12. fejezet: Home, „sweet” home

Sziasztok :)

Itt is lenne a következő rész, remélem mindenkinek tetszeni fog, viszont a következőket sajnos újra csak szombatonként tudom majd hozni, remélem nem haragszotok, és így is lesz kedvetek komizni, leírni a pozitív/negatív véleményeiteket, mert minden hosszabb vagy rövidebb megjegyzés nagyon sokat segít. 

Ezenkívül kitettem oldalra egy közvélemény-kutatást, kérlek titeket, hogy szavazzatok, mivel már elkezdtem írni azt is, és hát tudnom kéne, hogy érdemes-e folytatni. Nem is húzom a szót, talán még annyit, hogy KELLEMES HÚSVÉTOT! Szeretlek titeket, jó olvasást <3 xoxo

*Kelly*

Emma Adams

Mindig is imádtam repülőgéppel utazni, de most valahogy nem éreztem ennek az egésznek a varázsát. Most nem néztem a csodás eget az ablakból, csak simán átaludtam az utat. Fura lesz újra itthon, azok után, hogy a szüleim akarata ellenére költöztem el Londonba. De hát, mégiscsak ma van anyu szülinapja, és bár sosem volt fényes a kapcsolatunk, azért a szívem mélyén szeretem. Amúgy is épp jókor jött ez a kis hazalátogatás, mert környezetváltozásra van szükségem. Amikor leszállt a gép, azt hittem senki sem fog kijönni elém, és igazam is lett. Megint elfelejtkeztek rólam, pedig Emma hívott el anya meglepetés bulijára.  Amint megtaláltam a bőröndjeimet, fogtam egy taxit és meg sem álltunk hazáig.

A lehető leglassabban lépkedtem a bejárat felé. Hirtelen a hátam közepére se kívántam ezt az egészet. Már azon voltam, hogy megfordulok, és a következő géppel hazarepülök, amikor Emma kitárta az ajtót, és utánam kiabált.

- Látlak ám. Már megint búcsúzás nélkül hagynál itt? – kérdezte egy kis szemrehányással a hangjában. Igaza volt, már megint ezt akartam. Hisz aznap sem köszöntem el senkitől. Csak kimásztam az ablakon és elhagytam az otthonom. Menekültem a problémáim elől, mert elegem lett, hogy a szüleim mindenért engem okolnak és minden egyes nap veszekednek velem. Még emlékszem arra a napra, amikor eldöntöttem, hogy elmegyek. Félve, de boldogan adtam be a jelentkezésemet a londoni újságírói iskolába, ahova sikeresen fel is vettek.

- Sajnálom – hajtottam le a fejem, mert nem akartam a húgom szemébe nézni. Megint csalódást okoztam neki.

- Nem baj. Legalább eljöttél – ragadott meg a karomnál fogva, és a ház felé húzott – Na, és mi van veled, drága nővérkém? Mesélj már – ültetett le az ágyára, és lehuppant mellém.

- Nem is tudom, mit mondhatnék – húztam keserű mosolyra számat – Kezd inkább te! – dőltem hanyatt az ágyán, és a plafont kezdem el bámulni, miközben belekezdett a mesélésbe.

- Legyen. Hát a nyaram eddig nagyon jól telik, egész nap a többiekkel szórakozom. Ja és Jack randira hívott – azt tudni illik, hogy Jackbe már a gimnázium első éve óta bele van zúgva, szóval ez eszméletlenül jó hír – Már úgy izgulok. Neked van már kiszemelted? – termett felettem, és a szemembe nézve várta a válaszom. Először nem akartam neki elmondani, de mindig is a legjobb barátnőmnek tartottam, és tudom, hogy sosem árulná el egyik titkomat sem.

- Ami azt illeti… - löktem le magamról, ezzel is húzva az időt – pár napig még jártam is valakivel. De nem jött össze – emlékeztem vissza Niallre. Olyan nehéz volt a búcsú, legszívesebben elmondtam volna neki, hogy holnap már utazok is vissza, de nem mertem.

- Mi az, hogy nem jött össze? Nem szeretett? Vagy te nem szeretted? – kíváncsiskodott, mint mindig, ami mosolyra késztetett. Olyan jó, hogy nem haragszik rám. Pedig minden oka meglenne rá.

- Nem ez volt a baj. Mindketten szerettük egymást, vagyis én ezt éreztem, de egy haverja szerelmet vallott nekem. És véget vetettem a kapcsolatunknak, mielőtt tönkremenne a barátságuk – magyarázkodtam, ami nem nyerte el a tetszését.

- Nem értelek. Mindig ezt csinálod. Meghátrálsz a problémák láttán. Fogadjunk nem is hagytad, hogy megbeszéljétek, csak dobtad. Rá nem is gondoltál, ahogy annak idején rám se. Tudod milyen érzés volt elveszíteni a legfontosabb embert az életemben? – teltek meg könnyel barna szemei, miközben már szinte ordibált. Hát mégiscsak mérges. De ő ezt nem értheti. Anyáék őt mindig is imádták. Szép, nagyon okos és jól sportol, ezzel szemben én csak irodalomból és zenéből voltam jó, béna voltam minden sporthoz, és mindig bajba kerültem. Számukra ő a tökéletes gyerek, én meg csak teher.

- Mégis mit kellett volna tennem? És ha miattam feloszlik a One Direction? – fakadtam ki, és én is kiabáltam. Bőgni kezdtem, és kiadtam magamból mindent, amit a reptéren nem lehetett.

- Tessék? – bámult rám kikerekedett szemekkel, úgy nézett, mintha valami ostobaságot mondtam volna, mint például, hogy egy meg egy az öt.

- Igen, Niall Horan volt a pasim és kevesebb, mint két hét alatt dobtam, mert Harry azt mondta jobban szeret, mint Niall valaha is fog – mondtam minden egyes szót lassan kihangsúlyozva, hogy megértse. Az arcán több érzelmet is felismertem: döbbentséget, kételkedést, örömöt, csalódottságot és sajnálatot.

- És ezt csak most tudom meg? Még egy telefonhívást se kapok, hogy mi történik veled? – mondta megjátszott haraggal a hangjában, mire szomorúan felnevettem. Vicces volt, mert egyszerre sírtam és röhögtem. Közelebb jött hozzám, és szeretetteljesen átölelt. Simogatta a hátam, mint régen, amikor Scott az egész iskola előtt dobott, vagy amikor összevesztem apuékkal – Minden rendben lesz!

Még vagy tíz percig ülhettünk így, amikor Emma észbe kapott és felpattant az ágyról.

- Én tiszta hülye vagyok – csapott egyet a homlokára – Anya egy órán belül itt lesz, és én még csak el sem kezdtem a díszítést. Még szerencse, hogy reggel elmentem a tortájáért – veregette hátba magát képzeletben.

- Nyugi, még van időnk – mosolyogtam rá biztatás képen, hiszen nem olyan nagy a házunk, meg tudjuk csinálni időben a teendőket.

Mind a ketten, mint két őrült, sürögtünk-forogtunk a házban. Lampionokat és buli kellékeket tettünk fel a nappaliban mindenhova, ami vicces, mert nagyobb a felhajtás anyám 36. szülinapja körül, mint az én 18. szülinapomon volt.

- Ráraknád a gyertyákat a tortájára? Már csak öt perc és hazaér – kiabált le az emeletről Emma, aki épp az ajándékokért rohant fel.

- Persze – kiabáltam vissza, és kiszaladtam a konyhába. A hűtőből kiszedtem a tortás dobozt és kivettem belőle a finomságot. A csokoládés csoda tetején ott virított a „Happy Birthday” felírat és egy mosolygósfej. Felálltam egy székre és leszedtem a felső polcról a gyertyákat, amiket bele is szúrtam az édességbe. Felemeltem a süteményt és a nappali felé vettem az irányt, amikor kinyílt a bejárati ajtó, én pedig ijedtemben anyám képébe ejtettem a tortáját.

- Boldog szülinapot – próbáltam visszafogni a nevetésemet, az arca láttán, közben pedig elhúztam a számat. Emma pont ebben a percben jött le a lépcsőn, és a jelenetet látva közénk állt, nehogy balhé legyen – Annyira sajnálom – mentegetőztem, bár nem mondanám, hogy nagy lelkiismeret fordulásom van, a baleset miatt.

- Semmi baj, erre is felkészültem – mosolygott a húgom, és a kezében egy másik tortával jött ki a konyhából – Boldog szülinapot anya! – puszilgatta meg, majd felvitte az emeletre, hogy segítsen neki megmosakodni.

- Meddig maradsz? – fordult felém apám, miután a többiek eltűntek a lépcső tetején.

- Megnyugodhatsz, csak mára jöttem – mondtam érzelemmentesen, mert már nem bántottak az ilyesféle megjegyzéseik. 15 éves korom óta fel sem veszem őket.

- Nem így értettem – tette a vállamra a kezeit, ami meglepett – Hiányoztál – ölelt magához, és éreztem, hogy elérzékenyülök. Az előbb rontottam el mindent, mégis ilyen kedves hozzám.

- Ti is – jegyeztem meg halkan és kiváltunk az ölelésből. Leültünk a feldíszített nappaliban és vártuk az ünnepeltet. Mint már azt említettem anyu most tölti be a 36-ot, ami annyit tesz, hogy csak 17 volt, amikor megszülettem. Sokszor említette már, hogy tönkretettem az életét, bár szerintem ez nem igaz, ugyanis egy menő cégnél dolgozik, egész magas pozícióban. Mit akar ennél többet?

- Itt is vagyunk – ordibált Em – AJÁNDÉKOZÁS! – mindenki átnyújtotta az ajándékait, amit izgatottsággal bontogatott, de nem szakította szét a csomagolópapírt. Sosem tudtam, hogy képes megállni. Én mindig nekivetem magam, és ott tépem, ahol érem.

- Jaj, köszönöm szépen édesem – csókolta meg apámat a két repülőjegy láttán, amik Spanyolországba szóltak. Mindig is az volt anya kedvenc országa, de még sosem járt ott. Na, most már ez az álma is valóra válik, forgattam meg a szemeimet.

- Imádlak drágaságom – ugrott Emma nyakába is, aki egy gyönyörű nyaklánccal lepte meg. Én viszont valami sokkal személyesebbel készültem neki. Egy DVD-vel, amin a közös családi képeink vannak összeszerkesztve, alatta pedig én éneklem a zenét, amit saját magam írtam. Természetesen engem is megölelgetett, miután megnéztük a kisfilmet, de nem olyan nagy hévvel, mint a többieket.

Később a húgommal készítettünk vacsorát, amit a családdal együtt ettünk meg, miközben egyfolytában meséltünk. Kivel, mi történt. Apu boldogan hallgatott végig, ami nagyon jól esett, sőt még anyu is kérdezgetett egy-egy számára érdekes témánál. Így összességében nagyon is jól telt el ez a nap. Boldogan feküdtem le az ágyamba, mert a szobám még mindig ugyan úgy volt berendezve, ahogy hagytam.