Fifth chapter: I don't do this

Sziasztok :)

Most nem húznám sokáig az időtöket, csupán szeretném megköszönni azoknak, akik írtak nekem az előző részhez, mert nagyon jól esett, hogy a zsúfolt perceik közepette rám is szántak néhányat. Remélem ez a rész már jobban el fogja nyerni a tetszéseteket. Summer és Louis szemszög, de feltűnik benne az új jövevény is. 

Millio puszi Xx remélem jól telik a hetetek. Kitartás, mindjárt szünet :) Jó olvasást! <3

„Sose becsüljétek alá a végzet hatalmát, mert amikor a legkevésbé várjuk, a legapróbb dolog beindít egy láncreakciót, ami megváltoztat mindent. Sosem gondoltam volna, hogy egy beképzelt csaj és a hülye hazugságai fenekestül felforgatják majd az életemet, olyan váratlan fordulatokat csempészve bele, amik bár néha fájnak, szívesen átélném őket újra és újra.”

°Louis Tomlinson°

Körülbelül öt perce ültem karba tett kezekkel és bólogattam helyeslően Bill minden feltételére a következő filmmel kapcsolatban. Mivel nem rég volt a bemutatója az előző, szintén eget rengetően nagy kasszasikerű mozimnak, muszáj volt új után kutakodnunk. Pontosabban fogalmazva, Billnek kellett újat keresnie, nekem pedig majd már csak alá kellett írnom a szerződéseket és időben megjelennem a forgatásokon. Mindig is így ment, és miért pont most hagytunk volna fel ezzel a jól bevált módszerrel?

- Nem feküdhetsz le a főszereplő lánnyal. Megértetted? - csak hümmögtem ismét, de amikor eljutott az agyamig a mondanivalójának komolysága, azonnal heves ellenkezésbe kezdtem.

- Tessék? - arcomon megjelent egy ocsmány grimasz, miközben hangszínem pár oktávval magasabb lett. Nem gondolhatta komolyan, hogy majd megálljt parancsolok a kis lurkónak odabent a gatyámban. Soha! - Ezt nem fogadom el. Amúgy sem kell őket sosem kényszerítenem – emeltem fel a kezeimet magam elé, védekezésképpen, de nem hatotta meg.

- Nincs vita! Ez az utolsó feltételem, különben szerezhetsz magadnak másik menedzsert. Meglátjuk ő meddig bírja ki a kicsapongó életedet – szavai fenyegetésként hatottak, hangszíne mégis megmaradt barátinak. Nem tudom hogy csinálta, de sikerült elérnie, hogy elgondolkozzak a dolgokon. Ő volt a legjobb a szakmában, neki köszönhettem mindent, és volt olyan időszak, amikor elválaszthatatlan barátok voltunk.

- Rendben, de inni ihatok? - sóhajtottam egy hatalmasat és érdeklődve szegeztem neki tekintetem. Imádkoztam, hogy igent mondjon, akár egy megszállott függő, egy alkoholista.

- Legyen. Ha már itt tartunk, tetszett a lánynak az étterem? - terelte el a témát a munkáról a magánéletemre, ami ezúttal csöppet sem zavart, sőt. Eszembe juttatta, hogy jó lenne őt újra látni. Talán ma el is hívom egy újabb randira. Már csupán a gondolatra, hogy vele lehetek, a szívem hevesebb ütemben kezdett verni, arcomra pedig felkerült egy levakarhatatlan mosoly.

- Szerintem jól érezte magát. Ma elvinném moziba, mivel nem az erőssége a beszéd, ahogy nekem se – mind a két szemöldöke az egekbe szökött – Ne nézz így rám! Vele nem tudtam beszélgetni.

- Amúgy ki is ez a titokzatos lány? - mosolygott, mint a vadalma. Élvezte, hogy kiszolgáltatott voltam, hogy nem voltam képes lebókolni a csillagokat az égről, ahogy azt általában tettem. Szerintem ez mutatta azt, hogy ő más, hogy ő sokkal többet jelentett puszta prédánál, mivel őt nem csak egy éjszakára akartam.

- Summer Delgado – kacsintottam, mire szemei kikerekedtek, arcára pedig ráfagyott a mosoly, szinte már grimasznak neveztem volna az arckifejezését. Csalódottan bólogatott a fejével, amit ismét nem vettem figyelembe, ahogy azt se, amikor a bemutató napján azt tanácsolta, kerüljem el messziről ezt a csodálatos lányt. Akkor sem volt igaza, most miért lenne? Száját kissé kinyitotta, de felemeltem a kezeimet, hogy ne kezdjen bele, mind a ketten tudtuk, hogy semmi értelme nem lenne - Ha nincs más a filmmel kapcsolatban, akkor én elmegyek. Szia.

Kiléptem Bill irodájának ajtaján, és végigsétáltam a folyosón. Mindenhol színes képek díszítették a falakat, vidámságot csempészve, az amúgy komor, ódon épületbe. Lábaimat lassan pakolgattam egymás után, miközben a mai napot tervezgettem. A mozi jó ötlet, hisz ott nem kell beszélgetni, személyes és személytelen egyben, hisz egymás mellett lehetnénk, mégis mérföldekre a másiktól.

A liftben felhívtam egy ismerősömet, aki elintézte, hogy az egész terem a miénk legyen, így ismét nem kellett azon aggódnom, hogy egy gyerek popcornnal dobálózgatna, vagy idétlenül nevetne egy olyan részen, ami csak szerinte vicces.

Leérve a parkolóba, azonnal beültem a kocsimba, ahol kényelmesen hátradőltem, hogy megpihenhessek egy kicsit. Egyik kezemmel beletúrtam barna tincseimbe, amik most is be voltak zselézve, a tökéletes hatás kedvéért. Szüntelen azon gondolkoztam, hogyan legyen a nap. Állítsak be hívatlanul, megadva az esélyt, hogy rám csapja az ajtót, vagy hívjam fel, és határozottan állítsam elé a kész tényeket, miszerint velem fog randizni, ha tetszik, ha nem. Végül megembereltem magam és beindítottam az autóm motorját, hogy szemtől szemben találkozhassunk.

Az eddigieknél sokkal hamarabb megérkeztem a házuknak mondott kastélyhoz, talán túl hamar, mert a gyomrom kezdett fenekestül felfordulni, annyira görcsbe rándult, hogy azt hittem, kidobom a taccsot. Nem értettem mi történik velem, hisz ezelőtt sosem izgultam egy piti randi miatt, vagy egyáltalán azért, hogy igent mondanak-e, hisz természetes volt, hogy minden lány a karjaim közé vetette magát.

Kiszállva a járműből, becsaptam magam után a Bentley ajtaját, de nem túlzottan, nehogy valami baja legyen, hisz imádtam a kis drágaságom. Lépteimet megszaporázva, pár pillanat alatt már is az ajtóban termettem, ahol felemeltem kezeimet, hogy kopoghassak. Már vártam a kedves öreg nőt, de valaki egészen más nyitotta ki nekem az ajtót. A lány körülbelül annyi idős lehetett, mint én vagy Summer, szemei pedig szintén a miénkhez hasonló kék árnyalatban csillogott. Nem tudtam nem bámulni, hisz aranyszőke haja lágy hullámokban omlott a vállára, le egészen a melléig, napbarnított bőre pedig vonzotta a tekintetem.

- Bejössz, vagy csak nézel előre bambán? - hangja édesen, mégis durván rángatott ki elmélkedésemből, mire megráztam a fejem és heves bólogatásba kezdtem, mint egy idióta.

- Igen, Summerrel szeretnék beszélni – arrébb állt az ajtóból és leült a kanapéra, majd bekapcsolta az ölében heverő laptopját, míg én ott álltam vele szemben. Lábam a földbe gyökerezett, képtelen voltam megmozdulni, amit hamarosan ő is észrevett.

- Mit állsz ott? A szobája az emeleten van. Balra az első – mutogatott, a már ismerős lépcső felé, s én anélkül indultam el felfelé, hogy megköszöntem volna az útbaigazítást. Nem értettem, miért volt ilyen bunkó, hiszen nem az én hibám, hogy alkalmazottnak hittem. Ki ne tette volna?!

Felhúzott orral léptem át egyszerre két lépcsőfokot, majd beléptem a nyitott ajtón. Summer épp egy szál törölközőben jött ki a fürdőszobából, aminek hatására beindult a mocskos fantáziám. Haja vizesen tapadt a nyakához, nekem pedig kedvem támadt rávetnem magam. Mázlisták voltak a vízcseppek, hogy hozzáérhettek tökéletes bőréhez. Szüntelenül alsó ajkam harapdáltam, de sajnos, amikor meglátta, hogy már-már csorgatom a nyálam, elkezdett sikítani.

- Te meg mi a francot keresel a szobámban? Ki engedett be? - ha az ordibálás nem lett volna elég, ráadásképp még fejbe is talált a kezében pihenő hajszárítójával, amitől enyhe agyrázkódást kaphattam, mivel forgott velem a világ és ha nem kapaszkodtam volna meg az ajtóban, biztosan a földön végeztem volna.

°Summer Delgado°

Amikor fejbe találtam Louist egy hajszárítóval legszívesebben nevettem volna, de helyette sietve rohantam mellé, segítően nyújtva felé karjaimat. Eltámogattam egészen az ágyamig, ahol segítettem neki leülni, végül berohantam a fürdőszobába, hogy felvegyek magamra egy ruhát. Kivételesen csak szempillaspirált használtam, mivel nem akartam megváratni, hiszen előtte minden alkalommal meg kell játszanom a szende és kedvest lányt, különben nem sikerülne elcsavarnom a fejét.

- Hozok egy kis jeget – mosolyogtam rá, és amikor már nem látott lelassítottam sietős lépteimet. Lent megpillantottam az új lányt, aki kényelmesen üldögélt, miközben nevetgélt a barátnőjével. Mióta itt volt állandóan csak a laptopja előtt ült és beszélgetett. Hogy lehet valaki ilyen unalmas?

Fintorogva sétáltam el előtte. Ezer százalékig biztos voltam benne, hogy miatta nyitott be hozzám a felfuvalkodott kis sztárocska, de próbáltam nem neki esni, hisz az ígéret az ígéret és nekem kellett az az új ruha. Kinyitottam a hűtőnk felső ajtaját és kivettem belőle pár jégkockát, meg egy pohár vizet, végül újra a szobám felé vettem az irányt. Amikor már a nappaliban voltam, véletlenül elejtettem a kezemben szorongatott poharat, pont az édes drága Grace ölébe.

- Hupsz. Annyira … ja bocs, mégsem – mosolyogtam rá, végül visszasiettem Louhoz, meg sem várva, hogy reagálhasson az előbbi tettemre. Mindenkinek látnia kellett volna a döbbent és egyben mérges arcát, szerintem kurva vicces volt.

- Végre hogy itt vagy. Mi lenne, ha elmennénk ma este randizni? Nem mondhatsz nemet, ezek után – támadott le a kérdésével, amint beléptem a helységbe, miközben a fején megjelenő pukli felé mutatott. Én csak csábítóan beleharaptam az ajkamba és a kezébe nyomtam a jégkockákat, amiket időközben belebugyoláltam egy kendőbe. Készségesen elfogadta és biztatott, hogy egyezzek bele az ajánlatába. Tipikus pasi. Arra nem is gondolt, hogy nem akartam elmenni és persze az sem tűnt fel neki, hogy az előző randin sem éreztem jól magam.

- Benne vagyok, este hat? - kacérkodtam, miközben az ujjaim között elkezdtem csavargatni egy barna tincsemet.

- Tökéletes.. - éreztem, hogy mondta volna még tovább, de a telefonom csengőhangja belé fojtotta az előtörni készülő szavait. Meg sem néztem ki hív, csak beszéltem és beszéltem, miközben az ajtó felé lökdöstem Lout, és eltátogtam neki, hogy 'Fontos. Majd este beszélünk.', aztán egy gyors mosollyal puszit nyomtam az enyhén borostás arcára , végül becsaptam mögötte az ajtót.

Ma már sokadjára rohantam fel a szobámba, ahol izgatottan tettem le a telefont, hisz végre be tudtak szorítani soron kívül a kedvenc manikűr szalonomba, ami feldobta az egész napomat. Már csak egy bökkenő volt, méghozzá a megbeszélt randi Louis és köztem. Pár percig elgondolkoztam, melyik is a fontosabb, de igazából nem volt túl nehéz a választás. Körmös, hiszen a tervem úgyis az volt, hogy összetöröm a kicsike szívét, és ezt hogyan érhetném el máshogy, minthogy ejtem a találkozót? Már csak az volt a kérdés, hogyan is csinálhatnám. Legyen személyesen vagy a tipikus SMS-ben leírom, hogy mégsem érek rá? Már épp nekiláttam az üzenet megírásának, amikor Grace elhaladt a szobám előtt. Utáltam ezt a csajt, annyira idegesítően természetes volt, hogy legszívesebben lehánytam volna, de anyunak megígértem, hogy nem kergetem el. Szemeimet megforgattam, amikor rám nézett, de akkor eszembe jutott egy ragyogó ötlet.

- Grace! Gyere ide! - kiabáltam utána, hisz nem volt kedvem felállni az ágyamról, ahhoz túl kényelmesen voltam elhelyezkedve. Pár másodpercig nem hallottam semmit, csak vártam, de aztán megjelent az ajtóban.

- Mit akarsz már megint? Nem volt elég, hogy reggel elmentem a boltba? - kérdezte nagyszájúan, de most nem akartam a neveletlenségével foglalkozni, annál sokkal fontosabb tervem volt vele, hisz mi fájhat jobban az üzenetes dobásnál? Ha egy másik embert küldök el magam helyet. Bingo.

- El kéne menned erre a címre – írtam rá egy cetlire Lou lakásának pontos helyét, mire értetlenkedve bámult rám kék szemeivel – és le kell mondanod egy randit, mivel nem érek rá. Köszi – mosolyogtam rá idegesítően önelégülten, hisz ennyi idő alatt is sikerült rájönnöm, hogy utálta, amikor ilyen voltam, én pedig imádtam felhúzni a hülye szőke fejét.

- Miért nem te intézed el? Ez minden, csak nem az én problémám – azzal sarkon fordult és kiment a szobámból, de én utána rohantam és visszarántottam a kezénél fogva. Na azt már nem! Nem megy sehova, amíg én nem adtam rá engedélyt. Mérgesen nézett rám, szemeivel ölni lehetett volna – Engedj el! - kiabált, mire elnevettem magam.

- Ha kell a munkád és itt akarsz maradni, akkor elintézed ezt, és mindent, amit kérek – ajkai elnyíltak, vicces volt nézni, ahogy küszködik a szorításom ellen, de erősebb voltam, mint azt első ránézésre bárki is gondolta volna.

- Ki a fasz mondta, hogy maradni akarok? Én lennék a legboldogabb, ha elhúzhatnék innen a picsába – egy hirtelen mozdulattal kirántotta a kezét az enyémből, de nem hagytam ennyiben. Felhasználtam ellene az aduászt, vagyis az édes drága mamit, akit úgy szeretett.

- És akkor anyukádnak bebizonyítod, hogy egy hétig sem bírtad itt, pedig ő megkért, hogy légy udvarias. Nagyot fog csalódni, hogy még veled is foglalkoznia kell, pedig ott van apukád is – biggyesztettem le a számat és elváltoztatott, kényes hangon vinnyogtam el neki minden egyes szót. Grace lefagyott, lábai a földbe gyökereztek, és a lehető leglassabban fordította felém tekintetét. Arca érzelemmentes volt, bár úgy gondoltam mindez csupán egy álarc és legbelül már elbőgte magát, mindenesetre szép próbálkozásnak találtam.

- Add az ide! – kapta ki a kezemből a cetlit és ismét a szobája felé vette az irányt, de nekem jobb ötletem támadt, amivel még jobban kínozhattam ezt a kis tökéletes nyomorékot.

- Nem végeztem. Ma még el kell mosogatnod és ki kell terítened, mivel Mary hétfőnként sosem dolgozik, és ez az ő feladata lenne – oktattam ki az itteni szokásokról, mire köhögött egy aprót, kimutatva nem tetszését.

- Ott voltam, amikor anyukád megkért, hogy csináld meg. Nem nekem kell – fonta össze a karjait mellkasa ellőt. Komolyan azt hitte, hogy legyőzhet ebben a játékban? Az lehetetlen, ebben mindig is én voltam a nyertes.

- Azt mondta intézzem el, én pedig épp intézkedem. Na, nekem készülődnöm kell. Átmegyek a barátnőmhöz és onnan együtt megyünk a körmöshöz. Intézz el mindent. Puszi – küldtem felé egy cuppanósat, mire motyogni kezdett, ami csak még boldogabbá tett.