2. fejezet: Perfect Day

 Sziasztok!

Hát itt is lenne a második fejezet *.* Végre kiderül ki is a rejtélyes kapucnis fiú :) Remélem elnyeri tetszéseteket a folytatás, hisz azért csinálom :D Jó hétvégét és olvasást mindenkinek ! <3

*Kelly*

A madarak csicsergésére ébredtem, ami fura volt, hisz mióta összeköltöztem a legjobb barátnőimmel, egyik nap se úsztam meg, hogy valamelyik rám ne ugorjon, hisz mindig is sokáig alszom, tovább, mint ők. Szépen lassan elvánszorogtam a fürdőszobáig, és rendbe szedtem magam. Felvettem egy rövidnadrágot és egy mintás pólót, egy hozzá illő kistáskával, amibe beledobtam a telefonom és a pénztárcám. Amikor lesétáltam az emeletről, senkit se találtam. Az egész ház kongott az ürességtől. Hirtelen megkondult a gyomrom, így kinyitottam a hűtő ajtaját. Sajnos semmit se találtam benne, ami megint csak meglepő, hisz tegnap vásároltam. Szomorún hajtottam be az ajtaját, amin megláttam egy cetlit.

„Olyan édesen aludtál, hogy ma nem volt szívem felkelteni, de a nyáladat visszatarthatnád! Elmentünk moziba, este jövünk. Amúgy gondolom észrevetted, hogy mindent bezabáltunk, szóval nyugi, estére viszünk kaját, addig is hagytam egy kis pénzt a kisasztalon, menj, ebédelj valahol. Puszii J.”

Hát mondhatom jót nevettem a nyálas megjegyzésén. Leraktam a papírt az asztalra és elvettem a pénzt. Úgy döntöttem elmegyek egy kajáldába, méghozzá az elsőbe, amivel szembetalálom magam. Helyesbítek, inkább a másodikba, mert nincs kedvem a kínaihoz. Amikor beléptem a Nando’s ajtaján, szerencsére nem voltak sokan, így beálltam az egyik sorba. Úgy öt percet várhattam a sorban, mikor végre én következtem.

- Jó napot, mit szeretne? – mondta unottan egy kb. velem egyidős srác, akit ha jól látom Ryannek hívtak.

- Enyhén csípős csirkét szeretnék menüben – mondtam az elsőt, amit megláttam a feje felett lévő táblán. A képen jól nézett ki, remélem az íze is jó lesz.

- Tessék – nyújtotta felém a tálcát, én pedig hatalmas lendülettel fordultam meg. Szerencsétlenségemre belefordultam a mögöttem várakozó srácba, és a kólám teteje leesett a helyéről, így teljesen ráborulva a fiúra.

- Úristen, ne haragudj, annyira sajnálom – mentegetőztem, majd a kezembe vettem egy száraz szalvétát és gyorsan elkezdtem felitatni a folyadékot. A fiú egyáltalán nem akadt ki, hogy tönkretettem a ruháját, sőt jól szórakozott rajta, hisz egész végig csak nevetett.

- Semmi baj, inkább a kajádat sajnáld - mutatott az eláztatott csirkére, amin viszont nekem kellett nevetnem. A fiú elvette a tálcámat és leültünk egy eldugott asztalhoz a sarokban.

- Sajnálom is, így most mit egyek? – kérdeztem megjátszott elkeseredettséggel a hangomban, ami egy újabb kör nevetést eredményezett. Végül ránéztem a srácra, aki egy kapucnis felsőt és egy napszemüveget viselt, és akkor beugrott ki is ő.

- Ezt nem hiszem el – tátottam el a számat – te vagy az?!

- Jaj, kérlek, ne sikíts, nem szeretném, ha mindenki körülöttünk nyüzsögne – mondta kétségbeesetten – én csak meg szeretnék ebédelni, lehetőleg nyugodtan – fogta be a számat. Csak két kézzel sikerült lefeszítenem a kezét rólam, majd megszólaltam.

- Mért sikítanék, ha nem az előbbi tettedért. Másokat is beelőzöl a sorban és attól félsz, hogy most vasvillával fognak neked esni? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, mire egy kicsit lehúzta a szemüvegét és csodálkozva nézett végig rajtam.

- Te nem tudod ki vagyok? – kérdezte, mire komolysággal a hangomba válaszoltam neki.

- Dehogynem, te vagy az a srác tegnapról, és ne próbáld letagadni – emeltem fel a mutatóujjam, mire nem bírtam tovább és elmosolyodtam. Tíz perc múlva már mind a ketten egymással szemben ültünk és a finom csirkéket falatoztuk, mert vett nekem egy másik menüt. Kedves volt tőle, pedig igazából az én hibámból öntöttem le az előzőt. Nagyon jól elbeszélgettünk, és kiderült, hogy nagyon jófej.

- Mi lenne, ha elmennénk innen valahova? – kérdezte meg, amikor már mindketten befejeztük az evést.

- Rendben, úgyis csak egyedül lennék otthon – mosolyodtam el. Felém nyújtotta a kezét, majd felhúzott a székről és kimentünk a kocsijához. Kinyitotta nekem az ajtót és meg sem álltunk a Hyde parkig. Az egész lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Szinte az egészet bejártuk, ami nagyon sokáig tartott. Az idő kezdett egyre hidegebb lenni, és persze sötétebb is. És mivel már nem volt fenn a nap az égen, idegen lovagom, akinek a neve Niall, mint azt kiderítettem, levette az arcát eltakaró dolgokat.

- Wáó, milyen szépek a szemeid – jött ki belőlem önkéntelenül is egy bók, amin elmosolyodott.

- Neked pedig nem csak a szemeid – kacsintott rám, aztán megfogta a kezem és úgy sétáltunk tovább. Egy ideig csöndben voltunk, ami egyáltalán nem volt kínos. Nem kellettek szavak ahhoz, hogy jól érezzem magam a társaságában. Aztán hirtelen megláttam valamit.

- Oda nézz! – mutattam egy bódé felé – együnk vattacukrot! – húztam magam után, ellenkezést nem tűrve.

- Milyen ízűt szeretnének? – kérdezte kedvesen a velem szemben álló öreg bácsi, mire azonnal rá is vágtam a választ.

- Egy epreset, és egy … - a fejem Niall felé fordítottam, ő pedig csak a vállát húzogatta – egy banánosat – választottam helyette. Két perc múlva el is készült mind a kettő, amik nagyobbak voltak a fejünknél is.  Az öregúr kezébe nyomtam az árát, és elsétáltunk.

- Remélem jót választottam – jegyeztem meg, Niall pedig bólogatott, amint megkóstolta. Az egész napos sétálgatás kicsit kimerített mindkettőnket, így leültünk egy padra. Úgy helyezkedtem el, hogy végig egymásra tudjunk nézni, miközben tovább beszélgetünk.

*Niall*

 Leültem a padra, Kelly pedig velem merőlegesen, így rám rakta a lábát, ami egy cseppet sem zavart, mert így végig a szemébe tudtam nézni. Egyszer csak fogta és belecsípett az én vattacukromba. Mindig is utáltam, ha valaki megeszi előlem a kajámat, de ez most egy cseppet sem zavart. Kiskutya szemekkel néztem rá, miközben lefelé biggyesztettem a számat.

- Na jó, te is ehetsz az enyémből – nevette el magát, majd csípett egy darabot a sajátjából is, amit belenyomott a számba. Ez adott is egy jó ötlet.

- Hmm, sokkal finomabb a kezedből – mosolyodtam el kajánul, mire kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Tényleg?

- Naná – és azzal én is megetettem őt vattacukorral. Végül az egészet így ettük meg, a másik kezéből. Nagyon sokat nevettünk egész nap, és kedvem támadt megcsókolni. Már épp közeledtünk egymáshoz, csak pár milliméter választott el minket, amikor megcsörrent a mobilom. Louis neve villogott a kijelzőn.

- Halló – vettem fel, miközben bocsánatkérően néztem Kellyre – Mit szeretnél? – sürgettem meg, mire üvölteni kezdett.

- Te meg hol a francban vagy? Az még veled sem fordulhat elő, hogy kilenc órán keresztül ebédelsz! – a végén már persze nevetett, majd újra komolyra váltott, ami nagyon szokatlan tőle – Egy óra múlva koncert, jobb lenne, ha sietnél, drágám! Csáó – és letette. Mégis hogy a francba felejthettem el, hogy ma fellépünk? Hisz egész héten erre vártam. Szerencsére tegnap volt a főpróba, így már csak oda kéne érnem. Hisz én vagyok az egyik az öt srác közül, aki nem késhet el.

- Minden rendben? – kérdezte aggódva Kelly, hisz egy ideje már csak a kezemben szorongattam a telefonom és kibámultam a semmibe.

- Persze, de most sajnos el kell mennem – mondtam és egy puszit nyomtam az ajkaira – azért jó lenne megismételni a mai napot. Megadod a számod? – reméltem, hogy igent mond, de csak lefagyva nézett rám, aztán persze válaszolt.

- Igen – odanyújtottam felé a telom, ő pedig bepötyögte a számjegyeket. A neve mellé írtam egy mosolygósfejet, és csináltam róla egy fényképet is. Utána azonban rohantam, mint még soha.