Sziasztok!
OMG! Ez volt az első ami az eszembe jutott, amikor megláttam, hogy 21 rendszeres olvasóm lett *.* na meg persze ehhez társult egy elkerekedett száj, de az mellékes. Nagyon szépen köszönöm a sok támogatást (komikat, pipákat, rendszeres olvasókat és díjakat). Ezenkívül van még egy hihetetlen dolog, az pedig, hogy ezen kívül már csak 3 rész és VÉGE! De nehogy azt higgyétek, hogy unalmas lesz, neeem, koránt sem. Ez után olyan dolog fog történni, amire az ég világon senki sem fog gondolni, de várom az ötleteket, ha vannak. SZERINTETEK MI LESZ A VÁRATLAN FORDULAT?
Nem is húzom a szót, jó olvasást <3 Imádlak titeket! Xx
*Niall*
„Öt
perc és otthon vagyok :)”
Olvastam
el Kelly válaszát az előbbi kérdésemre, majd a konyhában
szorgoskodó fiúkra terelődött a figyelmem. A tűzhely felől
enyhén égett szag terjengett át a nappali felé, ami irritálta az
orromat.
- Kizárt
dolog, hogy megnyerjétek a fogadást! - nevettem magamban és
elnyúltam a kanapén. Tegnap Lou és Hazza kijelentette, hogy Liam
főztje nélkül is eltartanák magukat, mire Kells nevetésben tört
ki, ezzel lefordulva a konyhában lévő székről, magára borítva
a kajáját. A két srác felhúzta az orrát, és ebből lett a
fogadás. Mind az öten azonnal felhívtuk az anyukáinkat, és
hárman a rántott húst mondták a legkönnyebben elkészíthető
életnek. Ezért sütnek most a fiúk vacsorát az én barátnőmnek.
- Simán
megnyerjük! Mikor is ér ide? - kérdezősködött a konyhából
Harry, de mielőtt még válaszolhattam volna kattant a bejárati
ajtó zárja és hatalmas lendülettel kicsapódott. Kelly gyorsan
visszazárta, ledobta a vállán pihenő iskolatáskáját és rám
ugrott. Egy szenvedélyes csók erejéig összeforrtak ajkaink, majd
észrevette a konyhából áradó bűzt. Fejét a fiúk irányába
fordította és átkiabált a másik szobába.
- Úgy
érzem nyertem – nevette el magát aztán fejét a mellkasomra
hajtotta és bekapcsolta a televíziót. Épp a Kiss you című
számunkat adták, ami sokak tetszését elnyerte, bár azt kevesen
tudják, hogy a rajtam fekvő lány írta a dalszöveget.
- Nem
igaz! Direkt sütjük át jól, nehogy véres legyen – kiabált
Lou, mire Kelly puszit nyomott a homlokomra és beszaladt a
konyhába. Én is követtem, kényelmesen helyet foglalva az egyik
széken. Barátnőm – olyan jó kimondani – kiszedte az éget
húsokat a forró olajból. Kidobta őket a kukába, majd újat
rakott a serpenyőbe. Lezárta a krumpli alatt a gázt, és vajas
törtkrumplit készített a kissé elfőzött burgonyákból. Mire
Liam és Zayn hazaért kész volt a tökéletes vacsora.
- Hmm...
és ezt ti csináltátok? - húzta fel az egyik szemöldökét Zayn,
miközben kivitte tányérját a mosogatóhoz. Hazza és Lou
lehajtott fejjel ült a székén.
- Félig
– tette rá Kells kezét a vállaikra, végül ő is elballagott a
mosogatóig.
- De
akkor vesztettek. Mit kérsz tőlük? - kíváncsiskodott Liam,
Kelly pedig elgondolkodott. Amikor eszébe jutott valami, résnyire
nyitotta a száját utána pedig elmosolyodott. A két vesztes
aggodalmasan bámult rá, de szerintem igazán könnyen megúszták ezt az egészet.
- Műsoros
vacsorát szeretnék, amíg megeszem a pékségből hozott sütiket
– kacsintott rájuk, nekik pedig azonnal fülig ért a szájuk.
Felálltak a helyükről, és egymás nyakága ugrottak,
bukfenceztek, hamisan énekeltek meg persze rendesen is. Simán
megállnák a helyüket egy cirkuszban.
Vacsora után mind átmentünk
a nappaliba, és egy kanapén nyomorogtunk, mint általában. Esküszöm venni kéne ide egy másodikat is. Mind
elfoglaltuk magunkat valamivel. Kelly a laptopján pötyögött
valami cikket házi feladat gyanánt. Zayn és Harry twitterezett,
Liam a Batman meseváltozatát bámulta a TV-ben, én zenét
hallgattam, Lou pedig répát evett.
- Twittcamet szeretnének-
üvöltötte el magát Hazza, mire ugrottam egyet, ezzel megborítva
mindenkit, és dőlt a banda. Gyorsan felhúztam a földről Kellyt,
mire kijelentette, hogy elmegy fürödni. Mi pedig elkezdtünk
twittcamezni.
*Kelly*
Felrohantam a szobámba a
laptopommal együtt, mert igen, lett saját szobám, méghozzá az a
vendégszoba, ami Niallé mellett van. Mára már teljesen át van
alakítva, együtt festettem ki az öt idiótával. Gyorsan
befejeztem a cikket a magánéletről és mentés után lehajtottam a
tetejét. Ledobtam magamról a ruháimat, meztelenül bepattantva a
zuhanyzóba. A langyos víz jólesően folyt végig a testemen,
kimosva belőlem a nap fáradalmait. Nyomtam egy kis tusfürdőt a
kezembe, felhabosítottam, majd elkentem magamon. Ugyanígy a sampont
a hajamon, végül mikor kész lettem szárazra töröltem magam,
megszárítottam a hajam és felvettem a pizsamámat. Beérve a
szobámba szomjas lettem, így lementem a lépcsőn, és a konyhát
vettem célba. Sajnos a fiúk pont köztem és kiszemelt helyiség
között hülyéskedtek. Gyorsan négykézlábra álltam és a lehető
leghalkabban próbáltam átjutni a nappalin. Figyelmetlenségemben
meglöktem egy kis asztalt, mire mindenki döbbenten nézett rám.
- Te meg mit csinálsz?
Kommandósat játszol? - szólalt meg Liam, mire a többiek
nevetésben törtek ki. Felálltam, leporoltam magam, megigazítva
ruhámat, és egyetlen szó nélkül besétáltam a konyhába.
Készítettem magamnak egy bögre kakaót, és kényelmesen
elhelyezkedtem. Semmi kedvem nem volt kimenni hozzájuk, így miután
megittam a meleg folyadékot, a pohárral kezdtem játszadozni
unalmamban. Hirtelen egy mély hang szólalt meg a hátam mögül.
- Nem szeretnél
csatlakozni? - bámult rám kék szemeivel, én pedig csak megráztam
a fejem. De ahelyett, hogy kiment volna, megfogta a kezem és
gyengéden a többiek irányába húzott. Leült, én pedig az
ölébe. Szorosan átölelt, ezzel védelmezve,én pedig
biztonságban éreztem magam. Alig telt bele pár másodperc a
rajongók azonnal rólam kezdtek el kérdezősködni.
- @directionerbaby:
„Harry? Ő az a lány, akivel csókolóztál a képeken? Tényleg
a barátnőd?” - olvasta fel hangosan is a kérdést Liam, göndör
barátom pedig mosolyogva válaszolt rá.
- Csak barátok vagyunk,
az a csók pedig félreértés volt – túrt bele ismertetőjegyévé
vált hajába, mire Niall rátette a kezét zavarban lévő haverja
vállára, és kisegítette szegényt.
- Ugyanis Kelly az én
barátnőm – csókolt meg a fülem mögött, amibe beleremegtem.
Bár lehet, nem csak ez játszott szerepet a viselkedésemben.
Bejelentette a fél világ előtt, hogy a barátnője vagyok.
Egyszerre örültem is meg nem is, végül csak hátrafordultam és
adtam neki egy szájra puszit, jelezvén nem bánom, hogy kettőnk
helyett döntött. Cselekedetemre megszorította a kezem és Zayn
már olvasta is a következő kérdést.
- @takemehome: „Nem
haragszol rájuk, amiért ezt tették?” - gondoltam, hogy valaki
ezt is fel fogja tenni, de mégis váratlanul ért abban a
pillanatban. Idegesen mozgolódtam Niall ölében, tűkön ülve
vártam válaszát.
- Eleinte rosszul
érintett, volt belőle pár vita is, de mára tudom, mi az igazi
sztori és szeretem őket – a szívem újra visszaállt a rendes
ritmusára, már nem akart kiugrani a helyéről.
- @niller_iloveu: „Hogyan
találkoztatok?” - Lou azonnal oldalba lökött, és biztatott,
hogy erre most én válaszoljak. Vettem egy nagy levegőt,
felidéztem első találkozásunk minden egyes másodpercét, és
csak ömlöttek belőlem a szavak. Ezt még a fiúk sem tudták, azt
hitték a Nando's-ban jöttünk össze, amikor ráöntöttem
bandatársukra egy pohár kólát.
Még kérdeztek párat
rólunk, majd természetesen a többi fiú is szóba került. Az ő
kapcsolataik, családjuk, turné helyszínek, ezenfelül rengetegen akartak Harry feleségei lenni. De ha
engem kérdeztek, szerintem titkon az ő szíve is foglalt már,
méghozzá egy barátnőm személyében. Ő és Jamie feltűnően sok
időt töltenek együtt mostanában, és bár nem akarok kavarni,
szerintem szerelmesek. Hirtelen álmosság lett úrrá a testem
felett. Egy ásítás el is hagyta a számat, így nyomtam egy jó
éjt puszit mindenki arcára és felsétáltam a szobámba. Alaposan
betakaróztam, pár másodpercen belül pedig már aludtam is.
szerintem az lesz a váratlan fordulat, hogy valaki Kelly családjából meghal és hazakell utaznia, így szakítanak Niallel :DDDD na valamit eltaláltam??xddd
VálaszTörlésDrága Zsuu, remélem nem baj, hogy így hívlak :)
TörlésHmm, háát nem nagyon akarok elárulni dolgokat, de részben jó úton haladsz :P
Köszönöm szépen, hogy írtál <3
Millio puszi <3 Xx
Hm, nem egy eseménydús fejezet, bár ennek ellenére egészen megkedveltem. Szeretem azokat az ominózus részeket, mikor csak Ketten vannak:)Imádom a fogalmazásodat, az egyik legjobb "mű", amelyet olvastam blogspoton, szóval... Gratulálok az olvasókhoz!:)
VálaszTörlésKíváncsi vagyok a folytatásra, de én nem is találgatnék, őszintén szólva pedig ötletem sincs. Érdekes, hogy az utolsó három részbe is bele tudsz még vinni valami érdekeset, és mivel így van, remélem olvashatok majd egy epilógust is:)
xx, Cher Brooks
Drága Cher!
TörlésIgen, ez nem lett túl eseménydús, inkább amolyan nyugis résznek terveztem, ahol a világ megismeri Niall barátnőjét, aki büszkén felvállalja Kellyt. Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavaidat és a gratulációt.
Semmi baj, ha nincs ötlet, ez azt jelenti, hogy sikerült eltitkolnom az eseményeket, aminek örülök, mert így csak még izgibbek a történések, legalábbis az olvasók számára biztosan.
Konkrét epilógus nem lesz, hisz azt csak akkor írtam volna, ha prológussal kezdem, de az utolsó fejezet megfelel egy amolyan lezárásnak, és ha szeretnéd epilógusnak is nevezheted.
Nagyon imádlak, és köszönöm, hogy írtál.
Millio puszi <3 Xx
szia. én még csak most kezdtem el olvasni a töridet de rögtön az elején megfogott...pedig nem nagyon szokok Nialles blogokat olvasni, de a tiéd az igalmas :D szóval garantáltan számíthatsz mostantól a komiaimra.
VálaszTörlésha van kedved nézz be hozzám is és mondj véleményt :D http://livewhilewereyoung1dstory.blogspot.sk/
Kedves Do :)
TörlésNagyon szépen köszönöm, hogy írtál és nagyon örülök annak is, hogy megtetszett a történetem, hisz a célom az, hogy szórakoztassam vele az embereket, na meg persze imádom is csinálni.
El sem hiszed mennyire jól esik, hogy ezt mondod, hisz minden kominak örülök és természetesen benézek hozzád és véleményt is írok :) a chaten kértél cserét, ott pedig már ki is tettelek <3
Millio puszi <3 Xx
Kinguus!! Naggyon-naggyon jó lett!! Nagyon ügyes és tehetséges vagy de ez természetes.:) Gratulálook a sok olvasóhoz!! És naggyon várom a következő részeket na és persze a váratlan fordulatot! Naggyon kíváncsi vagyook hogy mi lesz az!! :D Ölel&puszil: Cinti :)
VálaszTörlésDrága Cinti :)
TörlésNagyon szépen köszönöm, örülök, hogy ismét elnyerte a tetszésedet az alkotásom, még akkor is, ha nem lett eseménydús. Két nap és jön a folytatás a váratlan fordulattal, úgyhogy már nem kell sokat várnod.
Imádlak, millio puszi <3 Xx