XV. fejezet: Csajos este

Sziasztok :)

Először is, megint a hálálkodással kezdeném, hisz már is 58 feliratkozóm lett és 61 követőm. Köszönöm a sok-sok kommentet, annyira jól esik a támogatásotok. Viszont szeretnék bejelenteni pár dolgot. A laptopom bizonytalan ideig bekrepált, így csak a tesómén tudok jelentkezni. Plusz, a huszadik fejezet után visszaállok 'egy hét, egy fejezet' dologra, mert az iskola mellett nem lesz időm mind a három blogra írni. Melyik napon szeretnétek? Melyik jó nektek, mert nekem mindegy. :)

Plusz, ha már blogok. Egy kis ingyen reklám XD Fenn van már 5+1 rész a Harrys blogon, és a Prológus az Alexával írt Justinoson. Ha valakit érdekel, olvasson bele nyugodtan. Oldalt a képekre kattintva megtaláljátok őket.

A rész, nos. Sajnos nem lett a legjobb, de igyekeztem nem csalódást okozni, hisz megérdemlitek, hogy jó részt kapjatok. 

Millio puszi Xx  Jó olvasást, és szeretlek titeket <3

ui.: majdnem elfelejtettem. Párszor már említették, hogy kéne egy blogarchívum. Nos, én azért nem tettem ki, mert az oldalaknál a fiúk nevére kattintva minden rendezetten van linkelve. Ha valaki ezt nem tudta volna, akkor most szólok neki. :)

~Victoria Jones~

Ismét megszólalt a telefonom, a reggel folyamán körülbelül vagy ezredjére, de már kedvem sem volt hozzá, hogy megnézzem ki kereshet megint. A munkahelyemen beteget jelentettem még tegnap este, így helyette itthon fekszem az ágyamban, körülöttem pedig mindenhol használt papír zsebkendők vannak szétdobálva, beterítve az egész helyet. Ma már beszéltem Louis-szal és elmondtam neki mindent az én szemszögemből, mire azt tanácsolta, hogy hívjam fel Zayn-t, de eddig még nem próbálkoztam ezzel és szerintem ezek után sem fogok. Egyszerűen nem vagyok képes újra végighallgatni, amiket már tegnap a fejemhez vágott. Abba biztosan belepusztulnék, de ami még ennél is jobban bántana, ha fel sem venné nekem a telefont, amire valljuk be őszintén, hatalmas az esély. Végre elhallgatott a készülék irritáló vált hangja, így csend lett úrrá a szobán. Az egyetlen zajforrás a mellkasomban hevesen zakatoló szívem. Csodálkoztam, hogy még képes verni mindezek után. Erősebb, mint a lelkem, mert az teljesen összetört, apró darabkákra, amiket már nem lehet összeragasztani, még a legerősebb pillanatragasztóval sem. Nem tudom, az emberek miért mondják azt, hogy összetört a szívük, hisz ez ostobaság. A szív kitartóan ver tovább, az ember az, aki javíthatatlanul megcsonkul, összeroskad.

A telefonom újra hangosan üvöltötte a One Republic: If I lose myself című számát jelezve, hogy valaki ismét keres. Nem tudom, eddig miért nem kapcsoltam még ki. Talán valahol legbelül megnyugtatott a tudat, hogy volt, akinek még fontos voltam, aki még gondolt rám és aki jelen pillanatban is aggódott, nehogy bánatomban ártsak magamnak. Sajnos, vagy nem sajnos, ehhez én túl gyáva vagyok. Nem tudnám felvágni az ereimet, ahhoz túlságosan nagy bennem az élet utáni vágy. Csak tudnám, hogy miért. A kicsi készülék csipogott egyet, vagyis üzenetem érkezett, de inkább azt sem néztem meg. Átfordultam a másik oldalamra, mert már kényelmetlenné vált az előző testhelyzetem. Lehunytam a szemeimet és kényszerítettem magam, hogy elaludjak, mégsem jött álom a szemeimre, ami nem meglepő, hisz már az este sem tudtam aludni. Most miért tudnék?

~Niall Horan~

Ma reggel ha nem hívtam még fel legalább tízszer Torit, akkor egyszer sem. Folyamatosan csak őt tárcsáztam, de egyszerűen szart és jelen pillanatban is szarik felvenni. Reggeli után Lou elmesélte mi történt köztük és nagyon féltem, ahogyan Zaynt is. Olyan lett akár egy zombi, alig lehetett ráismerni. Bűzlött és melegítőben jött el stúdiózni. Mikor csinált volna ő ilyet azelőtt? Soha. Igaz, nem volt olyan tükörmániás, mint ahogy azt az újságok és a média állítja, de akkor is szokott adni a megjelenésére, hiszen bármikor lefényképezheti egy lesifotós.
- Niall, vége a szünetnek. Told ide a formás kis Ír hátsódat! - ordibált Hazza, így letettem a telefont, de mielőtt visszafutottam volna a srácokhoz, még küldtem egy gyors üzenetet Victoriának, hátha legalább ezt hajlandó lesz elolvasni. Igazából én egyáltalán nem vagyok rá mérges, nem is hibáztatom, hisz nem volt nagyon sok választása. Talán csak meg kellett volna bíznia Zaynben annyira, hogy mindenben őszinte legyen, amikor tudatosultak benne az érzelmek. Gyorsan megráztam a fejem, és a további időhúzás helyett inkább visszarohantam a srácokhoz, hisz be kellett látnom, úgysem fog válaszolni. Bevettem egy éles kanyart, majdnem feldöntöttem egy ismeretlen srácot, de sietnem kellett, hisz mindenki rám várt, mert én kértem a szünetet, arra hivatkozva, hogy pisilnem kell. Muszáj volt füllentenem, mind tudjuk, kinek az érdekében.
- Na végre – Liam kissé rosszallóan csóválta meg a fejét, amikor csapzottan beestem melléjük. Lesütöttem szemeimet és eltátogtam egy „sajnálom”-ot, végül feltettem a fejemre a fejhallgatót, lazán, hogy azért halljam a saját hangomat is, és énekelni kezdtünk. Tudtam, hogy ma randija lesz Daniellel, amiről nagy valószínűséggel el fog késni, ha így haladunk. A szobában megszólalt a They don't know about us című számunk dallama, amit Liam kezdett el énekelni, majd jött Harry szólama, végül Zayn következett volna, de egyetlen egy akkord sem jött ki a száján. Értetlenül néztünk rá, hisz pontosan tudta, hogy ő következik. Nem téveszthette el, még véletlenül sem, mivel ő írta az egész számot. Torinak. Mintha egy üveg esett volna ki a kezemből és hangosan pattant volna ezer apró szilánkra, olyan hirtelenséggel álltak össze a kirakós darabkái a fejemben. Rájöttem mi a baja. Kezemet nyugtatásképp ráraktam a vállára, amitől összerezzent, de legalább most nem lökött el magától, úgy, mint tegnap este, amikor kijött az udvarra és én engem is ott talált. Ijesztően bunkó volt, alig ismertem rá. Példámat a srácok is követték, majd egy hatalmas családi ölelés kerekedett belőle. Szorosan karoltunk egymásban és támogattuk az elkeseredett barátunkat, hisz mint már mondtam mi egy nagy család vagyunk, a családnak pedig az a dolga, hogy kiálljon egymás mellett nem csak a jóban, hanem a rosszban is.
- Köszönöm fiúk, most már úgy érzem menni fog – hát, igazából bármennyire is próbálkozott, nem ment neki. Vagy negyedjére vettük újra, hangja mégis mindig megremegett vagy ennél is rosszabb esetekben egy árva dallamot sem sikerült eltalálnia. Hosszú napnak néztünk elébe.

~Victoria Jones~

Az ajtóm felől jövő hangos dörömbölés zaja keltett fel édes álmomból, ami oly nehezen szállt a szemeimre, mégis oly könnyedén szertefoszlott. Kénytelen voltam kiszállni a védelmet nyújtó kis odúmból és elvánszorogni az ajtómig, hogy kinyissam a váratlan vendégeimnek. Bár őszintén bevallom átfutott az agyamon az a kósza és gyerekes gondolat, hogy úgy teszek, mint aki nincs itthon. A lehető leglassabban sétáltam át a nappalin, egyre közelebb érve az ajtómhoz, aminek a másik oldalán két barátnőmet pillantottam meg. Tara bosszúsan, Emily mosolyogva fogadott egy hatalmas kosár csirkecombbal a kezében, s ha jól láttam még filmeket is hoztak.

- Beengedsz végre? Legalább tíz perce itt ácsorgunk. Megmondanád, miért nem veszed fel a telefont? Tudtommal azért van, hogy bármikor el lehessen érni... - csak mondta és mondta, mire megforgattam a szemeimet és a nyakába ugrottam, végül a mai napon sokadjára, ismét sírni kezdtem.
- Sss! Nyugi, nem lesz semmi baj – simogatta a hátam, ami nagyon megnyugtató volt, szavai mégis felkavartak. Hogy mondhatja, hogy nem lesz semmi baj? Ez ugyanolyan sablonszöveg, mit a minden rendbe jön. Soha, senki sem gondolja komolyan, csak megszokásból ejtik ki a szavakat a szájukon, mert úgy hiszik ezek a megfelelő szavak ahhoz, hogy megnyugodjon az éppen szipogó illető, de megsúgom, hogy ez nem így van. Ez csak ront az egészen, hisz rádöbbent, hogy az ég világon már semmi sem lesz ugyanolyan, mint ezelőtt. Legszívesebben leordítottam volna a fejét, meggondolatlansága miatt, de a kutya sem harapja meg azt a kezet, ami eteti, nekem pedig óriási nagy szükségem volt rájuk.
- Készen állsz egy csajos estére, akárcsak régen? - rángatott el Tara vállairól Milly és betolt a szobámba. Kivett a szekrényemből egy rövidnadrágot és egy egyszerű mintás pólót meg tiszta fehérneműket, majd már lökdösött is a fürdő felé – Most szépen lezuhanyzol és leveszed a tegnapi ruháidat, mert bűzlesz édesem, de aztán indulhat a parti – kacsintott egyet és rám zárta az ajtót. Egyedül voltam a kis helységben, így leültem a kád szélére és bámultam ki a fejemből. Nincs kedvem most ehhez, egyszerűen még nem vagyok túl a tegnapin, így pedig nem lehet felhőtlenül mosolyogni és szórakozni, képtelenség!
- Nem hallom a vizet – kiabált be Tara, így megengedtem a csapot és leszedtem magamról a ruháimat, végül meztelenül álltam be a zuhanyrózsa alá. Kezembe nyomtam egy kis tusfürdőt, amivel végig masszíroztam a testemet, miközben emlékképek villantak át az agyamon. A tóparti házban ezt Zayn csinálta nekem, és mennyivel jobb érzés is volt vele zuhanyozni. Sóhajtottam egy hatalmasat, próbáltam kiverni a fejemből minden vele kapcsolatos gondolatot, ami elég gyatrán ment, hisz mindenről ő jutott az eszembe. Az arca, amikor vidáman rám mosolygott, a kócos haja, amikor reggel mellettem ébredt fel, az ajka, ami minden alkalommal táncot járt az enyémmel. Szüntelenül ott lebegett előttem, akárhányszor csak lecsuktam a szemem pislogásnál. Azonnal eltekertem a csapot, így a testem összerezzent a hirtelen jött hidegtől, ami teljesen felfrissített, eltüntetve őt és csak magamra koncentráltam. Felkapkodtam magamra a ruhákat, megszárítottam a hajam és halvány mosollyal az arcomon sétáltam be a nappaliba, ahol már sajtos popcorn illata terjengett és csak rám vártak.
- Így már sokkal jobb – ölelt magához Milly és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra. Jókedvének egy része rám is rám ragadt, így már szélesebb vigyorral ültem le a kanapéra, ahol teljesen elnyúltunk mind a hárman, ezt követően pedig elindítottunk egy vígjátékot. Életemben nem gondoltam volna, hogy lehet ennyit nevetni egy filmen, aminek még a címét sem tudom. Az emberek össze-vissza hülyéskedtek benne, olyannyira jól, hogy a mai napon először a nevetésem miatt áztatták könnyek az arcomat. Vihogásunk zaja betöltötte a lakást, a radiátor csövén felszűrődő kopácsolás jelezte, az egész panelház tőlünk zeng.
- Hozok még egy kis kukoricát – pattantam fel a helyemről és bedobtam még egy csomag sajtos popcornt a mikróba. Nyomkodni kezdtem a gombokat, három egész percre beállítva a masinát. Amíg várakoztam leültem az egyik székemre az ujjaimmal türelmetlenül kopogtattam az asztalon,  különböző dallamokat játszva.
- Ezt már hallottam valahol – összerezzentem a hátam mögül jövő hangra, ami Emilytől érkezett. Felhúzott szemöldökkel bámultam rá, hisz nem tudtam miről beszél. Én magam sem tudom, mit kopogtam az előbb, akkor ő honnan tudná? - A One Direction egyik száma, ebben biztos vagyok – huppant le mellém, mire sikeresen lefagyott az arcomról az addig oly sikeresen megjátszott mosoly. Tessék? Ezek szerint tudat alatt is rájuk gondolok. Megforgattam a szemeimet és jól leszidtam magamat gondolatban. A bennem dúló heves vita nagy valószínűséggel az arcomra is kiülhetett, mivel Emily egy na-mond-el-mi-a-bajod-én-majd-segítek fejet vágott. Először meg sem szólaltam, végül egy hatalmas sóhajt követően a szavak csak úgy folytak ki a számból, mint egy gyorsan csordogáló patak vízcseppjei.
- Szerelmes vagyok Zayn-be és örökre elveszítettem, mert meggondolatlan voltam – szemeimet lesütöttem, kerültem a pillantását, hisz szégyelltem magam. Rövid hallgatás után egy kéz pihent meg a vállamon biztatva, hogy adjak ki magamból mindent – Meglátta a cikket – szipogtam, szemeim könnybe lábadtak, amitől homályosan láttam. Rossz volt erről hangosan is beszélni, mert amíg csak magamnak mondogattam a tényeket a fejemben, addig nem volt ennyire zord és valóságos.
- De te már nem is akarod azt elküldeni, igaz? - várta, hogy válaszoljak, de a torkomban egyre növekvő gombócnak köszönhetően képtelen voltam megszólalni, így csak hevesen bólogattam neki. Szorosan magához húzott, éreztem édeskés parfümjének illatát, miközben a hátamat simogatta. A mikró hangos, már-már irritáló csipogása sem zavart meg minket ebben a meghittnek nevezhető pillanatban, csak Tara többszöri krákogására figyeltünk fel.
- Nem fogom azt mondani, hogy minden rendbe jön, viszont ha te valamit nagyon szeretnél azt mindig minden körülmények között eléred. Ennyire már ismerlek – suttogta a fülembe, bennem pedig felébresztettek valamit, kedves és biztató szavai. NEM ADHATOM FEL!
- Hát, szerintem pedig már csak azért is el kéne küldened a cikket Pamelának. Legalább a munkád megmarad, ha már ő elment. Tudja meg a világ, milyen is valójában – eddig karba tett kezét szétfonta és egy ölelés után kivette a kukoricát a mikróból és beleszórta egy hatalmas tálba – Na, jöhet egy horror? - csapta össze a kezét és elindult vissza a nappaliba, mi pedig szó nélkül követtük. Visszaültünk a helyünkre és megnéztük a Kört. Klasszikus horror, ez volt az első ijesztő film, amit együtt láttunk és azóta is rengetegszer megnéztük már. Fejből tudtam mikor jönnek a félelmet keltő jelenetek, de most nem takartam el a szemem párnával. Az elejétől a végéig a képernyőt bámultam, amit nagyon megbántam. Most már, ha szerettem volna, se tudtam volna elaludni, mert attól féltem, hogy bármelyik pillanatban előbújhat az ágyam alól valamiféle szörny.
- Itt maradtok estére? Holnap mehetnénk együtt dolgozni – mosolyogtam halványan, mint aki nem csinált a gatyájába egy ostoba filmtől pár pillanattal ezelőtt. A lányok ujjongva mentek bele és gyorsan átöltöztek pizsomába, vagyis a szekrényemből előkotort kényelmes felsőkbe.
- Jó éjt! - ordítottuk el magunkat kórusban, miután mindannyian lezuhanyoztunk és bebújtunk az ágyamba. Mivel hárman sehogy sem fértünk el rajta én a földet választottam. Sokáig forgolódtam a kényelmetlen padlón, közben végig a ma kapott tanácsok jártak az eszemben. Hívjam fel? Beszéljem meg vele a dolgokat? Vagy egyszerűen adjam le a cikket, és felejtsem el őt örökre, ahogy azt kérte tőlem? Fogalmam sincs mi legyen.