8. fejezet: I love you… more than he ever will

Sziasztok :) Először is nagyon örülök a 5 rendszeres olvasómnak! Hálás vagyok érte, viszont sajnálattal vettem észre, hogy nem sikerült a 4 komment :/ De az ajánlat továbbra is él, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok a folytatásra akkor írjatok
Másodszor pedig sajnálom, hogy csütörtökön véletlenül felraktam a 14. fejezetet, véletlenül a Közzétételre nyomtam Mentés helyet XD <3 nagyon szeretlek titeket. Jó olvasást! xoxo

*Harry*

Amikor láttam milyen szenvedéllyel csókolóznak, legszívesebben megvertem volna valakit. Fogalmam sincs, miért esik ennyire rosszul, hogy szeretik egymást, hisz Niall ez egyik legjobb barátom, és örülnöm kéne a boldogságának. Nekem ez mégsem megy.  Annyira egy szörnyű alak vagyok, de amikor megláttam, abban a pillanatban megszerettem. Végül, amikor kijött utánam a mosdóba és simogatta a hátam, miközben hánytam, éreztem, hogy nekem Ő kell!

- Vacsorázzunk! – kiabálta Lou, amire Niall és Kelly elváltak egymástól. Momentán egyáltalán nincs étvágyam, mégis átvánszorogtam az asztalhoz. Természetesen a szerelmes pár egymás mellett foglalt helyet, én pedig egy másik lány mellett. Ha jól emlékszem Jamienek hívják.

Pár perc múlva Liam be is hozta az összes általa elkészített ételt: sült krumplit, rántott húst és sajtot, kukoricásrizst és hot dogot. Egyszerű kaják, de isteniek.

- Ez nagyon jó – dicsérte meg Demi a szakácsot, mire Liam elpirult. Nagyon vicces jelenet volt, mert csak akkor szokott így viselkedni, ha a barátnője bókol neki. Kezdett egyre jobb lenni a hangulat, és újra a boldog önmagam lettem. 

*Kelly*

Vacsora után, úgy döntöttünk a lányokkal, hogy haza megyünk és nem maradunk, hiába marasztaltak a fiúk. Ez így lesz a legjobb.

- Hát ez nagyon szuper volt, el sem hiszem, hogy a One Direction házban voltam egész nap – ugrándozott örömében Diana, alig lehetett leállítani, de hát mégis csak egy rajongó. Nem csoda, hogy ennyire fel van dobva.

- Azért Harry nem volt semmi. A csókolózós rész után, azt hittem tönkre megy minden – én is ezt hittem, de szerencsére nem így lett. Nem tudom mivel érdemeltem ki Niallt, de örülök, hogy az a hülye Hazza nem rontott el mindent. Eddig nagyon kedveltem, de ez nem volt szép tőle, gondoltam magamban mérgesen, de szerencsére ez az arcomra nem ült ki, ha mégis, akkor a barátnőim vagy nem vették észre, vagy vannak olyan kedvesek, hogy nem nyaggatnak ezzel a témával. Szerintem az utóbbi, mivel Jamie általában még akkor is rájön, hogy rossz kedvem van, amikor magam sem akarok tudomást venni róla.

- Én nem akarok hazamenni! – üvöltötte el magát az üres utcán Demi, mire mi is helyeseltünk, hogy jó lenne csinálni még valamit. Jobb ötlet hiányában bementünk egy bárba, ami mellett épp elhaladtunk.

*Niall*

- Nem hiszem el, hogy ezt csináltad, te normális vagy? – oktatta ki Zayn Harryt, de már túl fáradt voltam ahhoz, hogy én is leordítsam a bandatársam fejét, hisz már mindenki megtette rajtam kívül. Rosszul esett, amit csinált, de nem vagyok rá mérges, hisz Kells nem viszonozta a tettét, sőt még jól vissza is vágott. Ez pedig csak bebizonyította nekem, hogy száz százalékig megbízhatok benne.

- Hagyjátok békén – szóltam rá a többiekre, akik furcsa fejet vágva mutatták ki nem értésüket, de én csak legyintettem egyet – Én nem vagyok rá mérges, ti se legyetek – mosolyogtam Harryre, majd megveregettem a hátát.

- Sajnálom haver, én csak… tudod, hogy csak hülyéskedtem. Én sosem maradnék meg csak egy csajnál, ő pedig már a tied – mosolyodott el Harry, és most, hogy tisztáztuk a dolgot egy ásítás közepette lépkedtem fel a lépcsőn a szobám felé. Ez egy hosszú nap volt, így amint beléptem a szobámba ledőltem az ágyamba és bealudtam.

*Kelly*

- Nem hiszem el, hogy öt tekilát megittál, te idióta – tartottuk meg két oldalt Jamievel a hulla részeg Demit, miközben a másik parti állat előttünk rohangált. Én szerencsére jól bírom a piát, de ezek. Nem hiszem el, hogy nem tudnak leállni soha. Atlantában is mindig ez volt. Kínomban már csak neveti tudtam, majd otthagytam józan barátnőm gondjaira Demit, hogy Diana után rohanhassak. Szegényt majdnem elütötte egy kocsi, és a sofőr nemhogy leállt volna, még csak nem is lassított egyszerűen dudált, mint egy idegbeteg.

- Milyen messze vagyunk még? Nem hiszem el, hogy egyetlen taxi se jár erre! – dühöngött J, mire megnyugtattam, hogy egy utca és ott vagyunk.

Nehezen, de sikerült mind a két alkoholistát lezuhanyoztatni és lefektetni. Hogy ezeknek holnap hogy fog fájni az okos kis fejecskéjük. Ezen elnevettem magam, végre nyugodtan és magamtól fogok kelni, anélkül, hogy bárki is rám ugorna vagy megdobálna párnákkal.

- Szerintem én is elteszem magam holnapra – ordított le az emeletről Jamie, én pedig visszakiabáltam, hogy jó éjszakát. Még elidőztem egy kicsit a konyhában és megettem egy hatalmas tányér müzlit tejjel. Olyan hajnali három lehetett, amikor végre én is felvánszorogtam a szobámba. De amikor felkapcsoltam a villanyt egy váratlan meglepetésben volt részem, és nem tudtam eldönteni, hogy kellemes vagy kellemetlen meglepetés-e. Ugyanis az ágyamban Harry aludt.

- Ébresztő – suttogtam a fülébe, mert nem akartam, hogy bárki is észrevegye a nem várt vendégünket. Hangomra egy hatalmasat ugrott, majd pár másodpercet vártam, hogy teljesen felébredjen, utána pedig neki szegeztem az első kérdésemet.

- Te meg mégis hogy a franca kerültél ide? – még mindig nagyon halkan beszéltem és példámat követve ő is csöndben válaszolt.

- Az ablakon át jöttem. Tudtad, hogy nyitva hagytad? Máskor jobban figyelj oda – mutatott az ablak felé, majd mosolyra húzta a száját, amiből az előbb még nyál folyt a takarómra.

- Nem így értettem. Miért vagy itt? Nem csináltál már épp elég ostobaságot ma? – oktattam ki vádlón, mint egy anya a kisfiát, aki valami nagyon rosszat csinált. Az egész nagyon röhejesre sikeredett, mivel nagyon halkan mondtam, és így nem értem el vele azt a hatást, amit szerettem volna.

- Ha a csókra célzol, akkor sajnálom, de nem volt más választásom – húzta el a száját. Mégis mire másra céloznék?

- Mi az, hogy nem volt más választásod? De igenis volt, mindenkinek van – most már nem bírtam tovább és hangosabban kezdtem el beszélni, de szerencsére senkit sem keltetettem fel.

- De nekem nem! – próbált meggyőzni az igazáról.  Azonban még mielőtt folytatta volna a kifogásait, én rákérdeztem, mire is céloz ezzel, mert olyan fáradt voltam már, hogy egy szavát sem értettem.

- Na és mért nem? – a hangom nagyon gúnyosan csengett. Még én is meglepődtem magamon, hogy egyáltalán tudok ilyen lenni, de ő hozta ki belőlem.

- Mert szeretlek – kiabálta, mire befogtam a száját, hogy hagyja abba, mielőtt felver valakit. Viszont nem akarta abbahagyni. Lefeszítette az ujjaimat a szájáról és folytatta – jobban szeretlek, mint ő valaha is fog – ezek után lehajtotta a fejét, én pedig nem jutottam szóhoz. Reméltem, hogy az egészet csak álmodtam, de amikor megcsipkedtem magam, akkor sem ébredtem fel, hiszem ez a valóság volt.

- Nem mondasz semmit? – törte meg a köztünk lévő csöndet, de még mindig szótlanul álltam vele szemben, magamat csipkedve, mint akinek elment az esze.

Már nem tudom, mikor is ment el, hogy az ablakon vagy az ajtón át távozott-e, de eltűnt én pedig még mindig lefagyva álltam egyhelyben.