V. fejezet: Szabad a pálya

Sziasztok! :)

Megint én hoztam a részt, de a következőt már szerecsendio fogja! fogalmam sincs mit tudnék, vagy kellene mondanom, úgyhogy jó olvasást! :)

Puszi Dorinaa Xx

 ~Zayn Malik~

Egy nagyon irritáló és éles hangra nyíltak ki szemeim, kiszakítva ezzel álmaim világából. Mérgesen húztam a fejemre párnámat, így sikeresen tompítva a fülemet bántó zajt. Szerencsétlenségemre a síp hangját négy őrült, és hiperaktív srác váltotta fel, akik hiába kértem őket, nem akartak békén hagyni. Bebújtak mellém az ágyba, kényelembe helyezték magukat és kérdésekkel kezdtek el bombázni, már kora reggel.

- Hol találkoztatok? Mi volt ez tegnap? Kedveled? … - és még sok ehhez hasonló kérdés, amikre egyáltalán nem figyeltem. Persze nem szándékosan, egyszerűen csak túlságosan fáradt voltam.

- Válaszolj már! Addig úgysem hagyunk békén – nyaggatott a kis fürtös, én pedig jobbnak láttam mesélni, mert tudtam, hogy igazat mond. Akkor is ezt csinálták amikor megláttak Pezzel az egyik koncert után, vagy amikor Liam szomorúan ült a szobájában, mert nem merte randira hívni a nála pár évvel idősebb Daniellet, vagy amikor Louis először csókolózott Ellel.

Leszedtem a fejemről, az addig rajta pihenő párnát, beletúrtam kócos hajamba és feléjük fordultam teljes testemmel. Négy kíváncsiságtól csillogó szempár bámult rám. Alig bírtak megülni egy helyben, de mentségükre legyen mondva, nagyon próbálkoztak.

- A JamBangben találkoztunk, amikor Nillernek kerestem a tökéletes ajándékot – mindent csak felületesen és nagy vonalakban mondtam el, hisz azok a borzalmas pillanatok csak rá, rám és arra a szemétládára tartoznak. Még most is, hogy csak egy pillanatra eszembe jutott az a délután, libabőr jelent meg az egész karomon. Csodálom Victoriát, amiért mindazok után, még mindig képes kedves lenni másokkal és mosolyával felvidítani az emberek életét – Tegnap csak elvittem gokartozni, mert jó fej, és igen, kedvelem, sőt... - hirtelen megakadtam a mondatom közepén, nem tudtam hogyan is folytathatnám. Egy másodpercre átfutott az agyamon, hogy kitalálok valami hihető hazugságot, de azonnal el is vetettem az ötletet, mert mi mindig mindent őszintén megosztunk egymással. Ezen alapszik a barátságunk – Túlságosan sokat jelent számomra már most, pedig még semmit sem tudok róla, ami lényeges.

- Mi lesz Perrievel? - Liam hangszíne cseppet sem volt elítélő vagy számon kérő, inkább csak aggódott értem, mint mindenki másért szokott. Ő már csak ilyen.

- Ma beszélek vele, és meglátjuk mi lesz – még beszélgettünk egy ideig, aztán a hasam kérésére lementünk reggelizni. Megettem két hatalmas melegszendvicset, amit Liam készített nekem, csak úgy, mint a kávét. A meleg folyadék égette a torkomat, mivel egy perce lehetett csak kész, de ennek ellenére egy húzásra megittam. Amikor végeztem, kimentem a teraszra és rágyújtottam egy szál cigire. Az egyetlen egy eltervezett szálból pedig kettő, majd három lett. Sokszor próbáltam már leszokni, de végül mindig feladtam, azzal a kifogással, hogy megnyugtat a stresszes helyzetekben. Ami pedig megnyugtat az jó, a jó dolgokat pedig senki sem dobja el magától.

***

„Beszélnünk kell! Neked megfelel, ha délután benézek hozzád?”

Tizedjére olvasom újra, a már elküldött üzenetet, a Little Mix közös háza előtt parkoló kocsimban ülve. Egy ideje már itt szobroztam, mégsem mentem még be hozzá. Igazából kicsit parázom. De nehogy azt higgye bárki is, hogy nem vagyok száz százalékig biztos a döntésemben, mert nagyon is az vagyok. Éppenséggel kell még pár perc. Belenéztem a verdám visszapillantó tükrébe és megigazítottam a hajam, hogy külsőm tökéletesen nézzen ki, mint mindig.

***

Magabiztosan kopogásra emeltem a kezem, pár perc múlva pedig egy szőke, energiabomba ugrott a nyakamba. Szenvedélyes csókot nyomott ajkaimra, nyelveink táncot jártak a szánkban. Teljesen más volt, mint Torié, a két csókot össze sem lehet hasonlítani. Mind a kettő teljesen más érzést kelt életre az emberben. Az Ővé gyengéd és szeretetteljes volt, egy másik felé képen szenvedélyes. Na jó, ezt nem lehet megfogalmazni, ezt át kell élni.

Nagy nehezen, de erőt vettem magamon és óvatosan eltoltam. Nem játszadozhatok az érzéseivel, ennyire még én sem vagyok rossz.

- Ez nem helyes, előbb tudnod kell mindenről – buktak ki belőlem a szavak, ő pedig szomorúan nézett fel rám, talán legbelül tudta miért jöttem.

Besétáltunk stílusához nagyon illő vidám, otthonosan berendezett szobájába, azután leültünk az ágyára és várta, hogy megszólaljak.

- Tegnap megcsókoltam egy másik lányt – kezdtem a közepén, de aztán úgy folytak belőlem a szavak, hogy még ha akartam volna sem tudtam volna befogni. Minden érzésem és kételyem őszintén megosztottam vele, ő pedig egész idő alatt figyelmesen hallgatott. Egyszer sem szólt közbe, és ezért leírhatatlanul hálás voltam neki.

- Szereted? - és elsőre feltette az ezer dolláros kérdést, amire sajnos senki sem tudja a választ, még én sem.

- Nem tudom Pezz. Hidd el nem akartalak megbántani, mert fontos vagy számomra, de Ő. Hisz nem is ismerem, mégis... - arcom a kezeimbe temettem, Perrie pedig vállamra tette egyik kicsi és puha kezét, míg a másikkal a hátamat simogatta körkörös mozdulatokkal.

- Tudod mit? Szakítsunk. Találd ki, mit is szeretnél igazából. Ha végül mégis engem akarsz, amit nagyon remélek, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Ha a másik lányba vagy szerelmes, akkor barátok maradunk – el sem hiszem, hogy kimondta, megkönnyítve nekem ezzel az egészet. És én még attól féltem, hogy megutál.

- Imádlak Pezz!

~Perrie Edwards~

- Imádlak Pezz! - azonnal magához ölelt, testén éreztem mennyire megkönnyebbült, és ez fájt. Már alig bírtam visszatartani a szememet szúró könnyeimet. Mert igazából legszívesebben jelenetet rendeztem volna, felpofoztam volna, törni-zúzni akartam, de tudtam, hogy mind hiába lenne. Nem szerelmes belém, már régóta éreztem. Az egész kapcsolatunk tiszteleten és testiségen alapult, semmi több. Hisz még a családjának sem mutatott be, pedig jó idege együtt voltunk már a nyilvánosság előtt is.

Még beszélgettünk egy ideig, végül sietősen távozott, hogy beszélhessen azzal a másik lánnyal. Tudom, hogy nem szép tőlem, de az eszem egyfolytában azon kattogott, hogyha egyszer összefutok vele, megtépem a kis ribancot.

~Victoria Jones~

Már megint itt ülök az irodámban a megszokott asztalom mögött, a megszokott monitort bámulva. A tegnapi nap nagyon király volt, de az, hogy betörtünk egy elhagyatott, már szinte senki által nem használt gokárt pályára, nos szóval, az még nem nagy sztori. Így most jelenleg a 90 napos diéta előnyeit és hátrányait vesézem ki. De nem panaszkodom, hiszen hála a Nando's-os ötletemnek és a lassú tempómnak a fúkkal tölthettem a tegnap estét. Amikor hazaértem Tommy sajnos már sehol sem volt, amit nagyon bántam, de ezen hétvégén kárpótolom mindenért.

- Tori, nincs kedved eljönni velünk vásárolni? Öt perc és húzhatunk haza – mosolygott rám Tara, de semmi kedvem nem volt hozzá, na meg pénzem sem, de ez utóbbit inkább nem kötöttem az orrára.

- Ma nem jó, majd máskor – visszafordultam a képernyőhöz, befejeztem az utolsó simításokat és elküldtem e-mailben Pamelának, majd hazafelé vettem az irányt. A kint uralkodó időjárás egyre hidegebb az idő múlásával, a hurrikánhoz hasonlító szél teljesen összeborzolta, reggel még tökéletesen álló hajamat.

Haza érve a lépcsőt választottam a mindig zsúfolt lift helyett. Lábaimat lassan helyeztem egymás után, hisz nem sietek sehova. Hirtelen valaki elkapta a csuklómat, testemen pedig eluralkodott a pánik. Szidtam magam, amiért nem a lomha felvonóval mentem, a többi emberrel összezárva. Azelőtt sosem volt ilyen, bátran bevertem volna egy hatalmasat a támadómnak, de megváltoztam, még akkor is, ha ezt próbálom leplezni.

- Bocsi, nem akartalak megijeszteni – engedett el az ismerős idegen, majd hátrált egy lépést felemelt kezekkel.

- Semmi baj. Mit keresel itt? - értetlenkedtem, egy tapodtat sem mozdulva a lépcsőfokról.

- Beszélni szerettem volna veled, de nem voltál itthon, így a kocsimban vártalak. Láttam, ahogy belépsz az ajtón, szóval utánad rohantam.

- Beszélhetünk, de ne itt – mutattam körbe a kissé koszos helyen – Feljössz? De előre szólok, nem olyan szép, mint a tiétek – rendben, ez gyenge próbálkozása volt a viccelődésnek, de mindegy.

Beérve a lakásomba Zayn ámulva nézett körül, amit nem tudtam mire vélni, hisz már említettem, hogy nem nagy szám az otthonom. Talán azt hitte csak szerénykedem. Levettem a cipőmet és feleslegessé vált kabátomat. Valami ehető után kezdtem kutakodni a konyhában.

- Kérsz valamit? - ordítottam, a még mindig egy helyben álló fiúnak.

- Egy pohár kávénak nagyon örülnék – válasza már a hátam mögül érkezett. Leült az asztalhoz és engem nézett, ahogy szerencsétlenkedem. Már feltúrtam az egész konyhát, kávé, vagy valami hasonló után kutatva, de csak kakaót találtam.

- Csak Nesquick van – megráztam magam előtt a dobozkát, hogy ő is jól lássa, végül elhúztam a számat.

- Tökéletes – mosolygott biztatóan, pont úgy, mint tegnap, amikor a munkámról kérdezett. Villám sebességgel készítettem el italainkat, amikor kész lett, kezünkben egy-egy bögrével foglaltunk helyett a nappaliban.

- Mit gondolsz arról a tegnapi csókról? - szóval ezért van most itt. Komolyan lelkizni akar? Vettem egy mély levegőt és úgy válaszoltam.

- Mit kéne? Egy másodpercig talán még élveztem is, de barátnőd van, ahogy azt te is mondtad – minden szavam őszinte volt. Belekortyoltam kissé kihűlni kezdő kakaómba és vártam a reakcióját.

- Már nincs. Ma szakítottunk – lazán mondta, mint aki nem bánja, mégis szavai hallatán félre nyeltem. Szó szerint fuldokolni kezdtem, még egy könnycsepp is végigcsordult az arcomon. Zayn közelebb jött és finom ütögetni kezdte a hátamat.

- Szakítottatok? Miattam? Sajnálom – buktam ki belőlem, amint szóhoz jutottam. Nem akartam, hogy ez legyen, hogy miattam dobja a barátnője. Szörnyű bűntudat lett úrrá rajtam.

- Nem kell. Közös megegyezés volt. Rájöttem, hogy nem vagyok belé szerelmes, ő pedig elfogadta – egész idő alatt a szemembe nézett gyönyörűen barna szemeivel, amit sötét és dús, fekete szempillái kereteztek, így téve még ellenállhatatlanabbá.

- Már azt hittem miattam – kuncogtam fel kínosan. Igazából megkönnyebbültem, hogy tévedtem. Elkerekedett szemeim újra normálisan néztek ki, szívem visszatért nyugodt üteméhez. Amikor felnéztem a mellettem ücsörgő srácra, ő csak az üres poharával játszadozott. Hirtelen felém fordult, és szólásra nyitotta a száját, mégsem mondott semmit. Még kétszer ismételte meg ugyanezt, csak az után ejtette ki a számomra hihetetlen szót.

- Miattad – a köztünk lévő csekély távolság nullára csökkent, ajkaink összeértek és már másodszorra forrtak össze egy szenvedélyes csókban.