Ninth chapter: He is cute

Sziasztok :)

Először is, BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK ÉS IDETÉVEDŐNEK! El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok nektek, hiszen olyan sok mindent adtatok nekem 2013-ban, remélem idén is itt maradtok velem, és még sokáig boldogítjuk egymást. Kinek hogy telt a Szilveszter? Volt, aki újévi fogadalmat tett? Esetleg, aki épp most józanodik? 

Na jó, nem húzom a szót, mindössze annyit mondanék, hogy remélem, elégedettek lesztek ezzel a résszel, nekem személy szerint tetszik, hiszen egy új fordulatot tartalmaz, aminek később nagy jelentősége lesz. Szeretlek titeket, jó olvasást és Millio puszi Xx

ui.: nem vagyok a Facebook csoportok híve, de nemrég csináltam egyet, mert pár barátnőmnek meg szerettem volna mutatni egy vicces videót magamról. Azóta a szilveszteri "pizsi" buliról is került fel, és ha valakit érdekel, akkor itt megnézheti. Persze, csak a szórakoztatás kedvéért, egyáltalán nem kötelező. Link :)

„Az emberek nem mindig képesek megőrizni sötét titkaikat, még akkor sem ha az életük múlik rajta. Hisz aki titkolózik, annak nincs minden rendben az életében, így a nagy stressz hatására ingerlékenyebbé válik. Aki pedig ingerlékeny, könnyen haragra gerjed. Mérgesen pedig olyanokat szoktunk mások fejéhez vágni, esetleg mondani, amit nem kéne. A féltve őrzött titkunk pedig hirtelen már nem is titok többé.”

°Grace Evans°

A bejárati ajtó hangos csapkodására keltem fel, szemeim kipattantak és testem összerándult a kellemetlen zajra. Azonban nem csak engem szakított ki édes álmomból a váratlan látogató, hanem a mellettem szundikáló Louist is. Szegény majdnem leesett a kanapéról, de szerencsére visszarántottam, így megóvva őt a pofára eséstől, hiszen ha ő zuhant volna simán magával rántott volna engem is.

- Sziasztok. Jaj, annyira örülök, hogy még itt vagy – Summer minden szava - tőle igenis szokatlan mód - csöpögött a kedvességtől, s olyan mézes mázasan ejtette ki a szavait, hogy egy pillanatra már én is hittem neki. Frissen manikűrözött kezeivel elrángatta mellőlem Lout és a szemem láttára fonta össze kezeit a fiú nyaka körül, mintha csak engem akart volna idegesíteni. Pedig ez hülyeség volt, én mégis ezt gondoltam.

- Akkor nem haragszol? - kérdezte a srác, kissé kómásan a fáradtságtól, mire a beképzelt picsa eljátszott meglepettséggel a hangjában válaszolt. Megforgattam szemeimet és épp el akartam köszönni Louistól, de Summer közelebb húzta magához és lenyomta a nyelvét a torkán. Alig kaptam levegőt a látványtól, ahogy szenvedélyesen harapdálták egymás ajkait. Kedvem támadt sikítani vagy hányni, de helyette csak vettem egy mély levegőt és rendeztem vonásaimat, vagyis felvettem egy hamiskás mosolyt. Úgy tettem, mintha nem érdekelt volna az, hogy őrülten szerelmesek voltak egymásba, de igazából szörnyen fájt.

- Sziasztok – köszöntem el, de a lábaim a földbe gyökereztek és képtelen voltam elszakítani a tekintetem arról, ahogy Louis kezei Summer derekára vándoroltak és szorosan ölelték. Egyedül éreztem magam, akár egy árva, akit magára hagytak az út szélén. Bőgni akartak, mindennél jobban ki akartam adni magamból a fájdalmat, ami hatalmába kerített, de még arra sem volt elég erőm.

Nem tudom meddig tartott, amíg bámultam őket, talán csak pár pillanatig, de az is lehet hogy hosszú percekig, végül mégis elváltak egymástól. Egyikük sem nézett rám, mintha ott se lettem volna, hisz ezt jelentette a szerelem. Nem létezik számukra senki más, csak az, akiért megdobban a szívük. Hirtelen valami hideget és nedveset éreztem meg az arcomon, végül belefolyt a számba és sós ízétől felfordult a gyomrom. Kezemmel letöröltem gyengeségem tagadhatatlan jelét, végül arra kényszerítettem magam, hogy a lépcső felé lépkedjek.

Félúton azonban ismét kinyílt a bejárati ajtó, amin ezúttal Esme kecses alakja lépett be. Amikor meglátta a lányát, megköszörülte a torkát, ezzel szétrepítve a turbékoló gerlepárt.

- Szia – köszönt illedelmesen Louisnak, akivel kezeit is fogott, majd szigorúan fordult Summer felé – Kérlek kísérd ki a barátodat, mert utána szeretnék beszélni veled és Grace-szel – simogatta meg lánya arcát, gyengéden és mérhetetlen törődéssel. Látszott rajta mennyire szerette a gyermekét, még rengeteg hibája ellenére is.

- Jó napot! - sétáltam oda hozzá és megöleltem, hisz az érkezésem estéjén megkért, hogy tekintsek rá egyfajta ideiglenes anyaként, esetlen egy jó barátként, akinek bármi búm és bajom elmondhatom. Ő is viszonozta kedvességem és még egy puszit is kaptam az arcomra, akár csak az igazi anyukámtól szoktam. Akaratlanul jutottak eszembe az utolsó napok, amiket Liverpoolban töltöttem. Emlékszem mennyit veszekedtem vele, amiért nem volt képes meghallgatni az én szemszögemet apuval kapcsolatban. Már bánom, hogy ezt tettem, és szívem szerint visszaforgatnám az időt, hogy semmissé tegyek minden egyes bántó szót, amit a fejéhez vágtam. Meg kellett volna értenem, hogy neki sem könnyű, hiszen, bár én az apámat veszthettem el bármelyik végzetes percben, ő az élete szerelmét. Talán amikor rá gondolok épp azt nézi végig, ahogy haldoklik az a személy, aki az életet jelenti számára. Látásom ismét elhomályosult, olyan volt, mintha egy leheletvékony bársonyfüggönyön át láttam volna a világot.

- Minden rendben, drágaságom? - kérdezte, amikor észrevette, hogy kissé remegek, de kihúztam magam és mosolyogva válaszoltam az imént feltett kérdésére. Hogy lehet egy ilyen megértő asszonynak olyan gyereke, mint Summer?!

- Persze, csak most keltem és még kába vagyok – nem hazudtam nagyot, bár kifejezetten éber voltam, hisz amikor láttam Louist és a beképzelt lányát csókolózni, az olyan volt számomra, mintha leöntöttek volna egy pohár jéghideg vízzel. Határozottan hatásos ébresztő, bárki számára.

A meghitt, kissé családias pillanatot maga az emlegetett szamár zavarta meg. Heves, jellegzetesen kimért mozdulataival becsörtetett a nappaliba és pontosan mellettünk állt meg. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem szaggatott lélegzetvételét, ami feltehetőleg a csókolózásuk okozta levegőhiány elengedhetetlen mellékhatása volt.

- Mit szeretnél, anya? - talán életemben most először láttam megcsillanni egyfajta tiszteletet kék szemeiben. Eddig elképzelni sem tudtam, hogy képes lehet erre az érzésre. Furcsán megszépítette, és bár nehezemre esett bevallani, tényleg úgy nézett ki, mint egy szupermodell. Nem csoda, hogy mindenki azonnal szerelmes lett belé.

- Úgy gondoltam lányok, hogy tölthetnétek együtt egy kis időt. Tudjátok, hogy jobban megismerjétek egymást. Még az is lehet, hogy elválaszthatatlan barátnőkké váltok. Biztos találtok majd egy csomó közös témát, hisz egyidősek vagytok. Új divatirányzatok, fiúbandák meg az ilyen csajos dolgok – arcán egy levakarhatatlan mosoly díszelgett én pedig képtelen voltam neki nemet mondani, pedig a testem minden egyes porcikája tiltakozott az ötlete ellen. Még hogy elválaszthatatlan barátnők. Majdnem elnevettem magam, amikor kimondta ezeket a szavakat, hisz nagyon vak lehetett, ha nem vette észre a köztünk lüktető feszültséget és ellenszenvet.

- Sajnálom, anyu, de... - Esme mérges pillantásokkal jutalmazta meg lányát, ezzel belé fojtva bármiféle próbálkozását az ötlete megvétózásával kapcsolatban.

- Semmi de. Már kértem is időpontot nektek Tiffany szalonjában. Masszázs és hasonlók. Jól hangzik, nem? - nézett felém, én pedig csak beleegyezően bólogattam. Igazság szerint még sosem voltam ilyen helyen, és bármennyire utáltam Summert, határozottan csábított, hisz remekül hangzott – Anyukád és én minden második hétvégén elmentünk egy ilyen helyre a fősuli alatt, csupán a kikapcsolódás miatt. Nektek is jót fog tenni.

- Biztosan – mondtuk egyszerre.

Mivel nekem sohasem volt saját kocsim, kézenfekvő volt, hogy Summer mellé kell majd beülnöm. Az ő autója tűzvörös színben pompázott, a tetejét pedig le lehet hajtani, ahogy azt ez alkalommal is megtette. A Porsche csak úgy száguldott az utcán, miközben a szél jólesően belekapott a hajamba. A táj kissé eltorzult, közel sem volt olyan csodálatos, mint amikor gyalog tettem meg az utat London belvárosa felé, és bár az tovább tartott, szerintem ezerszer kellemesebb volt. Summer és Louis, szerelmesek vagy sem, határozottan hasonlítottak egymásra, ha csak a vezetési stílusukat néztük, bár a gyomrom ezúttal nem rakoncátlankodott. Talán kezdtem egyre inkább hozzászokni a sebességhez, vagy tényleg csak a túl sok popcorn volt a hibás.

Elérve Tiffany szalonjához a látvány, ami a szemem elé tárult, teljesen az ellentéte volt annak, amit vártam. Nem volt felkapott és puccos, vagyis kívülről egyáltalán nem lehetett volna elmondani róla, hogy egy szépségszalon. Az ember sokkal hamarabb gondolt volna inkább egy unalmas irodára. Nem volt különálló épület, oldalai hozzá voltak építve egy kínai büféhez és egy zöldségeshez. Egyetlen látható fala fehérre volt festve és mindössze két ablak díszelgett rajta, amiken nem lehetett belátni a narancssárga halvány árnyalatában tündöklő függönyöknek köszönhetően.

Bevallom, először átfutott az agyamon, hogy rossz helyen jártunk és Summer el akart adni a fekete piacon, de gyorsan elhessegettem az idióta, paranoiás gondolataimat és egy mély lélegzetvétel után követtem őt a bejárat felé. Az egyetlen dolog, ami megnyugtatott az, az ajtó felett elhelyezett szintén narancssárga tábla volt, amire cifra betűkkel írták fel, hogy Tiffany's.

- Csak nem betojtál? - lökte oda, hangjában maró gúnnyal, mire megforgattam a szemeimet és jobb kezemmel magabiztosan lenyomtam a kilincset. Amint kitárult az ajtó, arcomat, vagyis inkább az orromat megcsapta a hajlakk és a füstölő tömény keverékének illata.

Jobb oldalon volt pár szék és tükrös asztalok, amiken halmokban állt a fésű, a hajfesték, a hajszárító és a zselé, akár egy egyszerű fodrászatban, ezt mégsem lehetett annak nevezni. Hogy is lehetett volna, amikor kissé arrébb fordulva az ember masszázságyakba ütközött, és ha bátorkodott még egy kicsit elfordítani a fejét már is megpillanthatott egy falat tele körömlakkokkal.

- Jaj, milyen rég láttalak, törpe – ölelte magához Summert, egy hóbortos kinézetű, vörös tincsekkel rendelkező nő, mire akaratlanul is mosoly kúszott az arcomra. Nagyon édes jelenet volt, de nem ezért tetszett, hanem azért, mert az említett 'törpe' fülig vörös lett zavarában. Nem is lesz ez olyan rossz nap, és ettől a gondolattól már szinte hahotáztam magamban – Ki a barátnőd? - fordult ezúttal felém, így jobban szemügyre tudtam venni. Arca csöppet ráncos volt, így azonnal rájöttem, hogy még anyukáinknál is idősebb lehetett. Szemüvegének fekete kerete ellenére, egyáltalán nem hatott szigorúnak tekintete, sőt sokkal elragadóbbnak tűnt tőle. Alkata sovány és kecses, akár egy elrepülni készülő madáré, mosolya pedig hófehér volt.

- Ő itt Grace – mutatott felém, és egész végig mosolygott, mint aki felhőtlenül boldog. Még az sem zavarta, hogy ez a nő a barátnőjének hitt.

- Aki a törpe barátja, annak itt minden ajándék. Mit szólnátok ha a masszázsasztaloknál kezdenénk, aztán egy pedikűr vagy amihez csak kedvetek lesz – félénken bólintottam egyet és elsétáltunk a fehér asztalokhoz. Levettük a ruháinkat és ráfeküdtünk két egymás mellett elhelyezett bútordarabra.

Nagyon sokat beszélgettünk, vagyis eleinte Carla – hiszen időközben elárulta a nevét – húzta ki belőlünk az információkat, de aztán már magunktól áramlottak a szavak. Feljött minden fajta téma, és én magam is alig tudtam elhinni, hogy Esmenek mindenben igaza volt. Viszont mindezek ellenére kételkedtem abban, hogy nem csak a látszat miatt voltunk ilyen megértőek és barátságosak egymással. Summer kivirult a boldogságtól, az arcát megfiatalította és lágyabbá tette a rajta megjelenő pír. Engem viszont elgondolkoztatott, hogy ebből mennyi volt a valóság és mennyi szólt, pusztán a nagyközönségnek.

- És mi van a pasikkal, lányok. Sikerült már elfelejtened Ericet? - eddig nem néztem Summerre, csak élveztem a kényeztetést, azonban érdekelt a válasza, így fejemet felé fordítottam. Arca mintha megfeszült volna pár pillanatra. Olyan volt, mint akinek az eszébe jutott valami kellemetlen emlék, amit legszívesebben elfelejtett volna, mégis válaszolt.

- Eric? Már azt sem tudom kicsoda – vonta meg a vállát – A fiú, aki átvert. Nagy cucc! Mindig ezt csinálják. Azóta megtanultam a leckét. Veled volt már ilyen? - szegezte nekem a kérdést, ezzel elvonva a figyelmet saját magáról.

- Hogy törték-e már össze a szívem? Persze, de ez nem jelenti azt, hogy nem hiszek a szerelemben. Mindenkinek meg kell adni az esélyt, a bizalmat, amíg okot nem ad rá, hogy utáld – mondtam egyszerűen, hiszen nem lehet mindig általánosítani. Ebben a témában meg főleg nem, hisz mindenki másmilyen. Nem ítélhetünk el valakit, csak azért, mert volt egy rossz tapasztalatunk.

- Nem értek egyet. Előbb-utóbb minden fiú kihasználna, így inkább én játszadozom velük és végül eldobom őket, mint a kinőtt ruhát. Erről szól az élet – mosolygott, bennem viszont szöget ütöttek a szavai és képtelen voltam csak úgy hanyagolni a témát.

- De Louis más, nem? - minden idegszálammal Summert figyeltem. Próbáltam kivenni valamit, akármit az arcán megjelenő rezdülésekből, de nem ment. Olyan érzelemmentesen pislogott, mintha nem is lett volna egy az emberek közül, csak egy kőszívű robot. Egy gép.

- Nem. Ő is csak egy a sok közül, aki menthetetlenül belém szeretett, és pont ez lesz a veszte – a következő pillanatban, mintha rájött volna, mit is mondott a szája elé kapta a kezét és mérgesen nézett rám. Ha szemmel ölni lehetne, már halott lettem volna, efelől semmi kétségem sem volt. Ajkaival néma szavakat formált, és nagy erőfeszítésembe került, mire rájöttem, mit tátogott nekem. 'Ha elmondod neki, neked annyi!'

Fejemmel bólogattam, jelezve, hogy megértettem, de abban már nem voltam biztos, hogy ezt az információt magamban is tudom majd tartani, vagy ha mégis, akkor meddig sikerül majd. Louisnak tudnia kell, hogy Summer nem szereti, mert ha a lány csak kihasználja, végül dobja, akkor össze fog törni. Nekem pedig túlságosan fontos lett ahhoz, hogy ezt tétlenül végignézzem. Viszont, ha szólok neki, akkor 'nekem annyi'. Persze, tudtam, hogy nem ölhet meg, de azt már el tudtam róla képzelni, hogy életem végéig ugráltatni fog, akár egy kutyát. Ez olyan nagy ár lenne az igazságért? Nem, vagy mégis? Most légy okos, ha a hülye kérdéseid miatt ekkora zűrbe keveredtél!