First chapter: When I look at you

Sziasztok :)

El sem tudjátok hinni, mennyire boldog vagyok, és hogy már mennyire vártam, hogy végre kitehessem ezt a fejezetet, ami ismételten egy történet legelső mérföldköve. Ilyenkor olyan nehéz ez az egész, és bár már legalább az ötödik első fejezetem - ezen a blogon a harmadik -, nem tudok nem izgulni, főleg, hogy itt nem lesz banda, csak Louis, mint egy színész. Igen, elég fura lesz, de remélem nem rémít meg titeket. Köszönöm a 75 rendszeres olvasót, nagyon szeretlek titeket és a 39 kommentről már inkább nem is beszélek, hiszen hatalmas számok. Köszönöm, köszönöm és köszönöm. 

Millio puszi Xx és jó olvasást mindenkinek!

ui.: kinek hogyan teltek az első napjai a szünet után? Szerintem nagyon fárasztóak a pihenést követően, ezzel csak én vagyok így?

°Louis Tomlinson°

„Ez képtelenség! Szerelem első látásra - ilyen nem létezik. A szerelem akkor jön el, ha az ember alaposan megismerte a másikat, mégis éreztem, hogy fenekestül fel fog fordulni az életem, ha megszólítalak. Én pedig voltam olyan óvatlan, hogy megtettem.”

Már csak pár végső simítás volt hátra, hogy teljesen kész legyünk a külsőmmel kapcsolatos dolgokkal. Ma tökéletesen kellett kinéznem, hiszen nem akárhova mentem és én sem voltam akárki. A nevem Louis Tomlinson, a híres neves színész, akinek mindene megvan, akiért rajonganak a lányok és aki után kapkodnak a producerek, hisz az eddigi filmjeim kasszasikerek lettek. A legtöbb ember számára nem voltam más csak egy sztár, akiről beszélhettek és mostanában én is kezdtem elhinni ezt az egészet. Már rég óta nem volt barátnőm, csak futókalandjaim  és minden egyes ember kihasznált vagy én használtam ki, hogy feljebb jussak azon a bizony ranglétrán. Jelenleg úgy éreztem ennél már nem léphetnék magasabbra, mert akkor nagy valószínűséggel leszédülnék. Innen pedig hatalmasat lehet zuhanni, akkorát, hogy talán túl sem élném.

A menedzserem szigorún méregetett, ujjaival a karján pihenő méreg drága órájának lapját kopogtatta, jelezve, hogy késésben vagyok, olyannyira, hogy az már nem illő, bármekkora is a hírnevem, ezt még én sem engedhettem meg magamnak. Lazán megrántottam a vállam, még egyszer belenéztem a tükörbe, beletúrtam felzselézett hajamba és elindultam a kijárat felé. A liftben szótlanul álltunk egymás mellett, nem volt értelme a üres párbeszédeknek és igazából nem is tudtunk volna miről társalogni. Egy ideje nem volt miért ledorgálnia, hisz jó kisfiú voltam, tekintve, hogy ma volt a bemutató és nem vetne rám jó fényt, ha összefeküdnék egy lotyóval vagy részegen randalíroznék.

A jeges hangulatot árasztó fémdoboz ajtaja kinyílt, így leértünk a portára, ahol a kapus fiú kinyitotta nekünk a bejáratot, amit a menedzserem Bill megköszönt, míg én mindössze egy apró intéssel rendeztem le a dolgot. Az utcán már ott várt ránk egy koromsötét limuzin, amiben kényelmesen helyet is foglaltunk. A kezembe vettem egy pezsgőt, amit a jéggel teli ládából vettem ki, majd miután kibontottam, egyszerűen meghúztam. Kellett egy kis alkohol, hisz az ilyen esték általában dög unalmasan teltek el, kivéve ha jó bőr volt a partnerem és esetleg később még kaphatónak is találtam egy kis huncutkodásra a lakásomon.

- Ki lesz a kísérőm? - kérdeztem félvállról, mint akit nem különösebben izgat ez az egész dolog, ami félig igaz is volt. Csak azért imádkoztam, hogy a lány legyen szép. Nem számít a személyisége, csak is a külső. Hisz kit áltatunk manapság? Aki azt állítja, hogy a belső a fontosabb az vagy naiv vagy kibaszottul csúnya.

- Emily Rudd, modell. Állítólag nagyon kedves és aranyos. Jól el lehet vele beszélgetni és ami mindennél fontosabb nem üresfejű. Van humora – látszott rajta, hogy folytatná tovább, de amikor elhúztam a számat inkább abbahagyta. Kinéztem az ablakon, fogalmam sem volt merre vagyunk. Ezen a környéken még sosem jártam, így inkább ismét belekortyoltam az alkoholba, ami bódítóan égette a torkomat. Jól esett keserűsége, hisz teljesen párhuzamban volt az élettel, amit éltem.

Viszonylag hamar megérkeztünk a rendezvényre. A kocsi megállt, én pedig kiszálltam rögtön azután, hogy valaki kinyitotta nekem a limuzin ajtaját. Szemeim majd kisültek a hirtelen jött fénytől, amit a lesifotósok kamerái okoztak. Régebben, amikor még nem voltam ekkora sztár, megengedtem magamnak azt a luxust, hogy a kezemmel tompítsam a fényt, manapság viszont már inkább csak belenéztem és felöltöttem magamra ellenállhatatlannak mondott mosolyom. A vörös szőnyeg másik oldala felől odasétált hozzám egy sötétbarna hajú lány - feltehetőleg Emily – és egy határozott mozdulattal belém karolt. Határozottságától elállt a lélegzetem, köpni-nyelni nem tudtam. Csak akkor, amikor helyet foglaltunk a számunkra foglalt helyeken, jött vissza a hangom, azzal együtt pedig úriemberhez méltó modorom.

- Köszönöm, hogy kimentettél – mosolyogtam rá, de csak legyintett egyet, hiszen ő a partnerem. Ez volt a dolga – Valahogy szeretném viszonozni. Mit szólnál hozzá, ha a premier után lelépnénk? - suttogtam a fülébe, mire kikerekedett szemekkel bámult rám. Száját résnyire kinyitotta, mondani akart valamit, de a szoba elsötétült, a film pedig elindult, ezzel belé fojtva a kikívánkozó szavakat. A képernyőn feltűnt kidolgozott felsőtestem, ahogyan fekszem egy ágyon, mellettem pedig egy igen csinos nő épp kisurran a szobából. Kezeim felfedezőútra indultak, végül megpihentek Emily combján, amit az említett személy nem díjazott túlzottan. Keményen arrébb lökte kezemet és próbált rám sem nézni. Én viszont nem adtam fel olyan könnyen, mit ő azt gondolta.

A filmben újra forró jelenetek következtek, hisz egy titkos ügynökös forgatókönyvből nem maradhat ki a szex. Ez kellett a közönségnek, így meg is kapták, főleg, hogy eljátszani sem utolsó a tüzes jeleneteket, amikor több héten keresztül egymáson fekszetek a színésztársaddal és ajkaitokkal kényeztetitek egymást. Nem egyszer volt már, hogy olyan jól belejöttünk, hogy később este élesben is megvalósítottunk pár mozdulatot. Kit áltatok? Vadul szexeltünk. Fejem a modell lány felé fordítottam. Olyan közel voltam hozzá, hogy érezte leheletem a nyakán, amibe bele is remegett.

- Tudom, hogy te is szeretnéd – de ahelyett, hogy bármit is mondott volna, apró kezei az arcomon csattantak. Ha nem abban a pillanatban lőttem volna le valakit a filmben, ezer százalék, hogy mindenki minket bámult volna, mert hatalmasat csattant ütése. Életemben nem gondoltam volna, hogy egy ilyen vékony lány lehet ilyen erős. Szemeim elkerekedtek, nem akartam felfogni a visszautasítást, de sajnos muszáj volt. Az idő hátralevő részében a képernyőt figyeltem, egy pillantást sem vetettem az őrült nőszemély felé. Hülye, ha nem veszi észre mit veszített. Felejthetetlenné tettem volna az éjszakáját. Fogadok, hogy senki sem elégítette ki már jó ideje, ezért  volt ilyen morcos.

Amint vége lett a vetítésnek mindenki átvonult egy másik helyre, ami már javában elő volt készülve a fogadtatásunkra. Jégszobrok, furábbnál furább ételek, amiknek a legtöbb ember még a nevét sem tudta és nem utolsó sorban pia minden mennyiségben. Utam egyből a bárpulthoz vezetett, ahol kényelmesen helyet is foglaltam, de ahelyett, hogy kivártam volna a soromat, bunkón intettem a csaposnak aki duzzogva bár, de készséggel kiszolgált. Elém rakott egy pohár wiskeyt, amit egy húzásra megittam. Semmi hatása nem volt, még tiszta volt a látásom, jól hallottam a hangokat, az egyensúlyom is megmaradt, hiszen nem zuhantam le a magasított bárszékről.

Kezemmel ismét intettem, így megérkezett az újabb kör alkohol, majd a következő és az azt követő. Utáltam az ilyen bulikat, amikben az emberek bájcsevegnek tánc helyett, ahol jégszobort állítottak DJ helyett és még órákig sorolhattam volna a problémákat.

Alig, hogy erre gondoltam meg is érkezett a következő. A menedzserem leült a mellettem elhelyezkedő székre, de a helyett, hogy ő is rendelt volna valamit, mint minden normális ember egy bárpultnál, inkább felém fordult és akkor már tudtam, hogy az a hülye picsa panaszkodott.

- Te komolyan ennyire idióta vagy? - förmedt rám, mire elfordultam a másik irányba. Nem voltam rá kíváncsi, ahogy a hegyi beszédére sem.

- Ne oktass ki! A magam ura vagyok, tudom mit csinálok – megérkezett a következő kör bourbon wiskey, az átlátszó pohárban jól észre lehetett venni a barnás színű folyadékot, ami hamarosan a gyomromban fog landolni, rögtön azután, hogy lemarta a torkomat. Egyszer csak Bill hatalmas és tömzsi tenyerét éreztem meg a vállamon, amit legszívesebben azonnal arrébb löktem volna, de türtőztettem magam. Annyira nem voltam még részeg, hogy balhét csapjak. Nem vetne rám jó fényt, elég volt, hogy egy hónapja minden címlap a kocsmai verekedésemmel volt tele.

- Szerinted normális dolog rámászni valakire? - fejét először jobbra, majd balra rázogatta, arca szomorú volt, sőt sokkal inkább csalódott. Egy másodpercre elkezdett fájni a mellkasom, mintha bántam volna amit tettem, de végül még egyszer átgondoltam mindent és már is eltűnt a szúró fájdalom.

- Nem másztam rá, csak megfogtam a combját és simogattam volna ha nem lök el – kacsintottam menedzseremre és felhajtottam a kezemben szorongatott pohár tartalmát. Bill arca kissé eltorzult, határozottan feldühítette az, amit mondtam. Mostanában mindig ez volt, pedig kár törnie magát, én ilyen vagyok. Nem kellett a szentbeszéd és nem állt szándékomban megjavulni, nem mintha kéne. Én jó voltam, mi több, tökéletes.

Szemeimmel átnéztem egykori cimborám válla felett és a tömeg közepén kiszúrtam egy gyönyörűen szép lányt. Barna haja laza hullámokban omlott a vállára, mélyen dekoltált ruhája pedig épp eleget láttatott testéből ahhoz, hogy ne keljen túl sok mindent a fantáziámra bízni. Torkomat megköszörültem, mire az eddig velem társalgó férfi is abba az irányba kapta fejét. Amilyen gyorsan tette meg az előző mozdulatot, olyan sebességgel fordult ismét felém és heves tiltakozásba kezdett.

- Meg ne próbáld! - nyomott vissza a székemre, ahonnan az előbb már fel is emelkedtem, hogy megszólítsam a gyönyörűséget. Alig akartam hinni a fülemnek. Ő akarja megmondani nekem, hogy mit csinálhatok is mit nem?

- Miért? - löktem oda nemtörődöm módon és kezeim közé kaparintottam még egy pohár italt. Nem kortyoltam bele, egyszerűen csak játszadoztam a pohárral. Ujjaimat végigvezettem szélén, amitől nagyon halk zenélő hangot adott ki.

- Mert ő nem más, mint Summer Delgado. Sokak szerint nagyon beképzelt és pökhendi. Hidd el haver, még rajtad is túltesz. Az egész családja kő-gazdag és ha csak egy rossz szót is szólsz, már pedig téged ismerve fogsz, akkor keresztbe tesznek neked. Akkor pedig búcsút inthetsz a csodás karrierednek – magyarázta, de nem tudtam másra koncentrálni, csak arra a lányra, aki rabul ejtett egy pillanat alatt. Meg akartam őt szerezni!

- Delgado, mint Delgado Records? - helyeslően bólintott, mire magamba öntöttem a barnás színű folyadékot, megigazítottam a hajamat és elindultam felé. Bill még motyogott valamit, de ismételten nem figyeltem rá.

A lábaim maguktól száguldottak át a tömegen, mintha egy felsőbbrendű erő vonzotta volna őket Summer társasága felé. Éreztem, hogy meg kell szólítanom, hogy elvesztek valami fontosat, ha nem teszem meg ezt a lépést. Kezeimmel rántottam egy aprót a rajtam lévő ingen, hogy a helyére kerüljön, szépítve az összhatást. A mellkasomban minden milliméternél egyre hevesebben dübörgött a szívem, ami bármelyik pillanatban képes lett volna kiugrani a helyéről, de ezt betudtam az alkohol egyik mellékhatásának, így szemet hunytam felette. Óvatosan megkopogtattam a lélegzetállítóan kinéző lány vállát, ő pedig azonnal rám nézett. Kék szemei lyukat égettek a homlokomra, ahogy bámult velük. Kiszedett szemöldöke az egekbe szökött, de engem sokkal inkább lekötött vérvörösre rúzsozott szája. Olyan csókolni valóan nézett ki, hogy nagy önuralom kellett hozzá, hogy ne vessem rá magam abban a pillanatban mindenki szeme láttára.

- Mit akarsz? - szavai visszhangoztak a fülemben a maga csilingelő hangján, ami kiugrasztott a gondolataim közül, ezzel visszarángatva a valóságba. Az idióta és unalmas buliba, ahol siralmas zene szólt, de ahol mégis rátaláltam.

- Táncolni – mosolyogtam rá elbűvölően, mire megforgatta szemeit, de felém nyújtotta apró és puha kezeit.

- Egy táncba talán még nem halok bele – vetette oda, kissé sem halkan. Direkt úgy beszélt, hogy én is jól halljam megjegyzését, de figyelmen kívül hagytam. A lényeg, hogy elértem a célom, hisz nem utasított el. Egy lassú szám csendült fel, mire közel húztam magamhoz és lépegetni kezdtünk, először balra, majd jobbra. Egész idő alatt a derekán pihentettem a kezemet, és elképzeltem, hogy a ruha alatt is pontosan olyan selymes és hibátlan a bőre, mint a gondosan szabott ruhájának anyaga. Ajkamat megnyaltam, próbáltam nem elkalandozni még ennél is jobban, hisz ő volt Thomas Delgado egy szem lánya, nem vihettem azonnal szobára, akkor nekem végem lett volna. A lehető legközelebb hajoltam hozzá, magamba szívtam édeskés parfümjének illatát, csak utána törtem meg a ránk telepedett csendet.

- Találkozunk még? - suttogtam fülébe, de nem nézett rám. Hangja olyan érzelemmentes volt, hogy azzal vágni lehetett volna a legmasszívabb fémet is. Ijesztő, mégis csábítóan hívogató. Ellenállhatatlan.

- Talán – a zenének vége lett, ő pedig kikerült a szorításomból, a következő pillanatban pedig eltűnt a tömegben. Bármennyire is kerestem, képtelen voltam megtalálni barna haját, dekoltált ruháját, kék szemeit vagy vérvörös ajkait. Mintha a föld nyelte volna el. Egy dologban azonban biztos voltam. Nem most találkoztunk utoljára.

Lomha léptekkel vánszorogtam vissza a bárpulthoz, majd búskomor képpel fordultam a csapos srác felé, akinek már kérdeznie sem kellett, kapásból tudta mit szeretnék. Jöjj, én drága barátom te jó öreg wiskey, csillapítsd szomjamat!