♥ ♡ ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kata!
      Nagyon szépen köszönöm, annyira jól esik, hogy így gondolod. Fogalmam sincs, hogy sikerült ilyen romantikus részt írnom, de Harry kihozta belőlem, és egy kósza ötletből megszületett ez a fejezet. Tartogatok én még pár érdekességet, remélem azok is tetszeni fognak. :) Egyfolytában mosolygok, ahogy a kommentárodat olvasom, nem tudom, hogyan érdekeltem ki, hogy mindig itt vagy, de köszönöm, köszönöm és köszönöm <3 Imádlak <3
      Millio puszi Xx

      Törlés
  3. Drága, édes, eszméletlen és iszonyú tehetséges szerecsendiom!

    A kedvenc részem lett, de tényleg. Ez az egész annyira édes és cuki, és ezek a szavak még meg sem közelítik azt, hogy Harry milyen egy imádnivaló személyiség. Bevallom, miközben olvastam arra gondoltam, hogy ááá, nekem is kell egy ilyen valaki. Aki - egy kis segítséggel ugyan, - de tudja, hogy mi jár a fejemben, segít megvalósítani az álmaimat. És Harry most pont ezt tette, úgyhogy teljesen kikészültem tőle, de komolyan. Imádlak, amiért egy ilyen hihetetlen részt írtál meg, végig mosolyogtam, és borzasztóan imádtam, ahogyan Téged is! <33333333333333

    Millió puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, kedves, aranyos és pótolhatatlan Azmy!
      Nagyon örülök, hogy ez lett a kedvenc részed, mert én is nagyon imádom. Harry - legalábbis ebben a történetben - nagyon rózsaszín és cukorfalat egyéniséggé vált, de emellett nem szabad elfelejteni, hogy van egy vad és féktelen énje is, ami még nem tört a felszínre. Viszont ha előtörnek az emlékek, ez a két ember összekeveredik majd... Remélem te is megtalálod majd a saját "Jemedet", aki tudni fogja mit gondolsz és aki feltétel nélkül szeret majd! Köszönöm, hogy itt vagy, hogy támogatsz és hogy olvasod, amit írok <33333 Nagyon szeretlek <33333
      Millio puszi Xx

      Törlés
  4. Avecc!!

    Először is sajnálom,hogy ilyen későn írok.Másodszor pedig nem találok szavakat a rész leírására.Örülök,hogy belátást nyertünk főszereplőnk legféltettebb vágyiba és hogy megismerhettem ahogy valóra válnak.Eszméletlen édes dolog a kivitelezés.Minél többet olvasok bakancslistás történetet annál inkább elgondolkozom azon,hogy én is írok egyet.Szerintem a történet egyik legjobb része lett,így hogy még nem ismerhettük meg a végét.És sokadszorra is elmondom,hogy nagyon szeretem ahogy írsz,fogalmazol.

    xoLucy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lucy!
      Semmi baj, egyáltalán nem haragszom, amiért csak most volt időd írni és olvasni. Hiszen nyár van, pihenés, nyaralások... egyáltalán nem ez az első. Örülök, hogy tetszett ez a rész, hogy ezáltal sikerült jobban megismerned Melissát, mert részben ezt szerettem volna. Nekem személy szerint nincs semmiféle bakancslistám, de a barátnőm tegnap linkelt egy oldalt, aminek a listáját ki fogjuk nyomtatni és szépen lassan valóra váltjuk. Ha érdekel szívesen belinkelem: http://starity.hu/magazin/50466-100-dolog-amit-meg-kell-tennunk-eletunk-soran/#ixzz37HtGMccX
      Szerintem is ez lesz a történet egyik legjobb része, de azért reménykedem benne, hogy a többi is elér egy bizonyos színvonalat. Köszönöm,köszönöm és köszönöm <3 Nagyon szeretlek *-*
      Millio puszi Xx

      Törlés
  5. Drága szerecsendio!
    Annyira nagyon sajnálom, hogy ennyire nagyon elmaradtam a kommentírással (most jöttünk haza két és fél hetes nyaralásból, előtte meg internet nélküli nagyszüleimnél voltam - pontosabban internet volt, csak nem engedtek hozzáférni öt percnél több ideig) de most igyekszem bepótolni, remélem nem haragszol.:)
    Nos a részhez visszatérve: imádtam! Annyira nagyon aranyos, hogy majd megzabáltam őket! Imádom Harry karakterét, hogy nem boxoló, kitetovált, piercinges, lányokat megerőszakoló figura, hanem kedves, és aranyos és szerelmes*-* És ez a bakancslistás ötlet*-. És persze Melissát is nagyon nagyon szeretem:) Ezért érdemes listát írni*--* (Bár felmerült a fejemben az a gondolat, hogy Harry ki akarja nyírni Melissát, hogy ilyen gyorsan teljesíti a halála előtti teendőket, de biztos nem vagyok normális xdd.)
    Már olvasom és írom is a következő kommentet, már nagyon várom a folytatást<33
    Puszillak, ölellek<33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Leonám!
      Annyira aranyos tőled, hogy minden egyes rész alatt hagytál egy kommentárt, még annak ellenére is, hogy már réges régen kikerült a folytatás. Igyekszem mindenre válaszolgatni, ahogy csak időm engedi. Nem kell szabadkoznod, amiért nem tudtál kommentálni, mert épp elég, hogy most itt vagy. Az én mamámnál egyébként sincs net, így meg tudom érteni, ha nem tudsz hozzáférni. Remélem jól érezted magad a nyaraláson és felejthetetlen emlékekkel gazdagodtál! :)
      Hahaha, örülök, hogy ennyire tetszett ez a rész, bevallom az egyik kedvencem ebben a történetben. Igazán kiadtam magamból minden nem létező romantikusságom. Reméltem, hogy lesz, aki értékelni fogja a visszafogott Harrymet, hiszen mér annyira rosszul voltam a sok agresszív karaktertől. Persze, hogy érdemes listát írni, mi is írtunk egyet a barátnőmmel. Nem, Harry nem szeretné megölni Melissát, ő lenne az utolsó, aki képes lenne minderre, de meg kell hagyni, érdekes folytatás lenne. :)
      Millio puszi Xx nagyon nagyon szeretlek <33

      Törlés